Miért teszik fel a férfiak ezt a „7 idegesítő kérdést” egy randin?

Az egyik ismert oldalon pár napja jelent meg egy „27 éves, csinos, szép, okos nő” levele, amiben a "legérdekesebb/legfurább/legviccesebb/legidegesítőbb vagy csak szimplán leghülyébb" kérdéseket taglalja a hölgy. Többek között ide tartozik, hogy „Meddig tartottak a komoly kapcsolataid?” vagy hogy „apukádról mit lehet tudni?”. Reflexió következik, hogy mi miért is van.

magánügy maganugy család levél elfogtunkegylevelet párkapcsolat kapcsolat férfi-nő kommunikáció

Kép forrása: http://www.edtpatips.com/

Pár napja egy – saját bevallása szerint – „27 éves, csinos, szép, okos nő” egy levelet küldött az egyik oldal szerkesztőségének. A levél megjelent, és a „legérdekesebb/legfurább/legviccesebb/legidegesítőbb vagy csak szimplán leghülyébb” kérdések szerepelnek benne, amiket egy férfi feltehet egy randin. Legalábbis a hölgy szerint. Ám ha ez az önbevallása szerint „okos nő” egy picikét a dolgok mögé nézne, talán rájönne, hogy a felsorolt kérdések többsége nagyon is helyénvaló. Sőt, neki sem ártana feltennie némelyiket. Lehet önmagának? Mi az, ami magánügy ezekből? Mi nem annyira? Mit miért kérdezünk a kiszemeltünktől?

1. Szereted a munkád?

A levélíró azt állítja, hogy „nincs ezzel a kérdéssel igazából semmi baj”, csakhát mégis, mivel „amikor már 50-edik alkalommal teszik fel nekem, és én sablonszerűen vágom rá a választ, hogy igen vagy nem, vagy éppen most hogy vagyok vele” – írja.

A helyzet az, ha valaki randizgatni jár, akkor számoljon azzal, hogy bizony egy-egy kérdés ismétlődhet. Minél többet randizik, annál nagyobb valószínűséggel. És ahogy sok-sok más kérdésre adott választ, úgy ezt is befolyásolja az aktuális lelkiállapotunk. Nincs ebben semmi fura/érdekes/idegesítő.

magánügy maganugy család levél elfogtunkegylevelet párkapcsolat kapcsolat férfi-nő kommunikáció

2. Mióta vagy szingli?

Erre érdemes a hölgy teljes reflexióját közölni:

„Sablonkérdésre sablonválasz. Már egy jó ideje. De egyébként is mi/ki számít szinglinek? Eddig is tök jól éreztem magam a bőrömben, de most már érzem, hogy készen állok a változásra, és jó lenne egy erőskezű álompasas, aki villanykörtét cserél, hozzábújhatok, és szereti a szexet, mert az a helyzet, hogy én is”

Haladjunk sorban. Először is ez egy nagyon lényeges kérdés, aminek egyszerű az oka. Ha valaki komoly kapcsolatot akar (és hajlandó a racionális, pszichológiailag alátámasztott tényeket is figyelembe venni), akkor

esze ágába nincs egy olyan lánnyal hosszú távra tervezni, aki nemrég szakított/vált el/csalódás érte.

Miért? Mert borítékolható, hogy a kapcsolat nem lesz jó: nagyjából ugyanaz a gyászfolyamat játszódik le szakításkor, mint a halál esetében. Valakit elvesztünk, ezt fel kell dolgozni, amihez időre van szükség.

Másodszor. A reakció nagy része nem kapcsolódik a kérdéshez. Az azért fontos, mert egy ilyen válasz épp az ellenkezőjét jelenti általában, mint amit mond. Magyarul: nem igaz az, hogy „eddig is tök jól éreztem magam a bőrömben”. Ha így lenne, akkor miért kéne változ(tat)ni? És miért kell ezt hangsúlyozni? Miért kell olyan kérdésnél feltüntetni, amihez nem tartozik? Valószínűleg azért, mert nincs rendbe az egoja és nincs harmóniában önmagával a levél írója.

magánügy maganugy család levél elfogtunkegylevelet párkapcsolat kapcsolat férfi-nő kommunikáció

3. Hány komoly kapcsolatod volt? Meddig tartottak?

Itt néminemű felháborodás érződik ki a válaszból, de ettől most tekintsünk el. Ez a kérdés ugyanolyan releváns lehet, mint az előző. Ugyanis,

ha egy személynek viszonylag sok, de rövidebb kapcsolata volt, különösen, ha egy-egy kapcsolat között kevés idő telt el, akkor jó eséllyel (pár)kapcsolatfüggő az illető.

Ilyenkor érdemes menekülőre fogni, mert az ilyen ember nem hajlandó magában feldolgozni a szakítást, a csalódást stb., így nem is lesz soha boldog. A másik féltől várja el ezt, ám ez nem működőképes. Ugyanis, amíg egyedül nem boldog valaki, addig mással sem lesz az; akkor mindegy, hogy ki az épp aktuális párja, a saját hiányosságait pótolja vele.

A másik gyakori eset, hogy egy komoly kapcsolata volt sokáig az illetőnek. Ha ennek gyászolására nem hagyott elég időt, akkor szintén probléma lehet az új kapcsolatával.

4. Hol tanultál, diplomáztál és milyen szakon? […] ööö, szóval neked nincs diplomád?

Nincs neki, amivel az ég világon semmi baj. A probléma a reakcióval van. Egy mérhetetlenül frusztrált, ám a felszínen magabiztosnak látszó vagy annak látszatát keltő lány válasza ez. Csak egy rövid részletet idéznék:

„De ha a külsőségeket elengeded, akkor rájössz, hogy nem figyeltél eléggé, vagy más az értékrendünk, és akkor jobb is, ha gyorsan továbbállok. Dolgozom, és a munkámban sikeres vagyok. 27 évesen multinál csoportvezetőnek lenni, szerintem sok mindent elárul”

magánügy maganugy család levél elfogtunkegylevelet párkapcsolat kapcsolat férfi-nő kommunikáció

A külsőségek elengedésének említése egészen furcsán veszi ki magát az azt követő mondatok tükrében. A munkahelyi siker tök jó, de mi van a magánéletivel? Frusztráltság, teljes harmóniahiány – nagyjából.

5. Szüleid együtt vannak még vagy már elváltak?

A szülők elváltak, rendben. A reflexió vége már kevésbé: „egyébként mi közöd is van hozzá?” Nekem ugyan semmi, de azt jó tudni, hogy a szülők kapcsolatára (nem feltétlen a házasság-válás tematika mentén) mi jellemző.

A gyerek a szülői mintákat követi, és ezeket felülírni rendkívül nehéz. Így nagyon nagy az esélye, hogy a kapcsolatiban ugyanazokat a mintázatokat fogja produkálni, mint a szülők.

Nem véletlen a mondás: nézd meg az anyját, vedd el a lányát. A témával foglalkozó kutatók rendszerint hangsúlyozzák az elsődleges szocializációs közeg, a család szerepét a a kapcsolataink terén. A szülők által közvetített minták, értékek, normák beépülnek sajátként, ez lesz a kiindulópont, és öntudatlanul alkalmazzuk őket. Ugyanúgy kezeljük a konfliktusokat, hasonló a kommunikációs stílusunk, eszközrendszerünk, az ahogy másokkal bánunk stb. Tessék megnézni, hogy a szülők hogyan viselkednek egymással vagy hogyan kezelik az adott konfliktust, majd összehasonlítani a saját eljárásainkkal e téren!

magánügy maganugy család levél elfogtunkegylevelet párkapcsolat kapcsolat férfi-nő kommunikáció

6. Hogy dolgoztad fel a szüleid válását?

Ez talán az egyetlen olyan kérdés, ami tényleg nem szerencsés, de a későbbiekben nagyon fontos lehet. A levélíró nő nem érti a miértjét. Pedig egyszerű: a korai krízishelyzetek, főleg ha azok feldolgozatlanul maradnak, későbbi konfliktusok forrásaivá válnak. Nem véletlen, hogy a pszichológusok az ilyeneket (is) boncolgatják a pácienseikkel.

7. Apukádról mit lehet tudni?

A kérdés idesorolása az, ami meglepő, nem pedig maga a kérdés. Teljesen normális és ártatlan. Ám a válaszból sejteni lehet, hogy valamiért mégis kényelmetlen a hölgynek:

„Háh, cseles kis kérdés. Azt jelenti, figyeltél, amikor beszéltem. Észrevetted, hogy elmondtam – miután megkérdezted –, hogy a családom nagy része már a fővárosban lakik, de apukámat kihagytam a sorból. Egészen pontosan azért, mert ő vidéken él. Ott van az élete, a háza, a kertje, a munkája, és nem is szeretne elköltözni onnan. Szóval azt lehet tudni róla, hogy végigdolgozta az életét, csinált 2 csodás gyereket, és igen, ebből egy én vagyok. Te meg szerencsésnek mondhatod magad, mert leültem veled kávézni.”

Nem véletlen, hogy az ember „kihagy valakit a sorból”. Ez egy védekező reflex, nem ritka például gyerekeknél, amikor az elhunyt szülőről kellene beszélni, mesélni (pl. angolórán családbemutatásnál). Azt jelzi: valami nincs rendben (ami nyilván összefügg a válással, annak körülményeivel). Az apuka vidéken él – ennyit tudunk meg. Nemzett két gyereket, akiből az egyik a lelki problémáit ehhez hasonló védekező-hárító, a magabiztosság látszatát fenntartó reakciókkal palástólja.

magánügy maganugy család levél elfogtunkegylevelet párkapcsolat kapcsolat férfi-nő kommunikáció

Zárszó

Természetesen a fentiek egy része afféle célzott találgatás; lehet, hogy akad olyan, ami nem feltétlen állja meg a helyét. Ám a felgyülemlett lelki sérelmek és problémák megléte nyilvánvaló – ezek helyretétele nélkül sosem lehet hosszútávon boldog valaki. Párkapcsolatban sem.

Végül nem maradt más hátra, mint a levélíró hölgy „Szóval részemről indul a randiszabi, sok utazással, programokkal, mert azt a rengeteg időt, ami most felszabadul, ezekre fogom fordítani” sorára reagálni: helyes.


 

A blog követése Facebookon.

10 Tovább

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Mennyire van beleszólása az iskolának abba, hogy a gyerek hogyan beszél(jen)? Feladata-e a pedagógusnak, hogy megtanítsa az ún. szép, igényes köznyelvet a nebulóknak? Kötelessége-e gyomlálni a szerinte helytelen alakokat a tanulók beszédéből? „Igen vagy nem, és ha igen, miért nem”?                                                                                                                                                           

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

A magyar nyelvről már többször szó volt itt a blogon. Azt már korábban megtudhatta a kedves olvasó, hogy miért (nem) szép a magyar nyelv. Arról is írtam, hogy mi történik az iskolába való belépéskor a tanulóval, aki nem épp a az elvárt nyelvhasználatot produkálja. Arról azonban még nem volt szó, hogy mennyire magánügy a nyelvhasználata egy-egy tanulónak. A kérdés megválaszolásához először nézzünk meg néhány, a témával kapcsolatos előzményt.

Előzmény 1: az iskolába való belépés

Az iskolában különféle nyelvhasználati módokkal találkoznak a gyerekek a tanár és a társaik részéről. Új regiszterekkel, szókészleti elemekkel ismerkednek meg, illetve formális beszédhelyzetekben először nyilvánulnak meg. Ez sok gyereknek könnyed feladat, élvezetes tapasztalatszerzés, azonban nem kevés tanuló számára rendkívüli erőfeszítés. Hogy miért?

A gyerek elsőként azzal szembesül, hogy az új közösségben másképp beszélnek, mint ő (és a szülei). Másképp beszélnek a diáktársak, és ami még nagyobb probléma, hogy másképp beszél a tanár is, aki ugyebár az elsajátítandó tudásanyag közvetítője is. Így

a nem köznyelvet beszélő gyermek máris hátrányból indul, hiszen egy új nyelvváltozatot (neki szinte új nyelvet) kell megtanulnia az új ismeretek mellé. Plusz: hiába próbálja a diák megérteni az eltéréseket, sok esetben ahelyett, hogy segítő tanárra és diáktársakra találna, azzal szembesül, hogy a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben kinevetik, megalázzák.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 2: Klasszikus példa Illyés Gyulától

Az előbb említettekre egy van egy nagyszerű példa a magyar irodalomból. Illyés Gyula a Puszták népében a következőt írja a téma kapcsán:

[…]

Egyenest húztam a B és F pontok között. „Mondd is, amit csinálsz” – szólt hozzám a tanár.

- Egyenest húzok a bé és áff pontok között – feleltem. A tanár mosolyogva felütötte a fejét. „Mi között?”

- A bé és áff pontok között – ismételtem. Egy kicsit tájszólásban beszéltem.

- Nem áff, hanem eff.

- Igenis.

- Mondd ki, hogy eff.

- Áff – mondtam tisztán és félreérthetetlenül.

- Nem áff! Mondd, ahogy kell.

Hallgattam. Tudtam, hogy nálunk tájszólásban beszélnek, nem ő-vel, amit később igen szépnek találtam, hanem az e-t hol egész zártan ë-nek, hol nyíltan csaknem á-nak ejtve; közönségesebb szavainkat például, ha a pusztaiak módjára morzsolás helyett zsurmolást mondtunk, anyánk elég gyakran kijavította, de csak a szavakat, mert a hangokat ő is úgy ejtette, mint mindenki. Nagyapa is gúnyolódott néha velünk, mert ő alföldiesen beszélt; igaz, hogy néha mi is nevettünk az ő szavain.

- No, mondd hát – s nyelvem megbénult. Hirtelen meggyűlöltem a kiejtésemet.

- Mi lesz?

- Áff – nyögtem ki végre halkan, végső erőfeszítéssel. Az osztály fölröhögött.

- Hová való vagy? – kérdezte a tanár.

Nem válaszoltam.

- Pusztai! – kiáltotta valaki.

- Bregócs.

Így gúnyolják a pusztaiak is a pusztaiakat. A kifejezést a falusiak nem ismerik. Ezt csak valamelyik pusztai társam mondhatta, az általános derültség növelésére.

A tanár leintette őket. Kétszer-háromszor szépen, világosan kiejtette előttem a helyes e-t. De hasztalan biztatott, hogy utánozzam. Aztán megmagyarázta, hogy okvetlen meg kell tanulnom, mert különben hogy tudhassa ő, melyik betűre gondolok?

- Holnapra megtanulod a rendes kiejtést – mondta egy kicsit türelmetlenül. – És jelentkezni fogsz.

Az óra előtt nem jelentkeztem, s most már nemcsak a szerencsétlen hang, de az égvilágon semmi sem jött ki a számon. Egész hosszas rábeszélés után, amelyet az osztály helyeslő, harsány nevetése tarkított, a fiatal tanár végre dühbe gurult, s kiutasított az osztályból. Nem emlékszem, mi volt az utolsó szava. „Az olyan buta tuskónak, aki még beszélni sem tud – valami ilyesmit mondhatott –, nincs helye az osztályban.” Azt értettem belőle, hogy örökre kitettek a gimnáziumból? Később azzal magyaráztam viselkedésemet. Ma nem hiszem; nem voltam olyan együgyű. Hirtelen kimondhatatlan fáradtság úrhodott el rajtam, erre emlékszem.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 3: a gettó-érv

A gettó-érvvel nagyon gyakran találkozni még olyan emberek esetében is, akik az átlagosnál toleránsabbak és nyitottabb a gondolkodásuk. A gettó-érv lényege, hogy azért van szükség arra, hogy az iskola megtanítsa a gyereknek a standard nyelvváltozatot (köznyelvet), mert ellenkező esetben éppen a gyerek érvényesülését akadályozná meg. Tehát hagyná, hogy saját nyelvváltozatának gettójába zárva éljen.

Ennek az érvnek a fő problémája, hogy hamis alapfeltevésekből indul ki. Egyrészt nem tesz különbséget jog és kötelesség, a standard nyelvváltozat megtanulásának lehetősége és kötelessége között. Ez a hozzáadó (mellé tanít valamit) és a felcserélő (helyett tanít valamit) szemléletmód ellentéteire vezet vissza. Ha a pedagógus szemléletmódja hozzáadó (tehát lehetőséget biztosít a standard megtanulására), akkor lehetőséget teremt a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésére. Viszont ellenkező esetben, a felcserélő szemlélet által (ha megköveteli a standard használatát) eleve hátránnyal indítja azokat, akik alapnyelvként nem a standard változatot sajátították el, így nem is használhatják azt az iskolában. Azaz míg az előbbi szemlélet az esélyegyenlőséget biztosítja, addig az utóbbi éppen az ellenkezőjét teszi, azaz diszkriminál. Ráadásul pontosan az ellenkezőjét állítva: a társadalmi egyenlőség megteremtésének szándékára hivatkozva.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárHasonlóan a beilleszkedési zavarok egy részéért felelős eltérő családi szocializációhoz, az iskolai problémák mögött az iskolai és otthoni kultúra között fennálló illeszkedési zavar húzódik. Ez esetben a konfliktus abból adódik, hogy a diáknak választani kell:

szimbolikusan megtagadja elsődleges közösségét és identitását, mentesülve így a negatív hatásoktól, kudarcoktól, vagy fordítva tesz, és felvállalja identitását, ezzel együtt azonban részben lemond az iskolai és a későbbi társadalmi sikerességről.

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Amint az eddigiekből látszik, a nyelvhasználat, az hogy a gyermek mit tanul meg (nyelvileg) otthon, egy tőle teljesen független dolog. Azzal együtt az ő identitásának a szerves részét képezi, amit tiszteletben kell(ene) tartani. Az iskolának és a pedagógusoknak is. Csakhogy ma Magyarországon épp az ellenkezője történik, ami igen nagy probléma.

Egyrészt azért, mert káros. Ugyanúgy mint bármilyen olyan eljárás, ami nem vesz tudomást a gyerekek között fennálló különbségekről (azaz nem differenciál). Amely tehát abszurd módon azt feltételezi, hogy a pedagógus tevékenysége megegyező hatást fejt ki a különböző gyerekekre. Minden ilyen eljárás a tanulók közötti különbségek fokozódásával jár együtt.

Másrészt azért, mert nyelvészetileg inadekvát. A jelenlegi nyelvészeti szemlélet a leíró és hozzáadó szemléletet, módszert támogatja, nem pedig az előírót és felcserélőt (erről l. ezt a cikkemet).

Harmadrészt azért, mert pedagógiailag is helytelen. Nincsenek figyelembe véve az egyéni különbségek, az esélyegyenlőség megteremtése elmarad, aki hátrányból indul, még nagyobb hátrányra tesz szert. Az iskolában elsajátított tudás konfliktusba kerül a diák mindennapi tapasztalatai, családi szocializációja által elsajátított tudással. Ennek a folyamatos konfliktuslehetőségnek az iskola mint a kulturális ismeretátadás, ismeretátörökítés intézménye tudatában van, ám a konfliktus megjelenítésére és feloldására nem biztosít megfelelő keretet.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárA gyermek nyelvhasználata az ő magánügye. Fel lehet kínálni más nyelvhasználati lehetőségeket neki, meg lehet tanítani köznyelvi formákat (sőt, fontos is ezek megismertetése); majd a gyermek eldönti, hogy él-e velük. El lehet mondani, hogy egyes nyelvi formák miatt megbélyegezhetik őt; majd ő eldönti, hogy vállalja-e ezt vagy sem.

Egy valamit nem lehet: a nyelvhasználata miatt kedvezőtlenebbül megítélni, értékelni a gyereket, és rákényszeríteni egy számára idegen nyelvváltozatot, mert ez nemcsak, hogy értelmetlen, diszkriminatív és borzasztóan káros, hanem tökéletesen felesleges is.

Nem bunkó vagy buta a gyerek; csak más – ez általánosan igaz, és igaz ez a nyelvhasználatára is. Másképp beszél, mert mást tanult meg otthon: neki ez a normális és természetes. Tartsuk ezt tiszteletben!

A blog követése Facebookon.

9 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek