Szavak börtönében

Előfordult már, hogy úgy érezte, nem tudja e elmondani, ami a fejében van? Hogy nem tudja megfogalmazni a mondandóját úgy, ahogy azt szeretné, vagy nem értik úgy, ahogy szeretné? Mostl megtudhatja, hogy mi ennek az oka, és hogy miért jelent ez súlyos problémát például az iskolában. Nyelvről, nyelvhasználatról, meg- és félreértésről, és egy kis filozófiáról lesz szó.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

Sokszor érzi úgy az ember a kommunikáció során, hogy szeretne számára fontos dolgokról beszélni, de ez mégsem sikerül vagy nem úgy, ahogy szeretné. Nem tudja kellően kifejezni magát, nem képes átadni azt, ami a fejében olyan jól összeállt. És sokszor persze nem is úgy értik mások, ahogy szerinte kellene. De miért van ez így?

Az egyik alapvető oka a jelenségnek a kognitív pszichológiából és szemantikából ismert prototípus-elv. A pszicholingvisztikából jól tudjuk, hogy minden egyes szavunk különböző képeket, fogalmakat, sémákat stb. aktivál, illetve minden egyes szóhoz egy vagy több jelentést társítunk. A protípus-elv értelmében egy-egy szóhoz tartozik egy protipikus jelentés, ami azt jelenti, hogy ez a jelentés hívódik elő leggyakrabban az adott szó hallatán. Ha például azt mondjuk, hogy madár, akkor a legtöbb embernél egy veréb- vagy galambszerű, repülő, tollas jószág jut eszébe – ez a protipikus minta. Ennél sokkal ritkább, hogy például a strucc vagy a pingvin jusson eszünkbe, pedig kétségtelenül ezen állatok is a madár gyűjtőfogalomba tartoznak – ezek kevésbé protipikusak. Vagyis egy-egy szó jelentése személyenként eltér, annak ellenére, hogy gyakoriság szerint vannak tipikus esetek, jelentések, az asztalnál például a négylábú, fából készült bútor, s nem a háromlábú, üveglappal lefedett, fém bútordarab.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

A probléma ott kezdődik, hogy a beszélgetéseink során számos szót használunk, amit az agyunk folyamatosan értelmez a különféle, általunk ismert jelentések mentén. Ez egy rendkívül gyors, automatikus folyamat, és bizony nincs idő, hogy minden egyes szón külön-külön elgondolkozzunk. Sem a beszédértelmezésnél, sem pedig a beszédprodukciónál. Így nem ritka, hogy nem mindent úgy fejezünk ki szóban, ahogy szeretnénk; ezért könnyebb írásban, hiszen ott több időnk van átgondolni és megformálni a szavainkat, mondatainkat.

Mindehhez hozzátartozik, hogy egyes szavak nem találhatóak meg a mentális lexikonunkban, azaz nem sajátítottuk és raktároztuk el se a szót, se a jelentését. Ez leginkább nyelvtanulásánál, valamint általánosságban, az iskolában jelent problémát.

Minél több alternatíva (beleértve a szavak mellett a szintaktikai elemeket) közül tudunk, minél rugalmasabban választani a beszédprodukció során, annál hatékonyabb lesz a kommunikációnk.

Ha például egy gyermek csupán tőmondatokat hall otthon, akkor más színtereken, többek között az iskolában is tőmondatokat fog használni. Nem meglepő módon ezen gyermekek a legtöbb esetben kevésbé jó családi háttérrel rendelkeznek, és az iskola nem hogy nem igyekszik enyhíteni a szociális háttérből származó különbségeket: tovább mélyíti a szakadékot az egyes tanulók között.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógusHogy hogyan? Egyrészt a pedagógus a saját nyelvváltozatával és az általa használt nyelvi formákkal (valamint azok elrendezésével) hátrányos helyzetbe hozhatja azokat a tanulókat, akik más nyelvi környezetből származnak. Egyfelől azért, mert ezen beszélőközösség nyelvhasználata és -változata eltér az otthonitól, így a gyermek rögtön hátrányból indul, hiszen az új tárgyi ismereteken felül egy új nyelvváltozatot is meg kell tanulnia. Mindezt paradox módon egy számára idegen nyelvváltozat közvetítésével.

Másfelől a diák még ha próbálja is megérteni, fogalmi rendszerébe beépíteni az említett eltéréseket, nem lesz rá képes, amennyiben a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben megalázzák. Nem utolsó sorban: a pedagógiai értékelés során a gyermek egyéni nyelvi repertoárja, alapnyelve alapján ítélik meg az ő teljesítményét olyan esetekben (is), melyek során az ismeretjellegű tudást kívánják mérni a pedagógusok.

A témához szorosan kötődik még egy fogalom, nevezetesen Platón talán legismertebb hasonlata, a barlanghasonlat. Ennek értelmében mi, emberek valójában egy barlang mélyén ülünk, hozzáláncolva a barlang falához, életünk tapasztalatai pedig csupán a barlang előttünk lévő falán táncoló árnyképek sora adja (valahol mögöttük tűz ég, amögött formák váltakoznak és azoknak az árnyékát látjuk). Ezt érzékeljük mi életnek. Ám egyszer valaki közülünk (értelemszerűen a filozófus) letöri a láncait és óvatosan felmászik a barlang szájához, ahol megpillantja az igazi világot, melyet a nap világít meg. Bár felfogni nem tudja, mégis ezzel az örömhírrel tér vissza a hozzánk, akik persze nem hiszünk neki és jól megverjük, mondván borzolja a kedélyeket.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

Sokszor egészen hasonló dolog játszódik, amikor valamilyen komolyabb, elvontabb, tudományos igényű stb. témakörről szeretnénk beszélni. Gyakran hiányzik ugyanis a közös referencia, vagyis – Platón hasonlatának megfelelően – míg mi az eredeti tárgyat látjuk, addig a beszélgetőpartner csupán annak árnyékát.

Természetesen a kommunikáció egy nagyon fontos eleme, hogy a felek közös erőfeszítéseket tegyenek a valóság, aktuális téma közös leképezésére. Ám ez nem minden esetben valósul meg, vagy legalábbis nem maradéktalanul. Nem tudjuk, hogy beszélőpartnerünk mentális lexikonában mely szavak, kifejezések találhatóak, ahogy azt sem, hogy egyes szavakhoz az általunk protipikusnak vélt jelentést társítja-e a másik fél. Gondoljunk csak a saját szakterületünkre: sokszor rendkívül nehéz erről beszélni, hiszen nem tudjuk, hogy a beszélőpartnerünk mennyire szakavatott a témában.

Hogy mit lehet tenni? A legfontosabb, hogy a kommunikációt a másik félhez igazítsuk, alkalmazkodjunk az ő tudásához, nyelvi sajátosságaihoz. Legyen az egy gyermek, akti tanítunk vagy egy felnőtt, akivel több ponton is különböző a nyelvi repertoárunk.

A blog követése Facebookon.

A blog követése Instagramon.

0 Tovább

Makarenko hagyatéka a pofonon túl és a makarenkoi pofon valódi története

A szovjet pedagógus, Makarenko nevéről az emberek többségének elsőként a híres „makarenkói pofon” jut eszébe. Azonban Makarenko munkássága ennél jóval fontosabb szerepet töltött be és bizonyos elemeiben még ma is nagy jelentőséggel bír a pedagógiában. Többek között erről lesz szó, illetve annak a bizonyos pofonnak a teljes történetéről és valódi jelentéséről.

Makarenko pofon makarenkoi pofon nevelés köznevelés oktatás pedagógus pedagógia tanár

Anton Szemjonovics Makarenko neve hallatán általában az ő nevével fémjelzett pofon jut az emberek eszébe. Erről is szó lesz majd, ám ennél jóval lényegesebb dolgokra kerül a hangsúly. Elsősorban azon pedagógiai hatásokról, elvekről, amelyek a szovjet szerzőhöz köthetőek és amelyek mind a mai napig a pedagógiai elmélet és gyakorlat részét képezik.

Makarenko pedagógiai munkássága az 1920-as évekre nyúlik vissza. Ekkor alapították meg Oroszországban a fiatalkorúak bűnözők számára fenntartott Gorkij-telepet, ami egy nevelőintézet volt. Az intézet működésének megszervezése nem kis feladatot jelentett, ugyanis ekkor még javában tartott a polgárháború, mélyszegénység jellemezte az emberek többségét, az intézet felszereltsége, a személyzet ellátása nem volt kielégítő (pl. nem volt fűtés, bútorzat vagy épp élelem). Ezen felül az ide kerülő fiatalkorúak mindegyike rendszerint kisebb-nagyobb bűntényeket követett el, és igazodva környezetéhez, agresszív és erőszakos volt.

Hogy némileg el tudjuk képzelni a helyzetet, íme néhány, a telepen történt esetek közül Makarenko elbeszélései nyomán: elfagyott végtagok, különböző betegségek, csecsemőgyilkosság, abortusz, zsidó származású gyerekekkel szembeni erőszak, lopás, nemi erőszak – mai szemmel nézve ezek elfogadhatatlannak tűnnek, ám ne feledjük: a gyerekek (és általában az ember) viselkedése sosem független a környezeti hatásoktól, s a társadalomtól, amiben él.

Makarenko pofon makarenkoi pofon nevelés köznevelés oktatás pedagógus pedagógia tanár

A szóban forgó telepnek lett a vezetője Makarenko, és az ő keze alatt vált valóban nevelő szándékú intézetté, illetve ehhez köthető a szovjet pedagógus közösségi neveléssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati pedagógiája. A Gorkij-telep még egy dolog miatt bír jelentőséggel számunkra: itt csattant el a híressé- hírhedtté vált makarenkoi pofon. Azonban ennek is megvan a maga története, és igen nagy tévedés azt feltételezni, hogy Makarenko a testi fenyítés híve volt. Épp ellenkezőleg:

az elhíresült pofonól Makarenko úgy ír munkájában mint pedagógiai hiba, téves lépés, amellett mint őszinte emberi reakció. S ez utóbbi a kulcsa az egész történetnek.

A pofon az őszintesége és emberi mivolta által vált hatásossá. Megmutatta azt a már-már közhelynek számító tényt, hogy a tanár is ember, akárcsak a tanulók, akik ez esetben fiatal bűnözők voltak. A pofon jóval túlmutat a testi fenyítésen: két ember, két egyenrangú egyén személyes kapcsolatáról szól, amely sorsfordító hatással bír a gyerek életében (ezt nevezte Makarenko ráhatásnak). Az ilyen jellegű, interperszonális helyzetben működésbe lépő váratlan ráhatás olyan érzelmeket, belső motivációkat mozgósít, amely az egyént a változtatásra sarkallja. Ez azonban önmagában kevés a hatékony neveléshez, oktatáshoz.

(Az eddigiekről egyébként Makarenko maga számolt be Pedagógiai hősköltemény c. 3 kötetes művében)

Makarenko pofon makarenkoi pofon nevelés köznevelés oktatás pedagógus pedagógia tanár

Kell még valami, amit a mai pedagógiai irodalom a kooperáció és szociális készségek fejlesztésénél előszeretettel hangsúlyoz. Ez nem más, mint a közös cél, ami a makarenkoi felfogásban a környezeti és közösségi hatás részeként jelenik meg. Ennek megteremtése adta magát:

ezen közösség számára a leginkább kézenfekvő, elérni kívánt és elérhető célt élhetőbb környezet jelentette, egy jobb életszínvonal megteremtése jelentette.

Ez a közös cél – ami nemcsak a gyerekek, hanem a pedagógusok és egyéb személyzet számára is egyaránt rendkívüli jelentőséggel bírt – hatalmas motivációt jelentett a gyerekek számára.

A közös cél megvalósítása érdekében pedig fizikai munkára (ami mellett a másik két fő foglalatosságot a szórakozás [színjátszás, különböző játékok] és a tanulás jelentette) volt szükség. A munka nemcsak motivációs eszköz volt (az eredmény révén), hanem alternatívát is nyújtott a fiatalok számára. Napról napra, hónapról hónapra érezhetően javult az élet színvonala, minősége a telepen. Ezen felül egy új közösséghez való tartozás záloga lett, mely közösség normái jóval közelebb álltak a társadalom által elvárt normákhoz. És ugyanezek a mozzanatok tetten érhetők a mai pedagógiai törekvésekben is – persze a mai környezeti viszonyokhoz, társadalmi kihívásokhoz és normákhoz igazítva.

Felhasznált irodalom:
Nemeh Diana (2016): Anton Szemjonovics Makarenko munkássága


 

A blog követése Facebookon.

5 Tovább

Amikor divat tanárnak lenni

Habár mifelénk furcsának tűnhet, vannak olyan országok, ahol a tanári szakma nem a kevésbé megbecsült munkakörök közé tartozik. Épp ellenkezőleg: az egyik legdivatosabb szakma. Hogyan lehetséges ez? Hogy függ ez össze az ilyen országok fejlettségével? Hogyan tehető divatossá a tanári pálya?                                                                                                                                                             

divatsprint pedagógus nevelés oktatás iskola közoktatás tanár finn-modell társadalom

Magyarországon és a környező országokban ma nem divat tanárnak lenni. Ennek több oka is van. Ilyen a tanári szakma társadalmi megbecsültségének a hiánya, ami összefügg az alacsony bérezéssel vagy a túlterheltség – csak, hogy a leglényegesebbeket említsük. De vajon elegendő-e csupán ezeket megváltoztatni ahhoz, hogy a tanári pálya vonzó és divatos legyen? Elmélkedések helyett egy gyakorlatban működő példán keresztül kapunk választ.

Finnországot gyakran hozzuk fel példaként, ellenpéldaként a közoktatással, PISA-méréssel, tanárképzéssel és sok más egyéb oktatási kérdéssel kapcsolatban. Ez nem véletlen, hiszen az egyik leghatékonyabb és legeredményesebb oktatási rendszer az övék (egyébként ugyanígy példaként hozhatnánk Japánt, Kanadát, Koreát vagy épp Észtországot). De mi a titkuk?

1. lépés: társadalmi feltételrendszer megteremtése/megléte

Az első lépés az oktatás (vagy legalábbis a tanári szakma) színvonalának emelésére a megfelelő társadalmi feltételrendszer kialakítása. Ez azt jelenti, hogy a pedagóguspályát vonzóvá kell tenni, növelni a presztízsét, amihez elengedhetetlen a tanári kereset növelése. Ám ne gondoljuk azt, hogy csupán a pénzről szólna a történet.

divatsprint pedagógus nevelés oktatás iskola közoktatás tanár finn-modell társadalom

A finneknél például a pedagógusok nagyjából az OECD-átlagnak megfelelő fizetést visznek haza (5-600 ezer forint), ami nem számít kiugróan magasnak Finnországban, nem jelent kiemelkedően magas életszínvonalat (összehasonlításképp: míg a finn pedagógusok bére az OECD-átlag körül mozog, addig a magyar pedagógusoké nagyjából annak az 50-60%-át teszi ki). Ám a finn pedagógusokat, magát a tanári hivatást nagyra becsüli a társadalom. Ez többek között annak köszönhető, hogy a szülők bíznak a pedagógusokban, azoknak a szakértelmében (ez természetesen nem véletlen, hiszen északi nyelvrokonaink már elég régóta tisztában vannak azzal, hogy egy kisebb társadalom fejlődésének egyik legfőbb záloga a minőségi oktatás). Mindez erőteljesen összefügg a következő ponttal.

2. lépés: a legjobbak kiválasztása

Az előbb említett pont maga után vonja, hogy a tanári pálya igen népszerű: a tanári szakmai presztízse közel azonos az ügyvédi vagy orvosi szakmákéval. Annak ellenére, hogy a bérezés jóval szerényebb, mint az utóbbiaké. Valójában a társadalmi megbecsültség mellett fontos szerepet játszik még, hogy a tanárok igen nagy szabadsággal rendelkeznek, önálló döntéskörük van a legtöbb dologban, illetve a rendszer és a társadalom megbízik a tudásukban, szakértelmükben (nincs pl. felsőbb ellenőrzés). Nem véletlen, hogy Finnországban sokszoros a túljelentkezés a tanári szakokra (egyes tanári szakokra akár harmincszoros is lehet, de általánosságban is kb. tízszeres).

divatsprint pedagógus nevelés oktatás iskola közoktatás tanár finn-modell társadalom

A nagymértékű túljelentkezésnek köszönhetően az egyetemeknek lehetőségük van a legalkalmasabbak kiválasztására. A jelentkezők többkörös felvételi eljárásban vesznek részt, aminek – a hagyományos írásbeli teszt mellett – része a jelölttel való elbeszélgetés, majd a csoportos beszélgetés a jelöltekkel. Ezeket szakemberek segítségével végzik, ahol elsősorban nem a tárgyi tudásra, hanem az egyes, tanári hivatásban lényeges kompetenciákra fókuszálnak. Ilyen például az együttműködési képesség (pl. a túlságosan versengő, domináns jelentkezőket is szűrik), az empátia vagy épp a problémamegoldó képesség.

3. lépés: megfelelő felkészítés

Miután megtörtént a legalkalmasabb jelentkezők kiválasztása, elindul a képzés, ami alapjaiban véve eltér a nálunk megszokott rendszertől. A tudományos ismeretek jóval korszerűbbek és szorosan kapcsolódnak a mindennapi tanítási tevékenységhez, valamint igen markáns szerep jut a szakmai gyakorlatnak. A tanárjelöltek már az első évtől kezdve tanítási gyakorlaton vesznek részt, illetve a tanulmányaik kb. egyharmadát ez teszi ki.

divatsprint pedagógus nevelés oktatás iskola közoktatás tanár finn-modell társadalom

A tanítási gyakorlat azért mérhetetlenül fontos, mert egyrészt ez az a terep, ahol ténylegesen megismerkedik a leendő tanár az iskola világával – ezúttal nem diákként, hanem tanárként. Másrészt itt ütközhetnek ki azok a problémák, amik egy elméleti képzés során nem (pl. hogy egyáltalán szeretne-e ő valóban tanár lenni). Harmadrészt a gyakorlat készít leginkább fel a valódi tanári tevékenységre, amit persze az elmélet kiegészít és megalapoz, de nagyon jól tudjuk, hogy más az elmélet és más a gyakorlat. Más valamit elméletben tudni és más alkalmazni.

Félreértés ne essék. Ezek a lépések amilyen egyszerűnek tűnnek, olyan nehezen megvalósíthatóak, mivel mindezek megváltoztatásához számos más tényezően is – az emberek mentalitásától kezdve egészen a nemzeti alaptantervig – változtatni kellene. És még ha ezek a változások meg is történnek, akkor is szükség lesz egy elengedhetetlen feltételre: időre. A finneknek nagyjából 30 évre volt ahhoz szükségük, hogy a világ egyik legjobb oktatási rendszerének birtokosai legyenek. Ehhez persze az is kellett, hogy ezen évtizedek alatt az épp aktuálisan hatalmon lévő kormány a meglévő reformtörekvéseket folytassa, nem pedig újakba kezdjen. Talán tanulhatnánk tőlük. Talán nálunk is lehetne divat tanárnak lenni.

Felhasznált irodalom
Szabó Tamás Péter 2015: Ahol divat tanárnak lenni.

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Mindenki fogolydilemmában

Az elmúlt héten a Mindenki című filmtől volt a hangos a magyar média. Sokan beszéltek és írtak a filmről sok szempontból. De vajon pedagógiai oldalról mit lehet róla elmondani? Milyen oktatási és nevelési vonatkozásokat tartalmaz ez a film? Mennyire életszerű vagy sem tudományos szemmel nézve, és hogy jön ide a fogoly-dilemma?

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Kép forráa: Origo

A nemrég Oscar-díjat kapott Mindenki című magyar kisfilmmel többen foglalkoztak már, sokféle szempontból. Jelen cikk is ezt teszi, ám nem a film esztétikai minőségére vagy filmművészeti eredményeire fókuszálva. Sokkal inkább a pedagógiai és szociálpszichológiai tanulságokat, fogalmakat és kérdéseket kiemelve. Különös tekintettel arra, hogy ha tudományosabb szemmel nézzük, akkor mennyire lehet életszerű egy ilyen szituáció.

Kiindulópont: csoport és csoportnorma

A Mindenki című film egyik központi fogalma a csoport. Ennek több megközelítése is lehetséges, ám a legtöbb humán tudományág és szakirodalom abban többé-kevésbé egységes, hogy ahhoz, hogy csoportról beszélhessünk a következő feltételeknek kell teljesülniük: közös célok, viszonylag stabil kapcsolatok, ezáltal függés a tagok között, tagok közötti kommunikáció és interakciók.

A csoportalakulás egyik lényegi része a normaképzés. Ennek lényege, hogy kialakul a csoportban követendő érték- és szabályrendszer, az, hogy mi tartozik bele és mi nem a helyes és elfogadott, azaz az elvárt viselkedések körébe. Ennek kialakításában nagy szerep jut a csoport informális vezetőjének, aki a film értelmében valószínűleg a főszereplő kislány, Liza (emlékezzünk arra a jelenetre, amikor azért harcol két másik lány, hogy mellette ülhessen)

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Miért fontos ez? Azért, mert a a tanár mint formális vezető van legtöbbször jelen egy-egy osztály vagy tanulócsoport életében. Vagyis a hatalma pusztán a pozíciójából származik, illetve a csoportnormák kialakításánál általában korlátozott szereppel bír. Ellenben az a személy, akit a csoport informális vezetőnek választ, nagy hatással lesz a csoportnormák alakulására.

Mennyire életszerű?

Ez a kérdés többekben megfogalmazódott a film kapcsán. Sokan kétségbe vonják a végkifejletet, azt hogy egy gyerekekből álló csoport képes ilyen mértékben összefogni egy autoriter személy ellen, akinek ki vannak szolgáltatva. Be kell látni, hogy valóban nehéz ezt elképzelni, különösen Magyarországon, ahol ez a fajta mentalitás nem túl jellemző. De mi ennek a pszichológiai háttere?

A játékelméletben gyakran esik szó a fogolydilemma fogalmáról (amelyről egyébként Mérő László épp a blog névadó könyvében ír). Ennek lényegét a következő példa illusztrálja.

Egy bűncselekmény miatt két férfit letartóztat a rendőrség. Mivel nincs elegendő bizonyítékuk a vádemeléshez, ezért elkülönítik őket egymástól, majd mindkettejüknek ugyanazt az ajánlatot teszik: ha vall és a társa hallgat, akkor büntetés nélkül elmehet, míg a másik, aki nem vallott, 10 év börtönt kap. Ha egyikük sem vall, akkor kisebb bűntényért 6 hónapot kapnak mindketten. Ellenben ha mindketten vallanak, mindegyikük 6 évet kap.

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Igaz ugyan, hogy jelen esetben nem foglyokról és börtönbüntetésről van szó, de az elv ugyanaz. A közös érdeknek és legoptimálisabb kimenetnek a mi esetünkben a lázadást (nem éneklést) tekinthetjük. Ha mindenki így tesz, akkor győztesként kerülnek ki a helyzetből, azaz ez a legkedvezőbb kimenetel. No de mi van akkor, ha nem fog a többség csatlakozni (=a fogoly vall)? Akkor a renitenseket megbüntetik, azaz ők a lehető legrosszabbul járnak a játékban. És ez az, ami miatt nem lépik meg a legjobb lehetőséget, hiszen a nagy rizikó helyett a biztos kisebb rosszat választják, amivel magukat is bebiztosítják. A kooperáció mint stratégia elhal, akárcsak a közös ellenállás.

Mindezek ellenére azt is meg kell jegyezni, hogy a film alapstruktúrája szerint sem feltétlen elképzelhetetlen a csoport ilyen szinte összefogása és tekintéllyel való szembehelyezkedése. Ennek kulcsa abban áll, hogy a főszereplő, akitől indul a kezdeményezés és aki először nyíltan szembeszáll a hatalmi pozícióban lévő tanárral. A kislány az osztályon belül magas informális hatalommal bír. Az egyes csoporton belüli szerepek közül övé a „sztár” szerep, ami azt jelenti, hogy a csoport egy jelentős részére (vagy akár egészére) nagy hatással van. Az ő cselekedetei követendő mintaként szolgálnak a csoporttagok számára, az ő normái könnyen a csoport normáivá is válhatnak.

Végül: nagyon izgalmas lenne, ha a gyerekek közötti kapcsolatokat, illetve a főszereplők meggyőzési stratégiáit is bemutatná a film. Hogy hogyan vették rá az egész csoportot a lázadásra, mit kezdtek azokkal, akik közel álltak a tanárnőhöz, mi játszódott le egyéni szintén az egyes szereplőkben. Mert ahhoz, hogy mindenki úgy döntsön, ahogy, ahhoz sok-sok egyéni döntésnek kell megszületnie, sok-sok egyéni és csoportközi konfliktusnak kell feloldódnia, és nem utolsó sorban egyfajta bizalomnak kelll kialakulnia a csoporttagok között.

A blog követése Facebookon.

2 Tovább

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Mennyire van beleszólása az iskolának abba, hogy a gyerek hogyan beszél(jen)? Feladata-e a pedagógusnak, hogy megtanítsa az ún. szép, igényes köznyelvet a nebulóknak? Kötelessége-e gyomlálni a szerinte helytelen alakokat a tanulók beszédéből? „Igen vagy nem, és ha igen, miért nem”?                                                                                                                                                           

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

A magyar nyelvről már többször szó volt itt a blogon. Azt már korábban megtudhatta a kedves olvasó, hogy miért (nem) szép a magyar nyelv. Arról is írtam, hogy mi történik az iskolába való belépéskor a tanulóval, aki nem épp a az elvárt nyelvhasználatot produkálja. Arról azonban még nem volt szó, hogy mennyire magánügy a nyelvhasználata egy-egy tanulónak. A kérdés megválaszolásához először nézzünk meg néhány, a témával kapcsolatos előzményt.

Előzmény 1: az iskolába való belépés

Az iskolában különféle nyelvhasználati módokkal találkoznak a gyerekek a tanár és a társaik részéről. Új regiszterekkel, szókészleti elemekkel ismerkednek meg, illetve formális beszédhelyzetekben először nyilvánulnak meg. Ez sok gyereknek könnyed feladat, élvezetes tapasztalatszerzés, azonban nem kevés tanuló számára rendkívüli erőfeszítés. Hogy miért?

A gyerek elsőként azzal szembesül, hogy az új közösségben másképp beszélnek, mint ő (és a szülei). Másképp beszélnek a diáktársak, és ami még nagyobb probléma, hogy másképp beszél a tanár is, aki ugyebár az elsajátítandó tudásanyag közvetítője is. Így

a nem köznyelvet beszélő gyermek máris hátrányból indul, hiszen egy új nyelvváltozatot (neki szinte új nyelvet) kell megtanulnia az új ismeretek mellé. Plusz: hiába próbálja a diák megérteni az eltéréseket, sok esetben ahelyett, hogy segítő tanárra és diáktársakra találna, azzal szembesül, hogy a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben kinevetik, megalázzák.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 2: Klasszikus példa Illyés Gyulától

Az előbb említettekre egy van egy nagyszerű példa a magyar irodalomból. Illyés Gyula a Puszták népében a következőt írja a téma kapcsán:

[…]

Egyenest húztam a B és F pontok között. „Mondd is, amit csinálsz” – szólt hozzám a tanár.

- Egyenest húzok a bé és áff pontok között – feleltem. A tanár mosolyogva felütötte a fejét. „Mi között?”

- A bé és áff pontok között – ismételtem. Egy kicsit tájszólásban beszéltem.

- Nem áff, hanem eff.

- Igenis.

- Mondd ki, hogy eff.

- Áff – mondtam tisztán és félreérthetetlenül.

- Nem áff! Mondd, ahogy kell.

Hallgattam. Tudtam, hogy nálunk tájszólásban beszélnek, nem ő-vel, amit később igen szépnek találtam, hanem az e-t hol egész zártan ë-nek, hol nyíltan csaknem á-nak ejtve; közönségesebb szavainkat például, ha a pusztaiak módjára morzsolás helyett zsurmolást mondtunk, anyánk elég gyakran kijavította, de csak a szavakat, mert a hangokat ő is úgy ejtette, mint mindenki. Nagyapa is gúnyolódott néha velünk, mert ő alföldiesen beszélt; igaz, hogy néha mi is nevettünk az ő szavain.

- No, mondd hát – s nyelvem megbénult. Hirtelen meggyűlöltem a kiejtésemet.

- Mi lesz?

- Áff – nyögtem ki végre halkan, végső erőfeszítéssel. Az osztály fölröhögött.

- Hová való vagy? – kérdezte a tanár.

Nem válaszoltam.

- Pusztai! – kiáltotta valaki.

- Bregócs.

Így gúnyolják a pusztaiak is a pusztaiakat. A kifejezést a falusiak nem ismerik. Ezt csak valamelyik pusztai társam mondhatta, az általános derültség növelésére.

A tanár leintette őket. Kétszer-háromszor szépen, világosan kiejtette előttem a helyes e-t. De hasztalan biztatott, hogy utánozzam. Aztán megmagyarázta, hogy okvetlen meg kell tanulnom, mert különben hogy tudhassa ő, melyik betűre gondolok?

- Holnapra megtanulod a rendes kiejtést – mondta egy kicsit türelmetlenül. – És jelentkezni fogsz.

Az óra előtt nem jelentkeztem, s most már nemcsak a szerencsétlen hang, de az égvilágon semmi sem jött ki a számon. Egész hosszas rábeszélés után, amelyet az osztály helyeslő, harsány nevetése tarkított, a fiatal tanár végre dühbe gurult, s kiutasított az osztályból. Nem emlékszem, mi volt az utolsó szava. „Az olyan buta tuskónak, aki még beszélni sem tud – valami ilyesmit mondhatott –, nincs helye az osztályban.” Azt értettem belőle, hogy örökre kitettek a gimnáziumból? Később azzal magyaráztam viselkedésemet. Ma nem hiszem; nem voltam olyan együgyű. Hirtelen kimondhatatlan fáradtság úrhodott el rajtam, erre emlékszem.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 3: a gettó-érv

A gettó-érvvel nagyon gyakran találkozni még olyan emberek esetében is, akik az átlagosnál toleránsabbak és nyitottabb a gondolkodásuk. A gettó-érv lényege, hogy azért van szükség arra, hogy az iskola megtanítsa a gyereknek a standard nyelvváltozatot (köznyelvet), mert ellenkező esetben éppen a gyerek érvényesülését akadályozná meg. Tehát hagyná, hogy saját nyelvváltozatának gettójába zárva éljen.

Ennek az érvnek a fő problémája, hogy hamis alapfeltevésekből indul ki. Egyrészt nem tesz különbséget jog és kötelesség, a standard nyelvváltozat megtanulásának lehetősége és kötelessége között. Ez a hozzáadó (mellé tanít valamit) és a felcserélő (helyett tanít valamit) szemléletmód ellentéteire vezet vissza. Ha a pedagógus szemléletmódja hozzáadó (tehát lehetőséget biztosít a standard megtanulására), akkor lehetőséget teremt a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésére. Viszont ellenkező esetben, a felcserélő szemlélet által (ha megköveteli a standard használatát) eleve hátránnyal indítja azokat, akik alapnyelvként nem a standard változatot sajátították el, így nem is használhatják azt az iskolában. Azaz míg az előbbi szemlélet az esélyegyenlőséget biztosítja, addig az utóbbi éppen az ellenkezőjét teszi, azaz diszkriminál. Ráadásul pontosan az ellenkezőjét állítva: a társadalmi egyenlőség megteremtésének szándékára hivatkozva.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárHasonlóan a beilleszkedési zavarok egy részéért felelős eltérő családi szocializációhoz, az iskolai problémák mögött az iskolai és otthoni kultúra között fennálló illeszkedési zavar húzódik. Ez esetben a konfliktus abból adódik, hogy a diáknak választani kell:

szimbolikusan megtagadja elsődleges közösségét és identitását, mentesülve így a negatív hatásoktól, kudarcoktól, vagy fordítva tesz, és felvállalja identitását, ezzel együtt azonban részben lemond az iskolai és a későbbi társadalmi sikerességről.

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Amint az eddigiekből látszik, a nyelvhasználat, az hogy a gyermek mit tanul meg (nyelvileg) otthon, egy tőle teljesen független dolog. Azzal együtt az ő identitásának a szerves részét képezi, amit tiszteletben kell(ene) tartani. Az iskolának és a pedagógusoknak is. Csakhogy ma Magyarországon épp az ellenkezője történik, ami igen nagy probléma.

Egyrészt azért, mert káros. Ugyanúgy mint bármilyen olyan eljárás, ami nem vesz tudomást a gyerekek között fennálló különbségekről (azaz nem differenciál). Amely tehát abszurd módon azt feltételezi, hogy a pedagógus tevékenysége megegyező hatást fejt ki a különböző gyerekekre. Minden ilyen eljárás a tanulók közötti különbségek fokozódásával jár együtt.

Másrészt azért, mert nyelvészetileg inadekvát. A jelenlegi nyelvészeti szemlélet a leíró és hozzáadó szemléletet, módszert támogatja, nem pedig az előírót és felcserélőt (erről l. ezt a cikkemet).

Harmadrészt azért, mert pedagógiailag is helytelen. Nincsenek figyelembe véve az egyéni különbségek, az esélyegyenlőség megteremtése elmarad, aki hátrányból indul, még nagyobb hátrányra tesz szert. Az iskolában elsajátított tudás konfliktusba kerül a diák mindennapi tapasztalatai, családi szocializációja által elsajátított tudással. Ennek a folyamatos konfliktuslehetőségnek az iskola mint a kulturális ismeretátadás, ismeretátörökítés intézménye tudatában van, ám a konfliktus megjelenítésére és feloldására nem biztosít megfelelő keretet.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárA gyermek nyelvhasználata az ő magánügye. Fel lehet kínálni más nyelvhasználati lehetőségeket neki, meg lehet tanítani köznyelvi formákat (sőt, fontos is ezek megismertetése); majd a gyermek eldönti, hogy él-e velük. El lehet mondani, hogy egyes nyelvi formák miatt megbélyegezhetik őt; majd ő eldönti, hogy vállalja-e ezt vagy sem.

Egy valamit nem lehet: a nyelvhasználata miatt kedvezőtlenebbül megítélni, értékelni a gyereket, és rákényszeríteni egy számára idegen nyelvváltozatot, mert ez nemcsak, hogy értelmetlen, diszkriminatív és borzasztóan káros, hanem tökéletesen felesleges is.

Nem bunkó vagy buta a gyerek; csak más – ez általánosan igaz, és igaz ez a nyelvhasználatára is. Másképp beszél, mert mást tanult meg otthon: neki ez a normális és természetes. Tartsuk ezt tiszteletben!

A blog követése Facebookon.

9 Tovább
«
12

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek