Szavak börtönében

Előfordult már, hogy úgy érezte, nem tudja e elmondani, ami a fejében van? Hogy nem tudja megfogalmazni a mondandóját úgy, ahogy azt szeretné, vagy nem értik úgy, ahogy szeretné? Mostl megtudhatja, hogy mi ennek az oka, és hogy miért jelent ez súlyos problémát például az iskolában. Nyelvről, nyelvhasználatról, meg- és félreértésről, és egy kis filozófiáról lesz szó.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

Sokszor érzi úgy az ember a kommunikáció során, hogy szeretne számára fontos dolgokról beszélni, de ez mégsem sikerül vagy nem úgy, ahogy szeretné. Nem tudja kellően kifejezni magát, nem képes átadni azt, ami a fejében olyan jól összeállt. És sokszor persze nem is úgy értik mások, ahogy szerinte kellene. De miért van ez így?

Az egyik alapvető oka a jelenségnek a kognitív pszichológiából és szemantikából ismert prototípus-elv. A pszicholingvisztikából jól tudjuk, hogy minden egyes szavunk különböző képeket, fogalmakat, sémákat stb. aktivál, illetve minden egyes szóhoz egy vagy több jelentést társítunk. A protípus-elv értelmében egy-egy szóhoz tartozik egy protipikus jelentés, ami azt jelenti, hogy ez a jelentés hívódik elő leggyakrabban az adott szó hallatán. Ha például azt mondjuk, hogy madár, akkor a legtöbb embernél egy veréb- vagy galambszerű, repülő, tollas jószág jut eszébe – ez a protipikus minta. Ennél sokkal ritkább, hogy például a strucc vagy a pingvin jusson eszünkbe, pedig kétségtelenül ezen állatok is a madár gyűjtőfogalomba tartoznak – ezek kevésbé protipikusak. Vagyis egy-egy szó jelentése személyenként eltér, annak ellenére, hogy gyakoriság szerint vannak tipikus esetek, jelentések, az asztalnál például a négylábú, fából készült bútor, s nem a háromlábú, üveglappal lefedett, fém bútordarab.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

A probléma ott kezdődik, hogy a beszélgetéseink során számos szót használunk, amit az agyunk folyamatosan értelmez a különféle, általunk ismert jelentések mentén. Ez egy rendkívül gyors, automatikus folyamat, és bizony nincs idő, hogy minden egyes szón külön-külön elgondolkozzunk. Sem a beszédértelmezésnél, sem pedig a beszédprodukciónál. Így nem ritka, hogy nem mindent úgy fejezünk ki szóban, ahogy szeretnénk; ezért könnyebb írásban, hiszen ott több időnk van átgondolni és megformálni a szavainkat, mondatainkat.

Mindehhez hozzátartozik, hogy egyes szavak nem találhatóak meg a mentális lexikonunkban, azaz nem sajátítottuk és raktároztuk el se a szót, se a jelentését. Ez leginkább nyelvtanulásánál, valamint általánosságban, az iskolában jelent problémát.

Minél több alternatíva (beleértve a szavak mellett a szintaktikai elemeket) közül tudunk, minél rugalmasabban választani a beszédprodukció során, annál hatékonyabb lesz a kommunikációnk.

Ha például egy gyermek csupán tőmondatokat hall otthon, akkor más színtereken, többek között az iskolában is tőmondatokat fog használni. Nem meglepő módon ezen gyermekek a legtöbb esetben kevésbé jó családi háttérrel rendelkeznek, és az iskola nem hogy nem igyekszik enyhíteni a szociális háttérből származó különbségeket: tovább mélyíti a szakadékot az egyes tanulók között.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógusHogy hogyan? Egyrészt a pedagógus a saját nyelvváltozatával és az általa használt nyelvi formákkal (valamint azok elrendezésével) hátrányos helyzetbe hozhatja azokat a tanulókat, akik más nyelvi környezetből származnak. Egyfelől azért, mert ezen beszélőközösség nyelvhasználata és -változata eltér az otthonitól, így a gyermek rögtön hátrányból indul, hiszen az új tárgyi ismereteken felül egy új nyelvváltozatot is meg kell tanulnia. Mindezt paradox módon egy számára idegen nyelvváltozat közvetítésével.

Másfelől a diák még ha próbálja is megérteni, fogalmi rendszerébe beépíteni az említett eltéréseket, nem lesz rá képes, amennyiben a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben megalázzák. Nem utolsó sorban: a pedagógiai értékelés során a gyermek egyéni nyelvi repertoárja, alapnyelve alapján ítélik meg az ő teljesítményét olyan esetekben (is), melyek során az ismeretjellegű tudást kívánják mérni a pedagógusok.

A témához szorosan kötődik még egy fogalom, nevezetesen Platón talán legismertebb hasonlata, a barlanghasonlat. Ennek értelmében mi, emberek valójában egy barlang mélyén ülünk, hozzáláncolva a barlang falához, életünk tapasztalatai pedig csupán a barlang előttünk lévő falán táncoló árnyképek sora adja (valahol mögöttük tűz ég, amögött formák váltakoznak és azoknak az árnyékát látjuk). Ezt érzékeljük mi életnek. Ám egyszer valaki közülünk (értelemszerűen a filozófus) letöri a láncait és óvatosan felmászik a barlang szájához, ahol megpillantja az igazi világot, melyet a nap világít meg. Bár felfogni nem tudja, mégis ezzel az örömhírrel tér vissza a hozzánk, akik persze nem hiszünk neki és jól megverjük, mondván borzolja a kedélyeket.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

Sokszor egészen hasonló dolog játszódik, amikor valamilyen komolyabb, elvontabb, tudományos igényű stb. témakörről szeretnénk beszélni. Gyakran hiányzik ugyanis a közös referencia, vagyis – Platón hasonlatának megfelelően – míg mi az eredeti tárgyat látjuk, addig a beszélgetőpartner csupán annak árnyékát.

Természetesen a kommunikáció egy nagyon fontos eleme, hogy a felek közös erőfeszítéseket tegyenek a valóság, aktuális téma közös leképezésére. Ám ez nem minden esetben valósul meg, vagy legalábbis nem maradéktalanul. Nem tudjuk, hogy beszélőpartnerünk mentális lexikonában mely szavak, kifejezések találhatóak, ahogy azt sem, hogy egyes szavakhoz az általunk protipikusnak vélt jelentést társítja-e a másik fél. Gondoljunk csak a saját szakterületünkre: sokszor rendkívül nehéz erről beszélni, hiszen nem tudjuk, hogy a beszélőpartnerünk mennyire szakavatott a témában.

Hogy mit lehet tenni? A legfontosabb, hogy a kommunikációt a másik félhez igazítsuk, alkalmazkodjunk az ő tudásához, nyelvi sajátosságaihoz. Legyen az egy gyermek, akti tanítunk vagy egy felnőtt, akivel több ponton is különböző a nyelvi repertoárunk.

A blog követése Facebookon.

A blog követése Instagramon.

0 Tovább

Mi a szegénység és hogyan kapcsolódik az iskolához?

Mit jelent a szegénység és hogyan definiálható? Ki számít szegénynek Magyarországon, Európában vagy bárhol máshol a földtekén? Mi a különbség relatív és objektív szegénység között? Hogyan kapcsolódik ez a pedagógiához? A cikk ezeket a kérdéseket járja körbe, kitérve az iskolai szegregációra, az esélyegyenlőségre és még sok-sok más szegénységgel kapcsolatos tényezőre.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A blogon január végén megjelent poszt, mely Palkovics László PISA-eredményekkel kapcsolatos megjegyzésére reflektál, egészen komoly indulatokat váltott ki a hozzászólókból. Jó néhány tévhit és ideológiai indíttatású megjegyzés olvasható a hozzászólásokban, éppen ezért szükségesnek láttam egy, a szegénység és oktatás összefüggéseit tárgyaló cikk közlését. Íme az eredmény.

Mi a szegénység?

Szegénységről gyakran beszélünk különböző helyzetekben, különböző jelentéseket társítva a fogalomhoz. Ahhoz azonban, hogy tudjuk vizsgálni a jelenséget, nem elég a hétköznapi értelmezés: pontosan kell definiálni, hogy ki számít szegények. Ez nem egyszerű feladat, hiszen számos tényezőt szükséges figyelembe venni, mivel a szegénység igencsak komplex fogalom.

Az Európa Tanács döntésének értelmében „szegénynek kell tekinteni egy személyt, egy családot, illetve egy embercsoportot abban az esetben, ha a rendelkezésükre álló erőforrások (anyagi, kulturális és társadalmi) oly mértékben korlátozottak, hogy kizárják őket a minimálisan megkövetelhető életformából abban az országban, amelyikben élnek”. No de mi az a „minimálisan megkövetelhető életforma”?

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A minimálisan megkövetelhető életforma egyrészt nyilván szorosan összefügg egy-egy ország társadalmi-gazdasági szintjével, fejlettségével. Másrészt egyes tényezők (pl. szülők iskolai végzettség, gyerekek száma) erőteljesen gátolják ezen életforma megvalósulását.

A szegénység esetében alapvetően háromféle felfogásról, megközelítésről beszélhetünk: objektív, szubjektív és relatív szegénységről. Tudjuk, hogy a szegénységnek vannak objektív jelzőszámai. Ilyen például a (családi) jövedelem létminimumhoz vagy egy főre jutó nettó átlagjövedelemhez viszonyítása. Vagy éppen az a – a TÁRKI által is használt – viszonyítás, melynek értelmében az számít szegénynek, aki kevesebbet keres az átlagkeresetű állampolgár háztartásában az egy főre eső jövedelem felénél.

Az objektív mellett beszélhetünk szubjektív szegénységről is. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy valaki szegénynek érzi magát, úgy érzi, hogy napról napra él, folyamatos anyagi gondjai vannak stb. Az elnevezés hátterében pedig az áll, hogy a viszonyítás mindig egy-egy saját elváráshoz, szükséglethez, korábbi életmódhoz való viszonyításon alapul.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

Végül létezik ún. relatív szegénység is. Itt végső soron a fő kérdés nem a szegénység maga, hanem az egyenlőtlenség. A relatív szegénység esetében nem valamilyen szint, hanem az átlag vagy a medián segítségével meghatározott jövedelmi szint alatt elhelyezkedőket tekintjük szegénynek. Az áll a fókuszban, hogy az összes elosztott személyes jövedelem hány százaléka kerül az alsó 10, 20 vagy 30 %-hoz (szakszóval: alsó kvantilisre).

A szegénység és az iskola

Legyen szó bármelyik felfogásáról a szegénységnek, az mindenképpen kihatással van a gyermekre az élet legtöbb területén. Az iskola lét sem kivétel ez alól. Egy szegényebb családból származó gyermek sokkal nehezebben boldogul az iskolában. A statisztikák azt mutatják, hogy az ilyen gyerekek sokkal kisebb arányban tanulnak tovább, kevésbé jellemző, hogy jobb gimnáziumban kerülnének, valamint az jóval kisebb az esélyük bekerülni egy egyetemre vagy főiskolára. Tehát az iskola nem tud mit kezdeni a társadalmi egyenlőtlenségekkel, ezzel pedig hozzájárul azok reprodukálásához.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A szegénység azért meghatározó ebben a kontextusban, mert számos hátrány, iskolai nehézség gyökere. Aki szegény sokkal kevésbé fér hozzá az egyes kulturális javakhoz, olyanokhoz, amik más családokban alapvető. A család nem engedheti meg magának, hogy színházba járjon, könyveket vegyen vagy éppen magántanárhoz járassa a gyerekét. Az is könnyen előfordulhat, hogy a gyermeknek ki kell venni a részét a jövedelemszerzésből. Az sem ritka, hogy még ha szeretne is tanulni, akkor sem tud, mert nincs lehetősége egyedül lenni, többen élnek néhány négyzetméteren. A szegénységből származó tanulási problémák sorát sokáig lehetne folytatni.

A gond, hogy az iskola nem veszi figyelembe az említett tényezőket. Ugyanazokat az elvárásokat támasztja minden tanulóval szemben, miközben nem teremt azonos esélyeket ezen elvárások teljesítéséhez. Nem mellesleg még egy jelentős szegregációs folyamat is jelen van a hazai oktatásban, ami tovább rontja a helyzetet.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A szegregáció a különféle (szegény és nem szegény, cigány és többségi) társadalmi csoportok iskolák és osztályok közötti aránytalan eloszlását jelenti, ami korlátozza, gátolja a csoportok közötti érintkezést. Ez többek között azért baj, mert – amellett, hogy így az iskola nem képezi le a társadalmi valóságot – az említett tanulók egy bizonyos aránya felett az adott tanulóközösségben csökken a tanulók teljesítménye. Tehát, ha túl sok hátrányos helyzetű diák van egy tanulócsoportban, akkor az az egész csoportra negatív kihatással lesz (persze van erre ellenpélda is, [l. a Bagázs projektjét], de ezek jóval ritkább és speciálisabb esetek).

Természetesen mindenki ismer olyan történeteket, amikor a szegény gyermek sokra vitte, kitört a szegénységből, és a társadalom nagyra becsült tagjává vált. Azonban az igazság az, hogy nem ez a jellemző. Többségében a szegény gyerekek szegények is maradnak, és nem tudnak kitörni abból a közegből, amibe beleszülettek. A probléma, hogy nem azért, mert ne lennének ugyanolyan készségeik, képességeik vagy tudásuk, mint a tehetősebb társaiknak. És a legfájóbb – azon túl, hogy ez egy rendkívül igazságtalan helyzet –, hogy nagyon sok tehetséget nagyon korán elvesztünk.

Felhasznált irodalom

Réthy Endréné – Vámos Ágnes 2006: Esélyegyenlőtlenség és méltányos pedagógia.

Fejes József Balázs 2016: A szegregáció vajon mi?

A blog követése Facebookon.

3 Tovább

A család szerepe az egyéni fejlődésben: amit a gyerek otthonról hoz

Köztudott, hogy a gyerek, amit otthon megtanul, azt továbbviszi az iskolába, ez pedig sokszor problémákat okoz. Sok-sok iskola konfliktus forrása az iskolai és az otthoni különbségekből származik, de mit kezd ezzel a pedagógus? Mit visz a gyerek otthonról és hogyan kezeli ezt az iskola? A családi háttér mennyire meghatározó?                                                                                                                  

csalad család iskola közoktatás nevelés oktatás otthoni kultúra szelekció hátrányos helyzetAz elmúlt hetekben a PISA eredményektől volt hangos a sajtó. Sokan írtak sok szempontból az oktatási rendszerünk sikertelenségéről, az egyes problémákról és azok szükségszerű kezeléséről. Az azonban kevésbé volt hangsúlyos, hogy az oktatási rendszerünk kudarcai részben abból származnak, hogy a magyar közoktatás általánosságban továbbra sem tud mit kezdeni a különböző családi háttérrel rendelkező gyermekekkel.

Az otthoni és az iskolai kultúra között általában konfliktus feszül: illeszkedési problémák vannak e kettő között. A konfliktus abból adódik, hogy a diáknak választani kell, hogy szimbolikusan megtagadja elsődleges közösségét és identitását, mentesülve így a negatív hatásoktól, kudarcoktól; avagy fordítva tesz, és felvállalja identitását, ezzel együtt azonban részben lemond az iskolai és a későbbi társadalmi sikerességről.

Ez számos módon racionalizálódhat a nevelési és oktatási folyamatban, az eltérő családi szocializációból származó beilleszkedési zavarok megjelenésétől kezdve egészen a fizikai erőszakig. Ám a pedagógusok ezt ritkán tudatosítják magukban, ami persze érthető (gondoljunk csak bele, hogy milyen nehéz egy csapat gyerekre figyelni, megismerni őket), de kevésbé hatékony. Azért nem hatékony, mert a konfliktusnak legfeljebb a felületi kezelése történik meg. A tanár elmondja, hogy ilyet nem szabad csinálni, szankcionálja az iskolai kultúrába nem illeszkedő magatartásformákat stb. Azonban ez az új tudásanyag (legyen az ismeret vagy viselkedési forma) nem feltétlen fog illeszkedni a régihez a gyerek fejében, tehát a konfliktus nem lesz feloldva.

csalad család iskola közoktatás nevelés oktatás otthoni kultúra szelekció hátrányos helyzet

A vizsgálatok azt mutatják, hogy az oktatási rendszerünk meglehetősen szelektív – méghozzá a családi háttér alapján történik a szelekció. Magyarországon még mindig makacsul tartja magát az nézet, mely szerint a lassabban haladókkal külön csoportokban kell foglalkozni, hogy ne húzzák vissza a jobbakat. Ugyanígy a jobbakat is el kell különíteni azért, hogy kibontakoztassák tehetségüket, és gyorsabban fejlődjenek. Csak az probléma, hogy ez a felfogás – a statisztikák és a tapasztalatok alapján – elavult és téves. Elég csak a PISA-vizsgálatok eredményeire gondolni, ahol a legeredményesebb országok (pl. a sokat emlegetett Finnország) integráltan oktatnak, nem pedig szelektíven.

A (korai) szelekcióval szembeni egyik érv, hogy a képességek fejlődése nem egyenletes, hanem életkoronként változó egyazon tanulónál is. Vagyis a képességek fejlettségi rangsorában számtalanszor helyet cserélnek a gyerekek (a pedagógiai gyakorlatban azonban ezt az iskola figyelmen kívül hagyja). Ennek következtében azt mondhatjuk, hogy a fejlődés korai szakaszában, például az iskolába való belépéskor lehetetlen megjósolni az elérhető végső tudás- és képességszintet. Ergo még akkor sem tudnánk különbséget tenni „jó” és „kevésbé jó” képességű gyerekek között, ha a pedagógusok esetlegesen rendelkeznének valamiféle objektív mérési módszerrel ehhez. Tehát nem tudunk a tanulás szempontjából központi jelentőségű adottságok szerint szelektálni.

csalad család iskola közoktatás nevelés oktatás otthoni kultúra szelekció hátrányos helyzet

A szelekció legnagyobb átka az, hogy sok-sok tehetséget nagyon korán veszítünk el anélkül, hogy ennek egyáltalán tudatában lennénk. Egy hátrányos helyzetű tanulónak nagyon kevés az esélye, hogy egy jó középiskolába, később pedig egyetemre kerüljön. Holott nem feltétlen arról van szó, hogy ő kevésbé tehetséges, kompetens ugyanabban, mint hátrány nélküli társai. Ám az iskolarendszer a családi (szociokulturális) háttér alapján előre determinálja a hátrányos helyzetű gyermek iskola kudarcát, ezzel a társadalmi különbségek csökkentése helyett átörökíti vagy fokozza azokat.

Mit lehet(ne) tenni? Ha a tanulóknak biztosított körülményekben még sikerülne is elérni az (esély)egyenlőséget, az esélyek valódi egyenlősége akkor sem teljesülne (legalábbis a felkínált lehetőségek kihasználásában). Az esélyegyenlőség nem azt jelenti, hogy ugyanazt biztosítsuk mindenkinek, még akkor sem, ha hazánkban ez az uralkodó tendencia ebben a témakörben. Sokkal inkább arra hivatott e fogalom, és az ahhoz tartozó gyakorlat, hogy az egyenlőséget személyre szabottan, az egyéni különbségeket figyelembe véve teremtse meg.

Ennek egyik eszköze a differenciált oktatás, mely az egyéni fejlettségi szintet és fejlődést tartja szem előtt, azaz egyénileg foglalkozik a gyerekekkel. Ehhez persze egyrészt megfelelő képzésre lenne szükséges a pályán lévő pedagógusok és a pedagógusnak készülő tanárjelöltek számára. Másrészt csökkenteni kellene a tanárok leterheltségét, illetve ki kellene alakítani a megfelelő környezetet a differenciálás alkalmazásához. Mindehhez viszont az osztályok létszámának csökkentése elengedhetetlen.

csalad család iskola közoktatás nevelés oktatás otthoni kultúra szelekció hátrányos helyzet

Az előzőekhez hasonlóan a szelekció enyhítését szolgálhatná a törvényi szabályozás és azzal együtt a folyamatos monitorozása az iskoláknak. Ez azt jelentené, hogy szükséges lenne az iskolákat ellenőrizni az integrációs törekvéseik terén: milyen mértékű az integráció (ha egyáltalán van), mennyire szelektív az oktatás, milyen arányú és jellegű a továbbtanulás a különböző családi hátterű tanulók esetében, iskolából való elvándorlás mértéke, stb.

A pedagógusok bérezését sem szabad elfelejteni a szükséges változtatások számbavételénél. Az életpályamodell helyett érdemesebb lett volna egy olyan rendszert kialakítani, ami elismeri a többletteljesítményt, amely kétségtelenül a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozás egyik velejárója. Tehát nemcsak differenciáltan kell oktatni, hanem differenciáltan kell a pedagógusokat is bérezni – ennek (és még sok másnak) a függvényében.

A blog követése Facebookon.

6 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek