Kiterjesztett valóság az orvostudományban

Az emberi test felépítéséről, a testrészekről, szervekről tanulhatunk tankönyvekből. A tanultakat szemléltethetjük képekkel, videókkal, a csontvázzal a szertárból. Vagy újfent a kiterjesztett valóság technológia segítségével, amitől garantáltan tátva marad a szánk.                                                                                                                                                                                              test orvostudomány egészségügy kiterjesztett valóság AR oktatás iskola 3D

A kiterjesztett valóság (augmented reality = AR) a digitális technológiák egyik legújabb, legismertebb és egyben legígéretesebb változata, emlékezzünk csak vissza a Pokemon Go sikerére. Ám nem csupán a számítógépes játékipar használja ezt az eszközt. Sok más egyéb terület mellett az orvostudomány is felfigyelt rá, aminek lenyűgöző az eredménye.

A 3D4Medical cég Esper projekt nevű fejlesztése az AR technológiát alkalmazva teljesen új irányt szab az anatómia tanításának és oktatásának. Az emberi test minden egyes része – az agytól a gerincvelői idegeken át egészen a lábujjcsontokig – egyetlen mozdulattal megtekinthető, kimerevíthető, elforgatható, tanulmányozható. Hogy hogyan? Íme:

A fejlesztés legnagyobb hozadéka, hogy gyökereiben változtathatja meg az anatómiai ismeretek átadását, történjen az egy általános iskola biológiaóráján vagy egy orvosi egyetem anatómia kurzusán. Egyrészt a szemléltetés jóval látványosabb, interaktívabb és szórakoztatóbb mint bármely más eszköz esetén. Másrészt nem csupán egy adott területét érinti a testnek, hanem gyakorlatilag az összeset. Végül: modern, azaz a XXI. század diákjainak az igényeihez, szokásaihoz sokkal közelebb áll.

Tulajdonképpen egy AR alapú tankönyvről van szó, ami egyben prezentáció és gyakorlófelület is. A segítségével több irányból láthatjuk, kezelhetjük, tanulmányozhatjuk az emberi testet, s annak működését, arról nem is szólva, hogy jegyzeteket és feljegyzéseket is készíthetünk, valamint tesztelhetjük a tudásunkat.

A teljesség igénye nélkül a következő részeit fedezhetjük fel a testünknek a kiterjesztett valóság által:

  • a test teljes izomrendszere
  • az emberi csontozat
  • az agy és az idegrendszer
  • az egyes testrészek (pl. térd, kéz, lábfej) különböző irányú megközelítése, felépítése, mozgása
  • szájüreg
  • érrendszer

És hogy mennyibe kerül? Ha hihetünk a hivatalos honlapnak, akkor a test csontvázát és a kötőszöveteit tartalmazó applikáció ingyenesen hozzáférhető, ám korlátozott lehetőségekkel. Ha az összes funkciót ki akarjuk használni, akkor 49.99 dollárt kell érte fizetnünk (ez nagyjából 14 ezer forint).

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

A család szerepe az egyéni fejlődésben: amit a gyerek otthonról hoz

Köztudott, hogy a gyerek, amit otthon megtanul, azt továbbviszi az iskolába, ez pedig sokszor problémákat okoz. Sok-sok iskola konfliktus forrása az iskolai és az otthoni különbségekből származik, de mit kezd ezzel a pedagógus? Mit visz a gyerek otthonról és hogyan kezeli ezt az iskola? A családi háttér mennyire meghatározó?                                                                                                                  

csalad család iskola közoktatás nevelés oktatás otthoni kultúra szelekció hátrányos helyzetAz elmúlt hetekben a PISA eredményektől volt hangos a sajtó. Sokan írtak sok szempontból az oktatási rendszerünk sikertelenségéről, az egyes problémákról és azok szükségszerű kezeléséről. Az azonban kevésbé volt hangsúlyos, hogy az oktatási rendszerünk kudarcai részben abból származnak, hogy a magyar közoktatás általánosságban továbbra sem tud mit kezdeni a különböző családi háttérrel rendelkező gyermekekkel.

Az otthoni és az iskolai kultúra között általában konfliktus feszül: illeszkedési problémák vannak e kettő között. A konfliktus abból adódik, hogy a diáknak választani kell, hogy szimbolikusan megtagadja elsődleges közösségét és identitását, mentesülve így a negatív hatásoktól, kudarcoktól; avagy fordítva tesz, és felvállalja identitását, ezzel együtt azonban részben lemond az iskolai és a későbbi társadalmi sikerességről.

Ez számos módon racionalizálódhat a nevelési és oktatási folyamatban, az eltérő családi szocializációból származó beilleszkedési zavarok megjelenésétől kezdve egészen a fizikai erőszakig. Ám a pedagógusok ezt ritkán tudatosítják magukban, ami persze érthető (gondoljunk csak bele, hogy milyen nehéz egy csapat gyerekre figyelni, megismerni őket), de kevésbé hatékony. Azért nem hatékony, mert a konfliktusnak legfeljebb a felületi kezelése történik meg. A tanár elmondja, hogy ilyet nem szabad csinálni, szankcionálja az iskolai kultúrába nem illeszkedő magatartásformákat stb. Azonban ez az új tudásanyag (legyen az ismeret vagy viselkedési forma) nem feltétlen fog illeszkedni a régihez a gyerek fejében, tehát a konfliktus nem lesz feloldva.

csalad család iskola közoktatás nevelés oktatás otthoni kultúra szelekció hátrányos helyzet

A vizsgálatok azt mutatják, hogy az oktatási rendszerünk meglehetősen szelektív – méghozzá a családi háttér alapján történik a szelekció. Magyarországon még mindig makacsul tartja magát az nézet, mely szerint a lassabban haladókkal külön csoportokban kell foglalkozni, hogy ne húzzák vissza a jobbakat. Ugyanígy a jobbakat is el kell különíteni azért, hogy kibontakoztassák tehetségüket, és gyorsabban fejlődjenek. Csak az probléma, hogy ez a felfogás – a statisztikák és a tapasztalatok alapján – elavult és téves. Elég csak a PISA-vizsgálatok eredményeire gondolni, ahol a legeredményesebb országok (pl. a sokat emlegetett Finnország) integráltan oktatnak, nem pedig szelektíven.

A (korai) szelekcióval szembeni egyik érv, hogy a képességek fejlődése nem egyenletes, hanem életkoronként változó egyazon tanulónál is. Vagyis a képességek fejlettségi rangsorában számtalanszor helyet cserélnek a gyerekek (a pedagógiai gyakorlatban azonban ezt az iskola figyelmen kívül hagyja). Ennek következtében azt mondhatjuk, hogy a fejlődés korai szakaszában, például az iskolába való belépéskor lehetetlen megjósolni az elérhető végső tudás- és képességszintet. Ergo még akkor sem tudnánk különbséget tenni „jó” és „kevésbé jó” képességű gyerekek között, ha a pedagógusok esetlegesen rendelkeznének valamiféle objektív mérési módszerrel ehhez. Tehát nem tudunk a tanulás szempontjából központi jelentőségű adottságok szerint szelektálni.

csalad család iskola közoktatás nevelés oktatás otthoni kultúra szelekció hátrányos helyzet

A szelekció legnagyobb átka az, hogy sok-sok tehetséget nagyon korán veszítünk el anélkül, hogy ennek egyáltalán tudatában lennénk. Egy hátrányos helyzetű tanulónak nagyon kevés az esélye, hogy egy jó középiskolába, később pedig egyetemre kerüljön. Holott nem feltétlen arról van szó, hogy ő kevésbé tehetséges, kompetens ugyanabban, mint hátrány nélküli társai. Ám az iskolarendszer a családi (szociokulturális) háttér alapján előre determinálja a hátrányos helyzetű gyermek iskola kudarcát, ezzel a társadalmi különbségek csökkentése helyett átörökíti vagy fokozza azokat.

Mit lehet(ne) tenni? Ha a tanulóknak biztosított körülményekben még sikerülne is elérni az (esély)egyenlőséget, az esélyek valódi egyenlősége akkor sem teljesülne (legalábbis a felkínált lehetőségek kihasználásában). Az esélyegyenlőség nem azt jelenti, hogy ugyanazt biztosítsuk mindenkinek, még akkor sem, ha hazánkban ez az uralkodó tendencia ebben a témakörben. Sokkal inkább arra hivatott e fogalom, és az ahhoz tartozó gyakorlat, hogy az egyenlőséget személyre szabottan, az egyéni különbségeket figyelembe véve teremtse meg.

Ennek egyik eszköze a differenciált oktatás, mely az egyéni fejlettségi szintet és fejlődést tartja szem előtt, azaz egyénileg foglalkozik a gyerekekkel. Ehhez persze egyrészt megfelelő képzésre lenne szükséges a pályán lévő pedagógusok és a pedagógusnak készülő tanárjelöltek számára. Másrészt csökkenteni kellene a tanárok leterheltségét, illetve ki kellene alakítani a megfelelő környezetet a differenciálás alkalmazásához. Mindehhez viszont az osztályok létszámának csökkentése elengedhetetlen.

csalad család iskola közoktatás nevelés oktatás otthoni kultúra szelekció hátrányos helyzet

Az előzőekhez hasonlóan a szelekció enyhítését szolgálhatná a törvényi szabályozás és azzal együtt a folyamatos monitorozása az iskoláknak. Ez azt jelentené, hogy szükséges lenne az iskolákat ellenőrizni az integrációs törekvéseik terén: milyen mértékű az integráció (ha egyáltalán van), mennyire szelektív az oktatás, milyen arányú és jellegű a továbbtanulás a különböző családi hátterű tanulók esetében, iskolából való elvándorlás mértéke, stb.

A pedagógusok bérezését sem szabad elfelejteni a szükséges változtatások számbavételénél. Az életpályamodell helyett érdemesebb lett volna egy olyan rendszert kialakítani, ami elismeri a többletteljesítményt, amely kétségtelenül a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozás egyik velejárója. Tehát nemcsak differenciáltan kell oktatni, hanem differenciáltan kell a pedagógusokat is bérezni – ennek (és még sok másnak) a függvényében.

A blog követése Facebookon.

6 Tovább

„A tanulás...ne sugalljuk azt, hogy szórakozás” – avagy állítsátok meg Balázs Gézát!

Ne sugalljuk azt, hogy a tanulás szórakozás, mert az élet sem az? Nincs értelme az élményközpontú tanulásnak a magyar közoktatásban? Legyen az iskola szenvedés, ha már az élet is az? Balázs Géza egy előadásának rövid részlete került fel az internetre. Van baj, nem is kicsi, pláne, hogy ez az ember igen nagy befolyással bír. Remélhetőleg pedagógiai kérdésekben kevésbé, mint nyelvészetiekben.

Balázs Géza oktatás közoktatás MO pedagógia tanulás tanítás

Az élményalapú pedagógiáról fogalmazott meg elég markáns véleményt Balázs Géza, ami két napja került fel az internetre (egy kiváló nyelvész, Kálmán László jóvoltából). Íme:

Nehéz szavakat találni. A felvételből két dolog tűnik ki világosan, egyrészt a stílusnak, másrészt a tartalomnak köszönhetően:

1. Balázs Géza az élményalapú pedagógiától elborzad, mert a tanulás nem szórakozás, ahogy az élet sem az.

2. Balázs Géza az élményalapú pedagógiától különösen elborzad, ha az nyelvtanórán jelentkezik.

Tehát B.G. szerint a tanulásnak nem szabad szórakoztatónak vagy játékosnak lennie, mert hiszen az élet sem az! Értik, ugye? Ha az élet kínlódás és szenvedés, akkor erre készítsen fel az oktatás is, és hát mi ennek a legjobb módja? Természetesen, ha a tanulás is kínlódás és szenvedés.

Hol hibádzik B.G. gondolatmenete? Egyfelől azt mondja, ne sugalljuk azt, hogy a tanulás szórakozás, mert az élet sem az. Na már most, azért mert az élet nem szórakozás, attól még a tanulás lehet az, a kettő között ilyen vonatkozásban nincs kapcsolat, és egyébként is: az élet nehézségeire, kihívásaira játékosan is fel lehet készíteni a diákokat. Különösképpen, ha belegondolunk abba az elsőre csak kevesek számára szembeszökő dolgoba, hogy: ők bizony gyerekek. (Arról nem is beszélve, hogy az életnek csak egy része tartozik a „nem szórakozás” Balázs-féle kategóriájába).

Balázs Géza oktatás közoktatás MO pedagógia tanulás tanítás

Másfelől érdemes elgondolkoznunk az állítás azon aspektusán, hogy B.G. ezzel tulajdonképpen az életre szeretné felkészíteni a gyerekeket. Ez nem egy rossz ötlet, már pár száz éve is megfogalmazódott néhányakban. No de az lenne a legjobb módja ennek, hogy ha az élet idehaza egy kínlódás, akkor az iskolai is legyen az? Ez nagyjából olyan, mintha úgy készítenénk és világosítanánk fel a gyerekeinket az erőszakos cselekményekre, cselekményekről, hogy jól megverjük őket, vagy elvesszük az értékeiket.

Az meg csak hab a tortán, hogy épp a nyelvtanóra szórakoztatóvá tételén akad fenn a nyelvművelő úr. Tudniillik a nyelvtan az egyik, ha nem a legkevésbé kedvelt tárgy ma Magyarországon. Miért? Éppen azért, mert a legkevésbé szórakoztat, távol áll a gyerekektől, mivel rengeteg elvont szabályt kell megtanulniuk, ahelyett, hogy játékos formába öntve – merthát a nyelvészeti dolgokkal elég sok ilyet lehet (l. pl. szituációs gyakorlatok a stílusnál, különböző szövegek átírása, reklámszöveg készítése, internetes kommunikáció és a helyesírás összekapcsolása) – tanulnának. A grammatikai szabályok magoltatása helyett a kommunikációt kellene a középpontba állítani, már csak azért is, mert jóval több haszna van, mint az előbbinek. És ha ilyen irányba tolódna a nyelvtanóra, az minden kétséget kizáróan sokkal élményalapúbbá tenné az egészet – ez azonban B.G. szerint nem jó irány.

Balázs Géza oktatás közoktatás MO pedagógia tanulás tanítás

Zárásképp. Nem az a baj, hogy Balázs Géza hülyeségeket beszél (nyelvészettel és pedagógiával kapcsolatban egyaránt). A baj az, hogy olyan pozícióból teszi mindezt, amiben semmi keresnivalója: egy ennyire tudománytalan és társadalmi szempontból káros nézeteket valló embernek nem lenne szabad például a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének vagy a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport és a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda elnökének lennie (csak, hogy néhányat említsek). Azért nem, mert amit a Balázs Géza-félék képviselnek – amellett, hogy pedagógiailag és nyelvészetileg elképesztően tudománytalan és elavult – hihetetlenül káros a társadalom egészére nézve, ugyanis a társadalmi különbségek és egyenlőtlenségek növekedését legitimálja. Ehhez pedig kap egy intézményi hátteret iszonyú anyagi támogatással, ami nemcsak, hogy elősegíti azt, hogy az ehhez hasonló baromságait terjessze, még a jó szándékú, a társadalom jobbá tételén igyekvő emberek munkáját is megnehezíti, ellehetetleníti (pl. társadalmi méretű agymosással a médiaszerepléseken vagy a pályázati pénzek számukra kedvező irányba való terelgetésén keresztül).

A blog követése Facebookon.

4 Tovább

A liberális nevelés megbukott?

Egy cikk szerint igen, állítólag ez tény. Sőt, az is, hogy ezzel minden szakember egyetért. Vajon tényleg így van? A liberális nevelés megbukott? Ha igen, akkor mikor, hogyan és miért? És úgy egyáltalán: mi az a liberális nevelés?                                                                                                                                                                                                                                                                                                                

nevelés oktatás gyerek gyermek Kurt Lewin vezetés vezetési stílus liberális nevelés laissez-faire családMinap olvastam egy irományt, amely azt állítja, hogy a liberális nevelés megbukott. A kijelentést állítólag József István gyerekpszichológus tette a Kaposvárimami Egyesület családi és információs napján. De vajon tényleg így lenne? A liberális nevelés – feltéve, ha van olyan – tényleg megbukott?

Rögtön az elején felmerül egy elemi probléma: mi az a liberális nevelés? Eléggé egyértelmű, hogy a fent említett cikkek a liberális nevelés fogalmát a laissez-faire vezetői (jelen esetben nevelési) stílussal mossák össze. Ezt Kurt Lewin nevéhez köthetjük, aki ezen kívül még három vezetési stílust határozott meg: az autokratikust és a demokratikust. Hogy ezek hogy néznek ki, arról íme egy nagyszerű videó:

A laissez-faire vezetés az egyes személyek önálló és részben független tevékenykedést jelenti a csoporton belül. Ilyenkor a normák, szabályok, feladatok behatárolása legfeljebb részleges és a vezető minimális koordinációt valósít meg. Nagyjából erről szól mindkét említett írás, olyan erős kijelentésekkel tarkítva, mint pl.: „Minden, amit tesz [megj.: a gyerek], amivé válik az a mi munkánk gyümölcse vagy munkánk hiánya!”. Persze a genetikáról egy szó sem esik, annak ellenére, hogy a neveléstudomány és pszichológia jelen állása szerint hasonlóképpen meghatározó, mint a tanult dolgok. De vissza az eredeti problémakörhöz!

Tehát

a liberális nevelés nem egyenlő a laissez-faire neveléssel, vezetéssel

(már csak azért sem, mert azt ha ideológiai jelzővel látják el, akkor azt az „anarchikus” jelzőt használva teszik). De akkor mégis mi az a liberális nevelés?

nevelés oktatás gyerek gyermek Kurt Lewin vezetés vezetési stílus liberális nevelés laissez-faire család

A családi nevelést gyakran 3 dimenzió mentén osztályozzák a szakemberek, amik a következőek:

1. A család érzelmi légköre (hideg-meleg)
2. A nevelés rugalmassága (nyílt-zárt)
3. A követelmények határozottsága (erős-gyenge)

(megjegyzés: úgy vélem, hogy az egyes dimenziók milyenségét skálaszerűen kell értelmezni, nem pedig „fekete-fehér” alapon)

Ezek alapján meghatározhatjuk az alábbi nevelést:

1. Harmonikus nevelés (meleg-nyílt-erős)
2. Liberális nevelés (meleg-nyílt-gyenge)
3. Normatív nevelés (meleg-zárt- erős)
4. Túlvédő nevelés (meleg-zárt gyenge)
5. Autonóm-demokratikus nevelés (hideg-nyílt-erős)
6. Elhanyagoló nevelés (hideg-nyílt-gyenge)
7. Kemény nevelés (hideg-zárt-erős)
8. Diszharmonikus nevelés (hideg-zárt-gyenge)

nevelés oktatás gyerek gyermek Kurt Lewin vezetés vezetési stílus liberális nevelés laissez-faire család

Ezek szerint a liberális nevelés akkor áll fenn, amikor: a család érzelmi légköre meleg, a nevelés rugalmassága nyílt, ám a követelmények határozottsága gyenge. Ez utóbbi természetesen hibaként is felfogható, ám ez függ a gyengeség mértékétől. Továbbá, ha megnézzük az egyes típusokat, látjuk, hogy ez egyáltalán nem a legrosszabb eset, sőt.

Nem tudhatom, hogy mit értettek pontosan liberális nevelés alatt az érintettek. Ám azt tudom, hogy nem szerencsés olyan kijelentéseket tenni, amelyek egy szubjektív véleményt objektív tényként, általános igazságként tüntetnek fel („a mai gyerkőcök...” – ez nagyjából olyan, mint a „régen minden jobb volt” kijelentés). Továbbá az sem túlságosan előnyös, ha a dolgokat csakis fekete-fehérben látjuk és láttatjuk. Ezekben a cikkekben leginkább az érzékelhető, hogy a „liberális” (valójában: laissez-faire) áll szemben a normatív (valójában: autokratikus) neveléssel. Holott a fentiekből látszik, hogy közel sem csak ez a két végpont létezik. Még a Lewin-féle elmélet szerint sem: bizony a kettő között kell megtalálni a középutat.

A blog követése Facebookon.

2 Tovább

Hoffmann Rózsa (érvelési) kultúrája, avagy mi a te érvelési hibád?

Hétvégén a volt közoktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa egy Facebook-poszttal korbácsolta fel az indulatokat. A közlemény több szempontból is felháborító, erről már többen írtak. Éppen ezért, inkább más szempontból foglalkozunk vele: megnézzük, hogy milyen érvelési hibát vét Hoffmann Rózsa.                                                                                                                                          

Hoffmann Rózsa Rózsa néni közoktatás érvelés érvelési hiba oktatás hamis dilemma

Az Index fedezte fel (és írta át vers formába) Hoffmann Rózsa Facebook oldalán megjelenő posztját, amelyben a volt közoktatási államtitkár a mai tanítási bojkottról és a műveltség összefüggéseiről szól:

Hétfőn február 29, hiszen szökőévben vagyunk.
Azon gondolkodom, hogy vajon azok a szülők, akik nem engedik majd hétfőn iskolába a gyermeküket, vajon tudják-e, hogy nincs tanítási szünet?
És ha tudják, s mégsem engedik, vajon azt szeretnék-e, hogy a lányuk vagy fiuk majdan magyar kultúránk értékeit (mint az itt látható zalai XII. századi gyönyörű kis kápolna) becsülni tudó ifjakká váljanak, amiért meg kell dolgozniuk, avagy csekély műveltségű, befolyásolható emberekké?

Az egy dolog, hogy a közlemény vérlázító, ahogy az is, hogy egyesek nem tudják, mikor kell csöndben maradni. Az is egy dolog, hogy Rózsa néni úgy beszél a csekély műveltségről, hogy ő maga egy pár soros bejegyzésben képes két-három, csekély műveltségről és mérhetetlen ostobaságról tanúbizonyságot adó hibát véteni (erről többek között a 444.hu írt). És még az érvelésében is elkövet néhány tipikus hibát.

Hoffmann Rózsa Rózsa néni közoktatás érvelés érvelési hiba oktatás hamis dilemma

Az érvelési hibák olyan érvelésekben rejlő hamis állítások, magyarázatok, következtetések stb., melyek az állításban foglalt előfeltevés (premissza) igazságától függetlenül érvénytelenítik az állítást. Ezek igen gyakoriak a mindennapok során, és a legtöbb esetben átgondolatlanságból fakadnak, azonban egyes esetekben – példának okán a politikusok megnyilatkozásainál – sokszor szándékosak: segítségükkel az igazságot igyekeznek elfedni a delikvensek. Lássuk, hogy történik ez Hoffmann Rózsánál!

Az egyik érvelési hiba, ami megjelenik az idézett szövegben az a hamis okozat. Ez azt jelenti, hogy

az érvelő feltételezi, hogy két látszólag együtt járó dolog közül az egyik váltja ki a másikat (vagy legalábbis hatással van rá), miközben nem ismerteti, bizonyítja, hogy ezt miként történik.

Rózsa néni nagyon ügyesen alkalmazza ezt az eljárást, ugyanis alig-alig tűnik fel az ember számára, hogy a csekély műveltséget a mai „nem megyek iskolába”-megmozdulás okozataként tünteti fel. Még véletlenül sem az oktatási rendszer – amelyet többek között ő tett olyanná, amilyen jelen állapotában – fogyatékosságainak a következményeként.

A második érvelési hiba, amit a volt közoktatási államtitkárunk elkövet az a hamis dilemma, azaz az eset, amikor

a szóba jövő alternatívákat mesterségesen leszűkítjük, vagyis egyes alternatívák elhallgatásával egy hamis választási dilemmát állítunk fel, hogy a saját alternatíva tűnjön a legelőnyösebbnek

Hoffmann Rózsa Rózsa néni közoktatás érvelés érvelési hiba oktatás hamis dilemma

Vagy a kultúránk értékeit becsülni tudó ifjakká válnak fiaink és lányaink, vagy csekély műveltségű, befolyásolható emberekké. Nyilvánvaló, hogy nem csupán ez a két út kínálkozik, arról nem is beszélve, hogy a kultúránk megbecsülése nem a csekély műveltséggel és befolyásolhatósággal áll szemben. És ha már kultúra: a kultúra sosem egy konstans képződmény, hanem folyamatosan változó. Az ember egy részét készen kapja, nem módosítja, de egy részét maga is aktívan alakítja. Vagyis az, hogy mit tekintünk a kultúra részének egyrészt változik az évek, évtizedek során, másrészt eleve eltér akár egyazon családon belül is, nemhogy egy egész társadalomra nézve.

Akit érdekel a többi érvelési hibatípus is, látogasson el erre kiváló honlapra: a.te.ervelesi.hibad.hu

A blog követése Facebookon.

3 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek