Egyesek nagyon szeretnek a múltba révedni, régi dolgokat felidézni, míg mások inkább előre néznek, s a jövőre fókuszálnak, illetve olyanok is akadnak, akik a jelennek élnek, afféle hedonista élvezethajhászként. De vajon ki csinálja jól? A hedonista, a nosztalgiázó vagy a jövőbe tekintő? És Ön melyik kategóriába tartozik? Idő, időkategóriák és időészlelés a boldogságunk szolgálatában.
Életünk döntések sokaságából épül fel. Vannak, akik rengeteget rágódnak egy-egy döntés meghozatalán, és akadnak olyanok is, akik szinte gondolkodás nélkül döntenek ugyanabban a helyzetben. De vajon min múlik ez?
A stanfordi börtönkísérletéről híressé vált Philip Zimbardo és kollégája, John Boyd szerint az időperspektívánkon, amely meghatározza életünk szinte minden mozzanatát. Ha ez megfelelő, akkor az életben való boldogulásra és boldogságra sokkal nagyobb az esélyünk. Éppen ezért érdemes tisztában lenni a saját időészlelésünk fajtájával, majd céljainkhoz mérten alakítanunk azt.
Az objektív idő(észlelés), amely az idő tényleges múlását jelöli. Ezzel szemben a szubjektív idő(észlelés) az idő megélésének személyes vonatkozása, amit az adott szituáció és érzelmi állapot befolyásol. Nem véletlen a „jó társaságban röpül az idő” szólás: ha nagyon jól érezzük magunkat valakikkel, akkor az órák perceknek tűnnek. Ezzel szemben, ha olyasmit csinálunk, amiben nem érezzük jól magunkat, akkor a percek óráknak tűnnek.
Az ilyen és ezekhez hasonló élményeinket aztán emlékekként tároljuk tovább, azaz a múltunk részét fogják képezni. Azonban ezek kihatással vannak a jelenünkre – gondoljunk csak a megszerzett tapasztalatainkra, amik alapján egy-egy szituációban automatikusan cselekszünk –, ezáltal a jövőnkre is. Persze mindez gyakran tudattalanul működik, hiszen döntéshelyzetekben erre nem feltétlen gondolunk.
Az időkategóriák
Zimbardoék nem meglepő módon három időkategóriát különítenek el, amik a következőek: múlt, jelen és jövő. Ezeket tovább bontják negatív és pozitív alcsoportokra, így tehát összesen hat időperspektíváról vagy időkategóriáról beszélhetünk. Ha például valaki a jelen időkategóriáját részesíti előnyben, akkor ő a pillanatnyi szükségletei azonnali kielégítésére törekszik, kockázatot vállal stb., de lehet jelenfatalista is, aki sokkal behatároltabban működik (alapvetően hisz a sorsszerűségben, de igyekszik kontrollálni az eseményeket). A nosztalgikusan gondolkodók tekinthetnek a múltra negatívan vagy pozitívan, és ugyanígy a jövőre fókuszálók, attól függően, hogy hogyan tekintenek az adott idősíkra.
Mindegyik időkategóriának megvan a maga előnye és hátránya, illetve meg kell találni a középutat, ugyanis bármelyik időperspektíva túlsúlya problémákhoz vezethet. Ha túlságosan az egyik idősíkban élünk, akkor az korlátozza döntési lehetőségeinket. Éppen ezért fontos, hogy mindegyik időperspektíva pozitív, releváns részét vegyük figyelembe, egyensúlyra törekedjünk ezek között.
Tény, hogy a legtovább a pozitív jövőorientáltságú személyek élnek, ami többek között a tudatos életmódnak, a kockázatok kerülésének köszönhető. Ám ha a jövőfókusz túlsúlyba kerül, akkor az ilyen személyek munkamániásokká válnak, így nem marad idejük az olyan lényeges dolgokra, mint a család vagy a barátok. De ugyanígy, ha valaki túlságosan a múltban él, korlátozza a lehetőségei megélését, és kevésbé tud alkalmazkodni az új dolgokhoz. Akinél pedig a jelenorientáltság az erőteljes, pillanatnyi boldogságát megkapja ugyan, ám ez hosszútávon függőséget, szenvedélybeteg viselkedést okozhat.
Hogy jön ez a kapcsolatainkhoz?
Amint az látszik, az időperspektíváink életünk számos területére kihatással vannak. Ezek közül a legérdekesebb talán az időperspektívák kapcsolatainkban betöltött szerepe. Tudniillik ezeket is befolyásolja mind a saját, mind a másik fél időperspektívája, legyen szó barátságról vagy épp párkapcsolatról.
Először is azt kell megemlíteni, hogy az időkategóriák nagyban meghatározzák, hogy kiket kedvelünk, szeretünk. Azokat az embereket kedveljük jobban, akik hozzánk hasonló időkategóriával rendelkeznek. Fordítva pedig: azokat kritizáljuk, akiknek az időmegítélése a mienktől eltér.
Ha megértjük, hogy milyen a hozzánk közeli emberek időkategóriája, akkor számos felesleges konfliktust kerülhetünk el. Emellett könnyebben megérthetjük, sőt elfogadhatjuk azt, ami a mi időzónánkból nézve első ránézésre elfogadhatatlannak tűnik. „Ráadásul – mondja Zimbardo – megtanulhatjuk értékelni mások időperspektíváját: ha például mi túlságosan a jövőben élünk, mások révén beengedhetünk némi szórakozást és kockázatvállalást az életünkbe, vagy – szünetet tartva rohanó életmódunkban – tanulhatunk kicsit a múltból.”
Irodalom
Izsák Norbert (2012): Túllépni a kudarcokon – interjú Philip Zimbardoval, HVG extra: Pszichológia #2, 2012/02 szám.
Kovács Petra: A személyes időperspektívák elmélete és gyakorlata
Philip Zimbardo – John Boyd (2012): Időparadoxon, Budapest, HVG könyvek.
Utolsó kommentek