Magánügy-e a nyelvhasználat?

Mennyire van beleszólása az iskolának abba, hogy a gyerek hogyan beszél(jen)? Feladata-e a pedagógusnak, hogy megtanítsa az ún. szép, igényes köznyelvet a nebulóknak? Kötelessége-e gyomlálni a szerinte helytelen alakokat a tanulók beszédéből? „Igen vagy nem, és ha igen, miért nem”?                                                                                                                                                           

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

A magyar nyelvről már többször szó volt itt a blogon. Azt már korábban megtudhatta a kedves olvasó, hogy miért (nem) szép a magyar nyelv. Arról is írtam, hogy mi történik az iskolába való belépéskor a tanulóval, aki nem épp a az elvárt nyelvhasználatot produkálja. Arról azonban még nem volt szó, hogy mennyire magánügy a nyelvhasználata egy-egy tanulónak. A kérdés megválaszolásához először nézzünk meg néhány, a témával kapcsolatos előzményt.

Előzmény 1: az iskolába való belépés

Az iskolában különféle nyelvhasználati módokkal találkoznak a gyerekek a tanár és a társaik részéről. Új regiszterekkel, szókészleti elemekkel ismerkednek meg, illetve formális beszédhelyzetekben először nyilvánulnak meg. Ez sok gyereknek könnyed feladat, élvezetes tapasztalatszerzés, azonban nem kevés tanuló számára rendkívüli erőfeszítés. Hogy miért?

A gyerek elsőként azzal szembesül, hogy az új közösségben másképp beszélnek, mint ő (és a szülei). Másképp beszélnek a diáktársak, és ami még nagyobb probléma, hogy másképp beszél a tanár is, aki ugyebár az elsajátítandó tudásanyag közvetítője is. Így

a nem köznyelvet beszélő gyermek máris hátrányból indul, hiszen egy új nyelvváltozatot (neki szinte új nyelvet) kell megtanulnia az új ismeretek mellé. Plusz: hiába próbálja a diák megérteni az eltéréseket, sok esetben ahelyett, hogy segítő tanárra és diáktársakra találna, azzal szembesül, hogy a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben kinevetik, megalázzák.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 2: Klasszikus példa Illyés Gyulától

Az előbb említettekre egy van egy nagyszerű példa a magyar irodalomból. Illyés Gyula a Puszták népében a következőt írja a téma kapcsán:

[…]

Egyenest húztam a B és F pontok között. „Mondd is, amit csinálsz” – szólt hozzám a tanár.

- Egyenest húzok a bé és áff pontok között – feleltem. A tanár mosolyogva felütötte a fejét. „Mi között?”

- A bé és áff pontok között – ismételtem. Egy kicsit tájszólásban beszéltem.

- Nem áff, hanem eff.

- Igenis.

- Mondd ki, hogy eff.

- Áff – mondtam tisztán és félreérthetetlenül.

- Nem áff! Mondd, ahogy kell.

Hallgattam. Tudtam, hogy nálunk tájszólásban beszélnek, nem ő-vel, amit később igen szépnek találtam, hanem az e-t hol egész zártan ë-nek, hol nyíltan csaknem á-nak ejtve; közönségesebb szavainkat például, ha a pusztaiak módjára morzsolás helyett zsurmolást mondtunk, anyánk elég gyakran kijavította, de csak a szavakat, mert a hangokat ő is úgy ejtette, mint mindenki. Nagyapa is gúnyolódott néha velünk, mert ő alföldiesen beszélt; igaz, hogy néha mi is nevettünk az ő szavain.

- No, mondd hát – s nyelvem megbénult. Hirtelen meggyűlöltem a kiejtésemet.

- Mi lesz?

- Áff – nyögtem ki végre halkan, végső erőfeszítéssel. Az osztály fölröhögött.

- Hová való vagy? – kérdezte a tanár.

Nem válaszoltam.

- Pusztai! – kiáltotta valaki.

- Bregócs.

Így gúnyolják a pusztaiak is a pusztaiakat. A kifejezést a falusiak nem ismerik. Ezt csak valamelyik pusztai társam mondhatta, az általános derültség növelésére.

A tanár leintette őket. Kétszer-háromszor szépen, világosan kiejtette előttem a helyes e-t. De hasztalan biztatott, hogy utánozzam. Aztán megmagyarázta, hogy okvetlen meg kell tanulnom, mert különben hogy tudhassa ő, melyik betűre gondolok?

- Holnapra megtanulod a rendes kiejtést – mondta egy kicsit türelmetlenül. – És jelentkezni fogsz.

Az óra előtt nem jelentkeztem, s most már nemcsak a szerencsétlen hang, de az égvilágon semmi sem jött ki a számon. Egész hosszas rábeszélés után, amelyet az osztály helyeslő, harsány nevetése tarkított, a fiatal tanár végre dühbe gurult, s kiutasított az osztályból. Nem emlékszem, mi volt az utolsó szava. „Az olyan buta tuskónak, aki még beszélni sem tud – valami ilyesmit mondhatott –, nincs helye az osztályban.” Azt értettem belőle, hogy örökre kitettek a gimnáziumból? Később azzal magyaráztam viselkedésemet. Ma nem hiszem; nem voltam olyan együgyű. Hirtelen kimondhatatlan fáradtság úrhodott el rajtam, erre emlékszem.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 3: a gettó-érv

A gettó-érvvel nagyon gyakran találkozni még olyan emberek esetében is, akik az átlagosnál toleránsabbak és nyitottabb a gondolkodásuk. A gettó-érv lényege, hogy azért van szükség arra, hogy az iskola megtanítsa a gyereknek a standard nyelvváltozatot (köznyelvet), mert ellenkező esetben éppen a gyerek érvényesülését akadályozná meg. Tehát hagyná, hogy saját nyelvváltozatának gettójába zárva éljen.

Ennek az érvnek a fő problémája, hogy hamis alapfeltevésekből indul ki. Egyrészt nem tesz különbséget jog és kötelesség, a standard nyelvváltozat megtanulásának lehetősége és kötelessége között. Ez a hozzáadó (mellé tanít valamit) és a felcserélő (helyett tanít valamit) szemléletmód ellentéteire vezet vissza. Ha a pedagógus szemléletmódja hozzáadó (tehát lehetőséget biztosít a standard megtanulására), akkor lehetőséget teremt a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésére. Viszont ellenkező esetben, a felcserélő szemlélet által (ha megköveteli a standard használatát) eleve hátránnyal indítja azokat, akik alapnyelvként nem a standard változatot sajátították el, így nem is használhatják azt az iskolában. Azaz míg az előbbi szemlélet az esélyegyenlőséget biztosítja, addig az utóbbi éppen az ellenkezőjét teszi, azaz diszkriminál. Ráadásul pontosan az ellenkezőjét állítva: a társadalmi egyenlőség megteremtésének szándékára hivatkozva.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárHasonlóan a beilleszkedési zavarok egy részéért felelős eltérő családi szocializációhoz, az iskolai problémák mögött az iskolai és otthoni kultúra között fennálló illeszkedési zavar húzódik. Ez esetben a konfliktus abból adódik, hogy a diáknak választani kell:

szimbolikusan megtagadja elsődleges közösségét és identitását, mentesülve így a negatív hatásoktól, kudarcoktól, vagy fordítva tesz, és felvállalja identitását, ezzel együtt azonban részben lemond az iskolai és a későbbi társadalmi sikerességről.

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Amint az eddigiekből látszik, a nyelvhasználat, az hogy a gyermek mit tanul meg (nyelvileg) otthon, egy tőle teljesen független dolog. Azzal együtt az ő identitásának a szerves részét képezi, amit tiszteletben kell(ene) tartani. Az iskolának és a pedagógusoknak is. Csakhogy ma Magyarországon épp az ellenkezője történik, ami igen nagy probléma.

Egyrészt azért, mert káros. Ugyanúgy mint bármilyen olyan eljárás, ami nem vesz tudomást a gyerekek között fennálló különbségekről (azaz nem differenciál). Amely tehát abszurd módon azt feltételezi, hogy a pedagógus tevékenysége megegyező hatást fejt ki a különböző gyerekekre. Minden ilyen eljárás a tanulók közötti különbségek fokozódásával jár együtt.

Másrészt azért, mert nyelvészetileg inadekvát. A jelenlegi nyelvészeti szemlélet a leíró és hozzáadó szemléletet, módszert támogatja, nem pedig az előírót és felcserélőt (erről l. ezt a cikkemet).

Harmadrészt azért, mert pedagógiailag is helytelen. Nincsenek figyelembe véve az egyéni különbségek, az esélyegyenlőség megteremtése elmarad, aki hátrányból indul, még nagyobb hátrányra tesz szert. Az iskolában elsajátított tudás konfliktusba kerül a diák mindennapi tapasztalatai, családi szocializációja által elsajátított tudással. Ennek a folyamatos konfliktuslehetőségnek az iskola mint a kulturális ismeretátadás, ismeretátörökítés intézménye tudatában van, ám a konfliktus megjelenítésére és feloldására nem biztosít megfelelő keretet.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárA gyermek nyelvhasználata az ő magánügye. Fel lehet kínálni más nyelvhasználati lehetőségeket neki, meg lehet tanítani köznyelvi formákat (sőt, fontos is ezek megismertetése); majd a gyermek eldönti, hogy él-e velük. El lehet mondani, hogy egyes nyelvi formák miatt megbélyegezhetik őt; majd ő eldönti, hogy vállalja-e ezt vagy sem.

Egy valamit nem lehet: a nyelvhasználata miatt kedvezőtlenebbül megítélni, értékelni a gyereket, és rákényszeríteni egy számára idegen nyelvváltozatot, mert ez nemcsak, hogy értelmetlen, diszkriminatív és borzasztóan káros, hanem tökéletesen felesleges is.

Nem bunkó vagy buta a gyerek; csak más – ez általánosan igaz, és igaz ez a nyelvhasználatára is. Másképp beszél, mert mást tanult meg otthon: neki ez a normális és természetes. Tartsuk ezt tiszteletben!

A blog követése Facebookon.

7 Tovább

Kiterjesztett valóság az orvostudományban

Az emberi test felépítéséről, a testrészekről, szervekről tanulhatunk tankönyvekből. A tanultakat szemléltethetjük képekkel, videókkal, a csontvázzal a szertárból. Vagy újfent a kiterjesztett valóság technológia segítségével, amitől garantáltan tátva marad a szánk.                                                                                                                                                                                              test orvostudomány egészségügy kiterjesztett valóság AR oktatás iskola 3D

A kiterjesztett valóság (augmented reality = AR) a digitális technológiák egyik legújabb, legismertebb és egyben legígéretesebb változata, emlékezzünk csak vissza a Pokemon Go sikerére. Ám nem csupán a számítógépes játékipar használja ezt az eszközt. Sok más egyéb terület mellett az orvostudomány is felfigyelt rá, aminek lenyűgöző az eredménye.

A 3D4Medical cég Esper projekt nevű fejlesztése az AR technológiát alkalmazva teljesen új irányt szab az anatómia tanításának és oktatásának. Az emberi test minden egyes része – az agytól a gerincvelői idegeken át egészen a lábujjcsontokig – egyetlen mozdulattal megtekinthető, kimerevíthető, elforgatható, tanulmányozható. Hogy hogyan? Íme:

A fejlesztés legnagyobb hozadéka, hogy gyökereiben változtathatja meg az anatómiai ismeretek átadását, történjen az egy általános iskola biológiaóráján vagy egy orvosi egyetem anatómia kurzusán. Egyrészt a szemléltetés jóval látványosabb, interaktívabb és szórakoztatóbb mint bármely más eszköz esetén. Másrészt nem csupán egy adott területét érinti a testnek, hanem gyakorlatilag az összeset. Végül: modern, azaz a XXI. század diákjainak az igényeihez, szokásaihoz sokkal közelebb áll.

Tulajdonképpen egy AR alapú tankönyvről van szó, ami egyben prezentáció és gyakorlófelület is. A segítségével több irányból láthatjuk, kezelhetjük, tanulmányozhatjuk az emberi testet, s annak működését, arról nem is szólva, hogy jegyzeteket és feljegyzéseket is készíthetünk, valamint tesztelhetjük a tudásunkat.

A teljesség igénye nélkül a következő részeit fedezhetjük fel a testünknek a kiterjesztett valóság által:

  • a test teljes izomrendszere
  • az emberi csontozat
  • az agy és az idegrendszer
  • az egyes testrészek (pl. térd, kéz, lábfej) különböző irányú megközelítése, felépítése, mozgása
  • szájüreg
  • érrendszer

És hogy mennyibe kerül? Ha hihetünk a hivatalos honlapnak, akkor a test csontvázát és a kötőszöveteit tartalmazó applikáció ingyenesen hozzáférhető, ám korlátozott lehetőségekkel. Ha az összes funkciót ki akarjuk használni, akkor 49.99 dollárt kell érte fizetnünk (ez nagyjából 14 ezer forint).

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Testbeszéd és hazugság: amikor a testünk árul el

Beintő ujj a combon, féloldalas vállrándítás, orr megérintése – néhány példa azok közül, amikor a testünk arról árulkodik, hogy nem mondunk igazat. Mik lehetnek a hazugság egyértelmű jelei a testbeszédben? Hogyan vehetjük észre ezeket? Melyik nem képviselői érzékenyebbek ezekre és miért? Minden, amit a hazugság és a testbeszéd kapcsolatáról tudni érdemes.

test testbeszéd hazugság lie to me Paul Ekman gesztikuláció három majom

A testbeszéd nem más, mint az ember érzelmi állapotának a leképezése, megjelenítése vagy megjelenése. Aki fél vagy feszélyezve érzi magát, összefonja a karját és/vagy a lábait. Bizonyos szögben felhúzott felső ajak és a szemöldökök találkozásánál összeráncolt orr megvetést fejez ki. Számtalan ezekhez hasonló példát lehetne még sorolni. Mi most azokkal fogunk foglalkozni, amik akkor jelennek meg, ha az illető nem mond igazat. De vigyázzunk! A testbeszéd értelmezése erősen kontextusfüggő, ahogy a Pease szerzőpáros fogalmaz:

„Apró figyelmeztetés: ha valaki téli fagyban a buszmegállóban áll és szaporán dörzsöli a tenyerét, nem feltétlenül azért teszi, mert számít a busz érkezésére. Egyszerűen fázik a keze”

Tanult vagy öröklött?

Játszunk egyet! Fonja össze a karját, majd nézze meg, hogy melyik van fölül, a jobb vagy a bal. Most cserélje meg a karját. Valószínűleg úgy érzik, hogy az egyik pozíció sokkal kényelmesebb, természetesebb volt a másiknál. A tipp, hogy ez a kényelmesebb pozíció az olvasók többségénél az jelentette, hogy a bal karjuk volt fölül. Miért? A statisztikák szerint tíz emberből hétnél így van. Ne de örökletes ez a gesztus vagy tanult?

A testbeszéd tanult vagy öröklött mivoltának a kérdése már nagyon régóta foglalkoztatja a tudósokat. Abban gyakorlatilag teljes az egyetértés, hogy

egyes testi jelzések (ilyen az alapvető érzelmek, pl. a mosoly) velünk születnek, míg másokat tanulunk (pl. a felfelé mutató hüvelykujj).

Ez azt is jelenti, hogy testbeszédünk egyes elemei egyetemesek, azaz mindenkinél – kultúrától, országtól, nemtől stb. függetlenül – azonosak. Ám akadnak olyanok is, melyek csak az adott kultúrában vagy adott csoportnál értelmezhetőek, például a felfelé mutató hüvelykujj. Ez nálunk azt jelenti „jó”, de a japánoknál az „öt” kifejezésére használják, míg a görögök ezzel annyit üzennek, hogy „kapd be!”.

test testbeszéd hazugság lie to me Paul Ekman gesztikuláció három majomAki örül vagy boldog, az mosolyog. Aki dühös vagy haragszik, az ráncolja a homlokát és felhúzza a szemöldökét. A vízszintes fejrázás a „nem”, míg a függőleges az „igen” jele. Ezek univerzálisak, vagyis minden embernél azonosak. Ebből következik, hogy a hazugság leleplezésére kiváltképpen alkalmasak.

Három majom

A testbeszéd olvasásához, megértéshez egyszerre kell figyelnünk a hallottakra és a látottakra (és természetesen az adott körülményekre). Ez azért igen nehéz feladat, mert a legtöbbünknek a test jelzéseiről fogalmunk sincs. Nem tudjuk, nem értjük, hogy mi a fura partnerünk kommunikációjában, így könnyen át is siklunk a test árulkodó jelein. Annak ellenére történik mindez, hogy a személyes beszélgetéseink során az üzenetek nagyobbik része nem verbális úton jut el a partnerhez.

Egyik klasszikus hazugságra utaló jel a testbeszédben az úgynevezett féloldalas vállrándítás, ami gyönyörűen megmutatkozik például Kósa Lajos egyik nyilatkozatának végén (0:44-nél):

Egyáltalán nem bízok abban, amit most mondtam – nagyjából ezt jelenti Kósa Lajos vállrándítása. A test ellentmond a beszédnek, a testbeszéd elárulja a használóját.

Mint látszik, ezen gesztus csupán a másodperc töredékéig látható. Egyrészt ezért nehéz beazonosítása, másrészt mert nem erre figyelünk. Az előbbieknél tovább tart és könnyebb is megfigyelni a három majom (nem hall, nem lát, nem beszél [rosszat]) által jelképezett jelzéseket. A mód, ahogy a kezüket az arcukra teszik, egybeforrnak az emberi csalások, hazugságok során alkalmazott gesztusokkal. Ugyanis ha hazugságot vagy csalást látunk, hallunk, beszélünk, akkor hajlamosak vagyunk eltakarni a szemünket, fülünket vagy a szánkat.

test testbeszéd hazugság lie to me Paul Ekman gesztikuláció három majom

Sok gyerek akár mindkét kezét is a szája elé kapja, amikor hazudik. Azonban ahogy idősödik ez már egyre kevésbé lesz jellemző, a gesztus felgyorsul, módosul, ezáltal veszít nyilvánvalóságából. Ám változatlanul előjön, ha az ember hazudik. Az arc megérintése – elsősorban az orr, fül és száj testrészeken vagy azok környékén – az említett gyerekkori mozdulatnak a maradvány. Az orrdörzsölés, a fül megérintése, a bajusz megsimítása – mind-mind erre utalnak. Persze kontextus nélkül nyilván nincs értelme hazugságról beszélni (lehet, hogy csak viszket az ember füle), de azért nem árt tisztában lenni azzal, hogy mi a 6 leggyakoribb ilyen jellegű hazugsággesztus:

1. Száj eltakarása (ujjal vagy egész tenyérrel, ököllel)
2. Orr megérintése (általában apró dörzsölés)
3. Szem(héj) dörzsölése
4. Fülmarkolás
5. Nyakvakarás a fülcimpa alatti részen
6. Gallérhúzogatás

test testbeszéd hazugság lie to me Paul Ekman gesztikuláció három majom

Emblémák

Az emblémák abban különböznek a többi gesztikulációs jeltől, hogy nagyon jól és pontosan körülhatárolt jelentésük van egy-egy kulturális csoporton belül. Embléma például a beintés, a bólintás vagy a vállvonás, amik jelentését senkinek sem kell magyarázni. Ezek szavak helyett is használhatóak, és szinte mindig direkt módon használjuk őket. Kivéve, amikor hazudunk.

Paul Ekman (ő a hazugsággal kapcsolatos kutatások egyik, ha nem a legfontosabb alakja, illetve a Hazudj, ha tudsz sorozatot főszereplőjét róla mintázták) vizsgálatából az derült ki, hogy a harag vagy düh titkolásánál megjelennek olyan emblémák, mint például a beintés. Ezt abban a kísérletben vette észre, amikor az egyik professzorát arra kérte, hogy beszélgessen pszichológus hallgatókkal olyan kérdésekről, amelyek érzékenyen érintik őket. Például, hogy mi a tervük az egyetem elvégzése után vagy hogy voltak-e már beutalva pszichoterápiára. Egyetlen csavar volt a dologban: nem lehetett jó választ adni, a hallgató mindenképp szidást, megfeddést kapott. Ekkor figyelt fel Ekman arra, amit sem a diák, sem a professzor nem vettek észre: az első alany közel egy percig tartotta a középső ujját a professzor irányába, kezét az ölében tartva. Azok az érzések (a harag, düh és némi tehetetlenség), melyeket akaratlagosan megpróbált leplezni, így jelentek meg testbeszédében.

test testbeszéd hazugság lie to me Paul Ekman gesztikuláció három majom

Az emblémák, amikor nem akaratlagosan jelentkeznek, akkor vagy töredékesen jelennek meg (pl. töredékes vállrándítás) és/vagy nem a szokásos helyükön (pl. beintésnél az ölben, lábon, nem a mellkas-nyak előtti zónában). Az észrevétel azonban nehéz, nyilván azért, mert a prezentációs zóna, ahol a megjelenés várható, kiesik a látókörünkből.

Férfiak és nők közötti különbségek

És hogy melyik nem képviselői a tehetségesebbek a testbeszéd értelmezésében? A válasz természetesen: a nők (erre utal egyébként a közismert női ösztön kifejezés). A nők ösztönös adottsága, hogy erőteljesebben, a részletekre koncentrálva figyeljék az apróbb testi jeleket. Valószínűleg azért van ez így, mert ősidők óta ők töltenek jóval több időt a gyerekekkel, így hozzájuk alkalmazkodva kénytelenek voltak jó testbeszédolvasók lenni. Nem tehetik meg azt, hogy ne kísérjék figyelemmel a csecsemő apró rezdüléseit, és ne tudják. értelmezni azokat. És valószínűleg ezért bukik le a legtöbb férfi hazugságnál, és ezért vezetheti a legtöbb nő az orránál fogva őt.

Felhasznált irodalom
Allan Pease, Barbara Pease (2006): A testbeszéd enciklopédiája, Park Könyvkiadó, Budapest
Paul Ekman (2010): Beszédes hazugságok. A megtévesztés árulkodó jelei a politikában, az üzletben és a házasságban, Kelly, Budapest.

A blog követése Facebookon.

5 Tovább

Erőszak = fertőző betegség?

Mi lenne, ha valaki azt mondaná, hogy az erőszak olyan, mint a fertőző betegségek többsége? Ugyanaz a lefolyása, a továbbadása, valamint a terjedése is. Mi több, ugyanúgy is kell kezelni. Legalábbis ezt állítja egy fertőző betegségekkel foglalkozó orvos, Gary Slutkin. És nem csak állítja mindezt: programja hatására 50-60%-kal csökkent az erőszakos cselekedetek száma.

erőszak társadalom fertőzés eroszak

Gary Slutkin, orvos, infektológus, azaz fertőző betegségekkel foglalkozik. Közel tíz éven keresztül dolgozott Afrikában, többek között a tuberkulózis, a kolera és az AIDS járványok ellen küzdve. Aztán hazatérve rövid időn belül rájött: ugyanaz fogadta Amerikában, mint ami elől elmenekült Afrikából, annyi különbséggel, hogy itt nem a járványok, hanem az erőszak jelentett mindennapos problémát. Minderről 2013-as TED-előadásában beszél:

Slutkin arról beszél, hogy akkoriban arról számoltak be az ismerősei és barátai, hogy egyre elterjedtebb az iskolai lövöldözés és az erőszak. Az amerikai társadalom pedig – habár próbálkozik – nem tudja orvosolni a problémát. Ez nem meglepő: saját szakterületén gyakran találkozott olyasmivel, hogy egy probléma megoldásának folyamata megakad valahol. Ilyenkor valami mással kell próbálkozni, új ötletekre van szükség.

Slutkin egyre mélyebbre ásta magát az iskolai erőszak témakörében. Tanulmányozva a statisztikákat, adatokat és térképeket, azt találta, hogy

az amerikai városok erőszaktérképének többsége olyan kolóniákat mutat, mint amilyen a fertőző betegségek egy-egy járvány terjedésekor.

És mi az, ami leginkább előrejelez egy erőszakos cselekményt? Ugyanaz, mint ami egy fertőzést: egy másik eset.

Ha tehát van egy erőszakos eset, akkor a környezetében megnő a valószínűsége annak, hogy lesz másik erőszakos eset is.

Ebből kifolyólag egy nagyon fontos pozitívuma is van a dolognak. Ha arra van mód, hogy a járványokat megállítsák, és az erőszak valóban a járványokhoz hasonlóan terjed, akkor az erőszak terjedését is meg lehet fékezni.

erőszak társadalom fertőzés eroszak

Ehhez három kulcsmozzanatra van szükség:

1. Megakadályozni a továbbadást,
amihez az első eset azonosítása, ahhoz pedig új munkatársakra van szükség. Olyan személyek (ki)képzésére, akik észreveszik az első esetet.

2. Megfékezni a továbbterjedést,
amihez az erőszak szempontjából potenciálisan „veszélyeztetettek” (de még „nem fertőzöttek”) felderítésére, megtalálása szükséges.

3. A normák megváltoztatása,
amihez újfajta közösségi értékekre, tevékenységekre, oktatásra van szükség.

Ezen három lépéssel hozható létre „immunis” közösség az erőszakkal szemben Slutkin elmélete szerint. Ám hogy ez ne csak elméleti szinten jelenjen meg, a kutató átültette módszerét a gyakorlatba is. A 2000-es évektől kezdődően több olyan területen is kipróbálta a módszert, ahol az erőszakos cselekedetek száma igen magas volt. Az első kísérlet után a lövöldözések száma 67%-kal csökkent, illetve a többi próbálkozás is hasonló (50-70% körüli) csökkenést hozott. Vagyis a módszer hatékony. A kérdés (bár némileg álnaív kérdés ez) csak az, hogy akkor miért nem alkalmazzák szélesebb körben?

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Mi az a nyelvi erőszak?

Az erőszaknak sokféle megjelenési formája létezik. Ezek közül az egyik legérdekesebb a verbális vagy nyelvi erőszak. Mi az a nyelvi erőszak és hogyan valósulhat meg? A káromkodás nyelvi erőszak? Mi a különbség a férfiak és nők között a témában? És az egyes kultúrák között? Általános ismeretterjesztő egy mindenki számára ismert, ám kevésbé tudatosított erőszakformáról.   

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

Kép forrása: http://www.adforum.com/

(Először is egy rövid magyarázat a témát, illetve a blog előző havi szünetelését illetően. A kihagyás oka a disszertációírás volt, ahogy a téma alapja is - részben. Nyelvi diszkriminációval foglalkozom, ennek kutatása során többek között a nyelvi agresszióval kapcsolatosan is olvastam néhány tanulmányt az elmúlt hónapokban. A versenykiírást látva pedig jó ötletnek tűnik kamatoztatni ezen ismereteket.)

Az agresszió és erőszak kutatásával sok-sok tudományterület foglalkozik a pszichológiától kezdve az etológiáig. A nyelvészet sem kivétel ez alól, jóllehet itt elsősorban a verbális úton megjelenő agresszió képezheti a vizsgálódások tárgyát. A probléma csak az, hogy a nyelvi agresszió körülhatárolása közel sem olyan egyszerű feladat, mint pl. a szociálpszichológiai értelemben vett erőszaké.

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

A nyelvi erőszak általános meghatározás szerint

olyan szóbeli viselkedésforma, melynek során a beszélő szándéka az, hogy a megnyilatkozása tartalmával és/vagy minőségével (pl. hangerő, stílus) egy másik személyt bántalmazzon, szidalmazzon, megsértsen.

Ez persze már ősidők óta jelen van az ember hétköznapjaiban. A különböző érzelmek (pl. a harag, düh, de akár az öröm is) vagy épp a tehetetlenség nyelvi síkra történő átültetése is ily módon jelenik meg. Csakhogy a káromkodás vagy a durvább stílus még nem feltétlen tekinthető nyelvi erőszaknak. Ennek oka, hogy

a nyelvnek különböző funkciói vannak és a különböző szituációkban ezek a funkciók más-más súllyal bírnak.

Például. Ha valaki rácsap a kezére egy kalapáccsal, akkor az gyakran káromkodáshoz vezet, de az illetőnek nem állt szándékában mások sértegetése. Vagy: egyes káromkodások egy-egy társaságban, csoportban a csoportidentitás kifejezőeszközei, nincs bántalmazó vagy sértő szerepük.

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

Vagyis az egyik feltétele a nyelvi erőszaknak, hogy ugyanúgy sérülést okozzon a bántalmazott félben, mint a fizikai erőszak. Természetesen ez esetben nem testi, hanem lelki sérülés lesz a kimenetel – ám ettől még ugyanúgy fájdalommal jár (sokszor még nagyobbal is, mint a fizikai erőszak). Így mondhatjuk, hogy a nyelvi erőszak éppúgy elítélendő, mint bármely más erőszakforma, vagy ahogy a témával foglalkozó egyik kutató fogalmaz:

„a másik ember lelki terrorizálása, önmagáról alkotott képének verbális megsemmisítése, önértékelése alapjául szolgáló vonatkozásainak és attribútumainak (pl. szerelmi és családi kapcsolatok, vallás, etnikai eredet) szisztematikus negatív verbalizálása pszichikai bántalmazásnak minősül”

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

A verbális agresszió számos formában megjelenhet. Egyrészt alapvetően a közlés tényleges tartalmában, valamint a közlés módjában: abban amit mondunk és ahogy mondjuk. Másrészt, lehet ez az agresszió direkt és indirekt. Direkt agresszió például a csúfolás, a beszólás, minősítés, káromkodás. Indirekt ezzel szemben például a hazugság, a rágalmazás vagy a rosszindulatú pletyka. Ezek azért is nagyon problémásak, mert sokszor nem is tekintjük erőszaknak, hogy verbális agresszió áldozatává vált az illető.

Egyes kutatók elkülönítik még a verbális agresszió passzív és aktív változatát. Az előbbi azt jelöli, amikor a kommunikációban részt vevő felek egyike nem válaszol, megtagadja a válaszadást, ezzel szándékosan okozva sérülést a másiknak (aktív változat nyilván minden egyéb).

Ezzel függ össze Erving Goffman szociológus arc vagy arculat fogalma. Az arculat az ő szociálpszichológiai értelmezésében az az énkép, amit a beszélők magukról mások felé szeretnének közvetíteni. Ennek fenntartására folyamatosan figyelni kell, mivel az arculat sérülékeny, rombolható (és egyben vissza is építhető). Ez a rombolhatóság a nyelvi erőszak által nagyon gyakran meg is valósul – ezt hívják arculatromboló tevékenységnek.

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

Végezetül érdemes kitérni az egyes emberek és embercsoportok közötti különbségekre. Általánosságban az emberiség egészére jellemző a nyelvi agresszió, erőszak, ám lényeges eltérések mutatkoznak kultúránként, társadalmanként, társadalmi csoportonként, és így tovább. Például több (néprajz)kutató szerint a dél-amerikai yanomamók a legagresszívebbek, míg az afrikai busmanok a legkevésbé azok. Az egyes társadalmi csoportok közül a leggyakoribb a nyelv erőszak előfordulása: a fiatalok körében, a katonaságnál és a börtönben

Közismert továbbá, hogy a férfiak többet élnek a nyelvi agresszióval, mint a nők, és másként is viszonyulnak a káromkodáshoz. Azonban ez nem igaz minden társadalomra: például Madagaszkáron a nők beszéde tartalmaz több erőszakos megnyilvánulást. És ne feledjük, hogy a rosszindulatú pletykálkodás és a hírbehozás szintén a nők beszédére jellemzőbb, akárcsak a passzív agresszió. Ezzel kapcsolatban pedig az a legérdekesebb, hogy a kutatások tanulságai szerint a nők az említett nyelvierőszak-formákat nem a férfiakkal folytatott beszélgetésük során alkalmazzák gyakrabban, hanem más nőkkel szemben.

Idézet forrása:
Kegyesné Szekeres Erika 2008: Verbális agresszió és nemi sztereotípiák. In: Zimányi Árpád (szerk.) Az agressziókutatásról interdiszciplináris keretben. Eger, EKF Líceum Kiadó, 61–90.

A blog követése Facebookon.

8 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek