Iskola sikeresség: a szerencsén múlik?

Az iskolai eredményesség, vagyis az, hogy egy-egy tanuló az évek során mennyire teljesít jól, mit ér el a tanulmányai során, sok-sok tényezőtől függ. Vannak azonban ezek között, melyek a többinél jóval nagyobb súllyal esnek a latba. Ezeket sorra véve azt látjuk, hogy végső soron az iskolai sikeresség nagyban függ a szerencsétől.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

Sokan vélik úgy – köztük pedagógusok is –, hogy az iskolai eredményesség vagy sikeresség a tanuló teljesítményétől, hozzáállásától függ, attól, hogy mit tesz le az asztalra, mennyire szorgalmas stb. Azonban tudjuk, hogy a gyermekek iskolai előremenetele számos olyan tényezőn múlik, amire a tanulónak nincs befolyása. Ide tartozik, hogy milyen tulajdonságokat örökölt és tanult a szüleitől, hogy milyen családi háttérrel rendelkezik, mennyire kedveli őt az adott pedagógus és még sorolhatnánk.

A gének szerepe

A tudomány jelen állása szerint a gének és a családi környezet (vagyis az öröklött és tanult dolgok) körülbelül azonos mértékben befolyásolják az ember fejlődését, viselkedését. Az előbbiek, az öröklött tényezők azok, melyeken kevésbé vagy egyáltalán tudunk változtatni. Ezek között pedig számos olyan akad, ami az iskolai eredményesség szempontjából döntő jelentőségű.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

Ezek egyik öröklött jegy az intelligencia, amin a hétköznapi értelemben általában az egyén „okosságát”, „eszességét” értjük. Ez – különösen az iskolai életben – leginkább a nyelvi kifejezőkészségben és a gondolkodásban testesül meg. Aki választékosan fejezi ki magát vagy jó matematikából: okos. Aki ellenben jól tud énekelni vagy focizni: csupán ügyes. Csakhogy az intelligenciának több fajtája, típusa létezik. A probléma, hogy ezt az iskola általában figyelmen kívül hagyja, ahogy azt is, hogy

az intelligencia és a képességek fejlődése nem egyenletes.

Itt a szemfüles olvasónak feltűnhet, hogy az intelligencia fejlődik, tehát fejleszthető is. Ebből azt a (téves) következtetést is levonhatnánk, hogy ez esetben nem is egy öröklött faktorról van szó. Ám a helyzet úgy áll, hogy habár (optimális esetben) kb. a húszas éveink végéig fejlődik, növekszik az intelligenciánk (utána stagnál, majd később hanyatlásnak indul)

az alap intelligenciaszint adott és az fejlődik, fejlődhet a megfelelő környezet által.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

Hasonlóan az intelligenciához, a külső jegyeinket is elsősorban a gének határozzák meg (és akárcsak az intelligenciánál, a külsőségeknél is beszélhetünk fejlesztésről, változtatási lehetőségekről, de az alapok erőteljesen determináltak). Hogy hogy jön mindez az iskola sikerességhez? Egész egyszerűen úgy, hogy

hajlamosak vagyunk egyetlen külső tulajdonság alapján az egyén belső tulajdonságaira is következtetni.

Ha szemüveges valaki, akkor okos; ha mosolygós, akkor kedves; ha lefelé görbülő, nagy orra van, akkor gonosz; ha öltönyben van, intelligens – néhány klasszikus példa, amikor külső jegyek alapján olyan belső tulajdonságokat is feltételezünk, amikről valójában semmit sem tudunk (ezt hívjuk holdudvar-hatásnak).

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

Ez a hatás mindannyiunkra jellemző. Nem kivételek ez alól a pedagógusok sem, azaz az iskolában is fontos szerepe van annak, hogy ki milyen fizimiskával rendelkezik. Ugyanígy rengeteg más, valójában csak a szerencsén (vagy inkább balszerencsén) múló öröklött tényező van hatással az iskolai eredményességre. Ezek egy nagy csoportja az organikus eredetű betegségek, problémák, úgymint a érzék- és mozgásszervi problémák, autizmus, beszédzavarok stb.

A környezet szerepe

Az elsődleges szocializációs közeg a család, a másodlagos pedig az iskola. Az, hogy milyen családba születünk, milyen szülői mintákat követünk vagy milyen kulturális elemeket sajátítunk el nagy hatással van a későbbi életünkre, így az iskolai teljesítményünkre is, tehát

a családi háttér kulcsfontosságú az iskola sikerességben.

Ha hiányzik az egyik szülő a családból vagy nem megfelelő a kapcsolatunk valamelyik szülővel, az a későbbi kapcsolatainkra és személyiségünkre is kihat. Ha szüleink a fizikai munkát preferálják a szellemi tevékenységek helyett, akkor jó eséllyel mi is így teszünk. A sort még sokáig lehetne folytatni.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

A családi környezetből származó különbségeket az iskolarendszer nagyon nehezen tudja kezelni. A különböző hátterű gyerekek különböző kulturális szokásokkal, nyelvi háttérrel, gondolkodásmóddal lépnek be a közoktatásba. Az iskolában viszont van egy norma, aminek meg kell felelni. Ez egyes gyerekeknek könnyen megy, mivel az ő otthoni környezetükben is hasonló norma dominál. Más gyerekek ellenben nem ezt szokták meg, így – a tananyag mellett – ezt is el kell sajátítaniuk, amennyiben érvényesülni szeretnének.

Ez azt vonja maga után, hogy egyfelől

a hátrányos helyzetű tanulóknak többet kell megtanulniuk, mint szerencsésebb társaiknak, másfelől szimbolikusan meg is kell tagadniuk identitásuk egy részét az érvényesüléshez.

Persze, számos más tényező is nehezíti a kevésbé szerencsés gyermekek iskolai sikerességét. A kedvezőtlen társadalmi státusz számos más formában, például elégtelen táplálkozás, rossz lakásviszonyok, különórák lehetőségének hiánya, társadalmi és iskolai izoláció stb. is jelentkezhet.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

A fentiekből az körvonalazódik, hogy az iskolai eredményesség jelentős részben nem más, mint puszta szerencse. Hogy mit öröklünk, milyen családba születünk és mit viszünk onnan tovább, tőlünk független, akárcsak az, hogy a pedagógus hogyan kezeli ezt. Az már más kérdés, hogy mindezekből mit hozunk ki, de ne legyenek illúzióink:

a statisztikai adatok azt mutatják, hogy aki valamilyen formában hátrányos helyzetű, nagyon kicsi eséllyel lesz eredményes az iskolai évei alatt.

Közülük kevesen mennek „jó” iskolákba, még kevesebben tanulnak tovább gimnáziumokban, majd az egyetemeken. Vagyis: nagyon sok tehetséget nagyon korán elveszítünk.

A blog követése Facebookon.

A blog követése Instagramon.

0 Tovább

Szavak börtönében

Előfordult már, hogy úgy érezte, nem tudja e elmondani, ami a fejében van? Hogy nem tudja megfogalmazni a mondandóját úgy, ahogy azt szeretné, vagy nem értik úgy, ahogy szeretné? Mostl megtudhatja, hogy mi ennek az oka, és hogy miért jelent ez súlyos problémát például az iskolában. Nyelvről, nyelvhasználatról, meg- és félreértésről, és egy kis filozófiáról lesz szó.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

Sokszor érzi úgy az ember a kommunikáció során, hogy szeretne számára fontos dolgokról beszélni, de ez mégsem sikerül vagy nem úgy, ahogy szeretné. Nem tudja kellően kifejezni magát, nem képes átadni azt, ami a fejében olyan jól összeállt. És sokszor persze nem is úgy értik mások, ahogy szerinte kellene. De miért van ez így?

Az egyik alapvető oka a jelenségnek a kognitív pszichológiából és szemantikából ismert prototípus-elv. A pszicholingvisztikából jól tudjuk, hogy minden egyes szavunk különböző képeket, fogalmakat, sémákat stb. aktivál, illetve minden egyes szóhoz egy vagy több jelentést társítunk. A protípus-elv értelmében egy-egy szóhoz tartozik egy protipikus jelentés, ami azt jelenti, hogy ez a jelentés hívódik elő leggyakrabban az adott szó hallatán. Ha például azt mondjuk, hogy madár, akkor a legtöbb embernél egy veréb- vagy galambszerű, repülő, tollas jószág jut eszébe – ez a protipikus minta. Ennél sokkal ritkább, hogy például a strucc vagy a pingvin jusson eszünkbe, pedig kétségtelenül ezen állatok is a madár gyűjtőfogalomba tartoznak – ezek kevésbé protipikusak. Vagyis egy-egy szó jelentése személyenként eltér, annak ellenére, hogy gyakoriság szerint vannak tipikus esetek, jelentések, az asztalnál például a négylábú, fából készült bútor, s nem a háromlábú, üveglappal lefedett, fém bútordarab.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

A probléma ott kezdődik, hogy a beszélgetéseink során számos szót használunk, amit az agyunk folyamatosan értelmez a különféle, általunk ismert jelentések mentén. Ez egy rendkívül gyors, automatikus folyamat, és bizony nincs idő, hogy minden egyes szón külön-külön elgondolkozzunk. Sem a beszédértelmezésnél, sem pedig a beszédprodukciónál. Így nem ritka, hogy nem mindent úgy fejezünk ki szóban, ahogy szeretnénk; ezért könnyebb írásban, hiszen ott több időnk van átgondolni és megformálni a szavainkat, mondatainkat.

Mindehhez hozzátartozik, hogy egyes szavak nem találhatóak meg a mentális lexikonunkban, azaz nem sajátítottuk és raktároztuk el se a szót, se a jelentését. Ez leginkább nyelvtanulásánál, valamint általánosságban, az iskolában jelent problémát.

Minél több alternatíva (beleértve a szavak mellett a szintaktikai elemeket) közül tudunk, minél rugalmasabban választani a beszédprodukció során, annál hatékonyabb lesz a kommunikációnk.

Ha például egy gyermek csupán tőmondatokat hall otthon, akkor más színtereken, többek között az iskolában is tőmondatokat fog használni. Nem meglepő módon ezen gyermekek a legtöbb esetben kevésbé jó családi háttérrel rendelkeznek, és az iskola nem hogy nem igyekszik enyhíteni a szociális háttérből származó különbségeket: tovább mélyíti a szakadékot az egyes tanulók között.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógusHogy hogyan? Egyrészt a pedagógus a saját nyelvváltozatával és az általa használt nyelvi formákkal (valamint azok elrendezésével) hátrányos helyzetbe hozhatja azokat a tanulókat, akik más nyelvi környezetből származnak. Egyfelől azért, mert ezen beszélőközösség nyelvhasználata és -változata eltér az otthonitól, így a gyermek rögtön hátrányból indul, hiszen az új tárgyi ismereteken felül egy új nyelvváltozatot is meg kell tanulnia. Mindezt paradox módon egy számára idegen nyelvváltozat közvetítésével.

Másfelől a diák még ha próbálja is megérteni, fogalmi rendszerébe beépíteni az említett eltéréseket, nem lesz rá képes, amennyiben a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben megalázzák. Nem utolsó sorban: a pedagógiai értékelés során a gyermek egyéni nyelvi repertoárja, alapnyelve alapján ítélik meg az ő teljesítményét olyan esetekben (is), melyek során az ismeretjellegű tudást kívánják mérni a pedagógusok.

A témához szorosan kötődik még egy fogalom, nevezetesen Platón talán legismertebb hasonlata, a barlanghasonlat. Ennek értelmében mi, emberek valójában egy barlang mélyén ülünk, hozzáláncolva a barlang falához, életünk tapasztalatai pedig csupán a barlang előttünk lévő falán táncoló árnyképek sora adja (valahol mögöttük tűz ég, amögött formák váltakoznak és azoknak az árnyékát látjuk). Ezt érzékeljük mi életnek. Ám egyszer valaki közülünk (értelemszerűen a filozófus) letöri a láncait és óvatosan felmászik a barlang szájához, ahol megpillantja az igazi világot, melyet a nap világít meg. Bár felfogni nem tudja, mégis ezzel az örömhírrel tér vissza a hozzánk, akik persze nem hiszünk neki és jól megverjük, mondván borzolja a kedélyeket.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

Sokszor egészen hasonló dolog játszódik, amikor valamilyen komolyabb, elvontabb, tudományos igényű stb. témakörről szeretnénk beszélni. Gyakran hiányzik ugyanis a közös referencia, vagyis – Platón hasonlatának megfelelően – míg mi az eredeti tárgyat látjuk, addig a beszélgetőpartner csupán annak árnyékát.

Természetesen a kommunikáció egy nagyon fontos eleme, hogy a felek közös erőfeszítéseket tegyenek a valóság, aktuális téma közös leképezésére. Ám ez nem minden esetben valósul meg, vagy legalábbis nem maradéktalanul. Nem tudjuk, hogy beszélőpartnerünk mentális lexikonában mely szavak, kifejezések találhatóak, ahogy azt sem, hogy egyes szavakhoz az általunk protipikusnak vélt jelentést társítja-e a másik fél. Gondoljunk csak a saját szakterületünkre: sokszor rendkívül nehéz erről beszélni, hiszen nem tudjuk, hogy a beszélőpartnerünk mennyire szakavatott a témában.

Hogy mit lehet tenni? A legfontosabb, hogy a kommunikációt a másik félhez igazítsuk, alkalmazkodjunk az ő tudásához, nyelvi sajátosságaihoz. Legyen az egy gyermek, akti tanítunk vagy egy felnőtt, akivel több ponton is különböző a nyelvi repertoárunk.

A blog követése Facebookon.

A blog követése Instagramon.

0 Tovább

Mi az az arcmunka és mire jó?

A nyelvészetben van egy olyan fogalom, hogy arc vagy másképpen arculat – ezzel minden ember rendelkezik. Mit jelent ez és miért fontos? Mit értünk az alatt, hogy arcmunka? Hogyan védhetjük meg az arculatunkat és milyen tényezők fenyegetik? És vajon mi köze mindennek a (nyelvi) udvariassághoz?                                                                                                                                                  

munkasprint pragmatika nyelvészet nyelvi udvariasság kommunikáció arc arculat

A nyelvészetben, azon belül a pragmatikában rendszerint megjelenő fogalom az arc vagy arculat (egyes szakirodalmakban: homlokzat). Ez nem más, mint a külvilágnak önmagunkról nyújtott, mutatott kép, tulajdonképpen egy énkép, amit a társadalmilag jóváhagyott tulajdonságok körvonalaznak. Ezt számos dolog befolyásolja – az adott kultúrától kezdve a családi mintákig – és bizony nem ritkán sérül is, ám nem feltétlen külső hatások miatt. Itt jön elő egy másik fogalom, az arcmunka.

Az arcmunka az olyan cselekedeteket jelöli, melyeket valaki annak érdekében tesz, hogy összhangban maradjon az általa mutatott arccal.

Itt kétféle arctípus érvényesül. Az egyik a tartózkodó arc, ami a mások befolyásától való függetlenségünket (freedom of imposition), önálló döntéseinket, a cselekedeteink szabadságát jelenti. Ezzel szemben a közelítő arc a beszédpartnerrel való közösségre, egyetértésre törekvésünket szimbolizálja. Ennek alapja a kölcsönös elfogadás igényének megjelenítése, azáltal egy kedvező kép kialakítása a hallgatóban.

munkasprint pragmatika nyelvészet nyelvi udvariasság kommunikáció arc arculat

Ahhoz, hogy két ember között a kapcsolat zavartalan legyen, szükség van egymás arcának elfogadására és megőrzésre. Ebben fontos tényező, hogy az egyén milyen stratégiák használatával próbálja önmaga és a hallgatója arcát megőrizni vagy épp rombolni (a stratégiák az illető adott helyzetben mutatott arcához alkalmazkodva változnak, ami ilyen értelemben az udvariasság megnyilvánulását jelzi).

Az arcfenyegető aktusok a klasszikus értelmezés szerint alapvetően kétfélék lehetnek: ún. mikrofonba (on record) és mikrofon mellé (off record) stratéfiák – feltéve, ha az adott egyén egyáltlaán megcselekszi az adott arcfenyegető aktust.

A mikrofonba stratégia, amikor valaki szándékát nyíltan, direkt módon juttatja kifejezésre, míg a mikrofon mellé stratégia esetében, közvetetten, valódi szándékát elrejtve történik ugyanez.

munkasprint pragmatika nyelvészet nyelvi udvariasság kommunikáció arc arculat

A két stratégiát tovább differenciálhatjuk. A mikrofonba stratégiát megvalósíthatjuk pőrén (bald-on-record), valamint orvoslással (with redress). Az előbbit alkalmazzuk például, ha a külső tényezők (veszély, végzett tevékenység hatékonysága), arra késztetnek bennünket, hogy direkt módon fejezzük ki magunkat. Továbbá az olyan esetekben is, amikor nem félünk a címzett megtorlásától, vagy a felek egyetértenek abban, hogy a sürgősség, eredményesség érdekében felfüggeszthető arcvédő munka, avagy értelmetlen az, hiszen az adott cselekedet a hallgató számára előnyös.

Az orvosló stratégiával – ami kétféleképpen, közelítő és távolító udvariassággal történhet – az illető jelzi, hogy tisztában van megnyilvánulása arcromboló hatásával, illetve hogy a másik jogosan igényli az elszenvedett károk méltánylását. Ezen orvosló stratégiákon belül számos alstratégia létezik, a közelítő udvariassággal történőnél konkrétan 15 (pl. nézeteltérés kerülése, viccelés), míg a távolítónál 10 (pl. konvencionális közvetettség, tiszteletadás, általánosítás).

munkasprint pragmatika nyelvészet nyelvi udvariasság kommunikáció arc arculat

Vegyünk egy konkrét hétköznapi példát: az ismerősünk késik. Először is eldönthetjük, hogy szóvá tesszük e ezt a tényt. Ha igen, akkor megtehetjük pőrén, ha közöljük: késtél (nem örülök neki). Ha az orvoslás közelítő udvariasság stratégiát választjuk, akkor mondhatjuk például viccelődve (nem baj, hogy késtél, úgysincs jobb dolgom) vagy a nézeteltérést elkerülve (nem baj, én is szoktam késni – holott ez mondjuk nem igaz). Az orvoslás távolító udvariasság stratégiánál pedig megfogalmazhatjuk az arcfenyegető aktust mint általános szabályt (úriember nem késik) vagy például a „kérdezz, biztosíts!” stratégiával (lehet, hogy nem kéne jeleznem, de zavar a késésedet).

És hogy mely stratégia a leginkább eredményes? A válasz egyértelmű és egyben a legkevésbé sem az: mindig az adott helyzettől függ.

Felhasznált irodalom
Szili Katalin: Az udvariasság pragmatikája

 

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Mi az a kulturális tőke és hogyan tehető vagyonná?

Tudta, hogy van a tőkének a hagyományos formáján túl másik két formája is? Ezekkel mindenki rendelkezik, ám egyes társadalmi csoportok sokkal nagyobb mértékben, mint mások. És akárcsak a gazdasági tőke esetében, ez esetben is a Máté-effektus érvényesül: „Mert mindenkinek, akinek van, adnak a bővölködésig, attól pedig, akinek nincs, még amije van, azt is elveszik”. De hogy mindehhez a nyelv?

vagyon kulturális tőke kultúra nyelv nyelvhasználat nyelvváltozat nyelvi diszkrimináció iskola tőke

Közel fél évszázada egy francia szociológus-antropológus, bizonyos Pierre Bourdieu rámutatott, hogy a tőke fogalmáról nem csupán (köz)gazdasági értelemben beszélhetünk. Létezik a hagyományos – ha leegyszerűsítjük magántulajdont és anyagi javakat magában foglaló – tőke mellett két másik tőkeforma is.

A tőke nagyon röviden megfogalmazva vagy anyagi vagy pedig ún. inkorporált (azaz elsajátított, belsővé tett) formában felhalmozott, felhalmozódott munka. Ennek három formáját különíthetjük el Bourdieu nyomán:

1. Gazdasági tőke

2. Szociális/társadalmi tőke

3. Kulturális tőke

Ezek közül tulajdonképpen mindegyik pénzzé, materális javakká alakítható, bár a második két tőkeforma közvetett módon transzferálható gazdasági tőkévé, vagyonná. Lássuk, hogy miért és hogyan.

vagyon kulturális tőke kultúra nyelv nyelvhasználat nyelvváltozat nyelvi diszkrimináció iskola tőke

A társadalmi/szociális tőke

A társadalmi vagy más néven szociális tőke egyszerűen az emberi kapcsolatok által létrejövő, az azokban rejlő tőkeforrás (nem véletlen, hogy napjainkban ezt sokszor kapcsolati tőkének hívjuk). Itt nem feltétlen a protekció révén létrejövő előnyökre (pl. egy munkahely megszerzése) kell gondolni bár kétségtelenül ez is ide tartozik.

Másképpen megfogalmazva: a társadalmi tőkén az emberek, embercsoportok közötti csereviszonyokat értjük. A csere irányulhat anyagi javakra, de egy-egy információra, szívességre is. Például megkérem az informatikus barátomat (aki a társadalmi tőkém részét képezi), hogy segítsen egy statisztikákat megcsinálni az adatbázis-kezelővel. Ő megkér, hogy reklámozzam újonnan induló oldalát. És így tovább.

Ezen kívül, a szociális tőkének van egyfajta referenciális szerepe is. Az, hogy kit (és mennyire, milyen formában) ismerek együtt jár azzal, hogy mely csoport(ok)hoz tartozom. Ez egyfajta hitelességet is kölcsönöz mások szemében. „Te ismered az XY-t?!” – egyetlen kérdés, amiben benne van az is, hogy az XY ismerése egyúttal engem is jobb színben tüntet fel.

vagyon kulturális tőke kultúra nyelv nyelvhasználat nyelvváltozat nyelvi diszkrimináció iskola tőke

A kulturális tőke

A kulturális tőkének három típusa létezik:

1. inkorporált, vagyis az egyén által belsővé tett/elsajátított készségek, képességek formájában

2. tárgyiasult formában (pl. könyvek, festmények, eszközök és egyéb kulturális javak) megjelenő

3. intézményesült formában (leginkább címek, titulusok, fokozatok) megjelenő

Itt azt kell látnunk, hogy a különféle csoportok különböző mértékben rendelkeznek ezen "javakkal". Nem véletlen, hogy a családi háttérhez kapcsolódó kutatások többek között az ezekre vonatkozó adatokból indulnak ki a hátrányos helyzet meghatározásánál: a szülők keresete mellett például a szülők iskola végzettségét vagy az otthon tartott könyvek számát is számításba veszik.

A különféle kulturális tőkeformák amellett, hogy gazdasági tőkévé alakíthatók, elősegítik az egyes társadalmi csoportok pozíciójának, hatalmának megtartását. Úgy is mondhatnánk: reprodukálják önmagukat és az általuk létrejövő és birtokolt hatalmat. Ezáltal a társadalmi különbségeket is fenntartják.


vagyon kulturális tőke kultúra nyelv nyelvhasználat nyelvváltozat nyelvi diszkrimináció iskola tőke

És hogy hogy kapcsolódik mindehhez a nyelv? Az egyes rétegek, beszélőközösségek, azon belül az egyén által használt nyelv is a kulturális tőkeformák közé tartozik. A különböző gyermekek által otthon elsajátított alapnyelv az iskolai oktatás és nevelés szempontjából különböző „használati” értékkel bír. Maga az iskola által képviselt nyelvhasználat, nyelvváltozat eleve nem semleges – sem kulturális, sem társadalmi szempontból. Az iskola a legtöbb esetben az iskolázott rétegek kommunikációs módjait, nyelvváltozatát emeli normává, azt tekinti kiindulási pontnak, nem mellesleg azt várja el mindenkitől. Azoktól is, akik nem rendelkeznek vele.

Ennek következtében azok, akik a kulturális tőke ezen típusával nem vagy kevéssé rendelkeznek, vagyis akiknek kevesebb van belőlük, kevésbé tudnak társadalmilag érvényesülni. Akiknek sok van ezekből a javakból, azok pedig épp ellenkezőleg: sokkal jobban tudnak érvényesülni (vagyis a Máté-elv érvényesül). És a legfőbb probléma, hogy mindez úgy történik, mintha természetes és helyénvaló dolog lenne. Pedighát egyáltalán nem az. 

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Mennyire van beleszólása az iskolának abba, hogy a gyerek hogyan beszél(jen)? Feladata-e a pedagógusnak, hogy megtanítsa az ún. szép, igényes köznyelvet a nebulóknak? Kötelessége-e gyomlálni a szerinte helytelen alakokat a tanulók beszédéből? „Igen vagy nem, és ha igen, miért nem”?                                                                                                                                                           

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

A magyar nyelvről már többször szó volt itt a blogon. Azt már korábban megtudhatta a kedves olvasó, hogy miért (nem) szép a magyar nyelv. Arról is írtam, hogy mi történik az iskolába való belépéskor a tanulóval, aki nem épp a az elvárt nyelvhasználatot produkálja. Arról azonban még nem volt szó, hogy mennyire magánügy a nyelvhasználata egy-egy tanulónak. A kérdés megválaszolásához először nézzünk meg néhány, a témával kapcsolatos előzményt.

Előzmény 1: az iskolába való belépés

Az iskolában különféle nyelvhasználati módokkal találkoznak a gyerekek a tanár és a társaik részéről. Új regiszterekkel, szókészleti elemekkel ismerkednek meg, illetve formális beszédhelyzetekben először nyilvánulnak meg. Ez sok gyereknek könnyed feladat, élvezetes tapasztalatszerzés, azonban nem kevés tanuló számára rendkívüli erőfeszítés. Hogy miért?

A gyerek elsőként azzal szembesül, hogy az új közösségben másképp beszélnek, mint ő (és a szülei). Másképp beszélnek a diáktársak, és ami még nagyobb probléma, hogy másképp beszél a tanár is, aki ugyebár az elsajátítandó tudásanyag közvetítője is. Így

a nem köznyelvet beszélő gyermek máris hátrányból indul, hiszen egy új nyelvváltozatot (neki szinte új nyelvet) kell megtanulnia az új ismeretek mellé. Plusz: hiába próbálja a diák megérteni az eltéréseket, sok esetben ahelyett, hogy segítő tanárra és diáktársakra találna, azzal szembesül, hogy a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben kinevetik, megalázzák.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 2: Klasszikus példa Illyés Gyulától

Az előbb említettekre egy van egy nagyszerű példa a magyar irodalomból. Illyés Gyula a Puszták népében a következőt írja a téma kapcsán:

[…]

Egyenest húztam a B és F pontok között. „Mondd is, amit csinálsz” – szólt hozzám a tanár.

- Egyenest húzok a bé és áff pontok között – feleltem. A tanár mosolyogva felütötte a fejét. „Mi között?”

- A bé és áff pontok között – ismételtem. Egy kicsit tájszólásban beszéltem.

- Nem áff, hanem eff.

- Igenis.

- Mondd ki, hogy eff.

- Áff – mondtam tisztán és félreérthetetlenül.

- Nem áff! Mondd, ahogy kell.

Hallgattam. Tudtam, hogy nálunk tájszólásban beszélnek, nem ő-vel, amit később igen szépnek találtam, hanem az e-t hol egész zártan ë-nek, hol nyíltan csaknem á-nak ejtve; közönségesebb szavainkat például, ha a pusztaiak módjára morzsolás helyett zsurmolást mondtunk, anyánk elég gyakran kijavította, de csak a szavakat, mert a hangokat ő is úgy ejtette, mint mindenki. Nagyapa is gúnyolódott néha velünk, mert ő alföldiesen beszélt; igaz, hogy néha mi is nevettünk az ő szavain.

- No, mondd hát – s nyelvem megbénult. Hirtelen meggyűlöltem a kiejtésemet.

- Mi lesz?

- Áff – nyögtem ki végre halkan, végső erőfeszítéssel. Az osztály fölröhögött.

- Hová való vagy? – kérdezte a tanár.

Nem válaszoltam.

- Pusztai! – kiáltotta valaki.

- Bregócs.

Így gúnyolják a pusztaiak is a pusztaiakat. A kifejezést a falusiak nem ismerik. Ezt csak valamelyik pusztai társam mondhatta, az általános derültség növelésére.

A tanár leintette őket. Kétszer-háromszor szépen, világosan kiejtette előttem a helyes e-t. De hasztalan biztatott, hogy utánozzam. Aztán megmagyarázta, hogy okvetlen meg kell tanulnom, mert különben hogy tudhassa ő, melyik betűre gondolok?

- Holnapra megtanulod a rendes kiejtést – mondta egy kicsit türelmetlenül. – És jelentkezni fogsz.

Az óra előtt nem jelentkeztem, s most már nemcsak a szerencsétlen hang, de az égvilágon semmi sem jött ki a számon. Egész hosszas rábeszélés után, amelyet az osztály helyeslő, harsány nevetése tarkított, a fiatal tanár végre dühbe gurult, s kiutasított az osztályból. Nem emlékszem, mi volt az utolsó szava. „Az olyan buta tuskónak, aki még beszélni sem tud – valami ilyesmit mondhatott –, nincs helye az osztályban.” Azt értettem belőle, hogy örökre kitettek a gimnáziumból? Később azzal magyaráztam viselkedésemet. Ma nem hiszem; nem voltam olyan együgyű. Hirtelen kimondhatatlan fáradtság úrhodott el rajtam, erre emlékszem.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 3: a gettó-érv

A gettó-érvvel nagyon gyakran találkozni még olyan emberek esetében is, akik az átlagosnál toleránsabbak és nyitottabb a gondolkodásuk. A gettó-érv lényege, hogy azért van szükség arra, hogy az iskola megtanítsa a gyereknek a standard nyelvváltozatot (köznyelvet), mert ellenkező esetben éppen a gyerek érvényesülését akadályozná meg. Tehát hagyná, hogy saját nyelvváltozatának gettójába zárva éljen.

Ennek az érvnek a fő problémája, hogy hamis alapfeltevésekből indul ki. Egyrészt nem tesz különbséget jog és kötelesség, a standard nyelvváltozat megtanulásának lehetősége és kötelessége között. Ez a hozzáadó (mellé tanít valamit) és a felcserélő (helyett tanít valamit) szemléletmód ellentéteire vezet vissza. Ha a pedagógus szemléletmódja hozzáadó (tehát lehetőséget biztosít a standard megtanulására), akkor lehetőséget teremt a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésére. Viszont ellenkező esetben, a felcserélő szemlélet által (ha megköveteli a standard használatát) eleve hátránnyal indítja azokat, akik alapnyelvként nem a standard változatot sajátították el, így nem is használhatják azt az iskolában. Azaz míg az előbbi szemlélet az esélyegyenlőséget biztosítja, addig az utóbbi éppen az ellenkezőjét teszi, azaz diszkriminál. Ráadásul pontosan az ellenkezőjét állítva: a társadalmi egyenlőség megteremtésének szándékára hivatkozva.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárHasonlóan a beilleszkedési zavarok egy részéért felelős eltérő családi szocializációhoz, az iskolai problémák mögött az iskolai és otthoni kultúra között fennálló illeszkedési zavar húzódik. Ez esetben a konfliktus abból adódik, hogy a diáknak választani kell:

szimbolikusan megtagadja elsődleges közösségét és identitását, mentesülve így a negatív hatásoktól, kudarcoktól, vagy fordítva tesz, és felvállalja identitását, ezzel együtt azonban részben lemond az iskolai és a későbbi társadalmi sikerességről.

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Amint az eddigiekből látszik, a nyelvhasználat, az hogy a gyermek mit tanul meg (nyelvileg) otthon, egy tőle teljesen független dolog. Azzal együtt az ő identitásának a szerves részét képezi, amit tiszteletben kell(ene) tartani. Az iskolának és a pedagógusoknak is. Csakhogy ma Magyarországon épp az ellenkezője történik, ami igen nagy probléma.

Egyrészt azért, mert káros. Ugyanúgy mint bármilyen olyan eljárás, ami nem vesz tudomást a gyerekek között fennálló különbségekről (azaz nem differenciál). Amely tehát abszurd módon azt feltételezi, hogy a pedagógus tevékenysége megegyező hatást fejt ki a különböző gyerekekre. Minden ilyen eljárás a tanulók közötti különbségek fokozódásával jár együtt.

Másrészt azért, mert nyelvészetileg inadekvát. A jelenlegi nyelvészeti szemlélet a leíró és hozzáadó szemléletet, módszert támogatja, nem pedig az előírót és felcserélőt (erről l. ezt a cikkemet).

Harmadrészt azért, mert pedagógiailag is helytelen. Nincsenek figyelembe véve az egyéni különbségek, az esélyegyenlőség megteremtése elmarad, aki hátrányból indul, még nagyobb hátrányra tesz szert. Az iskolában elsajátított tudás konfliktusba kerül a diák mindennapi tapasztalatai, családi szocializációja által elsajátított tudással. Ennek a folyamatos konfliktuslehetőségnek az iskola mint a kulturális ismeretátadás, ismeretátörökítés intézménye tudatában van, ám a konfliktus megjelenítésére és feloldására nem biztosít megfelelő keretet.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárA gyermek nyelvhasználata az ő magánügye. Fel lehet kínálni más nyelvhasználati lehetőségeket neki, meg lehet tanítani köznyelvi formákat (sőt, fontos is ezek megismertetése); majd a gyermek eldönti, hogy él-e velük. El lehet mondani, hogy egyes nyelvi formák miatt megbélyegezhetik őt; majd ő eldönti, hogy vállalja-e ezt vagy sem.

Egy valamit nem lehet: a nyelvhasználata miatt kedvezőtlenebbül megítélni, értékelni a gyereket, és rákényszeríteni egy számára idegen nyelvváltozatot, mert ez nemcsak, hogy értelmetlen, diszkriminatív és borzasztóan káros, hanem tökéletesen felesleges is.

Nem bunkó vagy buta a gyerek; csak más – ez általánosan igaz, és igaz ez a nyelvhasználatára is. Másképp beszél, mert mást tanult meg otthon: neki ez a normális és természetes. Tartsuk ezt tiszteletben!

A blog követése Facebookon.

9 Tovább
«
12

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek