Iskola sikeresség: a szerencsén múlik?

Az iskolai eredményesség, vagyis az, hogy egy-egy tanuló az évek során mennyire teljesít jól, mit ér el a tanulmányai során, sok-sok tényezőtől függ. Vannak azonban ezek között, melyek a többinél jóval nagyobb súllyal esnek a latba. Ezeket sorra véve azt látjuk, hogy végső soron az iskolai sikeresség nagyban függ a szerencsétől.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

Sokan vélik úgy – köztük pedagógusok is –, hogy az iskolai eredményesség vagy sikeresség a tanuló teljesítményétől, hozzáállásától függ, attól, hogy mit tesz le az asztalra, mennyire szorgalmas stb. Azonban tudjuk, hogy a gyermekek iskolai előremenetele számos olyan tényezőn múlik, amire a tanulónak nincs befolyása. Ide tartozik, hogy milyen tulajdonságokat örökölt és tanult a szüleitől, hogy milyen családi háttérrel rendelkezik, mennyire kedveli őt az adott pedagógus és még sorolhatnánk.

A gének szerepe

A tudomány jelen állása szerint a gének és a családi környezet (vagyis az öröklött és tanult dolgok) körülbelül azonos mértékben befolyásolják az ember fejlődését, viselkedését. Az előbbiek, az öröklött tényezők azok, melyeken kevésbé vagy egyáltalán tudunk változtatni. Ezek között pedig számos olyan akad, ami az iskolai eredményesség szempontjából döntő jelentőségű.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

Ezek egyik öröklött jegy az intelligencia, amin a hétköznapi értelemben általában az egyén „okosságát”, „eszességét” értjük. Ez – különösen az iskolai életben – leginkább a nyelvi kifejezőkészségben és a gondolkodásban testesül meg. Aki választékosan fejezi ki magát vagy jó matematikából: okos. Aki ellenben jól tud énekelni vagy focizni: csupán ügyes. Csakhogy az intelligenciának több fajtája, típusa létezik. A probléma, hogy ezt az iskola általában figyelmen kívül hagyja, ahogy azt is, hogy

az intelligencia és a képességek fejlődése nem egyenletes.

Itt a szemfüles olvasónak feltűnhet, hogy az intelligencia fejlődik, tehát fejleszthető is. Ebből azt a (téves) következtetést is levonhatnánk, hogy ez esetben nem is egy öröklött faktorról van szó. Ám a helyzet úgy áll, hogy habár (optimális esetben) kb. a húszas éveink végéig fejlődik, növekszik az intelligenciánk (utána stagnál, majd később hanyatlásnak indul)

az alap intelligenciaszint adott és az fejlődik, fejlődhet a megfelelő környezet által.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

Hasonlóan az intelligenciához, a külső jegyeinket is elsősorban a gének határozzák meg (és akárcsak az intelligenciánál, a külsőségeknél is beszélhetünk fejlesztésről, változtatási lehetőségekről, de az alapok erőteljesen determináltak). Hogy hogy jön mindez az iskola sikerességhez? Egész egyszerűen úgy, hogy

hajlamosak vagyunk egyetlen külső tulajdonság alapján az egyén belső tulajdonságaira is következtetni.

Ha szemüveges valaki, akkor okos; ha mosolygós, akkor kedves; ha lefelé görbülő, nagy orra van, akkor gonosz; ha öltönyben van, intelligens – néhány klasszikus példa, amikor külső jegyek alapján olyan belső tulajdonságokat is feltételezünk, amikről valójában semmit sem tudunk (ezt hívjuk holdudvar-hatásnak).

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

Ez a hatás mindannyiunkra jellemző. Nem kivételek ez alól a pedagógusok sem, azaz az iskolában is fontos szerepe van annak, hogy ki milyen fizimiskával rendelkezik. Ugyanígy rengeteg más, valójában csak a szerencsén (vagy inkább balszerencsén) múló öröklött tényező van hatással az iskolai eredményességre. Ezek egy nagy csoportja az organikus eredetű betegségek, problémák, úgymint a érzék- és mozgásszervi problémák, autizmus, beszédzavarok stb.

A környezet szerepe

Az elsődleges szocializációs közeg a család, a másodlagos pedig az iskola. Az, hogy milyen családba születünk, milyen szülői mintákat követünk vagy milyen kulturális elemeket sajátítunk el nagy hatással van a későbbi életünkre, így az iskolai teljesítményünkre is, tehát

a családi háttér kulcsfontosságú az iskola sikerességben.

Ha hiányzik az egyik szülő a családból vagy nem megfelelő a kapcsolatunk valamelyik szülővel, az a későbbi kapcsolatainkra és személyiségünkre is kihat. Ha szüleink a fizikai munkát preferálják a szellemi tevékenységek helyett, akkor jó eséllyel mi is így teszünk. A sort még sokáig lehetne folytatni.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

A családi környezetből származó különbségeket az iskolarendszer nagyon nehezen tudja kezelni. A különböző hátterű gyerekek különböző kulturális szokásokkal, nyelvi háttérrel, gondolkodásmóddal lépnek be a közoktatásba. Az iskolában viszont van egy norma, aminek meg kell felelni. Ez egyes gyerekeknek könnyen megy, mivel az ő otthoni környezetükben is hasonló norma dominál. Más gyerekek ellenben nem ezt szokták meg, így – a tananyag mellett – ezt is el kell sajátítaniuk, amennyiben érvényesülni szeretnének.

Ez azt vonja maga után, hogy egyfelől

a hátrányos helyzetű tanulóknak többet kell megtanulniuk, mint szerencsésebb társaiknak, másfelől szimbolikusan meg is kell tagadniuk identitásuk egy részét az érvényesüléshez.

Persze, számos más tényező is nehezíti a kevésbé szerencsés gyermekek iskolai sikerességét. A kedvezőtlen társadalmi státusz számos más formában, például elégtelen táplálkozás, rossz lakásviszonyok, különórák lehetőségének hiánya, társadalmi és iskolai izoláció stb. is jelentkezhet.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

A fentiekből az körvonalazódik, hogy az iskolai eredményesség jelentős részben nem más, mint puszta szerencse. Hogy mit öröklünk, milyen családba születünk és mit viszünk onnan tovább, tőlünk független, akárcsak az, hogy a pedagógus hogyan kezeli ezt. Az már más kérdés, hogy mindezekből mit hozunk ki, de ne legyenek illúzióink:

a statisztikai adatok azt mutatják, hogy aki valamilyen formában hátrányos helyzetű, nagyon kicsi eséllyel lesz eredményes az iskolai évei alatt.

Közülük kevesen mennek „jó” iskolákba, még kevesebben tanulnak tovább gimnáziumokban, majd az egyetemeken. Vagyis: nagyon sok tehetséget nagyon korán elveszítünk.

A blog követése Facebookon.

A blog követése Instagramon.

0 Tovább

A pedagógusok pályaelhagyásának okairól

A pedagógusok pályaelhagyása világszerte egyre komolyabb problémát jelent. Számos frissen diplomázott pályakezdő pedagógus rá sem lép erre a pályára, aki pedig tanításra adja a fejét, gyakran pár év után otthagyja az iskolát. Miért hagyja el a pályát pedagógus itthon (és külföldön is)?                                                                                                                                                                                             

iskola iskolasprint suli tanár diák oktatás nevelés MO pedagógus pedagógia

Megvolt az iskolakezdés, a pedagógusok munkába lendültetek, már akik a pályán maradtak. Ám nem minden tanár és tanító tett így, sokan ugyanis más szakma után néznek, néztek. A pedagóguspálya elhagyása világszerte egyre nagyobb problémát jelent. A helyzet több szempontból is súlyos. Egyrészt a pálya kezd kiöregedni, vagyis egyre több a nyugdíjkorhatár küszöbén lévő tanár. Másrészt nemcsak a pályát elhagyó, korábban aktív pedagógusok száma növekszik, hanem azoké a frissen diplomázott pályakezdőké is, akik rá sem lépnek a pályára vagy pár hónap, év után hagyják ott. De vajon mi állhat a jelenség hátterében? Mi az oka a pedagógusok pályaelhagyásának?

Az anyagiak

Nem nehéz kitalálni, hogy az egyik legalapvetőbb oka a közoktatás elhagyásának a pálya alulfizetettsége – ezt több itthoni kutatás is alátámasztotta korábban. Az 50-es évektől kezdődően egészen napjainkig megfigyelhető, hogy a pedagógusok (relatív) bére jóval alacsonyabb a többi diplomás foglalkozáshoz viszonyítva. Ez különösen problémás, mivel a bérezés az egyik leglényegesebb motivációs tényező a pályaválasztás során. Két fő szempontból jelent ez komoly gondot:

1. a jobb képességű tanulók egyre kisebb arányban választják a pedagóguspályát;

2. a pályára lépők közül sokan hagyják el a közoktatást (akár néhány éven belül).

iskola iskolasprint suli tanár diák oktatás nevelés MO pedagógus pedagógia

Lényeges, hogy a pálya vonzóbbá tételéhez, illetve az ott dolgozók maradásához az egyik leghatékonyabb megoldás a fizetések növelése. Számos külföldi országban ennek tudatában jártak el korábban, és a kezdő fizetések növelése mellett szigorították a felvételi rendszert. Az eredmény: az oktatás hatékonyságának, minőségének a javulása.

Fontos megjegyezni, hogy nem feltétlen kell magas bérezés ahhoz, hogy jól működjön az oktatás. A finneknél például a pedagógusok nagyjából az OECD-átlagnak megfelelő fizetést visznek haza (a magyar pedagógusok nagyjából annak az 50-60%-át), ami nem számít kiugróan magasnak Finnországban. Ám magát a tanári hivatást nagyra becsüli a társadalom. Ez többek között annak köszönhető, hogy a szülők bíznak a pedagógusokban, azoknak a szakértelmében (ez természetesen nem véletlen, hiszen északi nyelvrokonaink már elég régóta tisztában vannak azzal, hogy egy kisebb társadalom fejlődésének egyik legfőbb záloga a minőségi oktatás).

A szakma megbecsültsége

Míg a finneknél a tanári pálya társadalmi megbecsültsége igen magas, addig ennek a fordítottja igaz a magyar társadalomra. Magyarországon a pedagóguspálya nem tartozik a magas presztízsű szakmák közé, sőt sok pedagógus egyenes szégyellnivalónak érzi munkáját, ami egyfelől nagyban összefügg az előbb említettekkel.

iskola iskolasprint suli tanár diák oktatás nevelés MO pedagógus pedagógia

Másfelől sok más egyéb tényező is szerepet játszik a problémában, például az életpályamodell bevezetése vagy az iskolák központosítása. Igaz ugyan, hogy az életpályamodell bevezetésével a tanárok bére emelkedett, de a bérekkel párhuzamosan megnövekedett az órák száma is, illetve az anyagi előrelépés még mindig nem teljesítményhez kötött. Emellett a minősítési eljárások méréseinek diszfunkciói sem hatottak kedvezően a pedagógusok attitűdjére, például mert az idősebb kollégák munkáját nem feltétlen ismerte el.

Munkaidő: mennyi az annyi?

A tanári szakma esetében csak kevesen gondolnak arra, hogy a tanárok életéből mennyi időt vesz el az iskola. Akkor is, amikor fizikailag nincsenek bent. A pedagógusoknak a szabadidejük egy tetemes hányadát kell olyan dolgokra fordítaniuk, amit ők munkának élnek meg. Fel kell készülniük egy-egy órára, dolgozatokat kell javítaniuk, iskolán kívüli programokat kell szervezniük stb. Mindez nyilvánvalóan a családjuk vagy épp a hobbijuk rovására.

iskola iskolasprint suli tanár diák oktatás nevelés MO pedagógus pedagógia

A másik probléma az anyagiakkal függ össze. Ha kiszámolnánk, hogy egy tanár mennyit dolgozik valójában, biztosan meglepődnénk. Egy pedagógus nagyjából reggel 8-tól délután 4-ig dolgozik, ahogy mindenki más. Ám amikor hazamegy, nem teheti meg, hogy ne vigye haza munkáját, mivel akkor nem végezné megfelelően azt. Viszont ezt senki sem számolja a ledolgozott órák számánál.

Többszörös tehetetlenség(érzet)

A tehetetlenség az iskolai élet több aspektusára is kiterjed. Az egyik legjelentősebb ezek közül az oktatás szereplőivel, főként a tanulókkal szembeni tehetetlenség, de meg lehet még említeni a szülőket, valamint sokszor a kollégákat is.

Nem meglepő módon több kutatás is azt támasztja alá, hogy a kezdő pedagógus legfőbb pedagógiai nehézségei között az egyik leglényegesebb a fegyelmezés. Hiába a tanári jó szándék és hivatástudat: mindig lesznek olyan diákok, akik próbára teszik az ember türelmét. Nagyon gyakran a szóbeli megrovás éppoly eredménytelen, mint az írásbeli, az elégtelen érdemjegy pedig – amellett, hogy a fegyelmezés eszközeként inadekvát pedagógiai értékelés – szintén hatástalan.

iskola iskolasprint suli tanár diák oktatás nevelés MO pedagógus pedagógia

Továbbá nincs eszköz a tanár kezében, nem hiteles, hiányzik az alapvető tekintélye, valamint nem hirdetheti a tudás értelmét és értékét. Nem mondhatja, hogy „gyerekek tanuljatok, mert akkor jó lesz nektek, jól kerestek stb.”, mert a gyerek rögtön visszakérdez: „mire ment ön a sok tanulással, tudással?”. Vagyis ismét a tanári megbecsültség jelenti a probléma gyökerét, minek hiányában nincs meg a megfelelő társadalmi feltételrendszer a pedagógus hitelességéhez.

Végül létezik egy másfajta tehetetlenségérzet is a tanárban, ám nem az oktatásban résztvevők irányába, hanem az oktatási rendszer felé. A Nemzeti alaptanterv által szabályzott tananyag tartalom, központosított iskolák, tankötelezettség alsó korhatárának lecsökkentése – csak néhány azon problémák közül, amik az oktatási rendszerünket érintik, és a pedagógusoknak nem sok beleszólásuk van. Az oktatáspolitika állandóan változik, éppen ezért mindig az aktuálisan hatályban lévő koncepcióknak kell megfelelni. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a pedagógusoknak nincs beleszólása a pálya alakulásába, az oktatás tervezésébe, azaz a tanárok csak passzív elszenvedői a változtatásoknak.

Kiégés és stressz

A kiégés vagy más néven burnout szindróma egy olyan állapot, amelyben az egyébként motivált, lelkes személyiség telítődik azokkal a mindennapos problémákkal, amiket a munkája, tevékenysége hordoz. Ennek oka a tartós, ismételt érzelmi terhelés, mely a kiégés későbbi fokozatainál már fizikai tünetekkel is jár.

iskola iskolasprint suli tanár diák oktatás nevelés MO pedagógus pedagógia

A pedagógusok fokozottan ki vannak téve ennek veszélyének, hiszen munkájukat folyamatos emocionális megterhelés és stressz kíséri. Mivel a jelenség az empátiás kapacitás kimerülésével jár, az illető nem tudja hatékonyan gyakorolni a hivatását, de ennél aggasztóbb, hogy nagyon sok pszichés és szomatikus tünetet is produkál. A kilátástalanság, életuntság érzete, a testi kimerültség vagy pánikrohamok mind-mind tünetei a szindrómának, melyek közül jó néhány csak szakorvos segítségével orvosolható.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy – minden nehézség és probléma ellenére – a pedagógusszakmának számos pozitívuma is van. Ha ezek találkoznának egyfajta anyagi és társadalmi megbecsültséggel is, akkor valószínűleg jóval kevesebb pedagógus távozna a pályáról. Ezáltal pedig nagyobb lenne az esély a minősége oktatásra.

Felhasznált irodalom:

Kazár Ádám (2016): A közoktatást elhagyó pedagógusok pályaváltásának okai és munkaerő-piaci lehetőségei. Budapest. [szakdolgozat]
Kocsis Mihály (2002): Tanárok véleménye a pályáról és a képzésről. Iskolakultúra, 12/5. 66–79.
Mihály Ildikó (2010): Pedagógusok pályaelhagyása. Szakképzési Szemle XXVI. 2010/1. sz., 105-110.
Szivák Judit (1998): A kezdő pedagógus in: Falus Iván: Didaktika. Elméleti alapok a tanítás tanulásához, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 418-434.
Varga Júlia (2011): A tanárok foglalkoztatása és bérezése – hazai és nemzetközi kitekintés.

A blog követése Facebookon.

A blog követése Instagramon.

0 Tovább

Motiváció pedagógusoknak iskolakezdéshez

Elkezdődött az újabb tanesztendő, aminek a szülők és nagyszülők nagyon, a tanárkollégák valószínűleg kevésbé örülnek. Papírhalmok az asztalon, rebellis diákok a termekben, feszült légkör a tanáriban. De ne felejtsük el, hogy megannyi szépsége is van ennek a hivatásnak. Jöjjenek ezek, hogy a tanévkezdés kevésbé szórakoztató pillanataiban támaszt nyújtsanak. Vagy csak egyszerűen, hogy mosolyt csaljanak az arcunkra.

nevelés oktatás iskola iskolasprint suli tanár tanuló diák pedagógus tanárság közoktatás MO

A tanári-tanítói szakma korántsem egy leányálom. Az órák megtervezésével, a tanórai munka koordinálásával, a dokumentációval, a tanulók fejlődésének elősegítésével és még számtalan cseppet sem könnyű feladattal kell a pedagógusoknak szembenézniük nap mint nap. Ehhez hozzáadódik a „hazavitt munka” problémája, az alacsony fizetés és még sok más. Ezekről rengeteget hallani mindenhonnan. Éppen ezért most azokról a tényezőkről lesz szó, melyek a tanárság pozitív oldalához tartoznak.

Kreativitás kiélése

Nem kell tanárnak vagy művésznek lenni ahhoz, hogy tudjuk: kreratív módon tulajdonképpen bármit lehet végezni, a főzéstől kezdve egészen a takarításig. Azoknak, akiknek ez lényeges, a tanításban könnyedén kiteljesedhetnek, még akkor is, ha a Nemzeti alaptanterv némileg megköti a pedagógusok kezét. Hogy mit tanítunk, adott, ellenben az, hogy hogyan tanítunk, a saját döntésünk. Lehet új ötleteket kipróbálni, a tankönyvet egy kicsit a sarokba hajítani, és gondolkodni, hogy milyen érdekességgel, újdonsággal lehetne feldobni az órát. Ez pedig nemcsak a tanulónak szempontjából jó, hanem a tanárnak is kellemes időtöltésként szolgálhat. Még akkor is, ha ez gyakran sok időt vesz igénybe.

nevelés oktatás iskola iskolasprint suli tanár tanuló diák pedagógus tanárság közoktatás MO

A tanítás öröme

Közhelynek tűnhet, talán ezért is vagyunk hajlamosak elfelejteni, azt randkívül fontos dolgot, hogy maga a tanítás is örömforrás. Természetesen nagyon sok negatív élmény is hozzátartozik a pedagógus munkájához, de ha tényleg szereti, amit csinál, akkor örömét leli a tanórákban. Boldog a tanítás perceiben, sokszor részesül a flow élményében, vagyis arra a néhány percre, órára nem foglalkozik mással és gondtalan pillanatokat él át. Nyilván ennek az ellenkezője is ugyanúgy bekövetkezik, de a következő nap, következő órája újabb örömteli perceket hozhat.

Felelősség a következő generációért

A tanárok társadalmi jelentősége megkérdőjelezhetetlen, még akkor is, ha gyakran úgy érezzük, hogy kevésbé megbecsült szakmák egyikéről van szó. A katedra nem éppen a legjövedelmezőbb munkahely, ez tény, ám bizonyos vonatkozásában mégiscsak jövedelmező ez a pálya, ugyanis a következő generáció egy része a tanár kezei közül kerül ki. Ez azt jelenti, hogy az általa közvetített kulturális elemeket (szokásokat, értékeket, normákat) a gyerekek jó eséllyel továbbviszik, mivel a szocializáció egyik legfontosabb színtere a család mellett az iskola. Így tehát, ha egy jobb világban szeretnénk élni vagy szeretnénk, hogy a gyerekeink, unokáink abban éljenek, akkor többek között ekképp járulhatunk hozzá.

A tanuló személyiségének fejlődése

A Nemzeti alaptanterv a tanulók személyiségének fejlesztését többször is kiemeli, ami nem véletlen, hiszen ez egy rendkívül sarkalatos pontja a nevelésnek és oktatásnak. De miért jó ez a tanárnak? Egyrészt az előbbiekben említettek miatt, másrészt, mert egy pedagógusnak az egyik legfőbb örömforrás a gyerek fejlődése. A tanár ilyenkor azt érzékeli, hogy nem volt hiábavaló a fáradozása és annak látható eredménye van, ezáltal a büszkeség és az elégedettség érzése fogja el. A tanuló fejlődése megerősíti abban, hogy amit csinál, pozitív visszajelzésként hat, ami a legtöbb esetben a motivációszintre kedvezően hat.

nevelés oktatás iskola iskolasprint suli tanár tanuló diák pedagógus tanárság közoktatás MO

A tanár személyiségének fejlődése

Nemcsak a tanuló személyisége fejlődik folyamatosan, hanem a tanáré is. Az ember mindig tanul valami újat. Ez lehet egy új ismeret, egy friss információ vagy egy korszerű módszer, de lehet akár egy tanulóktól vagy kollégáktól kapott más nézőpont is. A tanár a tanulóval együtt tanul – és nem csak a tananyagra vonatkozóan. Különösen igaz ez a mai, modern világban, ahol pillanatok alatt változnak a különféle technológiai eszközök, szokások és a többi.

Szünetek

„Azért jó tanárnak lenni, mert ott van a nyári meg a téli szünet” – ehhez hasonló kijelentéssel már nagy valószínűséggel minden tanár találkozott. Persze ezeknek a szüneteknek egy része ugyanúgy munkával telik, mint a tanítási időszakban. Készülni kell az órákra, összeegyeztetni a különböző tárgyak időpontját, megírni a tanmenetet stb. Ám a kötelességek csak egy részét teszik ki ennek az időszaknak, a maradék szünettel szabadon gazdálkodhat a pedagógus.

Nevetés

Ahogy a legtöbb munkakör esetében, úgy a tanári pályán is számtalan komikus helyzet alakul ki. Még a legszigorúbb, legmorcosabb tanítónak is mosolyt csal az arcára egy-egy humoros megjegyzés, a dolgozatokban nem ritkán előforduló „nem tudom a választ, de azért megpróbálom kitalálni” típusú megoldás vagy a hihetetlenebbnél hihetetlenebb magyarázkodások a házi feladat hiánya miatt. Persze egyénfüggő, hogy ki mit tart humorosnak, de kevés olyan ember van, aki az iskolai évekről mesélve ne tudna legalább egy vicces történetet felidézni.

De ha mindez mégsem lenne elég, akkor néhány kikezdhetetlen érv a pedagógusi szakma mellett:

1. Nemsoká ismét szünet lesz, amikor is behozhatjuk a munkahelyi elmaradásainkat.

2. Nem kell szülői/orvosi aláírásokat hamisítani, elég csak a portfólióhoz tartozó dokumentumokat.

3. Nem szól ránk senki, ha billegünk a székkel, rágózunk vagy épp beszélünk az órán.

4. Akkor is nevetnek a vicceinken, ha azok egyáltalán nem viccesek.

5. Munkánk közben értesülhetünk – nem mellesleg: teljesen ingyen – a legújabb technológiai és divattrendekről: a legújabb telefonos applikációkról, őszi ruhaviseletről, popzenekarok számairól, celebek kapcsolati státuszáról stb.

6. Bármikor elmesélhetjük a legunalmasabb és legérdektelenebb életrajzi történetünket (pl. hogy egy sérülés következtében miért nem lettünk élsportolók vagy hogy 30 éve hogyan nem jutottunk ki külföldre) anélkül, hogy bárkin is látszódna az unalom jele.

7. Bármikor elnevethetjük magunkat az óra közepén úgy, hogy komolyabb következményei lennének.

Ha pedagógusként borzalmas nap elé nézünk, gondoljunk ezekre!

A blog követése Facebookon.

A blog követése Instagramon.

0 Tovább

Szavak börtönében

Előfordult már, hogy úgy érezte, nem tudja e elmondani, ami a fejében van? Hogy nem tudja megfogalmazni a mondandóját úgy, ahogy azt szeretné, vagy nem értik úgy, ahogy szeretné? Mostl megtudhatja, hogy mi ennek az oka, és hogy miért jelent ez súlyos problémát például az iskolában. Nyelvről, nyelvhasználatról, meg- és félreértésről, és egy kis filozófiáról lesz szó.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

Sokszor érzi úgy az ember a kommunikáció során, hogy szeretne számára fontos dolgokról beszélni, de ez mégsem sikerül vagy nem úgy, ahogy szeretné. Nem tudja kellően kifejezni magát, nem képes átadni azt, ami a fejében olyan jól összeállt. És sokszor persze nem is úgy értik mások, ahogy szerinte kellene. De miért van ez így?

Az egyik alapvető oka a jelenségnek a kognitív pszichológiából és szemantikából ismert prototípus-elv. A pszicholingvisztikából jól tudjuk, hogy minden egyes szavunk különböző képeket, fogalmakat, sémákat stb. aktivál, illetve minden egyes szóhoz egy vagy több jelentést társítunk. A protípus-elv értelmében egy-egy szóhoz tartozik egy protipikus jelentés, ami azt jelenti, hogy ez a jelentés hívódik elő leggyakrabban az adott szó hallatán. Ha például azt mondjuk, hogy madár, akkor a legtöbb embernél egy veréb- vagy galambszerű, repülő, tollas jószág jut eszébe – ez a protipikus minta. Ennél sokkal ritkább, hogy például a strucc vagy a pingvin jusson eszünkbe, pedig kétségtelenül ezen állatok is a madár gyűjtőfogalomba tartoznak – ezek kevésbé protipikusak. Vagyis egy-egy szó jelentése személyenként eltér, annak ellenére, hogy gyakoriság szerint vannak tipikus esetek, jelentések, az asztalnál például a négylábú, fából készült bútor, s nem a háromlábú, üveglappal lefedett, fém bútordarab.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

A probléma ott kezdődik, hogy a beszélgetéseink során számos szót használunk, amit az agyunk folyamatosan értelmez a különféle, általunk ismert jelentések mentén. Ez egy rendkívül gyors, automatikus folyamat, és bizony nincs idő, hogy minden egyes szón külön-külön elgondolkozzunk. Sem a beszédértelmezésnél, sem pedig a beszédprodukciónál. Így nem ritka, hogy nem mindent úgy fejezünk ki szóban, ahogy szeretnénk; ezért könnyebb írásban, hiszen ott több időnk van átgondolni és megformálni a szavainkat, mondatainkat.

Mindehhez hozzátartozik, hogy egyes szavak nem találhatóak meg a mentális lexikonunkban, azaz nem sajátítottuk és raktároztuk el se a szót, se a jelentését. Ez leginkább nyelvtanulásánál, valamint általánosságban, az iskolában jelent problémát.

Minél több alternatíva (beleértve a szavak mellett a szintaktikai elemeket) közül tudunk, minél rugalmasabban választani a beszédprodukció során, annál hatékonyabb lesz a kommunikációnk.

Ha például egy gyermek csupán tőmondatokat hall otthon, akkor más színtereken, többek között az iskolában is tőmondatokat fog használni. Nem meglepő módon ezen gyermekek a legtöbb esetben kevésbé jó családi háttérrel rendelkeznek, és az iskola nem hogy nem igyekszik enyhíteni a szociális háttérből származó különbségeket: tovább mélyíti a szakadékot az egyes tanulók között.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógusHogy hogyan? Egyrészt a pedagógus a saját nyelvváltozatával és az általa használt nyelvi formákkal (valamint azok elrendezésével) hátrányos helyzetbe hozhatja azokat a tanulókat, akik más nyelvi környezetből származnak. Egyfelől azért, mert ezen beszélőközösség nyelvhasználata és -változata eltér az otthonitól, így a gyermek rögtön hátrányból indul, hiszen az új tárgyi ismereteken felül egy új nyelvváltozatot is meg kell tanulnia. Mindezt paradox módon egy számára idegen nyelvváltozat közvetítésével.

Másfelől a diák még ha próbálja is megérteni, fogalmi rendszerébe beépíteni az említett eltéréseket, nem lesz rá képes, amennyiben a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben megalázzák. Nem utolsó sorban: a pedagógiai értékelés során a gyermek egyéni nyelvi repertoárja, alapnyelve alapján ítélik meg az ő teljesítményét olyan esetekben (is), melyek során az ismeretjellegű tudást kívánják mérni a pedagógusok.

A témához szorosan kötődik még egy fogalom, nevezetesen Platón talán legismertebb hasonlata, a barlanghasonlat. Ennek értelmében mi, emberek valójában egy barlang mélyén ülünk, hozzáláncolva a barlang falához, életünk tapasztalatai pedig csupán a barlang előttünk lévő falán táncoló árnyképek sora adja (valahol mögöttük tűz ég, amögött formák váltakoznak és azoknak az árnyékát látjuk). Ezt érzékeljük mi életnek. Ám egyszer valaki közülünk (értelemszerűen a filozófus) letöri a láncait és óvatosan felmászik a barlang szájához, ahol megpillantja az igazi világot, melyet a nap világít meg. Bár felfogni nem tudja, mégis ezzel az örömhírrel tér vissza a hozzánk, akik persze nem hiszünk neki és jól megverjük, mondván borzolja a kedélyeket.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

Sokszor egészen hasonló dolog játszódik, amikor valamilyen komolyabb, elvontabb, tudományos igényű stb. témakörről szeretnénk beszélni. Gyakran hiányzik ugyanis a közös referencia, vagyis – Platón hasonlatának megfelelően – míg mi az eredeti tárgyat látjuk, addig a beszélgetőpartner csupán annak árnyékát.

Természetesen a kommunikáció egy nagyon fontos eleme, hogy a felek közös erőfeszítéseket tegyenek a valóság, aktuális téma közös leképezésére. Ám ez nem minden esetben valósul meg, vagy legalábbis nem maradéktalanul. Nem tudjuk, hogy beszélőpartnerünk mentális lexikonában mely szavak, kifejezések találhatóak, ahogy azt sem, hogy egyes szavakhoz az általunk protipikusnak vélt jelentést társítja-e a másik fél. Gondoljunk csak a saját szakterületünkre: sokszor rendkívül nehéz erről beszélni, hiszen nem tudjuk, hogy a beszélőpartnerünk mennyire szakavatott a témában.

Hogy mit lehet tenni? A legfontosabb, hogy a kommunikációt a másik félhez igazítsuk, alkalmazkodjunk az ő tudásához, nyelvi sajátosságaihoz. Legyen az egy gyermek, akti tanítunk vagy egy felnőtt, akivel több ponton is különböző a nyelvi repertoárunk.

A blog követése Facebookon.

A blog követése Instagramon.

0 Tovább

Makarenko hagyatéka a pofonon túl és a makarenkoi pofon valódi története

A szovjet pedagógus, Makarenko nevéről az emberek többségének elsőként a híres „makarenkói pofon” jut eszébe. Azonban Makarenko munkássága ennél jóval fontosabb szerepet töltött be és bizonyos elemeiben még ma is nagy jelentőséggel bír a pedagógiában. Többek között erről lesz szó, illetve annak a bizonyos pofonnak a teljes történetéről és valódi jelentéséről.

Makarenko pofon makarenkoi pofon nevelés köznevelés oktatás pedagógus pedagógia tanár

Anton Szemjonovics Makarenko neve hallatán általában az ő nevével fémjelzett pofon jut az emberek eszébe. Erről is szó lesz majd, ám ennél jóval lényegesebb dolgokra kerül a hangsúly. Elsősorban azon pedagógiai hatásokról, elvekről, amelyek a szovjet szerzőhöz köthetőek és amelyek mind a mai napig a pedagógiai elmélet és gyakorlat részét képezik.

Makarenko pedagógiai munkássága az 1920-as évekre nyúlik vissza. Ekkor alapították meg Oroszországban a fiatalkorúak bűnözők számára fenntartott Gorkij-telepet, ami egy nevelőintézet volt. Az intézet működésének megszervezése nem kis feladatot jelentett, ugyanis ekkor még javában tartott a polgárháború, mélyszegénység jellemezte az emberek többségét, az intézet felszereltsége, a személyzet ellátása nem volt kielégítő (pl. nem volt fűtés, bútorzat vagy épp élelem). Ezen felül az ide kerülő fiatalkorúak mindegyike rendszerint kisebb-nagyobb bűntényeket követett el, és igazodva környezetéhez, agresszív és erőszakos volt.

Hogy némileg el tudjuk képzelni a helyzetet, íme néhány, a telepen történt esetek közül Makarenko elbeszélései nyomán: elfagyott végtagok, különböző betegségek, csecsemőgyilkosság, abortusz, zsidó származású gyerekekkel szembeni erőszak, lopás, nemi erőszak – mai szemmel nézve ezek elfogadhatatlannak tűnnek, ám ne feledjük: a gyerekek (és általában az ember) viselkedése sosem független a környezeti hatásoktól, s a társadalomtól, amiben él.

Makarenko pofon makarenkoi pofon nevelés köznevelés oktatás pedagógus pedagógia tanár

A szóban forgó telepnek lett a vezetője Makarenko, és az ő keze alatt vált valóban nevelő szándékú intézetté, illetve ehhez köthető a szovjet pedagógus közösségi neveléssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati pedagógiája. A Gorkij-telep még egy dolog miatt bír jelentőséggel számunkra: itt csattant el a híressé- hírhedtté vált makarenkoi pofon. Azonban ennek is megvan a maga története, és igen nagy tévedés azt feltételezni, hogy Makarenko a testi fenyítés híve volt. Épp ellenkezőleg:

az elhíresült pofonól Makarenko úgy ír munkájában mint pedagógiai hiba, téves lépés, amellett mint őszinte emberi reakció. S ez utóbbi a kulcsa az egész történetnek.

A pofon az őszintesége és emberi mivolta által vált hatásossá. Megmutatta azt a már-már közhelynek számító tényt, hogy a tanár is ember, akárcsak a tanulók, akik ez esetben fiatal bűnözők voltak. A pofon jóval túlmutat a testi fenyítésen: két ember, két egyenrangú egyén személyes kapcsolatáról szól, amely sorsfordító hatással bír a gyerek életében (ezt nevezte Makarenko ráhatásnak). Az ilyen jellegű, interperszonális helyzetben működésbe lépő váratlan ráhatás olyan érzelmeket, belső motivációkat mozgósít, amely az egyént a változtatásra sarkallja. Ez azonban önmagában kevés a hatékony neveléshez, oktatáshoz.

(Az eddigiekről egyébként Makarenko maga számolt be Pedagógiai hősköltemény c. 3 kötetes művében)

Makarenko pofon makarenkoi pofon nevelés köznevelés oktatás pedagógus pedagógia tanár

Kell még valami, amit a mai pedagógiai irodalom a kooperáció és szociális készségek fejlesztésénél előszeretettel hangsúlyoz. Ez nem más, mint a közös cél, ami a makarenkoi felfogásban a környezeti és közösségi hatás részeként jelenik meg. Ennek megteremtése adta magát:

ezen közösség számára a leginkább kézenfekvő, elérni kívánt és elérhető célt élhetőbb környezet jelentette, egy jobb életszínvonal megteremtése jelentette.

Ez a közös cél – ami nemcsak a gyerekek, hanem a pedagógusok és egyéb személyzet számára is egyaránt rendkívüli jelentőséggel bírt – hatalmas motivációt jelentett a gyerekek számára.

A közös cél megvalósítása érdekében pedig fizikai munkára (ami mellett a másik két fő foglalatosságot a szórakozás [színjátszás, különböző játékok] és a tanulás jelentette) volt szükség. A munka nemcsak motivációs eszköz volt (az eredmény révén), hanem alternatívát is nyújtott a fiatalok számára. Napról napra, hónapról hónapra érezhetően javult az élet színvonala, minősége a telepen. Ezen felül egy új közösséghez való tartozás záloga lett, mely közösség normái jóval közelebb álltak a társadalom által elvárt normákhoz. És ugyanezek a mozzanatok tetten érhetők a mai pedagógiai törekvésekben is – persze a mai környezeti viszonyokhoz, társadalmi kihívásokhoz és normákhoz igazítva.

Felhasznált irodalom:
Nemeh Diana (2016): Anton Szemjonovics Makarenko munkássága


 

A blog követése Facebookon.

5 Tovább
«
123

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek