Mit jelent Szíriában az orrtúrás? Hol számít rendkívül durva jelzésnek az "oké" jel? Mi az a "füge" és mit jelent? Miért nem tanácsos Japánban úgy hívni a pincért magunkhoz, mint Amerikában? Hol cuppantanak egyet a szájukkal, ha a pincér szolgálataira van szükségük? Milyen sértőgesztusok léteznek a beintésen kívül? Hívó és sértő gesztusok a világ minden tájáról.
Az előző, gesztusokkal foglalkozó cikkben az üdvözlési és búcsúzási gesztusokról volt szó, amelyek a világ különböző pontjain rendkívül eltérőek lehetnek. Nincs ez másképp a hívó és sértő jelzésekkel sem. Ezekről már csak azért is érdemes tudni, mert komoly félreértések és konfliktusok forrásai lehetnek.
Hívó gesztusok
A hívó gesztusok sokféle szituációban előfordulhatnak. Az egyik klasszikus eset, amikor a pincért/pincérnőt szeretnénk magunkhoz hívni, ami – saját tapasztalatból kiindulva – korántsem egy egyértelmű és egyszerű feladat. Milyen jelzést használjunk és mennyire intenzíven? Nem sértő-e az adott gesztus?
Idehaza és általában Európában a pincért a lehető legdiszkrétebben illik magunkhoz hívni. Ez azt jelenti, hogy mellőzni kell az intenzívebb mozdulatokat (csettintés, teljes kezes intés stb.) és a hangbeli jelzéseket. A szemkontaktus vagy egy diszkrét kézmozdulat (afféle szolid jelentkezés) bőven elég.
Az Egyesült Államokban a bevett szokás a határozott kézfeltartás a mutatóujjat kinyújtva, kb. fejmagasságban. Ennek számos változata létezik, tulajdonképpen ez az afféle aranyközépút a hívó gesztusok között. Ám egyes országokban, például Japán mérhetetlenül udvariatlannak számít az ujjal történő mutogatás.
Amerikában gyakori még az előbb említett mellett a klasszikus hívó mozdulat: az ember behajlítja, majd kiegyenesíti a mutatóujját, jelezvén, hogy „gyere ide”. Ez nálunk sem épp a legudvariasabb gesztus, de Malajziában vagy a jugoszláv utódállamok legtöbbjében kifejezetten sértő, ugyanis ezt az állatok hívására használják kizárólag. De lássunk néhány különösebb példát a pincér hívására a világ különböző tájairól.
- Kolumbiában a pincért egy könnyedebb tapsolással hívjuk magunkhoz.
- Kínában a teáscsésze lefelé fordítása a csészealjra jelzi a hívó szándékot, illetve hogy újabb teát szeretnénk.
- Spanyolországban és Haitin bizonyos ajakhangokkal hívják magukhoz a pincért a vendégek, amik a „psssszt” vagy „hssssszt” hangjelzéshez hasonlítanak. Ezt egyes esetekben csettintéssel kísérik. Ám csak a helyi lakosok, idegenektől ugyanez nem elfogadott.
- Mexikó egyes részein pedig egészen fura a pincérhívó jelzés: a vendégek összecsücsörítik a szájukat és cuppantanak vele, mintha puszit adnának.
Sértő gesztusok
Azt már láttuk, hogy Japánban az amerikai pincérhívási mód nem éppen a legmegfelelőbb, sőt kifejezetten udvariatlan. Ám ez nyilvánvalóan nem olyan súlyú jelzés, mint például a beintés nálunk. A beintést egyébként az antropológusok szerint több mint kétezer éve használjak, és a rómaiak még egy külön nevet is adtak neki: digitus impiducus, azaz 'szemtelen ujj'. Ez valószínűleg a leginkább internacionális jelzése a sértésnek, de vannak még ebben a kategóriában más versenyzők is.
A beintés módosított változataként is felfogható az arabok vagy az oroszok sértő gesztusa. Az arabok a mutatóujjukat lefelé tartják (karjukat kinyújtva) a jelzésnél. Az oroszok pedig hátrahajtják az egyik kezük középső ujját a másik kéz mutatóujjával. Ezt úgy nevezik, hogy „benézni a macska farka alá”.
Szintén a beintés egyik változata az alkarfelrántás, vagyis az alábbi gesztus:
Ez egy erőteljesen szexuális töltetű, fallikus szimbólum, nem véletlen nevezik Brazíliában "banán"-nak. Ennek aztán különféle módosulásai léteznek. A nem beintő kar lehet a könyéken, a vállon, de egyes helyeken arra egyáltalán nincs is szükség (pl. Macedóniában) rá.
A beintésen túl léteznek más sértő gesztusok is. Ilyen például az ún. „füge”, ami az orr előtt vagy a füleknél használatos. Erről van itt szó:
Ezeket szokták állati gesztusoknak is nevezni. A fülnél alkalmazott ilyen jellegű gesztus egyes kutatók szerint a szamarat szimbolizálja, míg az orr előtt mutogatott füge az ellenséges kakas fölfelé álló taraját. Persze ez csupán feltételezés.
Az eddigi sértő gesztusok valószínűleg mindenki számára ismerősek. Vannak azonban olyan sértő mozdulatok is, amiket csupán csak kevesen ismernek, mivel csak egyes országokra, kultúrákra jellemző.
Szíriában az orrtúrás jelentése: 'menj a pokolba!'.
A franciáknál, ha valaki úgy csinál, mintha egy képzeletbeli furulyán játszana, azzal azt jelzi, hogy a másik fél túl sokat beszél és kezdi unni.
Ha csukott szemmel ráharapunk a hüvelykujjunkra, Indiában és Pakisztánban komoly következményei lehetnek, ez ugyanis azt jelenti, hogy 'baszd meg magad és az egész családodat!'
Az USA-ban a lapátolás imitálása azt jelenti, hogy a beszélő egy nagy kupac ganét hoz létre.
A hollandoknál a homlok (mutatóujjal való) ütögetése azt jelenti, hogy a másik fél hülye. Ellenben ugyanez a halántékon épp ellentétes jelentéssel bír, az intelligencia szimbóluma.
Az "oké" jelzés nagyon durva jelzésnek számít például Brazíliában, Németországban vagy egyes orosz államokban.
A klasszikus metálvilla (kéz ökölben, a kisujj és a mutatóujj felfelé) több országban (pl. Brazília, Kolumbia, Portugália, Spanyolország, Olaszország) azt jelenti: 'a feleséged hűtlen (felszarvazott)'
Nagyon érdekes a görögök „moutza” gesztusa is. Ez ugyanaz a mozdulat, amit a legtöbb országban a 'stop' vagy a 'nem' jelzésére használnak: a másik irányába előretolt tenyér, kézelőretolás.
A moutza gyökerei egészen az ókorig nyúlnak vissza. A foglyokat (egyes források szerint hadifoglyokat) egy szamárhoz láncolva vitték végig a városon, arcukba pedig fekáliát, hamut és sarat dörzsöltek, így alázva meg őket. Ez a moutza gesztussal történt, ezért válhatott sértővé. A jelentése – amellett, hogy 'szart dörzsölök az arcodba' – a 'menj a pokolba' vagy 'megyek és megerőszakolom a nővéredet/húgodat'. Úgyhogy csak óvatosan, ha Görögországban (egyébként egyes afrikai országokban és Pakisztánban is), ha öt sört kérünk vagy elutasítunk valamit.
Felhasznált irodalom
Allan Pease, Barbara Pease (2006): A testbeszéd enciklopédiája, Park Könyvkiadó, Budapest
Roger E. Axtell (1998): Gesztusok, Alexandra.
A blog követése Facebookon.
Utolsó kommentek