Mi az az arcmunka és mire jó?

A nyelvészetben van egy olyan fogalom, hogy arc vagy másképpen arculat – ezzel minden ember rendelkezik. Mit jelent ez és miért fontos? Mit értünk az alatt, hogy arcmunka? Hogyan védhetjük meg az arculatunkat és milyen tényezők fenyegetik? És vajon mi köze mindennek a (nyelvi) udvariassághoz?                                                                                                                                                  

munkasprint pragmatika nyelvészet nyelvi udvariasság kommunikáció arc arculat

A nyelvészetben, azon belül a pragmatikában rendszerint megjelenő fogalom az arc vagy arculat (egyes szakirodalmakban: homlokzat). Ez nem más, mint a külvilágnak önmagunkról nyújtott, mutatott kép, tulajdonképpen egy énkép, amit a társadalmilag jóváhagyott tulajdonságok körvonalaznak. Ezt számos dolog befolyásolja – az adott kultúrától kezdve a családi mintákig – és bizony nem ritkán sérül is, ám nem feltétlen külső hatások miatt. Itt jön elő egy másik fogalom, az arcmunka.

Az arcmunka az olyan cselekedeteket jelöli, melyeket valaki annak érdekében tesz, hogy összhangban maradjon az általa mutatott arccal.

Itt kétféle arctípus érvényesül. Az egyik a tartózkodó arc, ami a mások befolyásától való függetlenségünket (freedom of imposition), önálló döntéseinket, a cselekedeteink szabadságát jelenti. Ezzel szemben a közelítő arc a beszédpartnerrel való közösségre, egyetértésre törekvésünket szimbolizálja. Ennek alapja a kölcsönös elfogadás igényének megjelenítése, azáltal egy kedvező kép kialakítása a hallgatóban.

munkasprint pragmatika nyelvészet nyelvi udvariasság kommunikáció arc arculat

Ahhoz, hogy két ember között a kapcsolat zavartalan legyen, szükség van egymás arcának elfogadására és megőrzésre. Ebben fontos tényező, hogy az egyén milyen stratégiák használatával próbálja önmaga és a hallgatója arcát megőrizni vagy épp rombolni (a stratégiák az illető adott helyzetben mutatott arcához alkalmazkodva változnak, ami ilyen értelemben az udvariasság megnyilvánulását jelzi).

Az arcfenyegető aktusok a klasszikus értelmezés szerint alapvetően kétfélék lehetnek: ún. mikrofonba (on record) és mikrofon mellé (off record) stratéfiák – feltéve, ha az adott egyén egyáltlaán megcselekszi az adott arcfenyegető aktust.

A mikrofonba stratégia, amikor valaki szándékát nyíltan, direkt módon juttatja kifejezésre, míg a mikrofon mellé stratégia esetében, közvetetten, valódi szándékát elrejtve történik ugyanez.

munkasprint pragmatika nyelvészet nyelvi udvariasság kommunikáció arc arculat

A két stratégiát tovább differenciálhatjuk. A mikrofonba stratégiát megvalósíthatjuk pőrén (bald-on-record), valamint orvoslással (with redress). Az előbbit alkalmazzuk például, ha a külső tényezők (veszély, végzett tevékenység hatékonysága), arra késztetnek bennünket, hogy direkt módon fejezzük ki magunkat. Továbbá az olyan esetekben is, amikor nem félünk a címzett megtorlásától, vagy a felek egyetértenek abban, hogy a sürgősség, eredményesség érdekében felfüggeszthető arcvédő munka, avagy értelmetlen az, hiszen az adott cselekedet a hallgató számára előnyös.

Az orvosló stratégiával – ami kétféleképpen, közelítő és távolító udvariassággal történhet – az illető jelzi, hogy tisztában van megnyilvánulása arcromboló hatásával, illetve hogy a másik jogosan igényli az elszenvedett károk méltánylását. Ezen orvosló stratégiákon belül számos alstratégia létezik, a közelítő udvariassággal történőnél konkrétan 15 (pl. nézeteltérés kerülése, viccelés), míg a távolítónál 10 (pl. konvencionális közvetettség, tiszteletadás, általánosítás).

munkasprint pragmatika nyelvészet nyelvi udvariasság kommunikáció arc arculat

Vegyünk egy konkrét hétköznapi példát: az ismerősünk késik. Először is eldönthetjük, hogy szóvá tesszük e ezt a tényt. Ha igen, akkor megtehetjük pőrén, ha közöljük: késtél (nem örülök neki). Ha az orvoslás közelítő udvariasság stratégiát választjuk, akkor mondhatjuk például viccelődve (nem baj, hogy késtél, úgysincs jobb dolgom) vagy a nézeteltérést elkerülve (nem baj, én is szoktam késni – holott ez mondjuk nem igaz). Az orvoslás távolító udvariasság stratégiánál pedig megfogalmazhatjuk az arcfenyegető aktust mint általános szabályt (úriember nem késik) vagy például a „kérdezz, biztosíts!” stratégiával (lehet, hogy nem kéne jeleznem, de zavar a késésedet).

És hogy mely stratégia a leginkább eredményes? A válasz egyértelmű és egyben a legkevésbé sem az: mindig az adott helyzettől függ.

Felhasznált irodalom
Szili Katalin: Az udvariasság pragmatikája

 

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Mennyire van beleszólása az iskolának abba, hogy a gyerek hogyan beszél(jen)? Feladata-e a pedagógusnak, hogy megtanítsa az ún. szép, igényes köznyelvet a nebulóknak? Kötelessége-e gyomlálni a szerinte helytelen alakokat a tanulók beszédéből? „Igen vagy nem, és ha igen, miért nem”?                                                                                                                                                           

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

A magyar nyelvről már többször szó volt itt a blogon. Azt már korábban megtudhatta a kedves olvasó, hogy miért (nem) szép a magyar nyelv. Arról is írtam, hogy mi történik az iskolába való belépéskor a tanulóval, aki nem épp a az elvárt nyelvhasználatot produkálja. Arról azonban még nem volt szó, hogy mennyire magánügy a nyelvhasználata egy-egy tanulónak. A kérdés megválaszolásához először nézzünk meg néhány, a témával kapcsolatos előzményt.

Előzmény 1: az iskolába való belépés

Az iskolában különféle nyelvhasználati módokkal találkoznak a gyerekek a tanár és a társaik részéről. Új regiszterekkel, szókészleti elemekkel ismerkednek meg, illetve formális beszédhelyzetekben először nyilvánulnak meg. Ez sok gyereknek könnyed feladat, élvezetes tapasztalatszerzés, azonban nem kevés tanuló számára rendkívüli erőfeszítés. Hogy miért?

A gyerek elsőként azzal szembesül, hogy az új közösségben másképp beszélnek, mint ő (és a szülei). Másképp beszélnek a diáktársak, és ami még nagyobb probléma, hogy másképp beszél a tanár is, aki ugyebár az elsajátítandó tudásanyag közvetítője is. Így

a nem köznyelvet beszélő gyermek máris hátrányból indul, hiszen egy új nyelvváltozatot (neki szinte új nyelvet) kell megtanulnia az új ismeretek mellé. Plusz: hiába próbálja a diák megérteni az eltéréseket, sok esetben ahelyett, hogy segítő tanárra és diáktársakra találna, azzal szembesül, hogy a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben kinevetik, megalázzák.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 2: Klasszikus példa Illyés Gyulától

Az előbb említettekre egy van egy nagyszerű példa a magyar irodalomból. Illyés Gyula a Puszták népében a következőt írja a téma kapcsán:

[…]

Egyenest húztam a B és F pontok között. „Mondd is, amit csinálsz” – szólt hozzám a tanár.

- Egyenest húzok a bé és áff pontok között – feleltem. A tanár mosolyogva felütötte a fejét. „Mi között?”

- A bé és áff pontok között – ismételtem. Egy kicsit tájszólásban beszéltem.

- Nem áff, hanem eff.

- Igenis.

- Mondd ki, hogy eff.

- Áff – mondtam tisztán és félreérthetetlenül.

- Nem áff! Mondd, ahogy kell.

Hallgattam. Tudtam, hogy nálunk tájszólásban beszélnek, nem ő-vel, amit később igen szépnek találtam, hanem az e-t hol egész zártan ë-nek, hol nyíltan csaknem á-nak ejtve; közönségesebb szavainkat például, ha a pusztaiak módjára morzsolás helyett zsurmolást mondtunk, anyánk elég gyakran kijavította, de csak a szavakat, mert a hangokat ő is úgy ejtette, mint mindenki. Nagyapa is gúnyolódott néha velünk, mert ő alföldiesen beszélt; igaz, hogy néha mi is nevettünk az ő szavain.

- No, mondd hát – s nyelvem megbénult. Hirtelen meggyűlöltem a kiejtésemet.

- Mi lesz?

- Áff – nyögtem ki végre halkan, végső erőfeszítéssel. Az osztály fölröhögött.

- Hová való vagy? – kérdezte a tanár.

Nem válaszoltam.

- Pusztai! – kiáltotta valaki.

- Bregócs.

Így gúnyolják a pusztaiak is a pusztaiakat. A kifejezést a falusiak nem ismerik. Ezt csak valamelyik pusztai társam mondhatta, az általános derültség növelésére.

A tanár leintette őket. Kétszer-háromszor szépen, világosan kiejtette előttem a helyes e-t. De hasztalan biztatott, hogy utánozzam. Aztán megmagyarázta, hogy okvetlen meg kell tanulnom, mert különben hogy tudhassa ő, melyik betűre gondolok?

- Holnapra megtanulod a rendes kiejtést – mondta egy kicsit türelmetlenül. – És jelentkezni fogsz.

Az óra előtt nem jelentkeztem, s most már nemcsak a szerencsétlen hang, de az égvilágon semmi sem jött ki a számon. Egész hosszas rábeszélés után, amelyet az osztály helyeslő, harsány nevetése tarkított, a fiatal tanár végre dühbe gurult, s kiutasított az osztályból. Nem emlékszem, mi volt az utolsó szava. „Az olyan buta tuskónak, aki még beszélni sem tud – valami ilyesmit mondhatott –, nincs helye az osztályban.” Azt értettem belőle, hogy örökre kitettek a gimnáziumból? Később azzal magyaráztam viselkedésemet. Ma nem hiszem; nem voltam olyan együgyű. Hirtelen kimondhatatlan fáradtság úrhodott el rajtam, erre emlékszem.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 3: a gettó-érv

A gettó-érvvel nagyon gyakran találkozni még olyan emberek esetében is, akik az átlagosnál toleránsabbak és nyitottabb a gondolkodásuk. A gettó-érv lényege, hogy azért van szükség arra, hogy az iskola megtanítsa a gyereknek a standard nyelvváltozatot (köznyelvet), mert ellenkező esetben éppen a gyerek érvényesülését akadályozná meg. Tehát hagyná, hogy saját nyelvváltozatának gettójába zárva éljen.

Ennek az érvnek a fő problémája, hogy hamis alapfeltevésekből indul ki. Egyrészt nem tesz különbséget jog és kötelesség, a standard nyelvváltozat megtanulásának lehetősége és kötelessége között. Ez a hozzáadó (mellé tanít valamit) és a felcserélő (helyett tanít valamit) szemléletmód ellentéteire vezet vissza. Ha a pedagógus szemléletmódja hozzáadó (tehát lehetőséget biztosít a standard megtanulására), akkor lehetőséget teremt a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésére. Viszont ellenkező esetben, a felcserélő szemlélet által (ha megköveteli a standard használatát) eleve hátránnyal indítja azokat, akik alapnyelvként nem a standard változatot sajátították el, így nem is használhatják azt az iskolában. Azaz míg az előbbi szemlélet az esélyegyenlőséget biztosítja, addig az utóbbi éppen az ellenkezőjét teszi, azaz diszkriminál. Ráadásul pontosan az ellenkezőjét állítva: a társadalmi egyenlőség megteremtésének szándékára hivatkozva.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárHasonlóan a beilleszkedési zavarok egy részéért felelős eltérő családi szocializációhoz, az iskolai problémák mögött az iskolai és otthoni kultúra között fennálló illeszkedési zavar húzódik. Ez esetben a konfliktus abból adódik, hogy a diáknak választani kell:

szimbolikusan megtagadja elsődleges közösségét és identitását, mentesülve így a negatív hatásoktól, kudarcoktól, vagy fordítva tesz, és felvállalja identitását, ezzel együtt azonban részben lemond az iskolai és a későbbi társadalmi sikerességről.

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Amint az eddigiekből látszik, a nyelvhasználat, az hogy a gyermek mit tanul meg (nyelvileg) otthon, egy tőle teljesen független dolog. Azzal együtt az ő identitásának a szerves részét képezi, amit tiszteletben kell(ene) tartani. Az iskolának és a pedagógusoknak is. Csakhogy ma Magyarországon épp az ellenkezője történik, ami igen nagy probléma.

Egyrészt azért, mert káros. Ugyanúgy mint bármilyen olyan eljárás, ami nem vesz tudomást a gyerekek között fennálló különbségekről (azaz nem differenciál). Amely tehát abszurd módon azt feltételezi, hogy a pedagógus tevékenysége megegyező hatást fejt ki a különböző gyerekekre. Minden ilyen eljárás a tanulók közötti különbségek fokozódásával jár együtt.

Másrészt azért, mert nyelvészetileg inadekvát. A jelenlegi nyelvészeti szemlélet a leíró és hozzáadó szemléletet, módszert támogatja, nem pedig az előírót és felcserélőt (erről l. ezt a cikkemet).

Harmadrészt azért, mert pedagógiailag is helytelen. Nincsenek figyelembe véve az egyéni különbségek, az esélyegyenlőség megteremtése elmarad, aki hátrányból indul, még nagyobb hátrányra tesz szert. Az iskolában elsajátított tudás konfliktusba kerül a diák mindennapi tapasztalatai, családi szocializációja által elsajátított tudással. Ennek a folyamatos konfliktuslehetőségnek az iskola mint a kulturális ismeretátadás, ismeretátörökítés intézménye tudatában van, ám a konfliktus megjelenítésére és feloldására nem biztosít megfelelő keretet.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárA gyermek nyelvhasználata az ő magánügye. Fel lehet kínálni más nyelvhasználati lehetőségeket neki, meg lehet tanítani köznyelvi formákat (sőt, fontos is ezek megismertetése); majd a gyermek eldönti, hogy él-e velük. El lehet mondani, hogy egyes nyelvi formák miatt megbélyegezhetik őt; majd ő eldönti, hogy vállalja-e ezt vagy sem.

Egy valamit nem lehet: a nyelvhasználata miatt kedvezőtlenebbül megítélni, értékelni a gyereket, és rákényszeríteni egy számára idegen nyelvváltozatot, mert ez nemcsak, hogy értelmetlen, diszkriminatív és borzasztóan káros, hanem tökéletesen felesleges is.

Nem bunkó vagy buta a gyerek; csak más – ez általánosan igaz, és igaz ez a nyelvhasználatára is. Másképp beszél, mert mást tanult meg otthon: neki ez a normális és természetes. Tartsuk ezt tiszteletben!

A blog követése Facebookon.

9 Tovább

Mi az a nyelvi erőszak?

Az erőszaknak sokféle megjelenési formája létezik. Ezek közül az egyik legérdekesebb a verbális vagy nyelvi erőszak. Mi az a nyelvi erőszak és hogyan valósulhat meg? A káromkodás nyelvi erőszak? Mi a különbség a férfiak és nők között a témában? És az egyes kultúrák között? Általános ismeretterjesztő egy mindenki számára ismert, ám kevésbé tudatosított erőszakformáról.   

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

Kép forrása: http://www.adforum.com/

(Először is egy rövid magyarázat a témát, illetve a blog előző havi szünetelését illetően. A kihagyás oka a disszertációírás volt, ahogy a téma alapja is - részben. Nyelvi diszkriminációval foglalkozom, ennek kutatása során többek között a nyelvi agresszióval kapcsolatosan is olvastam néhány tanulmányt az elmúlt hónapokban. A versenykiírást látva pedig jó ötletnek tűnik kamatoztatni ezen ismereteket.)

Az agresszió és erőszak kutatásával sok-sok tudományterület foglalkozik a pszichológiától kezdve az etológiáig. A nyelvészet sem kivétel ez alól, jóllehet itt elsősorban a verbális úton megjelenő agresszió képezheti a vizsgálódások tárgyát. A probléma csak az, hogy a nyelvi agresszió körülhatárolása közel sem olyan egyszerű feladat, mint pl. a szociálpszichológiai értelemben vett erőszaké.

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

A nyelvi erőszak általános meghatározás szerint

olyan szóbeli viselkedésforma, melynek során a beszélő szándéka az, hogy a megnyilatkozása tartalmával és/vagy minőségével (pl. hangerő, stílus) egy másik személyt bántalmazzon, szidalmazzon, megsértsen.

Ez persze már ősidők óta jelen van az ember hétköznapjaiban. A különböző érzelmek (pl. a harag, düh, de akár az öröm is) vagy épp a tehetetlenség nyelvi síkra történő átültetése is ily módon jelenik meg. Csakhogy a káromkodás vagy a durvább stílus még nem feltétlen tekinthető nyelvi erőszaknak. Ennek oka, hogy

a nyelvnek különböző funkciói vannak és a különböző szituációkban ezek a funkciók más-más súllyal bírnak.

Például. Ha valaki rácsap a kezére egy kalapáccsal, akkor az gyakran káromkodáshoz vezet, de az illetőnek nem állt szándékában mások sértegetése. Vagy: egyes káromkodások egy-egy társaságban, csoportban a csoportidentitás kifejezőeszközei, nincs bántalmazó vagy sértő szerepük.

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

Vagyis az egyik feltétele a nyelvi erőszaknak, hogy ugyanúgy sérülést okozzon a bántalmazott félben, mint a fizikai erőszak. Természetesen ez esetben nem testi, hanem lelki sérülés lesz a kimenetel – ám ettől még ugyanúgy fájdalommal jár (sokszor még nagyobbal is, mint a fizikai erőszak). Így mondhatjuk, hogy a nyelvi erőszak éppúgy elítélendő, mint bármely más erőszakforma, vagy ahogy a témával foglalkozó egyik kutató fogalmaz:

„a másik ember lelki terrorizálása, önmagáról alkotott képének verbális megsemmisítése, önértékelése alapjául szolgáló vonatkozásainak és attribútumainak (pl. szerelmi és családi kapcsolatok, vallás, etnikai eredet) szisztematikus negatív verbalizálása pszichikai bántalmazásnak minősül”

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

A verbális agresszió számos formában megjelenhet. Egyrészt alapvetően a közlés tényleges tartalmában, valamint a közlés módjában: abban amit mondunk és ahogy mondjuk. Másrészt, lehet ez az agresszió direkt és indirekt. Direkt agresszió például a csúfolás, a beszólás, minősítés, káromkodás. Indirekt ezzel szemben például a hazugság, a rágalmazás vagy a rosszindulatú pletyka. Ezek azért is nagyon problémásak, mert sokszor nem is tekintjük erőszaknak, hogy verbális agresszió áldozatává vált az illető.

Egyes kutatók elkülönítik még a verbális agresszió passzív és aktív változatát. Az előbbi azt jelöli, amikor a kommunikációban részt vevő felek egyike nem válaszol, megtagadja a válaszadást, ezzel szándékosan okozva sérülést a másiknak (aktív változat nyilván minden egyéb).

Ezzel függ össze Erving Goffman szociológus arc vagy arculat fogalma. Az arculat az ő szociálpszichológiai értelmezésében az az énkép, amit a beszélők magukról mások felé szeretnének közvetíteni. Ennek fenntartására folyamatosan figyelni kell, mivel az arculat sérülékeny, rombolható (és egyben vissza is építhető). Ez a rombolhatóság a nyelvi erőszak által nagyon gyakran meg is valósul – ezt hívják arculatromboló tevékenységnek.

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

Végezetül érdemes kitérni az egyes emberek és embercsoportok közötti különbségekre. Általánosságban az emberiség egészére jellemző a nyelvi agresszió, erőszak, ám lényeges eltérések mutatkoznak kultúránként, társadalmanként, társadalmi csoportonként, és így tovább. Például több (néprajz)kutató szerint a dél-amerikai yanomamók a legagresszívebbek, míg az afrikai busmanok a legkevésbé azok. Az egyes társadalmi csoportok közül a leggyakoribb a nyelv erőszak előfordulása: a fiatalok körében, a katonaságnál és a börtönben

Közismert továbbá, hogy a férfiak többet élnek a nyelvi agresszióval, mint a nők, és másként is viszonyulnak a káromkodáshoz. Azonban ez nem igaz minden társadalomra: például Madagaszkáron a nők beszéde tartalmaz több erőszakos megnyilvánulást. És ne feledjük, hogy a rosszindulatú pletykálkodás és a hírbehozás szintén a nők beszédére jellemzőbb, akárcsak a passzív agresszió. Ezzel kapcsolatban pedig az a legérdekesebb, hogy a kutatások tanulságai szerint a nők az említett nyelvierőszak-formákat nem a férfiakkal folytatott beszélgetésük során alkalmazzák gyakrabban, hanem más nőkkel szemben.

Idézet forrása:
Kegyesné Szekeres Erika 2008: Verbális agresszió és nemi sztereotípiák. In: Zimányi Árpád (szerk.) Az agressziókutatásról interdiszciplináris keretben. Eger, EKF Líceum Kiadó, 61–90.

A blog követése Facebookon.

8 Tovább

Miért nem szép a magyar nyelv?

„A magyar a legszebb nyelv a világon” – valószínűleg Ön is találkozott már ezzel az állítással, talán még ezt is gondolja. De mi lenne, ha azt mondaná valaki, hogy nem is szép a magyar nyelv. Sőt, egyenesen ronda? Felháborodna? Pedig ez utóbbinak is ugyanannyi létjogosultsága és igazságtartalma van, mint az ellentétének.                                                                                                                

szépség szepseg magyar nyelv nyelvészet nyelvi ideológiák nyelvi tévhit nyelvek

Közismert tény, hogy ma Magyarországon három dologhoz biztosan mindenki ért: a focihoz, a politikához és a nyelvhez. Ez persze csak irónia, az igazság valójában az, hogy ezekkel a dolgokkal kapcsolatban nagyon markáns véleménye van az embereknek, annak ellenére, hogy szakmailag nem igazán jártasak a témában. Éppen ezért születhetnek olyan közkedvelt tévhitek, mint például az, hogy a magyar nyelv a legnehezebb vagy éppen legszebb a világon.

Természetesen a magyar nyelv szép – annyira amennyire bármelyik más nyelv is. De akkor miért tűnik olyan különlegesnek, különlegesen szépnek sok-sok ember számára? Az egyik ok a viszonyítás alap, pontosabban annak korlátozott mivolta. A világon nagyjából 5-6 ezer nyelvet beszélhetnek. Ebből egy átlagember legfeljebb két-három európai nyelvet ismer az anyanyelvén kívül, ezek pedig jó eséllyel az angol, francia, orosz és német. Ebből jön az a klasszikus érvelés, mely így szól: „Ismeri a magánhangzó-harmóniát ezen nyelvek bármelyike? Persze, hogy nem, csakis a magyar. Hát akkor nem ez a legkülönlegesebb és legszebb nyelv a világon?” Hát nem. Ilyen alapon: a névelőt nem ragozza sem az angol, se a magyar, az oroszban meg egyáltalán nincs, a franciában meg ugyan jelölheti a nemet és a számot, de az esetet ott sem. Bezzeg a német! Vagyis a német egy különlegesen szép nyelv.

szépség szepseg magyar nyelv nyelvészet nyelvi ideológiák nyelvi tévhit nyelvek

IDe kapcsolódik a másik tényező, neveztesen hogy mennyire ismert vagy épp egzotikusnak vélt az adott nyelv, illetve a benne található nyelvi jelenségek, formák. Ha nem az angol nyelv, hanem például egy dél-afrikai nyelv lenne a legelterjedtebb a világon, természetesnek tartanánk, hogy vannak ún. csettintő hangok (ezt l. ebben a videóban). Ám nem ez a helyzet, így könnyen érvelhetünk az ilyen sajátságokkal, de mielőtt megtennénk, arról nem árt tudni, hogy a dél-afrikai nyelvek többsége ilyen, valamint hogy minden nyelvnek megvan a maga sajátsága, ezáltal a maga szépsége is.

A harmadik ok, amiért a magyar nyelvet éppúgy tarthatjuk szépnek, mint csúnyának az a szubjektív megítélés. A szépség egy szubjektív fogalom, így nem tudjuk objektívan megítélni, pláne nem a nyelvek esetében. Arról nem is beszélve, hogy egy olyan állításhoz, mint az, hogy a magyar nyelv a legszebb a világon, minimum a nyelvek felét kéne ismernünk. Na már most a világ legtöbb nyelvén beszélő személyek is legfeljebb 40-50 nyelvig jutnak, ami a világ nyelveinek töredéke. Hogyan rangsorolhatnánk akkor?

Meg kell még említeni azt is, hogy vannak bizonyos nyelvi ideológiák, melyek befolyásolják a különféle nyelvvel, nyelvekkel kapcsolatos vélekedéseinket. Érdemes tudni, hogy mindenki rendelkezik ilyenekkel – legfeljebb nem tud róla. Itt egy nyelvi ideológiát mindenféleképpen ki kell emelni, amely igen komoly szerepet játszik a magyar nyelv nagyon szépnek gondolásában. Ez a nyelvi nacionalizmus, azaz az egy adott etnikai, nemzeti csoporthoz tartozó beszélők azon meggyőződése, hogy a saját etnikai/nemzeti identitásukhoz kötődő nyelv magasabb rendű és/vagy szebb más nyelveknél.

szépség szepseg magyar nyelv nyelvészet nyelvi ideológiák nyelvi tévhit nyelvek

A felfogással kapcsolatban több probléma is felmerül. Az egyik, hogy nem lehet a különböző nyelveket rangsorolni (pl. szépség, tanulhatóság alapján), legfeljebb szubjektív módon. Vagyis minden olyan megnyilvánulás, amely egy-egy nyelvet a többi fölé emel valamilyen szempontból, csupán egy személyes benyomást rögzít, nem pedig objektív tényt. Mondhatjuk, hogy a magyar nyelv rendkívül különleges vagy szép, de tudnunk kell, hogy ennek semmiféle tudományos alapja sincs.

A másik probléma, hogy mivel a nyelv nem egységes, így a nyelvi nacionalizmus követői általában egy nyelvváltozatot tekintenek „a magyar nyelvnek”. Pedighát a magyarnak rengeteg változata él, és nyelvészeti alaptézis, hogy egyik nyelvváltozat sem rosszabb a másiknál, mindegyik egyenrangú. Akárcsak a különféle nyelvek esetében.

Összességében tehát. A szépség relatív és szubjektív kategória legyen szó egy emberi arcról, egy festményről vagy épp a magyar nyelvről. Ellenben az, hogy mit mond erről a kérdésről a nyelvészet, már egyértelműen objektív: nincs szebb, jobb vagy kifejezőbb nyelv, az egyes nyelvek egyenrangúak. Természetesen mindenki elmondhatja a véleményét a nyelvről. Azt is bárki nyugodtan megkísérelheti, hogy szebbnek véljen egy nyelvet és ennek hangot is adjon. Ám azzal is tisztában kell lennie, hogy ennek semmiféle tudományos alapja nincs.

A blog követése Facebookon.

15 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek