Mi Az apa szerepe a szocializációban?

Régóta ismeret tény, hogy a gyermek fejlődésében igen nagy jelentőséggel bír az apa, illetve az általa közvetített minták, értékek. Ennek ellenére sem a média, sem a témával foglalkozó szakirodalom nem fektet erre kellő hangsúlyt. De miért olyan fontos az apa szerepe a családban? Mi az apák leglényegesebb feladata? És mi történik, ha hiányzik az apa a családból?

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprint

Ha körbenézünk a médiában megjelenő tartalmak vagy akár a család témában megjelenő szakirodalmak között, akkor azt látjuk, hogy túlsúlyban vannak az anya-gyermek centrikus modellek. Ez azt jelenti, hogy a fókusz az anya és gyermek kapcsolatára esik, nem pedig az anya, apa és gyermek hármas viszonyrendszerre. Ez azért óriási probléma, mert az apának legalább olyan nagy szerepe van a felnövekvő gyermek személyiségfejlődésében, mint a másik szülőnek.

Sok szülő – beleértve az anyákat és apákat egyaránt – esik abba a hibába, hogy az ideje nagyobb részét munkával tölti – jobb esetben azért, hogy a gyerekének minél többet megadhasson. Azonban arról elfeledkezik, hogy épp a legfontosabbat nem adja meg gyerekének: az együtt töltött minőségi idő örömét. Ez különösen igaz a férfiakra, aminek az egyik fő oka az apa családfenntartó szerepét hangsúlyozó szemléletmód: „az apa keres, az anya nevel”. Csakhogy az apának ennél messzemenőn nagyobb szerepe van a gyermek szocializációjában.

Az ikerkutatások

Az elpbbiekre, illetve magának a családi mintának a meghatározó szerepére a pszichológiában többek között az ikerkutatásokból nyert adatok világítanak rá. Ezek lényege, hogy a kutatók külön nevelt ikreket vizsgálnak a személyiségbeli különbségekre és hasonlóságokra fókuszálva. Például az ismert Minnesota-vizsgálatában a résztvevőket sok-sok képesség és személyiségvonás tekintetében vizsgálták és számos megdöbbentő hasonlóságot találtak. Egy ezek közül, a legnagyobb mértékben különböző hátterű ikerpár (Oskar Stohr és Jack Yufe) esete, akik Trinidadben születtek zsidó apától és német anyától, majd röviddel születésük után elváltak útjaik. Egyikük katolikus vallású náciként, míg másikuk zsidóként nevelkedett, ifjúkorában egy izraeli kibucban élt, egészen különböző életvitelt folytatva. Negyvenes éveik végén kerültek a vizsgálatba, ami előtt csak egyszer, húsz évvel korábban találkoztak. Néhány a meghökkentőbb hasonlóságok közül: kék, kétsoros, váll-lapos inget és drótkeretes szemüveget hordtak, szórakozottak voltak, szerették a vajas pirítóst kávéba mártogatni, és élvezettel ijesztgettek másokat azzal, hogy tüsszentettek a liftben.

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprintTermészetesen nem léteznek liftben ijesztgető vagy öltözködés-meghatározó gének. Ezek az egybeesések (a véletlenek mellett) csupán az alapvetőbb személyiségvonások örökölhetőségét tükrözik. Azonban fontos leszögezni, hogy nagyon csekély arra az esély, hogy a gének magukban is elegendőek legyenek a külön nevelt ikerpárok efféle hasonlóságainak magyarázatához.

Erre világított rá több, antiszociális viselkedést vizsgáló kutatás. Ezek lényegében azt mondják, hogy habár az antiszociális viselkedést produkáló gyerekeknek van hajlamuk erre a személyiségzavarra, nem alakul ki náluk, ha nem kerülnek olyan környezetbe, amely az ilyen viselkedést támogatja. És itt lép be az apa szerepe a képbe.

Az apa szerepe

Napjainkban az apa-gyerek kapcsolat tekintetében elsősorban az apai személyiséget és a gyermekhez való hozzáállást vizsgálják a kutatók. Ennek egyik oldala a kötődéstípusokkal kapcsolatos vonatkozások. Ez úgy összegezhető, hogy a biztonságos kötődés kialakulása apa és gyermeke között ugyanolyan fontossággal bír, mint az anya és gyermeke között, jóllehet a jellege eltérő.

Habár az apák is képesek az anyákhoz (vagy gondozóhoz) hasonló szerepet betölteni a kisgyermek életében, tény, hogy eleinte az apák nem hasonlítanak viselkedésükben, szerepükben az anyákra. Ettől független a gyermeknek szüksége van rá, hogy a szülei közelében lehessen, az apát ugyanúgy beleértve, akár az anyát. Egyfelől azért, mert a gyermek így érezheti a szeretetet és törődést, másfelől azért, mert a gyermekek elsősorban utánzással sajátítanak el dolgokat, és tanulják el a nemi- és társas szerepeket.

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprint

A fiúgyermek esetében az apák gyakran – bár legtöbbször nem tudatosan – elkövetik az a hibát, hogy a saját képükre próbálják formálni a gyermeket, olyan tevékenységeket végezve velük, amikben ők lelik örömüket. Így sokszor irracionális elvárásokat támasztanak fiaikkal szemben, és ha ez nem sikerül, a dicséret és bátorítás helyett az apa folyton csak kritizálja és bírálja gyermekét.

Ami a lánygyermeket illeti, az ő életében is nélkülözhetetlen szerepe van az apának. Bár példát csak korlátozottan vesz apjáról, ám önbizalma egy jelentős része az apjával való kapcsolatából származik. Az apának a lánya tevékenységeire adott reakciói (vagy azok hiánya), véleménye, egyáltalán a hozzá való viszonyulása, a számára közvetített értékek később meghatározzák lánya érzelmi világát, így a párválasztás és a férfiakkal való kapcsolatát is.

Az apa hiánya

Az apahiánya szétfeszítené jelen cikk kereteit, ugyanis számtalan személyiségvonás, viselkedésbeli sajátosság ide vezethető vissza. Arról nem is beszélve, hogy az apa hiánya jó pár módon megvalósulhat, a születéstől kezdődő apahiánytól egészen az édesapa későbbi elvesztéséig. Ennek következtében csak összefoglalóan járjuk körbe a kérdést

Több kutatás is igazolta, hogy az apa nélkül felnövő gyerekek életvitele, viselkedés több tekintetben is eltér a teljes családban felnövő társaikéhoz képest. Az érési folyamatok gyorsabbak és intenzívebbek náluk, a szabályszegő viselkedés is gyakoribb, illetve a lazább (pár)kapcsolatok vagy alkalmi kapcsolatok is jellemzőbbek. Azonban ez nagyban függ az apahiány okától.

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprint

Az özvegyek gyermekei például sokkal inkább a kétszülős családok gyermekeire hasonlítanak, nem az elvált szülők gyermekeire. Ez elmondható az antiszociális viselkedésre vonatkozóan éppúgy, mint például az első házasság időpontja vagy a házasság tartóssága tekintetében. Ennek oka feltételezhetően, hogy a gyerek nem csupán azonosul az apával vagy annak hiányára reagál. Reflektál és értelmezi, hogy milyen szerepet tölt vagy töltött be a családban. Ezt természetesen nagyban befolyásolja, hogy az apa bármilyen formájú (válás, halál, fizikai vagy lelki jelenlét korlátoltsága) hiánya, miként kerül feldolgozásra.

Zárszóként pedig érdemes Jorgen Lorentzen kutatási nézeteit megemlíteni. A norvég kutató két nagyon fontos gondolatot említ az apa szerepével kapcsolatban. Egyfelől azt, hogy ha egy társadalomban megváltoznak az apaszereppel kapcsolatos gondolatok, vélekedések, az az ezzel összefüggő gyakorlati gyermeknevelési magatartásra is kihatással lesz. Másfelől: az apa a „családért-apa” jelentésben a család eltartója szerepét tölti be, azonban ehhez társulhat a „családban-apa” koncepció. Az a jelenség, amikor az apa a gyermekekről gondoskodó, odafigyelő személyként jelen is van, s ténylegesen részt vesz a család életében.

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprintÉdesapám emlékére.

Felhasznált irodalom
Atkinson, L. R., Atkinson, C. R., Smith, E. E., Bem, J. D., Nolen-Hoeksema, S. (1999): Pszichológia. Budapest, Osiris, 479–496.
Benedek Szidónia Anna – Dorner László (2015): Az apa szerepe a kisgyermek életében. Gyermeknevelés 3/2, 1–14.
Bereczki Tamás: Fejlődés, szocializáció.

A blog követése Facebookon.

A blog követése Instagramon.

1 Tovább

Mindenki fogolydilemmában

Az elmúlt héten a Mindenki című filmtől volt a hangos a magyar média. Sokan beszéltek és írtak a filmről sok szempontból. De vajon pedagógiai oldalról mit lehet róla elmondani? Milyen oktatási és nevelési vonatkozásokat tartalmaz ez a film? Mennyire életszerű vagy sem tudományos szemmel nézve, és hogy jön ide a fogoly-dilemma?

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Kép forráa: Origo

A nemrég Oscar-díjat kapott Mindenki című magyar kisfilmmel többen foglalkoztak már, sokféle szempontból. Jelen cikk is ezt teszi, ám nem a film esztétikai minőségére vagy filmművészeti eredményeire fókuszálva. Sokkal inkább a pedagógiai és szociálpszichológiai tanulságokat, fogalmakat és kérdéseket kiemelve. Különös tekintettel arra, hogy ha tudományosabb szemmel nézzük, akkor mennyire lehet életszerű egy ilyen szituáció.

Kiindulópont: csoport és csoportnorma

A Mindenki című film egyik központi fogalma a csoport. Ennek több megközelítése is lehetséges, ám a legtöbb humán tudományág és szakirodalom abban többé-kevésbé egységes, hogy ahhoz, hogy csoportról beszélhessünk a következő feltételeknek kell teljesülniük: közös célok, viszonylag stabil kapcsolatok, ezáltal függés a tagok között, tagok közötti kommunikáció és interakciók.

A csoportalakulás egyik lényegi része a normaképzés. Ennek lényege, hogy kialakul a csoportban követendő érték- és szabályrendszer, az, hogy mi tartozik bele és mi nem a helyes és elfogadott, azaz az elvárt viselkedések körébe. Ennek kialakításában nagy szerep jut a csoport informális vezetőjének, aki a film értelmében valószínűleg a főszereplő kislány, Liza (emlékezzünk arra a jelenetre, amikor azért harcol két másik lány, hogy mellette ülhessen)

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Miért fontos ez? Azért, mert a a tanár mint formális vezető van legtöbbször jelen egy-egy osztály vagy tanulócsoport életében. Vagyis a hatalma pusztán a pozíciójából származik, illetve a csoportnormák kialakításánál általában korlátozott szereppel bír. Ellenben az a személy, akit a csoport informális vezetőnek választ, nagy hatással lesz a csoportnormák alakulására.

Mennyire életszerű?

Ez a kérdés többekben megfogalmazódott a film kapcsán. Sokan kétségbe vonják a végkifejletet, azt hogy egy gyerekekből álló csoport képes ilyen mértékben összefogni egy autoriter személy ellen, akinek ki vannak szolgáltatva. Be kell látni, hogy valóban nehéz ezt elképzelni, különösen Magyarországon, ahol ez a fajta mentalitás nem túl jellemző. De mi ennek a pszichológiai háttere?

A játékelméletben gyakran esik szó a fogolydilemma fogalmáról (amelyről egyébként Mérő László épp a blog névadó könyvében ír). Ennek lényegét a következő példa illusztrálja.

Egy bűncselekmény miatt két férfit letartóztat a rendőrség. Mivel nincs elegendő bizonyítékuk a vádemeléshez, ezért elkülönítik őket egymástól, majd mindkettejüknek ugyanazt az ajánlatot teszik: ha vall és a társa hallgat, akkor büntetés nélkül elmehet, míg a másik, aki nem vallott, 10 év börtönt kap. Ha egyikük sem vall, akkor kisebb bűntényért 6 hónapot kapnak mindketten. Ellenben ha mindketten vallanak, mindegyikük 6 évet kap.

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Igaz ugyan, hogy jelen esetben nem foglyokról és börtönbüntetésről van szó, de az elv ugyanaz. A közös érdeknek és legoptimálisabb kimenetnek a mi esetünkben a lázadást (nem éneklést) tekinthetjük. Ha mindenki így tesz, akkor győztesként kerülnek ki a helyzetből, azaz ez a legkedvezőbb kimenetel. No de mi van akkor, ha nem fog a többség csatlakozni (=a fogoly vall)? Akkor a renitenseket megbüntetik, azaz ők a lehető legrosszabbul járnak a játékban. És ez az, ami miatt nem lépik meg a legjobb lehetőséget, hiszen a nagy rizikó helyett a biztos kisebb rosszat választják, amivel magukat is bebiztosítják. A kooperáció mint stratégia elhal, akárcsak a közös ellenállás.

Mindezek ellenére azt is meg kell jegyezni, hogy a film alapstruktúrája szerint sem feltétlen elképzelhetetlen a csoport ilyen szinte összefogása és tekintéllyel való szembehelyezkedése. Ennek kulcsa abban áll, hogy a főszereplő, akitől indul a kezdeményezés és aki először nyíltan szembeszáll a hatalmi pozícióban lévő tanárral. A kislány az osztályon belül magas informális hatalommal bír. Az egyes csoporton belüli szerepek közül övé a „sztár” szerep, ami azt jelenti, hogy a csoport egy jelentős részére (vagy akár egészére) nagy hatással van. Az ő cselekedetei követendő mintaként szolgálnak a csoporttagok számára, az ő normái könnyen a csoport normáivá is válhatnak.

Végül: nagyon izgalmas lenne, ha a gyerekek közötti kapcsolatokat, illetve a főszereplők meggyőzési stratégiáit is bemutatná a film. Hogy hogyan vették rá az egész csoportot a lázadásra, mit kezdtek azokkal, akik közel álltak a tanárnőhöz, mi játszódott le egyéni szintén az egyes szereplőkben. Mert ahhoz, hogy mindenki úgy döntsön, ahogy, ahhoz sok-sok egyéni döntésnek kell megszületnie, sok-sok egyéni és csoportközi konfliktusnak kell feloldódnia, és nem utolsó sorban egyfajta bizalomnak kelll kialakulnia a csoporttagok között.

A blog követése Facebookon.

2 Tovább

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Mennyire van beleszólása az iskolának abba, hogy a gyerek hogyan beszél(jen)? Feladata-e a pedagógusnak, hogy megtanítsa az ún. szép, igényes köznyelvet a nebulóknak? Kötelessége-e gyomlálni a szerinte helytelen alakokat a tanulók beszédéből? „Igen vagy nem, és ha igen, miért nem”?                                                                                                                                                           

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

A magyar nyelvről már többször szó volt itt a blogon. Azt már korábban megtudhatta a kedves olvasó, hogy miért (nem) szép a magyar nyelv. Arról is írtam, hogy mi történik az iskolába való belépéskor a tanulóval, aki nem épp a az elvárt nyelvhasználatot produkálja. Arról azonban még nem volt szó, hogy mennyire magánügy a nyelvhasználata egy-egy tanulónak. A kérdés megválaszolásához először nézzünk meg néhány, a témával kapcsolatos előzményt.

Előzmény 1: az iskolába való belépés

Az iskolában különféle nyelvhasználati módokkal találkoznak a gyerekek a tanár és a társaik részéről. Új regiszterekkel, szókészleti elemekkel ismerkednek meg, illetve formális beszédhelyzetekben először nyilvánulnak meg. Ez sok gyereknek könnyed feladat, élvezetes tapasztalatszerzés, azonban nem kevés tanuló számára rendkívüli erőfeszítés. Hogy miért?

A gyerek elsőként azzal szembesül, hogy az új közösségben másképp beszélnek, mint ő (és a szülei). Másképp beszélnek a diáktársak, és ami még nagyobb probléma, hogy másképp beszél a tanár is, aki ugyebár az elsajátítandó tudásanyag közvetítője is. Így

a nem köznyelvet beszélő gyermek máris hátrányból indul, hiszen egy új nyelvváltozatot (neki szinte új nyelvet) kell megtanulnia az új ismeretek mellé. Plusz: hiába próbálja a diák megérteni az eltéréseket, sok esetben ahelyett, hogy segítő tanárra és diáktársakra találna, azzal szembesül, hogy a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben kinevetik, megalázzák.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 2: Klasszikus példa Illyés Gyulától

Az előbb említettekre egy van egy nagyszerű példa a magyar irodalomból. Illyés Gyula a Puszták népében a következőt írja a téma kapcsán:

[…]

Egyenest húztam a B és F pontok között. „Mondd is, amit csinálsz” – szólt hozzám a tanár.

- Egyenest húzok a bé és áff pontok között – feleltem. A tanár mosolyogva felütötte a fejét. „Mi között?”

- A bé és áff pontok között – ismételtem. Egy kicsit tájszólásban beszéltem.

- Nem áff, hanem eff.

- Igenis.

- Mondd ki, hogy eff.

- Áff – mondtam tisztán és félreérthetetlenül.

- Nem áff! Mondd, ahogy kell.

Hallgattam. Tudtam, hogy nálunk tájszólásban beszélnek, nem ő-vel, amit később igen szépnek találtam, hanem az e-t hol egész zártan ë-nek, hol nyíltan csaknem á-nak ejtve; közönségesebb szavainkat például, ha a pusztaiak módjára morzsolás helyett zsurmolást mondtunk, anyánk elég gyakran kijavította, de csak a szavakat, mert a hangokat ő is úgy ejtette, mint mindenki. Nagyapa is gúnyolódott néha velünk, mert ő alföldiesen beszélt; igaz, hogy néha mi is nevettünk az ő szavain.

- No, mondd hát – s nyelvem megbénult. Hirtelen meggyűlöltem a kiejtésemet.

- Mi lesz?

- Áff – nyögtem ki végre halkan, végső erőfeszítéssel. Az osztály fölröhögött.

- Hová való vagy? – kérdezte a tanár.

Nem válaszoltam.

- Pusztai! – kiáltotta valaki.

- Bregócs.

Így gúnyolják a pusztaiak is a pusztaiakat. A kifejezést a falusiak nem ismerik. Ezt csak valamelyik pusztai társam mondhatta, az általános derültség növelésére.

A tanár leintette őket. Kétszer-háromszor szépen, világosan kiejtette előttem a helyes e-t. De hasztalan biztatott, hogy utánozzam. Aztán megmagyarázta, hogy okvetlen meg kell tanulnom, mert különben hogy tudhassa ő, melyik betűre gondolok?

- Holnapra megtanulod a rendes kiejtést – mondta egy kicsit türelmetlenül. – És jelentkezni fogsz.

Az óra előtt nem jelentkeztem, s most már nemcsak a szerencsétlen hang, de az égvilágon semmi sem jött ki a számon. Egész hosszas rábeszélés után, amelyet az osztály helyeslő, harsány nevetése tarkított, a fiatal tanár végre dühbe gurult, s kiutasított az osztályból. Nem emlékszem, mi volt az utolsó szava. „Az olyan buta tuskónak, aki még beszélni sem tud – valami ilyesmit mondhatott –, nincs helye az osztályban.” Azt értettem belőle, hogy örökre kitettek a gimnáziumból? Később azzal magyaráztam viselkedésemet. Ma nem hiszem; nem voltam olyan együgyű. Hirtelen kimondhatatlan fáradtság úrhodott el rajtam, erre emlékszem.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 3: a gettó-érv

A gettó-érvvel nagyon gyakran találkozni még olyan emberek esetében is, akik az átlagosnál toleránsabbak és nyitottabb a gondolkodásuk. A gettó-érv lényege, hogy azért van szükség arra, hogy az iskola megtanítsa a gyereknek a standard nyelvváltozatot (köznyelvet), mert ellenkező esetben éppen a gyerek érvényesülését akadályozná meg. Tehát hagyná, hogy saját nyelvváltozatának gettójába zárva éljen.

Ennek az érvnek a fő problémája, hogy hamis alapfeltevésekből indul ki. Egyrészt nem tesz különbséget jog és kötelesség, a standard nyelvváltozat megtanulásának lehetősége és kötelessége között. Ez a hozzáadó (mellé tanít valamit) és a felcserélő (helyett tanít valamit) szemléletmód ellentéteire vezet vissza. Ha a pedagógus szemléletmódja hozzáadó (tehát lehetőséget biztosít a standard megtanulására), akkor lehetőséget teremt a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésére. Viszont ellenkező esetben, a felcserélő szemlélet által (ha megköveteli a standard használatát) eleve hátránnyal indítja azokat, akik alapnyelvként nem a standard változatot sajátították el, így nem is használhatják azt az iskolában. Azaz míg az előbbi szemlélet az esélyegyenlőséget biztosítja, addig az utóbbi éppen az ellenkezőjét teszi, azaz diszkriminál. Ráadásul pontosan az ellenkezőjét állítva: a társadalmi egyenlőség megteremtésének szándékára hivatkozva.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárHasonlóan a beilleszkedési zavarok egy részéért felelős eltérő családi szocializációhoz, az iskolai problémák mögött az iskolai és otthoni kultúra között fennálló illeszkedési zavar húzódik. Ez esetben a konfliktus abból adódik, hogy a diáknak választani kell:

szimbolikusan megtagadja elsődleges közösségét és identitását, mentesülve így a negatív hatásoktól, kudarcoktól, vagy fordítva tesz, és felvállalja identitását, ezzel együtt azonban részben lemond az iskolai és a későbbi társadalmi sikerességről.

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Amint az eddigiekből látszik, a nyelvhasználat, az hogy a gyermek mit tanul meg (nyelvileg) otthon, egy tőle teljesen független dolog. Azzal együtt az ő identitásának a szerves részét képezi, amit tiszteletben kell(ene) tartani. Az iskolának és a pedagógusoknak is. Csakhogy ma Magyarországon épp az ellenkezője történik, ami igen nagy probléma.

Egyrészt azért, mert káros. Ugyanúgy mint bármilyen olyan eljárás, ami nem vesz tudomást a gyerekek között fennálló különbségekről (azaz nem differenciál). Amely tehát abszurd módon azt feltételezi, hogy a pedagógus tevékenysége megegyező hatást fejt ki a különböző gyerekekre. Minden ilyen eljárás a tanulók közötti különbségek fokozódásával jár együtt.

Másrészt azért, mert nyelvészetileg inadekvát. A jelenlegi nyelvészeti szemlélet a leíró és hozzáadó szemléletet, módszert támogatja, nem pedig az előírót és felcserélőt (erről l. ezt a cikkemet).

Harmadrészt azért, mert pedagógiailag is helytelen. Nincsenek figyelembe véve az egyéni különbségek, az esélyegyenlőség megteremtése elmarad, aki hátrányból indul, még nagyobb hátrányra tesz szert. Az iskolában elsajátított tudás konfliktusba kerül a diák mindennapi tapasztalatai, családi szocializációja által elsajátított tudással. Ennek a folyamatos konfliktuslehetőségnek az iskola mint a kulturális ismeretátadás, ismeretátörökítés intézménye tudatában van, ám a konfliktus megjelenítésére és feloldására nem biztosít megfelelő keretet.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárA gyermek nyelvhasználata az ő magánügye. Fel lehet kínálni más nyelvhasználati lehetőségeket neki, meg lehet tanítani köznyelvi formákat (sőt, fontos is ezek megismertetése); majd a gyermek eldönti, hogy él-e velük. El lehet mondani, hogy egyes nyelvi formák miatt megbélyegezhetik őt; majd ő eldönti, hogy vállalja-e ezt vagy sem.

Egy valamit nem lehet: a nyelvhasználata miatt kedvezőtlenebbül megítélni, értékelni a gyereket, és rákényszeríteni egy számára idegen nyelvváltozatot, mert ez nemcsak, hogy értelmetlen, diszkriminatív és borzasztóan káros, hanem tökéletesen felesleges is.

Nem bunkó vagy buta a gyerek; csak más – ez általánosan igaz, és igaz ez a nyelvhasználatára is. Másképp beszél, mert mást tanult meg otthon: neki ez a normális és természetes. Tartsuk ezt tiszteletben!

A blog követése Facebookon.

9 Tovább

A család szerepe az egyéni fejlődésben: a bántalmazás

A gyermek bántalmazásával kapcsolatosan számos kérdés mind a mai napig megválaszolatlan. Nem tudjuk például, hogy pontosan mi számít bántalmazásnak és mi nem, vagy hogy milyen körülmények között fordul elő leginkább a jelenség. Azonban számos dolgot biztosan tudunk a bántalmazásról, például hogy milyen (lélektani) következményekkel jár.

csalad család fejlődéslélektan lélektan pszichológia bántalmazás erőszak gyereknevelés nevelés gyerek gyermek

A gyermekek szülők általi bántalmazása az elmúlt évtizedekben vált igazán hangsúlyossá mind a köztudatban, mind a tudományban. Pedighát egyáltalán nem új keletű jelenségről van itt szó: a csecsemőgyilkosság megszokott volt már ókori görögöknél vagy kínaiknál, de később is világszerte bevett gyakorlatnak számított a gyerekek verése a szülő és a tanár részéről egyaránt.

Mi számít bántalmazásnak?

Az egyik alapvető probléma a bántalmazás tárgyalása, elemzése és vizsgálata kapcsán, hogy nem létezik egységes meghatározás a jelenségre vonatkozóan. Ez nem meglepő, hiszen a különféle társadalmakban más és más tekinthető elfogadható/elfogadhatatlan viselkedésnek a gyereknevelésben. De még egyazon társadalomban is megoszlanak a vélemények a kérdést illetően.

Hogy ne evezzünk messzi vizekre: ha csak idehaza nézzük, elfogadható-e egy-egy pofon a szülőtől némely esetben? Ha igen, mikor indokolt, mikor nem, és milyen gyakoriságtól nevezhető bántalmazásnak?

Ha tudományos szemmel nézzük, akkor tulajdonképpen ugyanehhez a kérdéshez lyukadunk ki. Skálaszerűen képzelhetjük el a bántalmazás fogalmi meghatározását. Ennek egyik végpontja a szűk értelmezés, a szándékos, életveszélyes testi erőszakot jelenti. A másik, a tág, szinte mindent magában foglaló értelmezést, amely ide sorol minden olyan cselekvést, amely nem egyeztethető össze a gyerek optimális fejlődésével.

csalad család fejlődéslélektan lélektan pszichológia bántalmazás erőszak gyereknevelés nevelés gyerek gyermek

Kiket bántalmaznak nagyobb valószínűséggel?

Ahogy a bántalmazás vagy a családon belüli erőszak fogalma homályos, úgy az sem világos, hogy hány gyereket bántalmaznak a világon. A kutatók egyetértenek abban, hogy a bántalmazások nagyobb része nem kerül napvilágra; családon belül marad. Így magát a jelenséget is nagyon nehéz felderíteni, elemezni, adatokkal alátámasztani. Van azonban néhány tényező, amely alapján nagyobb a a valószínűsége a bekövetkezésének:

1. Életkor: a 3 évesnél fiatalabb gyermekeket gyakrabban bántalmazzák

2. Rossz egészségügyi állapot: koraszülött, kis súlyú csecsemők gyakrabban ingerlékenyek, reakcióik korlátozottabb, viszont aktivitásuk nagyobbik

3. Személyiség: nagyobb veszélynek vannak kitéve az alacsony érzelmi válaszkészséggel rendelkező, ingerlékeny vagy hiperaktív gyerekek. Az elhanyagoltság szempontjából pedig a közömbös, passzív gyerekek.

4. Családi helyzet: a szegényebb családokban gyakoribb a bántalmazás

Egyesek még ide sorolják a gyerek nemét is, ám ez a kutatások értelmében egy esetben meghatározó: nemi erőszakot négyszer olyan gyakran követnek el lányok, mint fiúk ellen.

csalad család fejlődéslélektan lélektan pszichológia bántalmazás erőszak gyereknevelés nevelés gyerek gyermek

Kikből lesznek bántalmazó szülők?

Két közismert vélekedést fontos az elején cáfolni. Az egyik, hogy az ilyen személyek lelkileg sérültek. A másik, hogy ők maguk is bántalmazottak voltak gyerekkorukban. A helyzet az, hogy a bántalmazók csupán kis százaléka (kb. 10%) szenved pszichiátriai betegségben, a többség nem.

Másrészről pedig, habár igaz az, hogy akiket gyerekkorukban bántalmaztak nagyobb eséllyel válnak bántalmazókká saját gyerekükkel szemben, ám a kutatások szerint ez nagyjából egyharmada ezen illetőknek. Vagyis kétharmada a bántalmazottaknak nem bánik rosszul a saját gyermekével. Továbbá, ne felejtsük azokat az eseteket – és ebből van a több – amikor olyan szülők követnek el erőszakos cselekedeteket, akik nem éltek át ilyesmit gyerekkorukban.

Nagyobb valószínűsége a gyermekek bántalmazásának többek között, ha a család valamilyen nehézségen megy keresztül. Ez nem csupán anyagi problémákat jelent. Ide tartozik a szülők problémás, gyakori veszekedésekkel járó kapcsolata, valamelyik vagy mindkét fél alkoholproblémái, a szociális elszigeteltség vagy a túl fiatalon vállalt gyerek.

csalad család fejlődéslélektan lélektan pszichológia bántalmazás erőszak gyereknevelés nevelés gyerek gyermek

A bántalmazás (lélektani) hatásai

A bántalmazásoknak a látható fizikai jeleken túl sokszor sokkal súlyosabb következményei is vannak. A szociális, érzelmi és intellektuális negatív velejárókat kutatások sora igazolta. Ezek nagyon összetettek és szerteágazóak, a leglényegesebbek ezek közül a következőek.

A bántalmazott kisgyerekek szomorúak, félénkek és gyakran dühösek. Társas kapcsolatokat kevésbé kezdeményeznek, és az előző cikkben tárgyalt „idegenhelyzet-tesztben” szinte biztosan nem a biztonságos kötődési stílust mutatják. Mindez kihat a később életszakaszokra is. Ehhez adódik még, hogy erőszakosabbakká válnak (szülői minta, ugyebár) és egyes kognitív, szociális és érzelmi területeken jóval fejletlenebbek a kortársaknál. Többek között hajlamosabbak a depresszióra és a dühkitörésekre, kisebb az önkontroll náluk, gyengék a szociális képességeik (és kevésbé képesek mélyebb kapcsolatokat kialakítani) és az értelmi képességeik is alacsonyabbak. Ugyanez áll a a bántalmazottakon belül a szexuális erőszakot elszenvedett gyerekekre is, annyi kiegészítéssel, hogy ők gyakran korai szexuális érdeklődést tanusítanak, illetve csábítóan viselkednek.

Hogy mit lehet tenni? Több stratégiát is kidolgoztak a szakértők gyerekek bántalmazásának kezelésére és megelőzésére. A túlterhelt szülők különféle támogatásától (telefonos és személyes lelki segély, segítők kiküldése stb.) kezdve a megelőző, gyerekneveléssel kapcsolatos képzések, tanfolyamok (már tinédzserkortól például) szervezéséig. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy még mindezek ellenére is nagyon sok gyerek él át bántalmazást.

csalad család fejlődéslélektan lélektan pszichológia bántalmazás erőszak gyereknevelés nevelés gyerek gyermek

Irodalom
Cole, Michael – Cole, Sheila R. (1998): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest, 414–430.

A blog követése Facebookon.

1 Tovább

A liberális nevelés megbukott?

Egy cikk szerint igen, állítólag ez tény. Sőt, az is, hogy ezzel minden szakember egyetért. Vajon tényleg így van? A liberális nevelés megbukott? Ha igen, akkor mikor, hogyan és miért? És úgy egyáltalán: mi az a liberális nevelés?                                                                                                                                                                                                                                                                                                                

nevelés oktatás gyerek gyermek Kurt Lewin vezetés vezetési stílus liberális nevelés laissez-faire családMinap olvastam egy irományt, amely azt állítja, hogy a liberális nevelés megbukott. A kijelentést állítólag József István gyerekpszichológus tette a Kaposvárimami Egyesület családi és információs napján. De vajon tényleg így lenne? A liberális nevelés – feltéve, ha van olyan – tényleg megbukott?

Rögtön az elején felmerül egy elemi probléma: mi az a liberális nevelés? Eléggé egyértelmű, hogy a fent említett cikkek a liberális nevelés fogalmát a laissez-faire vezetői (jelen esetben nevelési) stílussal mossák össze. Ezt Kurt Lewin nevéhez köthetjük, aki ezen kívül még három vezetési stílust határozott meg: az autokratikust és a demokratikust. Hogy ezek hogy néznek ki, arról íme egy nagyszerű videó:

A laissez-faire vezetés az egyes személyek önálló és részben független tevékenykedést jelenti a csoporton belül. Ilyenkor a normák, szabályok, feladatok behatárolása legfeljebb részleges és a vezető minimális koordinációt valósít meg. Nagyjából erről szól mindkét említett írás, olyan erős kijelentésekkel tarkítva, mint pl.: „Minden, amit tesz [megj.: a gyerek], amivé válik az a mi munkánk gyümölcse vagy munkánk hiánya!”. Persze a genetikáról egy szó sem esik, annak ellenére, hogy a neveléstudomány és pszichológia jelen állása szerint hasonlóképpen meghatározó, mint a tanult dolgok. De vissza az eredeti problémakörhöz!

Tehát

a liberális nevelés nem egyenlő a laissez-faire neveléssel, vezetéssel

(már csak azért sem, mert azt ha ideológiai jelzővel látják el, akkor azt az „anarchikus” jelzőt használva teszik). De akkor mégis mi az a liberális nevelés?

nevelés oktatás gyerek gyermek Kurt Lewin vezetés vezetési stílus liberális nevelés laissez-faire család

A családi nevelést gyakran 3 dimenzió mentén osztályozzák a szakemberek, amik a következőek:

1. A család érzelmi légköre (hideg-meleg)
2. A nevelés rugalmassága (nyílt-zárt)
3. A követelmények határozottsága (erős-gyenge)

(megjegyzés: úgy vélem, hogy az egyes dimenziók milyenségét skálaszerűen kell értelmezni, nem pedig „fekete-fehér” alapon)

Ezek alapján meghatározhatjuk az alábbi nevelést:

1. Harmonikus nevelés (meleg-nyílt-erős)
2. Liberális nevelés (meleg-nyílt-gyenge)
3. Normatív nevelés (meleg-zárt- erős)
4. Túlvédő nevelés (meleg-zárt gyenge)
5. Autonóm-demokratikus nevelés (hideg-nyílt-erős)
6. Elhanyagoló nevelés (hideg-nyílt-gyenge)
7. Kemény nevelés (hideg-zárt-erős)
8. Diszharmonikus nevelés (hideg-zárt-gyenge)

nevelés oktatás gyerek gyermek Kurt Lewin vezetés vezetési stílus liberális nevelés laissez-faire család

Ezek szerint a liberális nevelés akkor áll fenn, amikor: a család érzelmi légköre meleg, a nevelés rugalmassága nyílt, ám a követelmények határozottsága gyenge. Ez utóbbi természetesen hibaként is felfogható, ám ez függ a gyengeség mértékétől. Továbbá, ha megnézzük az egyes típusokat, látjuk, hogy ez egyáltalán nem a legrosszabb eset, sőt.

Nem tudhatom, hogy mit értettek pontosan liberális nevelés alatt az érintettek. Ám azt tudom, hogy nem szerencsés olyan kijelentéseket tenni, amelyek egy szubjektív véleményt objektív tényként, általános igazságként tüntetnek fel („a mai gyerkőcök...” – ez nagyjából olyan, mint a „régen minden jobb volt” kijelentés). Továbbá az sem túlságosan előnyös, ha a dolgokat csakis fekete-fehérben látjuk és láttatjuk. Ezekben a cikkekben leginkább az érzékelhető, hogy a „liberális” (valójában: laissez-faire) áll szemben a normatív (valójában: autokratikus) neveléssel. Holott a fentiekből látszik, hogy közel sem csak ez a két végpont létezik. Még a Lewin-féle elmélet szerint sem: bizony a kettő között kell megtalálni a középutat.

A blog követése Facebookon.

2 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek