Tudta, hogy az intelligencia alatt nem csak a hagyományos értelemben vett „okosságot” érthetjük? Egy elmélet szerint például kapásból 8 intelligenciatípust tudunk elkülöníteni. De vajon melyik ez a 8? És hányat kér ebből számon az iskola?
Pár napja volt egy beszélgetés Vekerdy Tamással. Ennek egyik központi témájáról, a boldogságról és az önmagvalósításáról már szó volt egy korábbi posztban. Most egy másik nagyon érdekes és fontos témáról lesz szó, nevezetesen az intelligenciáról és az iskola ahhoz való viszonyáról. Erről Vekerdy a következőt mondta:
„Ahány gyerek, annyiféle érdem, intelligenciából nyolcféle létezik, de az iskola csak az értelmi intelligenciát kéri számon. Az iskolában megfelelés nem lesz azonos az életben való megfeleléssel, Churchill rossz tanuló volt, Petőfi megbukott, Stephen Hawking későn tanult írni, olvasni."
Először is nézzük meg, hogy mi ez a nyolcféle intelligencia. A többszörös intelligencia elmélete Howard Gardner nevéhez fűződik. A Harvard Egyetem pszichológia- és pedagógiaprofesszora szerint nyolc, egymástól jól elkülöníthető intelligencia létezik, mégpedig:
1. Nyelvi-verbális
2. Logikai-matematikai
3. Képi-térbeli
4. Testi-mozgásos
5. Zenei
6. Természeti
7. Társas (interperszonális)
8. Személyes (intraperszonális, önismereti)
Ehhez képest a legismertebb és talán leggyakoribb IQ-teszt, a Stanford–Binet-féle IQ-vizsgálat a gyerekeknek csupán a nyelvi, matematikai-logikai és képi-térbeli képességét méri. Az iskolákban tulajdonképpen ugyanez a három IQ-típus határozza meg, hogy kit szeret a tanárnéni, kit tart okosnak, s kit nem. Aki ugyanis magas pontszámot ér el a tesztben az a teszt szerint intelligens, okos; s ugyanígy, aki ezen területeken jól teljesít – pl. jól számol, logikus a gondolkodása, választékosan fejezi ki magát (vagy inkább a standardnak megfelelően) – azt a tanárok okosnak tartják. Ám azt, aki mondjuk gyönyörűen rajzol vagy csodálatos hangja van legfeljebb ügyesnek vélik.
Vekerdy Tamás éppen erre hívja fel a figyelmünket, jóllehet, nem ilyen részletekbe menően. Persze felmerülhet egyesekben, hogy „dehát van ének-zene meg rajz”, ami igaz is. Viszont a súlyuk, a fontosságuk kevésbé jelentős. Akárcsak az a ténynek, amit Vekerdy a második mondatával közöl híres példákon keresztül, nevezetesen, hogy
az intelligencia (akárcsak a képességek) fejlődése nem egyenletes, hanem életkoronként változó még egyazon tanulónál is.
Erről korábban már írtam Kósa Lajos zárványos szegregátumos nyilatkozata kapcsán, a lényeget tekintve ugyanez áll itt is. A képességek és a Gardner elméletének megfelelő intelligenciák fejlettségi rangsorában többször helyet cserélnek a gyerekek. A fejlődés korai szakaszában, például az iskolába való belépéskor, lehetetlen megjósolni a végső tudás- és képességszintet. Vagyis még akkor sem tudnánk különbséget tenni „okos” és „kevésbé okos” gyerekek között, ha a pedagógusok esetlegesen rendelkeznének valamiféle objektív mérési módszerrel ehhez. Csak az a baj, hogy mindez az iskolát általában egy fikarcnyit sem érdekli.
Forrás: librarius.hu
Közelgő esemény: Beszélgetés Vekerdy Tamással (Dunaújváros)
A blog követése Facebookon.
Utolsó kommentek