Mindenki fogolydilemmában

Az elmúlt héten a Mindenki című filmtől volt a hangos a magyar média. Sokan beszéltek és írtak a filmről sok szempontból. De vajon pedagógiai oldalról mit lehet róla elmondani? Milyen oktatási és nevelési vonatkozásokat tartalmaz ez a film? Mennyire életszerű vagy sem tudományos szemmel nézve, és hogy jön ide a fogoly-dilemma?

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Kép forráa: Origo

A nemrég Oscar-díjat kapott Mindenki című magyar kisfilmmel többen foglalkoztak már, sokféle szempontból. Jelen cikk is ezt teszi, ám nem a film esztétikai minőségére vagy filmművészeti eredményeire fókuszálva. Sokkal inkább a pedagógiai és szociálpszichológiai tanulságokat, fogalmakat és kérdéseket kiemelve. Különös tekintettel arra, hogy ha tudományosabb szemmel nézzük, akkor mennyire lehet életszerű egy ilyen szituáció.

Kiindulópont: csoport és csoportnorma

A Mindenki című film egyik központi fogalma a csoport. Ennek több megközelítése is lehetséges, ám a legtöbb humán tudományág és szakirodalom abban többé-kevésbé egységes, hogy ahhoz, hogy csoportról beszélhessünk a következő feltételeknek kell teljesülniük: közös célok, viszonylag stabil kapcsolatok, ezáltal függés a tagok között, tagok közötti kommunikáció és interakciók.

A csoportalakulás egyik lényegi része a normaképzés. Ennek lényege, hogy kialakul a csoportban követendő érték- és szabályrendszer, az, hogy mi tartozik bele és mi nem a helyes és elfogadott, azaz az elvárt viselkedések körébe. Ennek kialakításában nagy szerep jut a csoport informális vezetőjének, aki a film értelmében valószínűleg a főszereplő kislány, Liza (emlékezzünk arra a jelenetre, amikor azért harcol két másik lány, hogy mellette ülhessen)

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Miért fontos ez? Azért, mert a a tanár mint formális vezető van legtöbbször jelen egy-egy osztály vagy tanulócsoport életében. Vagyis a hatalma pusztán a pozíciójából származik, illetve a csoportnormák kialakításánál általában korlátozott szereppel bír. Ellenben az a személy, akit a csoport informális vezetőnek választ, nagy hatással lesz a csoportnormák alakulására.

Mennyire életszerű?

Ez a kérdés többekben megfogalmazódott a film kapcsán. Sokan kétségbe vonják a végkifejletet, azt hogy egy gyerekekből álló csoport képes ilyen mértékben összefogni egy autoriter személy ellen, akinek ki vannak szolgáltatva. Be kell látni, hogy valóban nehéz ezt elképzelni, különösen Magyarországon, ahol ez a fajta mentalitás nem túl jellemző. De mi ennek a pszichológiai háttere?

A játékelméletben gyakran esik szó a fogolydilemma fogalmáról (amelyről egyébként Mérő László épp a blog névadó könyvében ír). Ennek lényegét a következő példa illusztrálja.

Egy bűncselekmény miatt két férfit letartóztat a rendőrség. Mivel nincs elegendő bizonyítékuk a vádemeléshez, ezért elkülönítik őket egymástól, majd mindkettejüknek ugyanazt az ajánlatot teszik: ha vall és a társa hallgat, akkor büntetés nélkül elmehet, míg a másik, aki nem vallott, 10 év börtönt kap. Ha egyikük sem vall, akkor kisebb bűntényért 6 hónapot kapnak mindketten. Ellenben ha mindketten vallanak, mindegyikük 6 évet kap.

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Igaz ugyan, hogy jelen esetben nem foglyokról és börtönbüntetésről van szó, de az elv ugyanaz. A közös érdeknek és legoptimálisabb kimenetnek a mi esetünkben a lázadást (nem éneklést) tekinthetjük. Ha mindenki így tesz, akkor győztesként kerülnek ki a helyzetből, azaz ez a legkedvezőbb kimenetel. No de mi van akkor, ha nem fog a többség csatlakozni (=a fogoly vall)? Akkor a renitenseket megbüntetik, azaz ők a lehető legrosszabbul járnak a játékban. És ez az, ami miatt nem lépik meg a legjobb lehetőséget, hiszen a nagy rizikó helyett a biztos kisebb rosszat választják, amivel magukat is bebiztosítják. A kooperáció mint stratégia elhal, akárcsak a közös ellenállás.

Mindezek ellenére azt is meg kell jegyezni, hogy a film alapstruktúrája szerint sem feltétlen elképzelhetetlen a csoport ilyen szinte összefogása és tekintéllyel való szembehelyezkedése. Ennek kulcsa abban áll, hogy a főszereplő, akitől indul a kezdeményezés és aki először nyíltan szembeszáll a hatalmi pozícióban lévő tanárral. A kislány az osztályon belül magas informális hatalommal bír. Az egyes csoporton belüli szerepek közül övé a „sztár” szerep, ami azt jelenti, hogy a csoport egy jelentős részére (vagy akár egészére) nagy hatással van. Az ő cselekedetei követendő mintaként szolgálnak a csoporttagok számára, az ő normái könnyen a csoport normáivá is válhatnak.

Végül: nagyon izgalmas lenne, ha a gyerekek közötti kapcsolatokat, illetve a főszereplők meggyőzési stratégiáit is bemutatná a film. Hogy hogyan vették rá az egész csoportot a lázadásra, mit kezdtek azokkal, akik közel álltak a tanárnőhöz, mi játszódott le egyéni szintén az egyes szereplőkben. Mert ahhoz, hogy mindenki úgy döntsön, ahogy, ahhoz sok-sok egyéni döntésnek kell megszületnie, sok-sok egyéni és csoportközi konfliktusnak kell feloldódnia, és nem utolsó sorban egyfajta bizalomnak kelll kialakulnia a csoporttagok között.

A blog követése Facebookon.

2 Tovább

A PISA-mérés margójára: van-e remény, avagy hova tovább magyar közoktatás?

472 pont – ez volt a magyar diákok átlaga a PISA-mérések szövegértési tesztjén. De mit jelent ez a gyakorlatban? Miért kongatják a vészharangokat a szakemberek? Milyen megoldások jöhetnek számításba? Funkcionális analfabetizmusról, szövegértésről, PISA-eredményekről, közoktatási problémákról, valamint azok lehetséges megoldásairól.

remeny remény MO közoktatás pedagógus tanulás gyermek tanítás nevelés oktatás PISA

A korábbi, 2012-es PISA-mérés eredményei már sugalmazták, hogy nincs minden rendben a magyarországi tanulók képességeivel, bármely területről is legyen szó. A szövegértés sem kivétel ez alól: 2012-ben a magyar tanulók átlag pontszáma 488 volt, ami 16 pontos visszaesést jelent az idei eredményekhez (472 pont) képest. De mit is jelent ez a gyakorlatban?

A szövegértésről

A szövegértés egy összefoglaló elnevezés, amely tulajdonképpen két nagy részből áll: a szöveg értéséből és értelmezéséből. Az előbbi azt jelenti, hogy megértettük a részleteket és azok összefüggéseit. Az utóbbi viszont ennél jóval több: az adott szöveget képesek vagyunk belehelyezni egy tágabb kontextusba, ismeretanyagba, valamint össze is tudjuk hasonlítani más szövegekkel.

Ennek megfelelően különböző szövegértési szinteket határozhatunk meg. A hagyományos értelmében például négyet:

  1. Információk visszakeresése
  2. Kapcsolatok, összefüggések felismerése
  3. Értelmezés
  4. Szövegek összehasonlítása

Az egyes szintek egymásra épülnek, és egyre magasabb szövegértési képességet jelentenek. Ezt az alap négy szintet a PISA tovább differenciálja 7 (az első kettőt további két szintre bontva: 1b és 1a) szintre, melyekhez külön-külön rendel meghatározásokat:

remeny remény MO közoktatás pedagógus tanulás gyermek tanítás nevelés oktatás PISA

A szintek magyarázata ekképp néz ki. Az első két (1b és 1a) szint a funkcionális analfabetizmusnak feleltethető meg. Ez annyit tesz, hogy az ezen a szinten teljesítő gyermekek többé-kevésbé tudnak ugyan olvasni, ám nem értik azt, amit olvasnak (legfeljebb egyszerű információkat tudnak kikeresni). Az ezután lévő szintek tartalmazzák az összefüggések, kapcsolatok felismerésének képességét, tehát az értő olvasást, ám az értelmezés képességéről csak a 4. szinttől kezdődően beszélhetünk.

Diagnózis

A táblázatból az látszik, hogy az említett pontszám (472) a 2-es szinthez tartozik, ami a következőt jelenti. Az ezen a szinten teljesítő gyerekek képesek az adott szövegből információkat visszakeresni, némely, egyszerűbb összefüggéseket felismerni, alapszintű következtetéseket levonni. Ám arra már nem, hogy bonyolultabb összefüggéseket is felismerjenek, arra pedig különösen nem, hogy ezeket (megfelelően) értelmezzék, tágabb kontextusba helyezzék vagy más szövegekkel hasonlítsák össze. Konkrét példával szemléltetve:

ezek a diákok meg tudják mondani például, hogy ki volt a főszereplő, milyen szövegben leírt tulajdonságai voltak, felismerik, hogy ki állt az ő oldalán. Talán még azt is látják, hogy milyen hasonlóság van a két szereplő között. De arra már képtelenek, hogy a „miért” kezdetű kérdésekre választ adjanak.

Vagyis a 2-es szövegértési szinten lévő diákok, így az átlag magyarországi gyerekek többsége is nem képes bonyolultabb szövegértési műveletek végrehajtására. Ez nem csupán a tanulmányi eredményesség vagy éppen a különféle kompetenciamérések miatt hatalmas probléma: társadalmi szempontból is. Ezekből a gyerekekből olyan felnőttek válnak, akik döntéseikben manipulálhatóak, irányíthatóak, a kritikai gondolkodásra korlátozottan vagy egyáltalán nem képesek.

remeny remény MO közoktatás pedagógus tanulás gyermek tanítás nevelés oktatás PISA

Lehetséges megoldások, javaslatok

Mindezeket figyelembe véve az oktatási rendszerben alapvető változásokra van szükség. Az első lépés azonban nem is maga az oktatás, hanem az oktatás társadalmi feltételrendszerének megváltoztatása.

A jó oktatáshoz jó pedagógusokra van szükség, ám ez eddig nem lehetséges, amíg a pedagógusok – anyagi és társadalmi – megbecsültsége alacsony. Minél magasabb a szakma megbecsültsége, annál vonzóbb lesz a leendő tanárok számára, ergo többen jelentkeznek, így több jelentkezőből lehet választani. Mindezek következményeképp pedig csakis a legalkalmasabbak válhatnak pedagógusokká.

Ez jelenleg elképzelhetetlen Magyarországon, mivel „fejkvóta” alapú a finanszírozás, így gyakorlatilag bárkit felvesznek.

Ezek után a pedagógusoknak megfelelő, a modern pedagógiai és tudományos szaktárgyi nézetekkel összhangban lévő képzést kell kapniuk. Vagyis a hagyományos, ismeretközpontú tanítási-tanulási folyamatot érvényesítő szemlélet helyett a különféle kompetenciákat (melyekbe a különböző ismeretek is beletartoznak), kognitív készségeket, képességeket, ezáltal a tanulót középpontba állító nézőpont kell érvényesüljön.

A rengeteg tárgyi ismeret tanításának gyakorlatát fel kell váltsa a használatalapú, gyakorlati tudás kialakítását célzó oktatás.

remeny remény MO közoktatás pedagógus tanulás gyermek tanítás nevelés oktatás PISA

Ehhez szükség van természetesen tantervi és tankönyvi változtatásokra is. A jelenlegi Nemzeti alaptanterv (NAT) és az egyes tankönyvek (beleértve az OFI „újgenerációs” tankönyveit is) – habár látszólag tartalmazzák a kompetenciaalapú nevelés elvét – nem vagy csak minimális mértékben segítik elő a kompetenciafejlesztést. Ugyanis a kompetenciaalapú nevelés nem azt jelenti, hogy néhol, ad hoc módon képességet és készséget fejlesztünk: az egész tanulási-tanítási folyamatnak ebből kell kiindulnia, az egész dokumentumot át kell hassa ennek az alapelvnek.

Ez a témára vonatkozóan azt jelenti, hogy a következő lényegi változásokra van szükség az anyanyelvi nevelést, azon belül pedig a szövegértő képesség fejlesztésében:

  1. az elméleti ismeretek túlsúlyának mérséklése (a NAT-ban és az oktatási folyamatban egyaránt), a szövegértő képességre való fókuszálás
  2. a hagyományos formális helyett a kognitív-funkcionalista szemlélet alkalmazása (ennek egyik lényege eleme, hogy a gyermek meglévő ismereteire és megismerésére alapozunk) az anyanyelvi nevelésben
  3. az előbbivel összefüggésben: kritikai gondolkodás kialakítása, az olvasás kreatívabbá és élményalapúbbá tétele
  4. a gyakorlószövegek és olvasmányok kiválasztásánál a korosztályhoz való igazodása, igazítása
  5. a példaszövegek gyerekekhez való közelebbhozása: a mindennapi életből, kommunikációból való kiindulás
  6. egyéni különbségek és fejlődési ütem figyelembe vétele legalább az alapvető (rész)képességek (amilyen a szövegértés is) elsajátításának kezdetén, ezek nélkül ugyanis nem lesz megfelelő alap teremtve a későbbi tanulási-tanítási folyamatokhoz
  7. mindezekhez megfelelő magyartanárok képzése

Ehhez természetesen elengedhetetlen a fentebb említett közoktatási reform: a pedagógusszakma presztízsének emelése, illetve a tantervek és taneszközök korszerűsítése. Korszerűsítés alatt pedig jelen esetben a tudatos, a modern pedagógiai alapelveket szem előtt tartó – tehát használatalapú, képességeket és a gyereket középpontba állító – átalakításokat értjük. Nem a látszatmegoldásokat.


 

A blog követése Facebookon.

1 Tovább

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Mennyire van beleszólása az iskolának abba, hogy a gyerek hogyan beszél(jen)? Feladata-e a pedagógusnak, hogy megtanítsa az ún. szép, igényes köznyelvet a nebulóknak? Kötelessége-e gyomlálni a szerinte helytelen alakokat a tanulók beszédéből? „Igen vagy nem, és ha igen, miért nem”?                                                                                                                                                           

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

A magyar nyelvről már többször szó volt itt a blogon. Azt már korábban megtudhatta a kedves olvasó, hogy miért (nem) szép a magyar nyelv. Arról is írtam, hogy mi történik az iskolába való belépéskor a tanulóval, aki nem épp a az elvárt nyelvhasználatot produkálja. Arról azonban még nem volt szó, hogy mennyire magánügy a nyelvhasználata egy-egy tanulónak. A kérdés megválaszolásához először nézzünk meg néhány, a témával kapcsolatos előzményt.

Előzmény 1: az iskolába való belépés

Az iskolában különféle nyelvhasználati módokkal találkoznak a gyerekek a tanár és a társaik részéről. Új regiszterekkel, szókészleti elemekkel ismerkednek meg, illetve formális beszédhelyzetekben először nyilvánulnak meg. Ez sok gyereknek könnyed feladat, élvezetes tapasztalatszerzés, azonban nem kevés tanuló számára rendkívüli erőfeszítés. Hogy miért?

A gyerek elsőként azzal szembesül, hogy az új közösségben másképp beszélnek, mint ő (és a szülei). Másképp beszélnek a diáktársak, és ami még nagyobb probléma, hogy másképp beszél a tanár is, aki ugyebár az elsajátítandó tudásanyag közvetítője is. Így

a nem köznyelvet beszélő gyermek máris hátrányból indul, hiszen egy új nyelvváltozatot (neki szinte új nyelvet) kell megtanulnia az új ismeretek mellé. Plusz: hiába próbálja a diák megérteni az eltéréseket, sok esetben ahelyett, hogy segítő tanárra és diáktársakra találna, azzal szembesül, hogy a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben kinevetik, megalázzák.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 2: Klasszikus példa Illyés Gyulától

Az előbb említettekre egy van egy nagyszerű példa a magyar irodalomból. Illyés Gyula a Puszták népében a következőt írja a téma kapcsán:

[…]

Egyenest húztam a B és F pontok között. „Mondd is, amit csinálsz” – szólt hozzám a tanár.

- Egyenest húzok a bé és áff pontok között – feleltem. A tanár mosolyogva felütötte a fejét. „Mi között?”

- A bé és áff pontok között – ismételtem. Egy kicsit tájszólásban beszéltem.

- Nem áff, hanem eff.

- Igenis.

- Mondd ki, hogy eff.

- Áff – mondtam tisztán és félreérthetetlenül.

- Nem áff! Mondd, ahogy kell.

Hallgattam. Tudtam, hogy nálunk tájszólásban beszélnek, nem ő-vel, amit később igen szépnek találtam, hanem az e-t hol egész zártan ë-nek, hol nyíltan csaknem á-nak ejtve; közönségesebb szavainkat például, ha a pusztaiak módjára morzsolás helyett zsurmolást mondtunk, anyánk elég gyakran kijavította, de csak a szavakat, mert a hangokat ő is úgy ejtette, mint mindenki. Nagyapa is gúnyolódott néha velünk, mert ő alföldiesen beszélt; igaz, hogy néha mi is nevettünk az ő szavain.

- No, mondd hát – s nyelvem megbénult. Hirtelen meggyűlöltem a kiejtésemet.

- Mi lesz?

- Áff – nyögtem ki végre halkan, végső erőfeszítéssel. Az osztály fölröhögött.

- Hová való vagy? – kérdezte a tanár.

Nem válaszoltam.

- Pusztai! – kiáltotta valaki.

- Bregócs.

Így gúnyolják a pusztaiak is a pusztaiakat. A kifejezést a falusiak nem ismerik. Ezt csak valamelyik pusztai társam mondhatta, az általános derültség növelésére.

A tanár leintette őket. Kétszer-háromszor szépen, világosan kiejtette előttem a helyes e-t. De hasztalan biztatott, hogy utánozzam. Aztán megmagyarázta, hogy okvetlen meg kell tanulnom, mert különben hogy tudhassa ő, melyik betűre gondolok?

- Holnapra megtanulod a rendes kiejtést – mondta egy kicsit türelmetlenül. – És jelentkezni fogsz.

Az óra előtt nem jelentkeztem, s most már nemcsak a szerencsétlen hang, de az égvilágon semmi sem jött ki a számon. Egész hosszas rábeszélés után, amelyet az osztály helyeslő, harsány nevetése tarkított, a fiatal tanár végre dühbe gurult, s kiutasított az osztályból. Nem emlékszem, mi volt az utolsó szava. „Az olyan buta tuskónak, aki még beszélni sem tud – valami ilyesmit mondhatott –, nincs helye az osztályban.” Azt értettem belőle, hogy örökre kitettek a gimnáziumból? Később azzal magyaráztam viselkedésemet. Ma nem hiszem; nem voltam olyan együgyű. Hirtelen kimondhatatlan fáradtság úrhodott el rajtam, erre emlékszem.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 3: a gettó-érv

A gettó-érvvel nagyon gyakran találkozni még olyan emberek esetében is, akik az átlagosnál toleránsabbak és nyitottabb a gondolkodásuk. A gettó-érv lényege, hogy azért van szükség arra, hogy az iskola megtanítsa a gyereknek a standard nyelvváltozatot (köznyelvet), mert ellenkező esetben éppen a gyerek érvényesülését akadályozná meg. Tehát hagyná, hogy saját nyelvváltozatának gettójába zárva éljen.

Ennek az érvnek a fő problémája, hogy hamis alapfeltevésekből indul ki. Egyrészt nem tesz különbséget jog és kötelesség, a standard nyelvváltozat megtanulásának lehetősége és kötelessége között. Ez a hozzáadó (mellé tanít valamit) és a felcserélő (helyett tanít valamit) szemléletmód ellentéteire vezet vissza. Ha a pedagógus szemléletmódja hozzáadó (tehát lehetőséget biztosít a standard megtanulására), akkor lehetőséget teremt a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésére. Viszont ellenkező esetben, a felcserélő szemlélet által (ha megköveteli a standard használatát) eleve hátránnyal indítja azokat, akik alapnyelvként nem a standard változatot sajátították el, így nem is használhatják azt az iskolában. Azaz míg az előbbi szemlélet az esélyegyenlőséget biztosítja, addig az utóbbi éppen az ellenkezőjét teszi, azaz diszkriminál. Ráadásul pontosan az ellenkezőjét állítva: a társadalmi egyenlőség megteremtésének szándékára hivatkozva.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárHasonlóan a beilleszkedési zavarok egy részéért felelős eltérő családi szocializációhoz, az iskolai problémák mögött az iskolai és otthoni kultúra között fennálló illeszkedési zavar húzódik. Ez esetben a konfliktus abból adódik, hogy a diáknak választani kell:

szimbolikusan megtagadja elsődleges közösségét és identitását, mentesülve így a negatív hatásoktól, kudarcoktól, vagy fordítva tesz, és felvállalja identitását, ezzel együtt azonban részben lemond az iskolai és a későbbi társadalmi sikerességről.

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Amint az eddigiekből látszik, a nyelvhasználat, az hogy a gyermek mit tanul meg (nyelvileg) otthon, egy tőle teljesen független dolog. Azzal együtt az ő identitásának a szerves részét képezi, amit tiszteletben kell(ene) tartani. Az iskolának és a pedagógusoknak is. Csakhogy ma Magyarországon épp az ellenkezője történik, ami igen nagy probléma.

Egyrészt azért, mert káros. Ugyanúgy mint bármilyen olyan eljárás, ami nem vesz tudomást a gyerekek között fennálló különbségekről (azaz nem differenciál). Amely tehát abszurd módon azt feltételezi, hogy a pedagógus tevékenysége megegyező hatást fejt ki a különböző gyerekekre. Minden ilyen eljárás a tanulók közötti különbségek fokozódásával jár együtt.

Másrészt azért, mert nyelvészetileg inadekvát. A jelenlegi nyelvészeti szemlélet a leíró és hozzáadó szemléletet, módszert támogatja, nem pedig az előírót és felcserélőt (erről l. ezt a cikkemet).

Harmadrészt azért, mert pedagógiailag is helytelen. Nincsenek figyelembe véve az egyéni különbségek, az esélyegyenlőség megteremtése elmarad, aki hátrányból indul, még nagyobb hátrányra tesz szert. Az iskolában elsajátított tudás konfliktusba kerül a diák mindennapi tapasztalatai, családi szocializációja által elsajátított tudással. Ennek a folyamatos konfliktuslehetőségnek az iskola mint a kulturális ismeretátadás, ismeretátörökítés intézménye tudatában van, ám a konfliktus megjelenítésére és feloldására nem biztosít megfelelő keretet.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárA gyermek nyelvhasználata az ő magánügye. Fel lehet kínálni más nyelvhasználati lehetőségeket neki, meg lehet tanítani köznyelvi formákat (sőt, fontos is ezek megismertetése); majd a gyermek eldönti, hogy él-e velük. El lehet mondani, hogy egyes nyelvi formák miatt megbélyegezhetik őt; majd ő eldönti, hogy vállalja-e ezt vagy sem.

Egy valamit nem lehet: a nyelvhasználata miatt kedvezőtlenebbül megítélni, értékelni a gyereket, és rákényszeríteni egy számára idegen nyelvváltozatot, mert ez nemcsak, hogy értelmetlen, diszkriminatív és borzasztóan káros, hanem tökéletesen felesleges is.

Nem bunkó vagy buta a gyerek; csak más – ez általánosan igaz, és igaz ez a nyelvhasználatára is. Másképp beszél, mert mást tanult meg otthon: neki ez a normális és természetes. Tartsuk ezt tiszteletben!

A blog követése Facebookon.

9 Tovább

Milyen a jó iskolai feladat?

Véget ért a nyári szünet, elkezdődött a 2016-os tanév, és a diákok – éppúgy, mint a tanárok – még kicsit máshol járnak gondolatban. A pedagógusok különféle módszerekkel és eszközökkel próbálnak ezen segíteni. Többek között különböző kreatív és kevésbé kreatív feladatokkal töltik ki a tanórákat. De vajon min múlik, hogy az adott feladat hatékony-e vagy sem?

iskola feladat tanár pedagógus tanuló diák pedagógia suli

Aki tanított már valaha formális keretek között, pontosan tudja, hogy sokszor milyen nehéz is valóban hatékony, minden résztvevő figyelmét felkeltő feladatot kitalálni. Nem ritka, hogy ami az egyik diáknak érdekes, az a másiknak unalmas. Gyakran előfordul az is, hogy egyazon feladat a csoport egyik részének gond nélkül megoldható, míg a többiek számára reménytelen vállalkozás. De pontosan min múlik mindez?

Az orosz származású pszichológus, Lev Vigotszkij szerint azon, hogy eltaláljuk azt az optimális sávot, amely a tanuló fejlettségi szintjének megfelelő. Másképpen:

a feladat akkor hatékony, ha a tanuló aktuális fejlettségi szintjét megelőzi, de nem annyira, hogy az már követhetetlen, megoldhatatlan számára.

Vagyis nem szabad se túlságosan könnyű, se túlságosan nehéz feladatot választani, hanem a kettő közötti optimális sávban kell maradni, mert a tanuló így juttatható el a következő fejlődési szakaszba.

iskola feladat tanár pedagógus tanuló diák pedagógia suli

Mindez összecseng Csíkszentmihályi Mihály flow fogalmával, elméletével. Csíkszentmihályi a flownak hét fő elemét, jellemzőjét határozza meg, amik a következőek:

1. A cselekvés és a figyelem egybeolvadása

2.Világos célok és visszacsatolás

3. Felkészültséget igénylő feladat

4. Feladatra való összpontosítás

5. A kontroll paradoxona

6. Az éntudat elvesztése

7. Időérzék elvesztése

Nekünk most a 3. pont érdekes. Csíkszentmihályi nagyjából ugyanazt mondja, mint Vigotszkij erről a pontról:

az elvégzendő feladat olyan legyen, amit éppen meg tudunk oldani a képességeink és a felkészültségünk maximális mozgósításával.

Ha túl könnyű a feladat, akkor unalmas, ha pedig túl nehéz, akkor szorongást vált ki. A különböző sportok például általában akkor izgalmasak, ha mindkét fél nagyjából egyformán ügyes és felkészült. Egy könyv akkor, ha nem haladja meg az olvasó értelmi képességeit, de mégis kellően leköti a figyelmét. Egy iskolai feladatra pedig ugyanez igaz.

iskola feladat tanár pedagógus tanuló diák pedagógia suli

Hogy miért nehéz mindezt megvalósítani a gyakorlatban? Ennek több oka is van, még akkor is, ha olyan pedagógust veszünk alapul, aki szívvel-lélekkel végzi a hivatását. Az egyik korlátozó tényező a túlterheltség. A tanárok, tanítók igen leterheltek, éppen ezért még ha szeretnének is, sokszor akkor sem tudnak kellő időt és energiát fordítani arra, hogy a zónaelméletnek megfelelően járjanak el.

Ezzel összefügg a következő probléma, nevezetesen, hogy túl nagyszámú csoportokkal kell dolgozniuk. Nem nehéz belátni, hogy ez milyen súlyos probléma, hiszen gyakorlatilag ahány gyerek, annyi fejlettségi szint. Természetesen az egyes fejlettségi szintek állhatnak nagyon közel egymáshoz, de minél többen vannak egy csoportban (és minél heterogénebb az a csoport), annál kisebb erre az esély.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon sok esetben nincs meg a külső feltételrendszer ahhoz, hogy hatékony lehessen az adott feladatvégzés. Az iskolák felszereltsége sokszor nem kielégítő, így a modern technológiák (pl. IKT-tábla, szavazórendszerek, digitális tananyagok) használata korlátozottan vagy egyáltalán nem lehetséges. Ez azért probléma, mert az új generáció tagjai már merőben más tanulási szokásokkal rendelkeznek. A tanároknak nehéz átadni tudásukat a fiataloknak, akik már hozzászoktak a gyors információáramláshoz és annak befogadásához – jóllehet mindez nem feltétlen jelenti, hogy az általuk megszerzett tudás kellő mélységű lenne.


 

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Válasz a Köznevelési Kerekasztalra: CKP

Az országos méretűre dagadt pedagógustiltakozásra reagálva a kormány összehívott egy köznevelési kerekasztalt, amire leginkább a kormány által létrehozott vagy vele barátságos szervezeteket hívtak meg. Válaszképp 50 oktatási szakmai szervezet és tiltakozó mozgalom képviselői létrehozták a Civil Közoktatási Platformot. Íme a nyilatkozatuk.                                                                

ckp kerekasztal tanárok pedagógus közoktatás

Kedden volt a Civil Közoktatási Platform (CKP) alakuló ülése, melyen Radó Péter oktatáskutató, egyben az ülés elnöke elmondta: a CKP nem egy alternatív kerekasztal, hanem egy teljesen új kezdeményezés, melynek célja, annak megvitatása, hogy hogyan lehet az eddigi törekvéseket továbbvinni, támogatni.  

A Civil Közoktatási Platform nyilatkozata

Ötven oktatási szakmai szervezet, szakszervezet és tiltakozó mozgalom megjelent képviselői létrehozták a Civil Közoktatási Platformot (CKP).

A CKP megköszöni a közoktatás érdekében felemelt szavunkat megerősítő társadalmi szolidaritást, a szülők és a társszakmák támogatását.

A CKP-hoz csatlakozó szervezetek támogatják a pedagógus sztrájkbizottság 25 pontos, valamint a Tanítanék Mozgalom 4 pontos követelés listáját.

A CKP-hoz csatlakozó szervezetek nem vesznek részt a jelenlegi összetételben működő, a kormány által létrehozott Köznevelési Kerekasztal munkájában. A CKP-hoz csatlakozó szervezetek kinyilvánítják érdekeltségüket a kormánnyal folytatott nyílt, minden érdekelt bevonásával zajló tárgyalásokban.

A CKP-hoz csatlakozó szervezetek létrehoznak egy munkacsoportot a különböző tiltakozó akciók összehangolása és koordinációja érdekében.

A CKP-hoz csatlakozó szervezetek létrehoznak egy munkacsoportot az akut problémák gyors megoldását célzó azonnali követelések összegzett listájának elkészítésére.

A CKP-hoz csatlakozó szervezetek létrehoznak egy munkacsoportot egy hosszú távú alternatív közoktatási stratégia, valamint egy közoktatási és szakképzési törvénytervezet megalkotására.

A CKP várja további a közoktatásban működő civil szervezetek csatlakozását.

2016.02.16.


 

A CKP Facebook oldala.

Az eredeti közlemény.


 

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek