Mindenki fogolydilemmában

Az elmúlt héten a Mindenki című filmtől volt a hangos a magyar média. Sokan beszéltek és írtak a filmről sok szempontból. De vajon pedagógiai oldalról mit lehet róla elmondani? Milyen oktatási és nevelési vonatkozásokat tartalmaz ez a film? Mennyire életszerű vagy sem tudományos szemmel nézve, és hogy jön ide a fogoly-dilemma?

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Kép forráa: Origo

A nemrég Oscar-díjat kapott Mindenki című magyar kisfilmmel többen foglalkoztak már, sokféle szempontból. Jelen cikk is ezt teszi, ám nem a film esztétikai minőségére vagy filmművészeti eredményeire fókuszálva. Sokkal inkább a pedagógiai és szociálpszichológiai tanulságokat, fogalmakat és kérdéseket kiemelve. Különös tekintettel arra, hogy ha tudományosabb szemmel nézzük, akkor mennyire lehet életszerű egy ilyen szituáció.

Kiindulópont: csoport és csoportnorma

A Mindenki című film egyik központi fogalma a csoport. Ennek több megközelítése is lehetséges, ám a legtöbb humán tudományág és szakirodalom abban többé-kevésbé egységes, hogy ahhoz, hogy csoportról beszélhessünk a következő feltételeknek kell teljesülniük: közös célok, viszonylag stabil kapcsolatok, ezáltal függés a tagok között, tagok közötti kommunikáció és interakciók.

A csoportalakulás egyik lényegi része a normaképzés. Ennek lényege, hogy kialakul a csoportban követendő érték- és szabályrendszer, az, hogy mi tartozik bele és mi nem a helyes és elfogadott, azaz az elvárt viselkedések körébe. Ennek kialakításában nagy szerep jut a csoport informális vezetőjének, aki a film értelmében valószínűleg a főszereplő kislány, Liza (emlékezzünk arra a jelenetre, amikor azért harcol két másik lány, hogy mellette ülhessen)

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Miért fontos ez? Azért, mert a a tanár mint formális vezető van legtöbbször jelen egy-egy osztály vagy tanulócsoport életében. Vagyis a hatalma pusztán a pozíciójából származik, illetve a csoportnormák kialakításánál általában korlátozott szereppel bír. Ellenben az a személy, akit a csoport informális vezetőnek választ, nagy hatással lesz a csoportnormák alakulására.

Mennyire életszerű?

Ez a kérdés többekben megfogalmazódott a film kapcsán. Sokan kétségbe vonják a végkifejletet, azt hogy egy gyerekekből álló csoport képes ilyen mértékben összefogni egy autoriter személy ellen, akinek ki vannak szolgáltatva. Be kell látni, hogy valóban nehéz ezt elképzelni, különösen Magyarországon, ahol ez a fajta mentalitás nem túl jellemző. De mi ennek a pszichológiai háttere?

A játékelméletben gyakran esik szó a fogolydilemma fogalmáról (amelyről egyébként Mérő László épp a blog névadó könyvében ír). Ennek lényegét a következő példa illusztrálja.

Egy bűncselekmény miatt két férfit letartóztat a rendőrség. Mivel nincs elegendő bizonyítékuk a vádemeléshez, ezért elkülönítik őket egymástól, majd mindkettejüknek ugyanazt az ajánlatot teszik: ha vall és a társa hallgat, akkor büntetés nélkül elmehet, míg a másik, aki nem vallott, 10 év börtönt kap. Ha egyikük sem vall, akkor kisebb bűntényért 6 hónapot kapnak mindketten. Ellenben ha mindketten vallanak, mindegyikük 6 évet kap.

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Igaz ugyan, hogy jelen esetben nem foglyokról és börtönbüntetésről van szó, de az elv ugyanaz. A közös érdeknek és legoptimálisabb kimenetnek a mi esetünkben a lázadást (nem éneklést) tekinthetjük. Ha mindenki így tesz, akkor győztesként kerülnek ki a helyzetből, azaz ez a legkedvezőbb kimenetel. No de mi van akkor, ha nem fog a többség csatlakozni (=a fogoly vall)? Akkor a renitenseket megbüntetik, azaz ők a lehető legrosszabbul járnak a játékban. És ez az, ami miatt nem lépik meg a legjobb lehetőséget, hiszen a nagy rizikó helyett a biztos kisebb rosszat választják, amivel magukat is bebiztosítják. A kooperáció mint stratégia elhal, akárcsak a közös ellenállás.

Mindezek ellenére azt is meg kell jegyezni, hogy a film alapstruktúrája szerint sem feltétlen elképzelhetetlen a csoport ilyen szinte összefogása és tekintéllyel való szembehelyezkedése. Ennek kulcsa abban áll, hogy a főszereplő, akitől indul a kezdeményezés és aki először nyíltan szembeszáll a hatalmi pozícióban lévő tanárral. A kislány az osztályon belül magas informális hatalommal bír. Az egyes csoporton belüli szerepek közül övé a „sztár” szerep, ami azt jelenti, hogy a csoport egy jelentős részére (vagy akár egészére) nagy hatással van. Az ő cselekedetei követendő mintaként szolgálnak a csoporttagok számára, az ő normái könnyen a csoport normáivá is válhatnak.

Végül: nagyon izgalmas lenne, ha a gyerekek közötti kapcsolatokat, illetve a főszereplők meggyőzési stratégiáit is bemutatná a film. Hogy hogyan vették rá az egész csoportot a lázadásra, mit kezdtek azokkal, akik közel álltak a tanárnőhöz, mi játszódott le egyéni szintén az egyes szereplőkben. Mert ahhoz, hogy mindenki úgy döntsön, ahogy, ahhoz sok-sok egyéni döntésnek kell megszületnie, sok-sok egyéni és csoportközi konfliktusnak kell feloldódnia, és nem utolsó sorban egyfajta bizalomnak kelll kialakulnia a csoporttagok között.

A blog követése Facebookon.

2 Tovább

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Mennyire van beleszólása az iskolának abba, hogy a gyerek hogyan beszél(jen)? Feladata-e a pedagógusnak, hogy megtanítsa az ún. szép, igényes köznyelvet a nebulóknak? Kötelessége-e gyomlálni a szerinte helytelen alakokat a tanulók beszédéből? „Igen vagy nem, és ha igen, miért nem”?                                                                                                                                                           

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

A magyar nyelvről már többször szó volt itt a blogon. Azt már korábban megtudhatta a kedves olvasó, hogy miért (nem) szép a magyar nyelv. Arról is írtam, hogy mi történik az iskolába való belépéskor a tanulóval, aki nem épp a az elvárt nyelvhasználatot produkálja. Arról azonban még nem volt szó, hogy mennyire magánügy a nyelvhasználata egy-egy tanulónak. A kérdés megválaszolásához először nézzünk meg néhány, a témával kapcsolatos előzményt.

Előzmény 1: az iskolába való belépés

Az iskolában különféle nyelvhasználati módokkal találkoznak a gyerekek a tanár és a társaik részéről. Új regiszterekkel, szókészleti elemekkel ismerkednek meg, illetve formális beszédhelyzetekben először nyilvánulnak meg. Ez sok gyereknek könnyed feladat, élvezetes tapasztalatszerzés, azonban nem kevés tanuló számára rendkívüli erőfeszítés. Hogy miért?

A gyerek elsőként azzal szembesül, hogy az új közösségben másképp beszélnek, mint ő (és a szülei). Másképp beszélnek a diáktársak, és ami még nagyobb probléma, hogy másképp beszél a tanár is, aki ugyebár az elsajátítandó tudásanyag közvetítője is. Így

a nem köznyelvet beszélő gyermek máris hátrányból indul, hiszen egy új nyelvváltozatot (neki szinte új nyelvet) kell megtanulnia az új ismeretek mellé. Plusz: hiába próbálja a diák megérteni az eltéréseket, sok esetben ahelyett, hogy segítő tanárra és diáktársakra találna, azzal szembesül, hogy a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben kinevetik, megalázzák.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 2: Klasszikus példa Illyés Gyulától

Az előbb említettekre egy van egy nagyszerű példa a magyar irodalomból. Illyés Gyula a Puszták népében a következőt írja a téma kapcsán:

[…]

Egyenest húztam a B és F pontok között. „Mondd is, amit csinálsz” – szólt hozzám a tanár.

- Egyenest húzok a bé és áff pontok között – feleltem. A tanár mosolyogva felütötte a fejét. „Mi között?”

- A bé és áff pontok között – ismételtem. Egy kicsit tájszólásban beszéltem.

- Nem áff, hanem eff.

- Igenis.

- Mondd ki, hogy eff.

- Áff – mondtam tisztán és félreérthetetlenül.

- Nem áff! Mondd, ahogy kell.

Hallgattam. Tudtam, hogy nálunk tájszólásban beszélnek, nem ő-vel, amit később igen szépnek találtam, hanem az e-t hol egész zártan ë-nek, hol nyíltan csaknem á-nak ejtve; közönségesebb szavainkat például, ha a pusztaiak módjára morzsolás helyett zsurmolást mondtunk, anyánk elég gyakran kijavította, de csak a szavakat, mert a hangokat ő is úgy ejtette, mint mindenki. Nagyapa is gúnyolódott néha velünk, mert ő alföldiesen beszélt; igaz, hogy néha mi is nevettünk az ő szavain.

- No, mondd hát – s nyelvem megbénult. Hirtelen meggyűlöltem a kiejtésemet.

- Mi lesz?

- Áff – nyögtem ki végre halkan, végső erőfeszítéssel. Az osztály fölröhögött.

- Hová való vagy? – kérdezte a tanár.

Nem válaszoltam.

- Pusztai! – kiáltotta valaki.

- Bregócs.

Így gúnyolják a pusztaiak is a pusztaiakat. A kifejezést a falusiak nem ismerik. Ezt csak valamelyik pusztai társam mondhatta, az általános derültség növelésére.

A tanár leintette őket. Kétszer-háromszor szépen, világosan kiejtette előttem a helyes e-t. De hasztalan biztatott, hogy utánozzam. Aztán megmagyarázta, hogy okvetlen meg kell tanulnom, mert különben hogy tudhassa ő, melyik betűre gondolok?

- Holnapra megtanulod a rendes kiejtést – mondta egy kicsit türelmetlenül. – És jelentkezni fogsz.

Az óra előtt nem jelentkeztem, s most már nemcsak a szerencsétlen hang, de az égvilágon semmi sem jött ki a számon. Egész hosszas rábeszélés után, amelyet az osztály helyeslő, harsány nevetése tarkított, a fiatal tanár végre dühbe gurult, s kiutasított az osztályból. Nem emlékszem, mi volt az utolsó szava. „Az olyan buta tuskónak, aki még beszélni sem tud – valami ilyesmit mondhatott –, nincs helye az osztályban.” Azt értettem belőle, hogy örökre kitettek a gimnáziumból? Később azzal magyaráztam viselkedésemet. Ma nem hiszem; nem voltam olyan együgyű. Hirtelen kimondhatatlan fáradtság úrhodott el rajtam, erre emlékszem.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 3: a gettó-érv

A gettó-érvvel nagyon gyakran találkozni még olyan emberek esetében is, akik az átlagosnál toleránsabbak és nyitottabb a gondolkodásuk. A gettó-érv lényege, hogy azért van szükség arra, hogy az iskola megtanítsa a gyereknek a standard nyelvváltozatot (köznyelvet), mert ellenkező esetben éppen a gyerek érvényesülését akadályozná meg. Tehát hagyná, hogy saját nyelvváltozatának gettójába zárva éljen.

Ennek az érvnek a fő problémája, hogy hamis alapfeltevésekből indul ki. Egyrészt nem tesz különbséget jog és kötelesség, a standard nyelvváltozat megtanulásának lehetősége és kötelessége között. Ez a hozzáadó (mellé tanít valamit) és a felcserélő (helyett tanít valamit) szemléletmód ellentéteire vezet vissza. Ha a pedagógus szemléletmódja hozzáadó (tehát lehetőséget biztosít a standard megtanulására), akkor lehetőséget teremt a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésére. Viszont ellenkező esetben, a felcserélő szemlélet által (ha megköveteli a standard használatát) eleve hátránnyal indítja azokat, akik alapnyelvként nem a standard változatot sajátították el, így nem is használhatják azt az iskolában. Azaz míg az előbbi szemlélet az esélyegyenlőséget biztosítja, addig az utóbbi éppen az ellenkezőjét teszi, azaz diszkriminál. Ráadásul pontosan az ellenkezőjét állítva: a társadalmi egyenlőség megteremtésének szándékára hivatkozva.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárHasonlóan a beilleszkedési zavarok egy részéért felelős eltérő családi szocializációhoz, az iskolai problémák mögött az iskolai és otthoni kultúra között fennálló illeszkedési zavar húzódik. Ez esetben a konfliktus abból adódik, hogy a diáknak választani kell:

szimbolikusan megtagadja elsődleges közösségét és identitását, mentesülve így a negatív hatásoktól, kudarcoktól, vagy fordítva tesz, és felvállalja identitását, ezzel együtt azonban részben lemond az iskolai és a későbbi társadalmi sikerességről.

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Amint az eddigiekből látszik, a nyelvhasználat, az hogy a gyermek mit tanul meg (nyelvileg) otthon, egy tőle teljesen független dolog. Azzal együtt az ő identitásának a szerves részét képezi, amit tiszteletben kell(ene) tartani. Az iskolának és a pedagógusoknak is. Csakhogy ma Magyarországon épp az ellenkezője történik, ami igen nagy probléma.

Egyrészt azért, mert káros. Ugyanúgy mint bármilyen olyan eljárás, ami nem vesz tudomást a gyerekek között fennálló különbségekről (azaz nem differenciál). Amely tehát abszurd módon azt feltételezi, hogy a pedagógus tevékenysége megegyező hatást fejt ki a különböző gyerekekre. Minden ilyen eljárás a tanulók közötti különbségek fokozódásával jár együtt.

Másrészt azért, mert nyelvészetileg inadekvát. A jelenlegi nyelvészeti szemlélet a leíró és hozzáadó szemléletet, módszert támogatja, nem pedig az előírót és felcserélőt (erről l. ezt a cikkemet).

Harmadrészt azért, mert pedagógiailag is helytelen. Nincsenek figyelembe véve az egyéni különbségek, az esélyegyenlőség megteremtése elmarad, aki hátrányból indul, még nagyobb hátrányra tesz szert. Az iskolában elsajátított tudás konfliktusba kerül a diák mindennapi tapasztalatai, családi szocializációja által elsajátított tudással. Ennek a folyamatos konfliktuslehetőségnek az iskola mint a kulturális ismeretátadás, ismeretátörökítés intézménye tudatában van, ám a konfliktus megjelenítésére és feloldására nem biztosít megfelelő keretet.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárA gyermek nyelvhasználata az ő magánügye. Fel lehet kínálni más nyelvhasználati lehetőségeket neki, meg lehet tanítani köznyelvi formákat (sőt, fontos is ezek megismertetése); majd a gyermek eldönti, hogy él-e velük. El lehet mondani, hogy egyes nyelvi formák miatt megbélyegezhetik őt; majd ő eldönti, hogy vállalja-e ezt vagy sem.

Egy valamit nem lehet: a nyelvhasználata miatt kedvezőtlenebbül megítélni, értékelni a gyereket, és rákényszeríteni egy számára idegen nyelvváltozatot, mert ez nemcsak, hogy értelmetlen, diszkriminatív és borzasztóan káros, hanem tökéletesen felesleges is.

Nem bunkó vagy buta a gyerek; csak más – ez általánosan igaz, és igaz ez a nyelvhasználatára is. Másképp beszél, mert mást tanult meg otthon: neki ez a normális és természetes. Tartsuk ezt tiszteletben!

A blog követése Facebookon.

9 Tovább

Milyen a jó iskolai feladat?

Véget ért a nyári szünet, elkezdődött a 2016-os tanév, és a diákok – éppúgy, mint a tanárok – még kicsit máshol járnak gondolatban. A pedagógusok különféle módszerekkel és eszközökkel próbálnak ezen segíteni. Többek között különböző kreatív és kevésbé kreatív feladatokkal töltik ki a tanórákat. De vajon min múlik, hogy az adott feladat hatékony-e vagy sem?

iskola feladat tanár pedagógus tanuló diák pedagógia suli

Aki tanított már valaha formális keretek között, pontosan tudja, hogy sokszor milyen nehéz is valóban hatékony, minden résztvevő figyelmét felkeltő feladatot kitalálni. Nem ritka, hogy ami az egyik diáknak érdekes, az a másiknak unalmas. Gyakran előfordul az is, hogy egyazon feladat a csoport egyik részének gond nélkül megoldható, míg a többiek számára reménytelen vállalkozás. De pontosan min múlik mindez?

Az orosz származású pszichológus, Lev Vigotszkij szerint azon, hogy eltaláljuk azt az optimális sávot, amely a tanuló fejlettségi szintjének megfelelő. Másképpen:

a feladat akkor hatékony, ha a tanuló aktuális fejlettségi szintjét megelőzi, de nem annyira, hogy az már követhetetlen, megoldhatatlan számára.

Vagyis nem szabad se túlságosan könnyű, se túlságosan nehéz feladatot választani, hanem a kettő közötti optimális sávban kell maradni, mert a tanuló így juttatható el a következő fejlődési szakaszba.

iskola feladat tanár pedagógus tanuló diák pedagógia suli

Mindez összecseng Csíkszentmihályi Mihály flow fogalmával, elméletével. Csíkszentmihályi a flownak hét fő elemét, jellemzőjét határozza meg, amik a következőek:

1. A cselekvés és a figyelem egybeolvadása

2.Világos célok és visszacsatolás

3. Felkészültséget igénylő feladat

4. Feladatra való összpontosítás

5. A kontroll paradoxona

6. Az éntudat elvesztése

7. Időérzék elvesztése

Nekünk most a 3. pont érdekes. Csíkszentmihályi nagyjából ugyanazt mondja, mint Vigotszkij erről a pontról:

az elvégzendő feladat olyan legyen, amit éppen meg tudunk oldani a képességeink és a felkészültségünk maximális mozgósításával.

Ha túl könnyű a feladat, akkor unalmas, ha pedig túl nehéz, akkor szorongást vált ki. A különböző sportok például általában akkor izgalmasak, ha mindkét fél nagyjából egyformán ügyes és felkészült. Egy könyv akkor, ha nem haladja meg az olvasó értelmi képességeit, de mégis kellően leköti a figyelmét. Egy iskolai feladatra pedig ugyanez igaz.

iskola feladat tanár pedagógus tanuló diák pedagógia suli

Hogy miért nehéz mindezt megvalósítani a gyakorlatban? Ennek több oka is van, még akkor is, ha olyan pedagógust veszünk alapul, aki szívvel-lélekkel végzi a hivatását. Az egyik korlátozó tényező a túlterheltség. A tanárok, tanítók igen leterheltek, éppen ezért még ha szeretnének is, sokszor akkor sem tudnak kellő időt és energiát fordítani arra, hogy a zónaelméletnek megfelelően járjanak el.

Ezzel összefügg a következő probléma, nevezetesen, hogy túl nagyszámú csoportokkal kell dolgozniuk. Nem nehéz belátni, hogy ez milyen súlyos probléma, hiszen gyakorlatilag ahány gyerek, annyi fejlettségi szint. Természetesen az egyes fejlettségi szintek állhatnak nagyon közel egymáshoz, de minél többen vannak egy csoportban (és minél heterogénebb az a csoport), annál kisebb erre az esély.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon sok esetben nincs meg a külső feltételrendszer ahhoz, hogy hatékony lehessen az adott feladatvégzés. Az iskolák felszereltsége sokszor nem kielégítő, így a modern technológiák (pl. IKT-tábla, szavazórendszerek, digitális tananyagok) használata korlátozottan vagy egyáltalán nem lehetséges. Ez azért probléma, mert az új generáció tagjai már merőben más tanulási szokásokkal rendelkeznek. A tanároknak nehéz átadni tudásukat a fiataloknak, akik már hozzászoktak a gyors információáramláshoz és annak befogadásához – jóllehet mindez nem feltétlen jelenti, hogy az általuk megszerzett tudás kellő mélységű lenne.


 

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Válasz a Köznevelési Kerekasztalra: CKP

Az országos méretűre dagadt pedagógustiltakozásra reagálva a kormány összehívott egy köznevelési kerekasztalt, amire leginkább a kormány által létrehozott vagy vele barátságos szervezeteket hívtak meg. Válaszképp 50 oktatási szakmai szervezet és tiltakozó mozgalom képviselői létrehozták a Civil Közoktatási Platformot. Íme a nyilatkozatuk.                                                                

ckp kerekasztal tanárok pedagógus közoktatás

Kedden volt a Civil Közoktatási Platform (CKP) alakuló ülése, melyen Radó Péter oktatáskutató, egyben az ülés elnöke elmondta: a CKP nem egy alternatív kerekasztal, hanem egy teljesen új kezdeményezés, melynek célja, annak megvitatása, hogy hogyan lehet az eddigi törekvéseket továbbvinni, támogatni.  

A Civil Közoktatási Platform nyilatkozata

Ötven oktatási szakmai szervezet, szakszervezet és tiltakozó mozgalom megjelent képviselői létrehozták a Civil Közoktatási Platformot (CKP).

A CKP megköszöni a közoktatás érdekében felemelt szavunkat megerősítő társadalmi szolidaritást, a szülők és a társszakmák támogatását.

A CKP-hoz csatlakozó szervezetek támogatják a pedagógus sztrájkbizottság 25 pontos, valamint a Tanítanék Mozgalom 4 pontos követelés listáját.

A CKP-hoz csatlakozó szervezetek nem vesznek részt a jelenlegi összetételben működő, a kormány által létrehozott Köznevelési Kerekasztal munkájában. A CKP-hoz csatlakozó szervezetek kinyilvánítják érdekeltségüket a kormánnyal folytatott nyílt, minden érdekelt bevonásával zajló tárgyalásokban.

A CKP-hoz csatlakozó szervezetek létrehoznak egy munkacsoportot a különböző tiltakozó akciók összehangolása és koordinációja érdekében.

A CKP-hoz csatlakozó szervezetek létrehoznak egy munkacsoportot az akut problémák gyors megoldását célzó azonnali követelések összegzett listájának elkészítésére.

A CKP-hoz csatlakozó szervezetek létrehoznak egy munkacsoportot egy hosszú távú alternatív közoktatási stratégia, valamint egy közoktatási és szakképzési törvénytervezet megalkotására.

A CKP várja további a közoktatásban működő civil szervezetek csatlakozását.

2016.02.16.


 

A CKP Facebook oldala.

Az eredeti közlemény.


 

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Kedves borotválatlan, kockás inges Tanárok!

Nagyon úgy néz ki, hogy Klinghammer „Pipa” István egy új mozgalom elindítójává vált tanárokat becsmérlő nyilatkozatával. A Facebookon már több tanár, sőt egész tanári kar is rendkívül frappáns választ adott a volt felsőoktatási államtitkárnak. Csatlakozzon Ön is a kezdeményezéshez!                                                                                                                                                               

tanárok tanár oktatás közoktatás nevelés fidesz

Kép forrása: http://hestyle.blog.hu/

Azon túlmenően, hogy Klinghammer István úgy véli, a pedagógusok tüntetése semmit sem old meg, még azt is elmondta, hogy:

"Olyan pedagógusokra van szükség, akik okosak, erkölcsösek, és ezeket adják át a diákoknak. Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kockás inges tanári kar grasszál."

Mit is lehetne erre mondani? Nehéz szavakat találni… Talán ugyanezt gondolták a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanárai is, akik szavak nélkül reagáltak - ekképpen:

tanárok tanár oktatás közoktatás nevelés fidesz

Ugyanezt tette több tanárkolléga is: profil- és/vagy borítóképeiket kockás ingben (férfiak esetében szakállban) grasszáló önönmagukra cserélték. Úgyhogy a kihívás adott, kockás ingeket és szakállakat elő kedves kollégák! Mert ugyebár a tüntetésnek nincs semmi értelme, Klinghammer István is megmondta.

(Apró érdekesség, hogy a Klinghammer-féle tanárleírás – ha kiegészítjük a természet szeretetével – tökéletes definíciója a lumberszexualitásnak, úgyhogy plusz egy nyomós okunk van megváltoztatni profilképünket).


 

A blog követése Facebookon.

5 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek