Miért válunk gonosszá? (a stanfordi börtönkísérlet tanulságairól)

A legtöbb ember elítéli, ami Hitler irányítása alatt történt a Harmadik Birodalomban. Azon azonban már kevesen gondolkodnak el, hogy hogyan váltak fiatal, normális fiúk nácikká. Miért válnak alapvetően jó emberek gonosszá? Mi magunk nem ilyenek vagyunk? Nem lennénk SS-tisztek adott körülmények között? A stanfordi börtönkísérlet tanulságaiból és a résztvevők feljegyzéseiből megtudjuk.

borton bortonsprint börtön zimbardo kísérlet gonosz náci helyzet kontextus rab őr szabadság

A szicíliai bevándorlók gyermekeként született amerikai (szociál)pszichológus, Philip George Zimbardo 1933. március 23-án, New Yorkban látta meg a napvilágot. 1954-ben pszichológia, szociológia és antropológia diplomával a zsebében a Brooklyn College-ban kezdett el tanulni, később pedig a Yale-en doktorált. Ezután több amerikai egyetemen tanított, végül 1968-tól a Stanfordra került, ahol elvégezte a méltán híressé vált börtönkísérletét.

Zimbardo az emberek fogságban való viselkedéséről szeretett volna többet megtudni az 1971-es stanfordi börtönkísérletével. A helyi lapban feladott újsághirdetésre jelentkezők közül kiválasztotta a legegészségesebb, mentálisan legstabilabb 24 férfit (ezek többnyire a középosztályból való, intelligens egyetemista hallgatók voltak). Ezután véletlenszerű kiválasztással két csoportra osztották az alanyokat: rabokra és börtönőrökre. Ezek a kiosztott szerepek a rabok tekintetében tehetetlenséget, a saját életre való befolyás hiányát jelentették, míg az őrök számára korlátlan hatalmat – a való élethez hasonlóan.

Hogy a kísérlet minél élethűbb legyen a rabszereppel rendelkező alanyoknak azt mondták, hogy majd a későbbiekben fogják őket felkeresni, amikor ténylegesen elkezdődik a kísérlet. A megkeresés a Palo Alto-i rendőség által történt. A rendőrök a lakásukon keresték fel őket, elmondták a hivatalos szöveget, a kocsinak lökték, megmotozták, majd megbilincselték őket, és a szirénákat bekapcsolva hajtottak el velük a helyi rendőrkapitányságra. Itt ujjlenyomatot vettek tőlük, lefényképezték, végül egy valódi börtöncellába zárták őket, ahonnan később bekötött szemmel átszállították a kísérlet helyszínéül szolgáló Stanfordi Egyetem alagsorába, ahol rituálisan lealacsonyították az alanyokat, a nevüket egy számra cserélték. Minderre azért volt szükség, mert ha valaki önszántából adja fel szabadságát, akkor ez nem a valóságot modellezi, hiszen a valóságban elveszik azt az embertől. Az őrök két utasítást kaptak: tartsák fenn a rendet és ne alkalmazzanak fizikai erőszakot, csakis szimbolikusat (pl. ha megérintenek valakit a gumibotjukkal, akkor az olyan, mintha megütötték volna).

borton bortonsprint börtön zimbardo kísérlet gonosz náci helyzet kontextus rab őr szabadság

A kísérlet érdemi része ezután következett. A börtönőrök az első naptól kezdődően visszaéltek hatalmukkal. Zsarnok, már-már szadista módon viselkedtek, örömüket lelték a rabok verbális és fizikai bántalmazásában, megalázásában. Megpróbálták őket egymás közötti szexuális játékokra rávenni, esetenként a WC használatát is megtiltották számukra. Minderről a kísérlet után az egyik alany (Doug [8612]) így nyilatkozott a kísérlet utáni csoportfoglalkozásokon:

"A tárgyi feltételek, az őrök, a cellák meg ilyesmik egyáltalán nem érdekeltek – például sosem zavart, hogy meztelen vagyok, lánccal a bokámon. A legrosszabb a lélektani rész volt, ami a fejemben zajlott. Azt tudni, hogy nem mehetek el, amikor csak tetszik… nem mehetek a fürdőszobába, amikor akarok… attól borul ki az ember, hogy nincs választási lehetősége".

Annak ellenére, hogy mentálisan a legjobb állapotban lévők közül kerültek ki a rab szerepű alanyok egyre inkább depresszióssá, irracionális gondolkodásúvá, pszichésen instabillá váltak. Mindezek következtében két rabot elbocsájtottak, végül pedig a kéthetesre tervezett kísérletet hat nap elteltével befejezték. A kísérlet kontrollálhatatlanná, ellenőrizhetetlenné és túlságosan kockázatossá vált. Minderről Zimbardo így írt:

"amit láttunk, iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik […] a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk („őrök”) úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások („foglyok”) szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott."

Azt követően, hogy a kísérletet megszakították, a résztvevőknek egy lezáró, levezető beszélgetést tartottak. Először külön-külön a két (őr és rab) csoportnak, majd együtt az összes alanynak, ami heteken keresztül folytatódott, ugyanis mindkét tábornak segítség kellett az eset feldolgozásához. A raboknak a lelki problémáik, míg az őröknek a viselkedésük miatt érzett bűntudat következtében. Ezt Zimbardo és kollégái úgy próbálták orvosolni, hogy elmagyarázták a kísérlet egyik legfőbb tanulságát.

A fő tanulság pedig a következő: nem a személyiségbeli jegyek határozták meg a kísérleti személyek viselkedését, hanem az adott helyzet. Ahogy megkapták és felvették a szerepüket, elkezdtek csoporttagként, nem pedig egyénként viselkedni. Ebből kifolyólag az érzett felelősség mértéke erőteljesen csökkent. Továbbá egy megfelelő ideológia (a rendet fenn kell tartani, ők gonoszak, mi jók vagyunk), illetve környezeti háttér (intézmény) legitimálhat bármilyen szörnyű, gonosz cselekedetet, valamint engedelmességet és befolyásolhatóságot válthat ki az emberekből. Vagyis mi is jó eséllyel hasonlóképpen tennénk börtönőrként vagy a második világháború idején élő német fiatalemberként. Hihetetlennek hangzik, igaz? Bizonyára megfordul a kedves olvasó fejében, hogy ő biztosan nem tenne ilyesmit, nem viselkedne úgy. De a kísérlet tanulságai óva intenek minket. Többek között Chuck Burdan, az egyik „börtönőr” is hasonlóan vélekedett a kísérlet előtt, ám a kísérletben a viselkedése jelentős változáson ment keresztül. Íme a feljegyzéseinek néhány részlete:

(A kísérlet előtt): Mivel pacifista vagyok, és az erőszak alkalmazását elvetem, el sem tudom képzelni, milyen őrnek lenni, és/vagy élőlényekkel rosszul bánni. Remélem, rab leszek, és nem őr.

(Az őröknek tartott eligazítás után): Kétlem, hogy olyan „komolyan” vennénk a feladatot, mint ahogy a kísérletvezetők gondolják. Némi megkönnyebbülést érzek, hogy csak tartalékos őr vagyok.

(Második nap): 5704 dohányozni szeretne, de nem adok rá engedélyt – én nem dohányzom és nem szimpatizálok a sráccal […] Később azon kapom magam, hogy a hatalmamat fitogtatva a falakat, rácsokat, székeket ütögetem a gumibottal … Létszámellenőrzés és lámpaoltás után Hellmann meg én (a rabok bosszantására) hangosan megbeszéljük, mit fogunk csinálni a barátnőnkkel, miután hazamentünk.

(Harmadik nap): […] még egyszer emlékeztetjük a rabokat, hogy eszükbe ne jusson panaszkodni, különben azonnal megszakítjuk a láthatást. Önként jelentkeztem az egyik őrnek, aki a beszélő alatt jelen van az udvarban, mert első alkalommal próbálhattam ki azt a fajta manipulátori hatalmat, ami igazán élvezek: én vagyok az a megkerülhetetlen valaki, aki szinte teljes mértékben meghatározza, miről szabad beszélni, és miről nem.

(Negyedik nap): A pszichológus leszid, mert az egyik rab kezét összebilincselem, és a szemét bekötöm, amikor elvezetem a szobájából, mire én háborogva megjegyzem, ez biztonsági intézkedés és különben sincs semmi köze hozzá… Otthon egyre kevésbé vagyok képes a valóságos helyzetről beszélni.

(Ötödik nap): Az új rab [416] nem hajlandó megenni a pár virslit. A verembe toloncoljuk, és megparancsoljuk, hogy egy-egy virslit szorongasson a kezében. A tekintélyünk forog kockán […] Elhatározom, erőszakkal megetetem, de nem eszik. Hagyom, hadd csorogjon végig az arcán az étel. Mintha nem is én művelném mindezt. Gyűlölöm magam, mert evésre kényszerítem. És gyűlölöm őt is, mert nem eszik.

(Hatodik nap – kísérlet megszakítása): Nehezemre esik a beszéd a „kijózanító” beszélgetés alatt: minden olyan feszül és kellemetlen. Felpattanok a bringámra, hazatekerek, süt a nap. Átkozottul jó kint lenni.

(Hetekkel később): Csak hetekkel később ébredek rá az esemény mérhetetlen kegyetlenségére…

borton bortonsprint börtön zimbardo kísérlet gonosz náci helyzet kontextus rab őr szabadság

Zimbardo kísérlete arra próbál választ adni és megérteni (vagy megértetni), hogy hogyan változnak adott helyzetben jó emberek rosszakká, ifjú németek náci gyilkosokká. Ám ettől még a bűn bűn marad, a felelősség nem szűnik meg – a kísérlet és annak tanulsága nem felmentés. Csupán belátható lesz a helyzet hatalma, az hogy hasonló szituációban mi is hasonlóan cselekednénk. És ha ezt elfogadjuk, akkor talán kevésbé leszünk fogékonyak ilyesmire a konkrét helyzetben.

(Megjegyzés: A stanfordi börtönkísérlet alapján filmfeldolgozás is készült, amit azért érdemes fenntartásokkal kezelni a valódi történések tekintetében. Ellenben, ha az eredeti kísérlet tovább folytatódott volna, könnyen elképzelhető, hogy a filmbeli jelenetek egyáltalán nem minősülnének túlzásnak).

Felhasznált irodalom:
Elliot Aronson (1987): A társas lény, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 50.
Mackie, Diane M. és Smith, Eliot R. (2004): Szociálpszichoilógia, Osiris Kiadó, Budapest, 118-120.
Zimbardo, Philip (2012): A Lucifer-hatás – hogyan és miért válnak jó emberek gonosszá, Ab Ovo.

A blog követése Facebookon.

4 Tovább

Mi Az apa szerepe a szocializációban?

Régóta ismeret tény, hogy a gyermek fejlődésében igen nagy jelentőséggel bír az apa, illetve az általa közvetített minták, értékek. Ennek ellenére sem a média, sem a témával foglalkozó szakirodalom nem fektet erre kellő hangsúlyt. De miért olyan fontos az apa szerepe a családban? Mi az apák leglényegesebb feladata? És mi történik, ha hiányzik az apa a családból?

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprint

Ha körbenézünk a médiában megjelenő tartalmak vagy akár a család témában megjelenő szakirodalmak között, akkor azt látjuk, hogy túlsúlyban vannak az anya-gyermek centrikus modellek. Ez azt jelenti, hogy a fókusz az anya és gyermek kapcsolatára esik, nem pedig az anya, apa és gyermek hármas viszonyrendszerre. Ez azért óriási probléma, mert az apának legalább olyan nagy szerepe van a felnövekvő gyermek személyiségfejlődésében, mint a másik szülőnek.

Sok szülő – beleértve az anyákat és apákat egyaránt – esik abba a hibába, hogy az ideje nagyobb részét munkával tölti – jobb esetben azért, hogy a gyerekének minél többet megadhasson. Azonban arról elfeledkezik, hogy épp a legfontosabbat nem adja meg gyerekének: az együtt töltött minőségi idő örömét. Ez különösen igaz a férfiakra, aminek az egyik fő oka az apa családfenntartó szerepét hangsúlyozó szemléletmód: „az apa keres, az anya nevel”. Csakhogy az apának ennél messzemenőn nagyobb szerepe van a gyermek szocializációjában.

Az ikerkutatások

Az elpbbiekre, illetve magának a családi mintának a meghatározó szerepére a pszichológiában többek között az ikerkutatásokból nyert adatok világítanak rá. Ezek lényege, hogy a kutatók külön nevelt ikreket vizsgálnak a személyiségbeli különbségekre és hasonlóságokra fókuszálva. Például az ismert Minnesota-vizsgálatában a résztvevőket sok-sok képesség és személyiségvonás tekintetében vizsgálták és számos megdöbbentő hasonlóságot találtak. Egy ezek közül, a legnagyobb mértékben különböző hátterű ikerpár (Oskar Stohr és Jack Yufe) esete, akik Trinidadben születtek zsidó apától és német anyától, majd röviddel születésük után elváltak útjaik. Egyikük katolikus vallású náciként, míg másikuk zsidóként nevelkedett, ifjúkorában egy izraeli kibucban élt, egészen különböző életvitelt folytatva. Negyvenes éveik végén kerültek a vizsgálatba, ami előtt csak egyszer, húsz évvel korábban találkoztak. Néhány a meghökkentőbb hasonlóságok közül: kék, kétsoros, váll-lapos inget és drótkeretes szemüveget hordtak, szórakozottak voltak, szerették a vajas pirítóst kávéba mártogatni, és élvezettel ijesztgettek másokat azzal, hogy tüsszentettek a liftben.

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprintTermészetesen nem léteznek liftben ijesztgető vagy öltözködés-meghatározó gének. Ezek az egybeesések (a véletlenek mellett) csupán az alapvetőbb személyiségvonások örökölhetőségét tükrözik. Azonban fontos leszögezni, hogy nagyon csekély arra az esély, hogy a gének magukban is elegendőek legyenek a külön nevelt ikerpárok efféle hasonlóságainak magyarázatához.

Erre világított rá több, antiszociális viselkedést vizsgáló kutatás. Ezek lényegében azt mondják, hogy habár az antiszociális viselkedést produkáló gyerekeknek van hajlamuk erre a személyiségzavarra, nem alakul ki náluk, ha nem kerülnek olyan környezetbe, amely az ilyen viselkedést támogatja. És itt lép be az apa szerepe a képbe.

Az apa szerepe

Napjainkban az apa-gyerek kapcsolat tekintetében elsősorban az apai személyiséget és a gyermekhez való hozzáállást vizsgálják a kutatók. Ennek egyik oldala a kötődéstípusokkal kapcsolatos vonatkozások. Ez úgy összegezhető, hogy a biztonságos kötődés kialakulása apa és gyermeke között ugyanolyan fontossággal bír, mint az anya és gyermeke között, jóllehet a jellege eltérő.

Habár az apák is képesek az anyákhoz (vagy gondozóhoz) hasonló szerepet betölteni a kisgyermek életében, tény, hogy eleinte az apák nem hasonlítanak viselkedésükben, szerepükben az anyákra. Ettől független a gyermeknek szüksége van rá, hogy a szülei közelében lehessen, az apát ugyanúgy beleértve, akár az anyát. Egyfelől azért, mert a gyermek így érezheti a szeretetet és törődést, másfelől azért, mert a gyermekek elsősorban utánzással sajátítanak el dolgokat, és tanulják el a nemi- és társas szerepeket.

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprint

A fiúgyermek esetében az apák gyakran – bár legtöbbször nem tudatosan – elkövetik az a hibát, hogy a saját képükre próbálják formálni a gyermeket, olyan tevékenységeket végezve velük, amikben ők lelik örömüket. Így sokszor irracionális elvárásokat támasztanak fiaikkal szemben, és ha ez nem sikerül, a dicséret és bátorítás helyett az apa folyton csak kritizálja és bírálja gyermekét.

Ami a lánygyermeket illeti, az ő életében is nélkülözhetetlen szerepe van az apának. Bár példát csak korlátozottan vesz apjáról, ám önbizalma egy jelentős része az apjával való kapcsolatából származik. Az apának a lánya tevékenységeire adott reakciói (vagy azok hiánya), véleménye, egyáltalán a hozzá való viszonyulása, a számára közvetített értékek később meghatározzák lánya érzelmi világát, így a párválasztás és a férfiakkal való kapcsolatát is.

Az apa hiánya

Az apahiánya szétfeszítené jelen cikk kereteit, ugyanis számtalan személyiségvonás, viselkedésbeli sajátosság ide vezethető vissza. Arról nem is beszélve, hogy az apa hiánya jó pár módon megvalósulhat, a születéstől kezdődő apahiánytól egészen az édesapa későbbi elvesztéséig. Ennek következtében csak összefoglalóan járjuk körbe a kérdést

Több kutatás is igazolta, hogy az apa nélkül felnövő gyerekek életvitele, viselkedés több tekintetben is eltér a teljes családban felnövő társaikéhoz képest. Az érési folyamatok gyorsabbak és intenzívebbek náluk, a szabályszegő viselkedés is gyakoribb, illetve a lazább (pár)kapcsolatok vagy alkalmi kapcsolatok is jellemzőbbek. Azonban ez nagyban függ az apahiány okától.

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprint

Az özvegyek gyermekei például sokkal inkább a kétszülős családok gyermekeire hasonlítanak, nem az elvált szülők gyermekeire. Ez elmondható az antiszociális viselkedésre vonatkozóan éppúgy, mint például az első házasság időpontja vagy a házasság tartóssága tekintetében. Ennek oka feltételezhetően, hogy a gyerek nem csupán azonosul az apával vagy annak hiányára reagál. Reflektál és értelmezi, hogy milyen szerepet tölt vagy töltött be a családban. Ezt természetesen nagyban befolyásolja, hogy az apa bármilyen formájú (válás, halál, fizikai vagy lelki jelenlét korlátoltsága) hiánya, miként kerül feldolgozásra.

Zárszóként pedig érdemes Jorgen Lorentzen kutatási nézeteit megemlíteni. A norvég kutató két nagyon fontos gondolatot említ az apa szerepével kapcsolatban. Egyfelől azt, hogy ha egy társadalomban megváltoznak az apaszereppel kapcsolatos gondolatok, vélekedések, az az ezzel összefüggő gyakorlati gyermeknevelési magatartásra is kihatással lesz. Másfelől: az apa a „családért-apa” jelentésben a család eltartója szerepét tölti be, azonban ehhez társulhat a „családban-apa” koncepció. Az a jelenség, amikor az apa a gyermekekről gondoskodó, odafigyelő személyként jelen is van, s ténylegesen részt vesz a család életében.

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprintÉdesapám emlékére.

Felhasznált irodalom
Atkinson, L. R., Atkinson, C. R., Smith, E. E., Bem, J. D., Nolen-Hoeksema, S. (1999): Pszichológia. Budapest, Osiris, 479–496.
Benedek Szidónia Anna – Dorner László (2015): Az apa szerepe a kisgyermek életében. Gyermeknevelés 3/2, 1–14.
Bereczki Tamás: Fejlődés, szocializáció.

A blog követése Facebookon.

A blog követése Instagramon.

1 Tovább

A család szerepe az egyéni fejlődésben: gének kontra környezet

Mi befolyásolja jobban az egyén fejlődését: a gének vagy a (családi) környezet? Az árvaházi gyermekek milyen felnőttekké válnak? Mi történik velük, ha változtatunk a környezetükön? Mennyit ér egy szerető család? Cikksorozat a család egyéni fejlődésben betöltött szerepéről, funkcióiról és mindenféle érdekességekről a családdal kapcsolatban.                                                            

család csalad genetika vs tanult szocializáció környezet személyiségfejlődés fejlődéslélektan

Az elsődleges szocializációs közeg a család, így nem meglepő, ha azt mondjuk, hogy az, hogy milyen családba születünk, az egész életünkre kihatással van. Szülői mintákat követünk és adunk tovább, kulturális elemeket sajátítunk el, megtanulunk beszélni, konfliktusokat kezelni és számos más dolgot. Ha hiányzik az egyik szülő a családból vagy nem megfelelő a kapcsolatunk valamelyik szülővel, esetleg nem kapunk elég törődést tőle, tőlük, az a későbbi kapcsolatainkra és személyiségünkre is kihat. De akkor mi a helyzet az öröklött tulajdonságainkkal? Vajon mennyire meghatározó a családi környezet a génekkel szemben? Melyik a fontosabb? A cikksorozat első részében erre keressük a választ.

Egyéni különbségek, egyéni hasonlóságok

Az emberek bizonyos szempontból ugyanolyanok, mint az összes többi ember, más szempontból olyanok, mint csak néhányan az emberek közül, és persze vannak olyan jellemzők, amikben senkire sem hasonlítanak. Mindenki másképp egyforma, azt is mondhatnánk. Az alapvető kérdés az, hogy az öröklött gének vagy a környezetünk miatt különbözünk egymástól?

Ha a baba sokat sír vagy épp kevésbé reagál a környezeti ingerekre, akkor indokolhatjuk azzal, hogy ő ilyen személyiség, ezt örökölte, de azzal is magyarázhatjuk, hogy az anya szorongása, a nem megfelelő kötődése hat vissza rá. Ha egy gyermek túlsúlyos, állhat a háttérben örökletes elhízási hajlam, de lehetséges, hogy egész egyszerűen csak a szülei által összeállított étrend nem megfelelő. A példák sorát a végtelenségig lehetne folytatni.

család csalad genetika vs tanult szocializáció környezet személyiségfejlődés fejlődéslélektan

A tudomány jelen állása szerint a gének és a (családi) környezet, azaz az öröklött és tanult dolgok nagyjából azonos mértékben befolyásolják az ember fejlődését, cselekvését, azaz a későbbi életét.

Az ember pszichológiai jellemzőinek stabilitása tehát éppannyira függ a családi környezet stabilitásától, mint a genetikai felépítéstől. Az elmúlt néhány évtizedben több kutatás is igazolta ezt. Azok a kutatások például, amelyek árvaházi gyerekeket vizsgáltak, azt találták, hogy a csecsemőkortól serdülőkorig csak minimális gondozást nyújtó árvaházakban felnövő egyének fásultak és alacsony intelligenciájúak. Továbbá nagyobb eséllyel lesznek nehézségeik értelmi és érzelmi szempontból egyaránt.

Öröklött és tanult magatartásformák

Amint az a fentiekből látszik, az ember viselkedésének, cselekvéseinek egy része öröklött, míg másik részük tanult alapokon nyugszik. A fiziológiai reflexek – úgymint a nyelési, légzési vagy pislogó reflex – minden egészséges embernél megtalálhatóak (hiányuk valamilyen betegségre utal). Ezek már a születésünktől kezdődően jelen vannak életünkben: ezek irányítják a mozgásunkat, a létszükségletek (pl. légzés, táplálkozás) kielégítését, a környezettel való kommunikációt.

Ám nem csupán öröklött jellemzőkből épül fel személyiségünk. Sok-sok tanult elem is beépül az évek előrehaladtával viselkedésünkbe a különféle tapasztalatok, minket érő ingerek hatására. Vagyis a környezet, különösen az elsődleges szocializációs közeg, a család nagyon lényeges szereppel bír a 

fejlődésben. Ezt a legkülönfélébb vizsgálatokkal támasztották alá a kutatók, a tanuláselméletektől (pl. klasszikus és operáns kondicionálás, belátásos tanulás, szociális tanulás) kezdődően egészen az ikervizsgálatokig.

család csalad genetika vs tanult szocializáció környezet személyiségfejlődés fejlődéslélektan

Ez egyik legismertebb a családi környezet hatását bemutató kutatások közül Bowlby vizsgálata, amely az egyes kötődéstípusokat kívánta feltárni. Az ún. „idegen helyzet teszt” során az anya és gyermeke megjelenik a laboratóriumban, amely egy játékokkal berendezett szobát jelent esetünkben. A gyermek itt néhány percet tölt az anyával, egy idegennel, majd egyedül. Az egyes szakaszokban produkált viselkedésből, reakciókból nagy biztonsággal megállapítható a kötődés típusa, ami egy meglehetősen állandó személyiségjegy.

Bowlby három altípusát különítette el a kötődésnek:

A) aggodalmas-elkerülő
A gyermek a megközelítés-eltávolodás konfliktust mutatja. A visszatérő anya elé szalad, majd megtorpan. Az ebbe a típusba sorolt gyerekek dühösek, ám ez nem az anya felé irányul.

B) biztonságosan kötődő
A gyermek az anyát biztonsági alapként használja a környezet felderítése során. Ha az anya eltávozik, nem vagy kevesebbet sír, mint a többi típus, illetve a visszatérő anyát örömmel és azonnal üdvözli.

C) aggodalmas-ellenálló
Az A-típushoz hasonlóan ez a gyermek is erőteljes belső konfliktusokat él át. Ám nem kerüli az anyját, épp ellenkezőleg: csüng rajta és ellenáll, ha az anyja a játékok felé terelné őt és figyelmét.

család csalad genetika vs tanult szocializáció környezet személyiségfejlődés fejlődéslélektan

Bár az alapvető ösztönt a kötődő kapcsolatok kialakítására biológiai folyamatok hozzák létre, a gyerekek szüleikkel, gondozóikkal kialakított kapcsolatait személyes élményeik, tanult dolgok formálják. Az egyes típusok közötti különbségek nem csupán a kísérlet során jelentkeznek. Részei a mindennapoknak is, valamint a későbbi felnőttkori kapcsolatokban is fellelhetőek a nyomai, sőt egyes kutatók szerint a párkapcsolatainkban is pontosan ezeket a mintákat követjük. De vajon mi kell ahhoz, hogy a gyermek fejlődése megfelelő, egészséges legyen?

Az egészséges fejlődést eredményező és gátló tényezők

Jó néhány tényező van, ami szükséges ahhoz, hogy a család helyesen töltse be az egészséges fejlődést elősegítő funkcióját. Ezek közül a legfontosabbak a következőek:

  1. Nyújtsa a biológiai gondozás feltételeit
  2. Biztonságot nyújtson
  3. Szülő hatékony perszonális mintát nyújtson (mintaadás – modellnyújtás)
  4. Szülők közötti összehangoltság a nevelés kérdéseiben, szülők kiegyensúlyozott kapcsolata
  5. Szülők fejlesszék önmagukat a nevelés-lélektani ismereteik terén
  6. Nevelés meleg-engedékeny környezetben történjen a nevelés
  7. A szülők ne támasszanak gyermekükkel szemben elérhetetlen elvárásokat
  8. Pozitív énképet formáljanak, ne csak kritizálják a gyermeküket
  9. Dicséret esetében mindig az adott teljesítményt értékeljék, ne általánosságokat mondjanak
  10. Elsőssegítség serdülőkor után a leválás folyamatát

család csalad genetika vs tanult szocializáció környezet személyiségfejlődés fejlődéslélektan

Az egészséges fejlődést gátló tényezők nyilvánvalóan ezek ellentétei. Ezek közül klasszikus esetek a szélsőséges nevelői magatartásformák:

  1. Túlzott kényeztetés (nem edződik a gyerek a valós életre)
  2. Túlzott keménység és szigor (nem tud a gyerekben a szeretet kifejlődni, nem fogad el másokat)
  3. Hideg-engedékeny (érzelmi szeretet kifejezésének a hiánya, helyette a negatívakat fejti ki – rideg agresszív lesz a gyermek)
  4. Hideg-korlátozó (negatív érzelmi viszonyulás, nem ritkán testi bántalmazások és/vagy szülők azt mondják magukról, hogy feláldozták az életüket a gyermekükért, aki hálátlan velük szemben, gyerekben szorongás, bűntudat keletkezik ennek hatására)
  5. Meleg-korlátozó (túlszerető, túlvédő, a gyerek nem nyilváníthatja ki ellenérzéseit, ezért befeléforduló lesz)

A cikksorozat következő részében a család és az iskola kapcsolatáról lesz szó.

A blog követése Facebookon.

2 Tovább

Nézd meg az anyját és...látod a lányát!

„Ez a gyerek kiköpött az anyja/apja” – szokták mondani a szülőknek, amikor a gyerek valamelyik félre hasonlít. Ez a hasonlóság sok mindenen alapulhat, lehet egy-egy arcvonás, a szemek vagy éppen a haj. Ám az már ritkább, hogy a gyerek gyakorlatilag egy az egyben úgy nézzen ki, mint az apja vagy az anyja. Ezeknél a szülő-gyerek képeknél azonban ez a helyzet.

fotók fénykép egyofrmák egyforma apa-fia egyforma anya-lánya hasonlóság öröklődés

Az emberi viselkedés öröklött (genetikus) és tanult elemeket egyaránt tartalmaz. Ami a kinézetünket illeti, ott már kicsit más a helyzet: az többnyire öröklött, bár ha egyes szépítkezési eljárásokra gondolunk, akkor bizonyos szempontból tanult. Ha például valaki kisminkeli magát, szakállat növeszt, vagy eredeti frizuráját megváltoztatja, akkor arra mondhatjuk, hogy a szocializáció során elsajátított tapasztalatok alapján szándékosan történik, azaz tanult. Ha azonban a klasszikus értelemben vett külső tulajdonságainkra gondolunk, akkor – a szerencsésebbek nagy örömére, a kevésbé szerencsések bánatára – öröklött jegyekről beszélhetünk. Ez az öröklés egyes esetekben olyannyira jól sikerül, hogy az illető és az ősei kiköpött hasonmásai egymásnak, már-már egyformák. Mint ahogy azt a következő néhány szülő-gyerek fotó tanúsítja.

fotók fénykép egyofrmák egyforma apa-fia egyforma anya-lánya hasonlóság öröklődés

Apa és fia: azonos életév, azonos felső

fotók fénykép egyofrmák egyforma apa-fia egyforma anya-lánya hasonlóság öröklődés

Apa és fia: ismét azonos öltözék

fotók fénykép egyofrmák egyforma apa-fia egyforma anya-lánya hasonlóság öröklődés

Anya és lánya: az új szállodán kívül nem sok különbség van

fotók fénykép egyofrmák egyforma apa-fia egyforma anya-lánya hasonlóság öröklődés

Apa és fia: mindketten 20. életévükben

fotók fénykép egyofrmák egyforma apa-fia egyforma anya-lánya hasonlóság öröklődés

Anya és lánya: nézd meg az anyját és...látod a lányát

fotók fénykép egyofrmák egyforma apa-fia egyforma anya-lánya hasonlóság öröklődés

Apa 1976-ban és fia 2012-ben

fotók fénykép egyofrmák egyforma apa-fia egyforma anya-lánya hasonlóság öröklődés

Anya és lánya ugyanabban az életkorban

fotók fénykép egyofrmák egyforma apa-fia egyforma anya-lánya hasonlóság öröklődés

Anya (fényképen) és lánya (élőben)

Forrás: Bored Panda

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Ki van a képen? – Ne ítélj elsőre! (amerikai változat)

Pitiáner bolti tolvaj? Külvárosi drogdíler? Az FBI körözési listáján szereplő gengszter? Természetesen egyik sem. 10 kép az előítéletek kapcsán, amely garantáltan elgondolkodtat mindenkit.                                                                                                                                                                                                                       

ne ítélj elsőre ne csak nézz láss is előítéletek szteretípia menekült rasszizmus

Egy korábbi cikkben beszámoltam egy magyarországi kezdeményezésről, ami az előítéletek leküzdését szolgálja. A fotókiállítás kapcsán többen megjegyezték, hogy nem túl eredeti az ötlet, ugyanis több országban is csináltak ugyanilyen koncepciót korábban. Lássuk most az amerikai változatot! (A játékoskedvükben lévő olvasók kedvéért ismét a kép alján található, hogy kit látunk a fotón, szóval a merészebbek akár tippelhetnek is)

ne ítélj elsőre ne csak nézz láss is előítéletek szteretípia menekült rasszizmus

Sahar Shaleem, nővér

ne ítélj elsőre ne csak nézz láss is előítéletek szteretípia menekült rasszizmus

Jack Johnson, lelkipásztor/misszionárius

ne ítélj elsőre ne csak nézz láss is előítéletek szteretípia menekült rasszizmus

Edgar Gonzalez, vezérigazgató (Fortune 500)

ne ítélj elsőre ne csak nézz láss is előítéletek szteretípia menekült rasszizmus

Sammie Lee, a Stanford Egyetem hallgatója

ne ítélj elsőre ne csak nézz láss is előítéletek szteretípia menekült rasszizmus

Jacob Williams, háborús veterán

ne ítélj elsőre ne csak nézz láss is előítéletek szteretípia menekült rasszizmus

Jane Nguyen, háromgyerekes özvegy édesanya

ne ítélj elsőre ne csak nézz láss is előítéletek szteretípia menekült rasszizmus

Joseph Messer, iPhoneapplikáció-feltaláló

ne ítélj elsőre ne csak nézz láss is előítéletek szteretípia menekült rasszizmus

Ben Alvarez, Family Outreach Program (egy amerikai családsegítő program) alapítója

ne ítélj elsőre ne csak nézz láss is előítéletek szteretípia menekült rasszizmus

Alexander Huffman, festőművész

ne ítélj elsőre ne csak nézz láss is előítéletek szteretípia menekült rasszizmus

Jefferson Moon, Harvard Egyetemen végzett hallgató

Forrás: Boredpanda

A blog követése Facebookon.

14 Tovább
«
123

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek