Motiváció pedagógusoknak iskolakezdéshez

Elkezdődött az újabb tanesztendő, aminek a szülők és nagyszülők nagyon, a tanárkollégák valószínűleg kevésbé örülnek. Papírhalmok az asztalon, rebellis diákok a termekben, feszült légkör a tanáriban. De ne felejtsük el, hogy megannyi szépsége is van ennek a hivatásnak. Jöjjenek ezek, hogy a tanévkezdés kevésbé szórakoztató pillanataiban támaszt nyújtsanak. Vagy csak egyszerűen, hogy mosolyt csaljanak az arcunkra.

nevelés oktatás iskola iskolasprint suli tanár tanuló diák pedagógus tanárság közoktatás MO

A tanári-tanítói szakma korántsem egy leányálom. Az órák megtervezésével, a tanórai munka koordinálásával, a dokumentációval, a tanulók fejlődésének elősegítésével és még számtalan cseppet sem könnyű feladattal kell a pedagógusoknak szembenézniük nap mint nap. Ehhez hozzáadódik a „hazavitt munka” problémája, az alacsony fizetés és még sok más. Ezekről rengeteget hallani mindenhonnan. Éppen ezért most azokról a tényezőkről lesz szó, melyek a tanárság pozitív oldalához tartoznak.

Kreativitás kiélése

Nem kell tanárnak vagy művésznek lenni ahhoz, hogy tudjuk: kreratív módon tulajdonképpen bármit lehet végezni, a főzéstől kezdve egészen a takarításig. Azoknak, akiknek ez lényeges, a tanításban könnyedén kiteljesedhetnek, még akkor is, ha a Nemzeti alaptanterv némileg megköti a pedagógusok kezét. Hogy mit tanítunk, adott, ellenben az, hogy hogyan tanítunk, a saját döntésünk. Lehet új ötleteket kipróbálni, a tankönyvet egy kicsit a sarokba hajítani, és gondolkodni, hogy milyen érdekességgel, újdonsággal lehetne feldobni az órát. Ez pedig nemcsak a tanulónak szempontjából jó, hanem a tanárnak is kellemes időtöltésként szolgálhat. Még akkor is, ha ez gyakran sok időt vesz igénybe.

nevelés oktatás iskola iskolasprint suli tanár tanuló diák pedagógus tanárság közoktatás MO

A tanítás öröme

Közhelynek tűnhet, talán ezért is vagyunk hajlamosak elfelejteni, azt randkívül fontos dolgot, hogy maga a tanítás is örömforrás. Természetesen nagyon sok negatív élmény is hozzátartozik a pedagógus munkájához, de ha tényleg szereti, amit csinál, akkor örömét leli a tanórákban. Boldog a tanítás perceiben, sokszor részesül a flow élményében, vagyis arra a néhány percre, órára nem foglalkozik mással és gondtalan pillanatokat él át. Nyilván ennek az ellenkezője is ugyanúgy bekövetkezik, de a következő nap, következő órája újabb örömteli perceket hozhat.

Felelősség a következő generációért

A tanárok társadalmi jelentősége megkérdőjelezhetetlen, még akkor is, ha gyakran úgy érezzük, hogy kevésbé megbecsült szakmák egyikéről van szó. A katedra nem éppen a legjövedelmezőbb munkahely, ez tény, ám bizonyos vonatkozásában mégiscsak jövedelmező ez a pálya, ugyanis a következő generáció egy része a tanár kezei közül kerül ki. Ez azt jelenti, hogy az általa közvetített kulturális elemeket (szokásokat, értékeket, normákat) a gyerekek jó eséllyel továbbviszik, mivel a szocializáció egyik legfontosabb színtere a család mellett az iskola. Így tehát, ha egy jobb világban szeretnénk élni vagy szeretnénk, hogy a gyerekeink, unokáink abban éljenek, akkor többek között ekképp járulhatunk hozzá.

A tanuló személyiségének fejlődése

A Nemzeti alaptanterv a tanulók személyiségének fejlesztését többször is kiemeli, ami nem véletlen, hiszen ez egy rendkívül sarkalatos pontja a nevelésnek és oktatásnak. De miért jó ez a tanárnak? Egyrészt az előbbiekben említettek miatt, másrészt, mert egy pedagógusnak az egyik legfőbb örömforrás a gyerek fejlődése. A tanár ilyenkor azt érzékeli, hogy nem volt hiábavaló a fáradozása és annak látható eredménye van, ezáltal a büszkeség és az elégedettség érzése fogja el. A tanuló fejlődése megerősíti abban, hogy amit csinál, pozitív visszajelzésként hat, ami a legtöbb esetben a motivációszintre kedvezően hat.

nevelés oktatás iskola iskolasprint suli tanár tanuló diák pedagógus tanárság közoktatás MO

A tanár személyiségének fejlődése

Nemcsak a tanuló személyisége fejlődik folyamatosan, hanem a tanáré is. Az ember mindig tanul valami újat. Ez lehet egy új ismeret, egy friss információ vagy egy korszerű módszer, de lehet akár egy tanulóktól vagy kollégáktól kapott más nézőpont is. A tanár a tanulóval együtt tanul – és nem csak a tananyagra vonatkozóan. Különösen igaz ez a mai, modern világban, ahol pillanatok alatt változnak a különféle technológiai eszközök, szokások és a többi.

Szünetek

„Azért jó tanárnak lenni, mert ott van a nyári meg a téli szünet” – ehhez hasonló kijelentéssel már nagy valószínűséggel minden tanár találkozott. Persze ezeknek a szüneteknek egy része ugyanúgy munkával telik, mint a tanítási időszakban. Készülni kell az órákra, összeegyeztetni a különböző tárgyak időpontját, megírni a tanmenetet stb. Ám a kötelességek csak egy részét teszik ki ennek az időszaknak, a maradék szünettel szabadon gazdálkodhat a pedagógus.

Nevetés

Ahogy a legtöbb munkakör esetében, úgy a tanári pályán is számtalan komikus helyzet alakul ki. Még a legszigorúbb, legmorcosabb tanítónak is mosolyt csal az arcára egy-egy humoros megjegyzés, a dolgozatokban nem ritkán előforduló „nem tudom a választ, de azért megpróbálom kitalálni” típusú megoldás vagy a hihetetlenebbnél hihetetlenebb magyarázkodások a házi feladat hiánya miatt. Persze egyénfüggő, hogy ki mit tart humorosnak, de kevés olyan ember van, aki az iskolai évekről mesélve ne tudna legalább egy vicces történetet felidézni.

De ha mindez mégsem lenne elég, akkor néhány kikezdhetetlen érv a pedagógusi szakma mellett:

1. Nemsoká ismét szünet lesz, amikor is behozhatjuk a munkahelyi elmaradásainkat.

2. Nem kell szülői/orvosi aláírásokat hamisítani, elég csak a portfólióhoz tartozó dokumentumokat.

3. Nem szól ránk senki, ha billegünk a székkel, rágózunk vagy épp beszélünk az órán.

4. Akkor is nevetnek a vicceinken, ha azok egyáltalán nem viccesek.

5. Munkánk közben értesülhetünk – nem mellesleg: teljesen ingyen – a legújabb technológiai és divattrendekről: a legújabb telefonos applikációkról, őszi ruhaviseletről, popzenekarok számairól, celebek kapcsolati státuszáról stb.

6. Bármikor elmesélhetjük a legunalmasabb és legérdektelenebb életrajzi történetünket (pl. hogy egy sérülés következtében miért nem lettünk élsportolók vagy hogy 30 éve hogyan nem jutottunk ki külföldre) anélkül, hogy bárkin is látszódna az unalom jele.

7. Bármikor elnevethetjük magunkat az óra közepén úgy, hogy komolyabb következményei lennének.

Ha pedagógusként borzalmas nap elé nézünk, gondoljunk ezekre!

A blog követése Facebookon.

A blog követése Instagramon.

0 Tovább

Szavak börtönében

Előfordult már, hogy úgy érezte, nem tudja e elmondani, ami a fejében van? Hogy nem tudja megfogalmazni a mondandóját úgy, ahogy azt szeretné, vagy nem értik úgy, ahogy szeretné? Mostl megtudhatja, hogy mi ennek az oka, és hogy miért jelent ez súlyos problémát például az iskolában. Nyelvről, nyelvhasználatról, meg- és félreértésről, és egy kis filozófiáról lesz szó.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

Sokszor érzi úgy az ember a kommunikáció során, hogy szeretne számára fontos dolgokról beszélni, de ez mégsem sikerül vagy nem úgy, ahogy szeretné. Nem tudja kellően kifejezni magát, nem képes átadni azt, ami a fejében olyan jól összeállt. És sokszor persze nem is úgy értik mások, ahogy szerinte kellene. De miért van ez így?

Az egyik alapvető oka a jelenségnek a kognitív pszichológiából és szemantikából ismert prototípus-elv. A pszicholingvisztikából jól tudjuk, hogy minden egyes szavunk különböző képeket, fogalmakat, sémákat stb. aktivál, illetve minden egyes szóhoz egy vagy több jelentést társítunk. A protípus-elv értelmében egy-egy szóhoz tartozik egy protipikus jelentés, ami azt jelenti, hogy ez a jelentés hívódik elő leggyakrabban az adott szó hallatán. Ha például azt mondjuk, hogy madár, akkor a legtöbb embernél egy veréb- vagy galambszerű, repülő, tollas jószág jut eszébe – ez a protipikus minta. Ennél sokkal ritkább, hogy például a strucc vagy a pingvin jusson eszünkbe, pedig kétségtelenül ezen állatok is a madár gyűjtőfogalomba tartoznak – ezek kevésbé protipikusak. Vagyis egy-egy szó jelentése személyenként eltér, annak ellenére, hogy gyakoriság szerint vannak tipikus esetek, jelentések, az asztalnál például a négylábú, fából készült bútor, s nem a háromlábú, üveglappal lefedett, fém bútordarab.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

A probléma ott kezdődik, hogy a beszélgetéseink során számos szót használunk, amit az agyunk folyamatosan értelmez a különféle, általunk ismert jelentések mentén. Ez egy rendkívül gyors, automatikus folyamat, és bizony nincs idő, hogy minden egyes szón külön-külön elgondolkozzunk. Sem a beszédértelmezésnél, sem pedig a beszédprodukciónál. Így nem ritka, hogy nem mindent úgy fejezünk ki szóban, ahogy szeretnénk; ezért könnyebb írásban, hiszen ott több időnk van átgondolni és megformálni a szavainkat, mondatainkat.

Mindehhez hozzátartozik, hogy egyes szavak nem találhatóak meg a mentális lexikonunkban, azaz nem sajátítottuk és raktároztuk el se a szót, se a jelentését. Ez leginkább nyelvtanulásánál, valamint általánosságban, az iskolában jelent problémát.

Minél több alternatíva (beleértve a szavak mellett a szintaktikai elemeket) közül tudunk, minél rugalmasabban választani a beszédprodukció során, annál hatékonyabb lesz a kommunikációnk.

Ha például egy gyermek csupán tőmondatokat hall otthon, akkor más színtereken, többek között az iskolában is tőmondatokat fog használni. Nem meglepő módon ezen gyermekek a legtöbb esetben kevésbé jó családi háttérrel rendelkeznek, és az iskola nem hogy nem igyekszik enyhíteni a szociális háttérből származó különbségeket: tovább mélyíti a szakadékot az egyes tanulók között.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógusHogy hogyan? Egyrészt a pedagógus a saját nyelvváltozatával és az általa használt nyelvi formákkal (valamint azok elrendezésével) hátrányos helyzetbe hozhatja azokat a tanulókat, akik más nyelvi környezetből származnak. Egyfelől azért, mert ezen beszélőközösség nyelvhasználata és -változata eltér az otthonitól, így a gyermek rögtön hátrányból indul, hiszen az új tárgyi ismereteken felül egy új nyelvváltozatot is meg kell tanulnia. Mindezt paradox módon egy számára idegen nyelvváltozat közvetítésével.

Másfelől a diák még ha próbálja is megérteni, fogalmi rendszerébe beépíteni az említett eltéréseket, nem lesz rá képes, amennyiben a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben megalázzák. Nem utolsó sorban: a pedagógiai értékelés során a gyermek egyéni nyelvi repertoárja, alapnyelve alapján ítélik meg az ő teljesítményét olyan esetekben (is), melyek során az ismeretjellegű tudást kívánják mérni a pedagógusok.

A témához szorosan kötődik még egy fogalom, nevezetesen Platón talán legismertebb hasonlata, a barlanghasonlat. Ennek értelmében mi, emberek valójában egy barlang mélyén ülünk, hozzáláncolva a barlang falához, életünk tapasztalatai pedig csupán a barlang előttünk lévő falán táncoló árnyképek sora adja (valahol mögöttük tűz ég, amögött formák váltakoznak és azoknak az árnyékát látjuk). Ezt érzékeljük mi életnek. Ám egyszer valaki közülünk (értelemszerűen a filozófus) letöri a láncait és óvatosan felmászik a barlang szájához, ahol megpillantja az igazi világot, melyet a nap világít meg. Bár felfogni nem tudja, mégis ezzel az örömhírrel tér vissza a hozzánk, akik persze nem hiszünk neki és jól megverjük, mondván borzolja a kedélyeket.

bortonsprint kommunikáció nyelv nyelvi hátrány nyelvészet prototípus barlanghasonlat platon nyelvi diszkrimináció iskola család otthon nevelés oktatás tanár pedagógia pedagógus

Sokszor egészen hasonló dolog játszódik, amikor valamilyen komolyabb, elvontabb, tudományos igényű stb. témakörről szeretnénk beszélni. Gyakran hiányzik ugyanis a közös referencia, vagyis – Platón hasonlatának megfelelően – míg mi az eredeti tárgyat látjuk, addig a beszélgetőpartner csupán annak árnyékát.

Természetesen a kommunikáció egy nagyon fontos eleme, hogy a felek közös erőfeszítéseket tegyenek a valóság, aktuális téma közös leképezésére. Ám ez nem minden esetben valósul meg, vagy legalábbis nem maradéktalanul. Nem tudjuk, hogy beszélőpartnerünk mentális lexikonában mely szavak, kifejezések találhatóak, ahogy azt sem, hogy egyes szavakhoz az általunk protipikusnak vélt jelentést társítja-e a másik fél. Gondoljunk csak a saját szakterületünkre: sokszor rendkívül nehéz erről beszélni, hiszen nem tudjuk, hogy a beszélőpartnerünk mennyire szakavatott a témában.

Hogy mit lehet tenni? A legfontosabb, hogy a kommunikációt a másik félhez igazítsuk, alkalmazkodjunk az ő tudásához, nyelvi sajátosságaihoz. Legyen az egy gyermek, akti tanítunk vagy egy felnőtt, akivel több ponton is különböző a nyelvi repertoárunk.

A blog követése Facebookon.

A blog követése Instagramon.

0 Tovább

Miért válunk gonosszá? (a stanfordi börtönkísérlet tanulságairól)

A legtöbb ember elítéli, ami Hitler irányítása alatt történt a Harmadik Birodalomban. Azon azonban már kevesen gondolkodnak el, hogy hogyan váltak fiatal, normális fiúk nácikká. Miért válnak alapvetően jó emberek gonosszá? Mi magunk nem ilyenek vagyunk? Nem lennénk SS-tisztek adott körülmények között? A stanfordi börtönkísérlet tanulságaiból és a résztvevők feljegyzéseiből megtudjuk.

borton bortonsprint börtön zimbardo kísérlet gonosz náci helyzet kontextus rab őr szabadság

A szicíliai bevándorlók gyermekeként született amerikai (szociál)pszichológus, Philip George Zimbardo 1933. március 23-án, New Yorkban látta meg a napvilágot. 1954-ben pszichológia, szociológia és antropológia diplomával a zsebében a Brooklyn College-ban kezdett el tanulni, később pedig a Yale-en doktorált. Ezután több amerikai egyetemen tanított, végül 1968-tól a Stanfordra került, ahol elvégezte a méltán híressé vált börtönkísérletét.

Zimbardo az emberek fogságban való viselkedéséről szeretett volna többet megtudni az 1971-es stanfordi börtönkísérletével. A helyi lapban feladott újsághirdetésre jelentkezők közül kiválasztotta a legegészségesebb, mentálisan legstabilabb 24 férfit (ezek többnyire a középosztályból való, intelligens egyetemista hallgatók voltak). Ezután véletlenszerű kiválasztással két csoportra osztották az alanyokat: rabokra és börtönőrökre. Ezek a kiosztott szerepek a rabok tekintetében tehetetlenséget, a saját életre való befolyás hiányát jelentették, míg az őrök számára korlátlan hatalmat – a való élethez hasonlóan.

Hogy a kísérlet minél élethűbb legyen a rabszereppel rendelkező alanyoknak azt mondták, hogy majd a későbbiekben fogják őket felkeresni, amikor ténylegesen elkezdődik a kísérlet. A megkeresés a Palo Alto-i rendőség által történt. A rendőrök a lakásukon keresték fel őket, elmondták a hivatalos szöveget, a kocsinak lökték, megmotozták, majd megbilincselték őket, és a szirénákat bekapcsolva hajtottak el velük a helyi rendőrkapitányságra. Itt ujjlenyomatot vettek tőlük, lefényképezték, végül egy valódi börtöncellába zárták őket, ahonnan később bekötött szemmel átszállították a kísérlet helyszínéül szolgáló Stanfordi Egyetem alagsorába, ahol rituálisan lealacsonyították az alanyokat, a nevüket egy számra cserélték. Minderre azért volt szükség, mert ha valaki önszántából adja fel szabadságát, akkor ez nem a valóságot modellezi, hiszen a valóságban elveszik azt az embertől. Az őrök két utasítást kaptak: tartsák fenn a rendet és ne alkalmazzanak fizikai erőszakot, csakis szimbolikusat (pl. ha megérintenek valakit a gumibotjukkal, akkor az olyan, mintha megütötték volna).

borton bortonsprint börtön zimbardo kísérlet gonosz náci helyzet kontextus rab őr szabadság

A kísérlet érdemi része ezután következett. A börtönőrök az első naptól kezdődően visszaéltek hatalmukkal. Zsarnok, már-már szadista módon viselkedtek, örömüket lelték a rabok verbális és fizikai bántalmazásában, megalázásában. Megpróbálták őket egymás közötti szexuális játékokra rávenni, esetenként a WC használatát is megtiltották számukra. Minderről a kísérlet után az egyik alany (Doug [8612]) így nyilatkozott a kísérlet utáni csoportfoglalkozásokon:

"A tárgyi feltételek, az őrök, a cellák meg ilyesmik egyáltalán nem érdekeltek – például sosem zavart, hogy meztelen vagyok, lánccal a bokámon. A legrosszabb a lélektani rész volt, ami a fejemben zajlott. Azt tudni, hogy nem mehetek el, amikor csak tetszik… nem mehetek a fürdőszobába, amikor akarok… attól borul ki az ember, hogy nincs választási lehetősége".

Annak ellenére, hogy mentálisan a legjobb állapotban lévők közül kerültek ki a rab szerepű alanyok egyre inkább depresszióssá, irracionális gondolkodásúvá, pszichésen instabillá váltak. Mindezek következtében két rabot elbocsájtottak, végül pedig a kéthetesre tervezett kísérletet hat nap elteltével befejezték. A kísérlet kontrollálhatatlanná, ellenőrizhetetlenné és túlságosan kockázatossá vált. Minderről Zimbardo így írt:

"amit láttunk, iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik […] a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk („őrök”) úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások („foglyok”) szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott."

Azt követően, hogy a kísérletet megszakították, a résztvevőknek egy lezáró, levezető beszélgetést tartottak. Először külön-külön a két (őr és rab) csoportnak, majd együtt az összes alanynak, ami heteken keresztül folytatódott, ugyanis mindkét tábornak segítség kellett az eset feldolgozásához. A raboknak a lelki problémáik, míg az őröknek a viselkedésük miatt érzett bűntudat következtében. Ezt Zimbardo és kollégái úgy próbálták orvosolni, hogy elmagyarázták a kísérlet egyik legfőbb tanulságát.

A fő tanulság pedig a következő: nem a személyiségbeli jegyek határozták meg a kísérleti személyek viselkedését, hanem az adott helyzet. Ahogy megkapták és felvették a szerepüket, elkezdtek csoporttagként, nem pedig egyénként viselkedni. Ebből kifolyólag az érzett felelősség mértéke erőteljesen csökkent. Továbbá egy megfelelő ideológia (a rendet fenn kell tartani, ők gonoszak, mi jók vagyunk), illetve környezeti háttér (intézmény) legitimálhat bármilyen szörnyű, gonosz cselekedetet, valamint engedelmességet és befolyásolhatóságot válthat ki az emberekből. Vagyis mi is jó eséllyel hasonlóképpen tennénk börtönőrként vagy a második világháború idején élő német fiatalemberként. Hihetetlennek hangzik, igaz? Bizonyára megfordul a kedves olvasó fejében, hogy ő biztosan nem tenne ilyesmit, nem viselkedne úgy. De a kísérlet tanulságai óva intenek minket. Többek között Chuck Burdan, az egyik „börtönőr” is hasonlóan vélekedett a kísérlet előtt, ám a kísérletben a viselkedése jelentős változáson ment keresztül. Íme a feljegyzéseinek néhány részlete:

(A kísérlet előtt): Mivel pacifista vagyok, és az erőszak alkalmazását elvetem, el sem tudom képzelni, milyen őrnek lenni, és/vagy élőlényekkel rosszul bánni. Remélem, rab leszek, és nem őr.

(Az őröknek tartott eligazítás után): Kétlem, hogy olyan „komolyan” vennénk a feladatot, mint ahogy a kísérletvezetők gondolják. Némi megkönnyebbülést érzek, hogy csak tartalékos őr vagyok.

(Második nap): 5704 dohányozni szeretne, de nem adok rá engedélyt – én nem dohányzom és nem szimpatizálok a sráccal […] Később azon kapom magam, hogy a hatalmamat fitogtatva a falakat, rácsokat, székeket ütögetem a gumibottal … Létszámellenőrzés és lámpaoltás után Hellmann meg én (a rabok bosszantására) hangosan megbeszéljük, mit fogunk csinálni a barátnőnkkel, miután hazamentünk.

(Harmadik nap): […] még egyszer emlékeztetjük a rabokat, hogy eszükbe ne jusson panaszkodni, különben azonnal megszakítjuk a láthatást. Önként jelentkeztem az egyik őrnek, aki a beszélő alatt jelen van az udvarban, mert első alkalommal próbálhattam ki azt a fajta manipulátori hatalmat, ami igazán élvezek: én vagyok az a megkerülhetetlen valaki, aki szinte teljes mértékben meghatározza, miről szabad beszélni, és miről nem.

(Negyedik nap): A pszichológus leszid, mert az egyik rab kezét összebilincselem, és a szemét bekötöm, amikor elvezetem a szobájából, mire én háborogva megjegyzem, ez biztonsági intézkedés és különben sincs semmi köze hozzá… Otthon egyre kevésbé vagyok képes a valóságos helyzetről beszélni.

(Ötödik nap): Az új rab [416] nem hajlandó megenni a pár virslit. A verembe toloncoljuk, és megparancsoljuk, hogy egy-egy virslit szorongasson a kezében. A tekintélyünk forog kockán […] Elhatározom, erőszakkal megetetem, de nem eszik. Hagyom, hadd csorogjon végig az arcán az étel. Mintha nem is én művelném mindezt. Gyűlölöm magam, mert evésre kényszerítem. És gyűlölöm őt is, mert nem eszik.

(Hatodik nap – kísérlet megszakítása): Nehezemre esik a beszéd a „kijózanító” beszélgetés alatt: minden olyan feszül és kellemetlen. Felpattanok a bringámra, hazatekerek, süt a nap. Átkozottul jó kint lenni.

(Hetekkel később): Csak hetekkel később ébredek rá az esemény mérhetetlen kegyetlenségére…

borton bortonsprint börtön zimbardo kísérlet gonosz náci helyzet kontextus rab őr szabadság

Zimbardo kísérlete arra próbál választ adni és megérteni (vagy megértetni), hogy hogyan változnak adott helyzetben jó emberek rosszakká, ifjú németek náci gyilkosokká. Ám ettől még a bűn bűn marad, a felelősség nem szűnik meg – a kísérlet és annak tanulsága nem felmentés. Csupán belátható lesz a helyzet hatalma, az hogy hasonló szituációban mi is hasonlóan cselekednénk. És ha ezt elfogadjuk, akkor talán kevésbé leszünk fogékonyak ilyesmire a konkrét helyzetben.

(Megjegyzés: A stanfordi börtönkísérlet alapján filmfeldolgozás is készült, amit azért érdemes fenntartásokkal kezelni a valódi történések tekintetében. Ellenben, ha az eredeti kísérlet tovább folytatódott volna, könnyen elképzelhető, hogy a filmbeli jelenetek egyáltalán nem minősülnének túlzásnak).

Felhasznált irodalom:
Elliot Aronson (1987): A társas lény, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 50.
Mackie, Diane M. és Smith, Eliot R. (2004): Szociálpszichoilógia, Osiris Kiadó, Budapest, 118-120.
Zimbardo, Philip (2012): A Lucifer-hatás – hogyan és miért válnak jó emberek gonosszá, Ab Ovo.

A blog követése Facebookon.

4 Tovább

A férfi szemében a nő: darab hús?

A férfiak úgy tekintenek a legtöbb nőre, mint egy darab húsra – gyakran hallani ehhez hasonló véleményeket, elsősorban nőktől. Sztereotípia lenne, avagy valóban így van? Ha igen, miért lehetséges ez? Mennyi a felelőssége a nőnek és mennyi a férfinak abban, ha tényleg ez a helyzet áll fenn? Mit mond erről a pszichológia?                                                                                                                      

férfi nő párkapcsolat szerelem férfi és nő önbecsülés önértékelés hús hússprint csaj csajozás vadász hunter felelősség evolúciós pszichológia

A nőre húsként tekinteni, a férfira pedig amolyan vadászként, ragadozóként nem újszerű megközelítés. Manapság sincs ez másképp: nők és férfiak tömege egyaránt panaszkodik, hogy lemenni egy-egy szórakozóhelyre nagyjából olyan, mint egy húspiacon szédelegni. A nők az áruk, a férfiak a vásárlók, aztán pár órán belül a portéka és a vásárló egymásra talál. A kérdés, hogy mennyire jellemző ez manapság a társadalmunkra és miért lehet így? Tudományosan miként magyarázható a jelenség? Mekkora a szerepe ebben a hölgyeknek és mekkora az uraknak?

Az evolúció a hibás?

A nő hússal való azonosítása, illetve a férfi viselkedésének vadászatként történő értelmezése nem véletlen, ha az evolúciós pszichológiából indulunk ki. A férfiak ugyanis a fajfenntartás szempontjából akkor a leghatékonyabbak, ha minél több nőt termékenyítenek meg, így megsokszorozva génjeik továbbélésének az esélyét. Ezzel szemben a nők épp fordítva vannak huzalozva, ugyanis a biológiai tényezők miatt jóval nagyobb hátrányból indulnak: a maximális utódnemzés korlátozva van náluk. Ennek következtében a nő célja egy olyan partner megtalálása és megtartása, aki hosszútávon gondoskodik az utód(ok)ról és róla. Leegyszerűsítve:

a férfi szétszórja magvait, a nő pedig felneveli és gondozza az utódokat, így lesz a leghatékonyabb a fajfenntartás.

férfi nő párkapcsolat szerelem férfi és nő önbecsülés önértékelés hús hússprint csaj csajozás vadász hunter felelősség evolúciós pszichológia

Éppen ezért a vadász és hús metaforák nagyon is találóak. Ám a helyzet közel sem ennyire egyszerű, hiszen ha csak ennyiről lenne szó, akkor teljesen természetes lenne a megcsalás, többnejűség vagy több párkapcsolatban való együttélés. Van itt valami más is, amit hívhatunk szerelemnek vagy éppen harmonikus párkapcsolatnak. Ebben viszont az említetteknek csupán korlátozottan, pontosabban egy-egy nőre korlátozva van szerepe.

A szerencsésebbek voltak már részesei boldog, jól működő, felnőtt párkapcsolatnak, aminek az egyik fő ismérve, hogy a benne lévő személyeket nem lehet kizökkenteni, elcsábítani: stabilak a felek, biztosak önmagukban éppúgy, mint a párjukban. Ilyenkor a fenti evolúciós mechanizmus nem lép életbe, a férfi nem a mennyiségi mutatókra, hanem a minőségire fókuszál, azaz egyetlen nőt szeret, és kizárólag tőle akar utódokat. De akkor mégis miért érezzük úgy, hogy a valóságban ez a pozitív, mintaértékű eset elenyésző, a húspiac-effektus ellenben igen gyakori?

A nő szerepe

Az ismert pszichológus, Csernus Imre az írja A nő című könyvében, hogy

„lehet valaki kikent-kifent liba, lehet rajta akár másfél milla értékű ruha, a szememben akkor sem lesz jó nő, hanem csak egy görcs, aki hol ezzel, hol azzal, hol amazzal virít. Egy darab hús. Egy darab hús, ami megöregszik”.

férfi nő párkapcsolat szerelem férfi és nő önbecsülés önértékelés hús hússprint csaj csajozás vadász hunter felelősség evolúciós pszichológia

Az idézetben egy rendkívül fontos mondandó található a téma kapcsán. Habár Csernus a sminket és a ruhát emeli ki, kétségtelenül ide tartozik az összes olyan külsőség, ami a belső gyengeségeit hivatott elfedni az adott hölgynek. És ebben áll a problémakör kulcsa: azért tekintenek a férfiak egy-egy nőre egy-egy darab húsként, mert az a személy nem rendelkezik a valóságban azokkal a belső jegyekkel, amikkel egy igazi nőnek rendelkeznie kell(ene) – például megfelelő önismerettel, önbecsüléssel, belső harmóniával. Nem sugárzik belőle a belső egyensúly, legfeljebb a látszata van meg. Mindeközben pedig szeretné, ha ez a látszat valósággá válna, ám az ezzel járó munkát nem vállalja.

Ha egy lánynál csak a nőiesség látszata van meg, akkor ezt a férfiak nagyon gyakran ösztönösen meg is érzik. Megérzik, hogy valójában gyenge, sérült, alacsony önbecsülésű, külső visszacsatolást keres, illetve hogy ezeket megkapja, sok-sok dolgot meg is tesz. Lehet, hogy csak flörtöl, de nem ritka, hogy egészen a szexig elmegy, csak azért, hogy ideig-óráig (jobb) nőnek érezhesse magát. Persze ez csupán önámítás, felületi kezelés. A valódi probléma, az önmagával való szembenézés nem történik meg. Mindennek fényében pedig nincs mit csodálkozni, hogy a férfi nem a nőt látja meg az illetőben, hanem a potenciális a lehetőséget, a prédát, a darab húst.

férfi nő párkapcsolat szerelem férfi és nő önbecsülés önértékelés hús hússprint csaj csajozás vadász hunter felelősség evolúciós pszichológia

A férfi szerepe

A nőével ellentétben a férfi szerepe ebben a történetben igen elenyésző. Bár elsőre furcsának tűnhet, de valójában az, hogy a nő egy darab húsként van kezelve, a férfitól független. Nem a férfi a hunyó, ez nem az ő felelőssége. Ha egy nő tiszteli és szereti önmagát, akkor nem hagyja, hogy egy férfi így tekintsen rá – mindenkivel csak azt tehetik meg, amit hagy, hogy megtegyenek (természetesen ez mindkét nem tagjaira áll).

Vagyis nő felelőssége, hogy hogyan viszonyul önmagához, a testéhez és lelkéhez egyaránt. Az ő felelőssége, hogy elfogadja-e azt, hogy emberből van, éppen ezért hibái is akadnak szép számmal, amiknek egy részén változtathat, míg a másik részén nem, ám elfogadhatja azokat. Az is az ő felelőssége, hogy bevallja-e önmagának ezeket, akárcsak az, hogy kimondja-e azt a fájdalmas, de iszonyúan fontos mondatot, hogy: az én felelősségem, hogy a párom nem tisztel vagy hogy a férfiak egy darab húsként tekintenek rám – mert hagyom.

A férfinak legfeljebb abban áll a felelőssége, hogy egy-egy ilyen hölggyel mit kezd. Kihasználja-e az alacsony önértékelésből, szeretethiányból stb. származó lehetőségeket ilyen vagy amolyan formában? Belemegy-e a játszmába, mert ő sem elég stabil vagy mert elkápráztatja egy pillanatnyi külcsín? Egy darab húsként tekint-e a nőre vagy egész egyszerűen nem foglalkozik vele, mert olyan nőt keres, aki ennél sokkal több és akire nem lehet így tekinteni.

A blog követése Facebookon.

3 Tovább

Időperspektívák

Egyesek nagyon szeretnek a múltba révedni, régi dolgokat felidézni, míg mások inkább előre néznek, s a jövőre fókuszálnak, illetve olyanok is akadnak, akik a jelennek élnek, afféle hedonista élvezethajhászként. De vajon ki csinálja jól? A hedonista, a nosztalgiázó vagy a jövőbe tekintő? És Ön melyik kategóriába tartozik? Idő, időkategóriák és időészlelés a boldogságunk szolgálatában.

zimbardo idő időperspektíva múlt jelen jövő érzékelés

Életünk döntések sokaságából épül fel. Vannak, akik rengeteget rágódnak egy-egy döntés meghozatalán, és akadnak olyanok is, akik szinte gondolkodás nélkül döntenek ugyanabban a helyzetben. De vajon min múlik ez?

A stanfordi börtönkísérletéről híressé vált Philip Zimbardo és kollégája, John Boyd szerint az időperspektívánkon, amely meghatározza életünk szinte minden mozzanatát. Ha ez megfelelő, akkor az életben való boldogulásra és boldogságra sokkal nagyobb az esélyünk. Éppen ezért érdemes tisztában lenni a saját időészlelésünk fajtájával, majd céljainkhoz mérten alakítanunk azt.

Az objektív idő(észlelés), amely az idő tényleges múlását jelöli. Ezzel szemben a szubjektív idő(észlelés) az idő megélésének személyes vonatkozása, amit az adott szituáció és érzelmi állapot befolyásol. Nem véletlen a „jó társaságban röpül az idő” szólás: ha nagyon jól érezzük magunkat valakikkel, akkor az órák perceknek tűnnek. Ezzel szemben, ha olyasmit csinálunk, amiben nem érezzük jól magunkat, akkor a percek óráknak tűnnek.

zimbardo idő időperspektíva múlt jelen jövő érzékelés

Az ilyen és ezekhez hasonló élményeinket aztán emlékekként tároljuk tovább, azaz a múltunk részét fogják képezni. Azonban ezek kihatással vannak a jelenünkre – gondoljunk csak a megszerzett tapasztalatainkra, amik alapján egy-egy szituációban automatikusan cselekszünk –, ezáltal a jövőnkre is. Persze mindez gyakran tudattalanul működik, hiszen döntéshelyzetekben erre nem feltétlen gondolunk.

Az időkategóriák

Zimbardoék nem meglepő módon három időkategóriát különítenek el, amik a következőek: múlt, jelen és jövő. Ezeket tovább bontják negatív és pozitív alcsoportokra, így tehát összesen hat időperspektíváról vagy időkategóriáról beszélhetünk. Ha például valaki a jelen időkategóriáját részesíti előnyben, akkor ő a pillanatnyi szükségletei azonnali kielégítésére törekszik, kockázatot vállal stb., de lehet jelenfatalista is, aki sokkal behatároltabban működik (alapvetően hisz a sorsszerűségben, de igyekszik kontrollálni az eseményeket). A nosztalgikusan gondolkodók tekinthetnek a múltra negatívan vagy pozitívan, és ugyanígy a jövőre fókuszálók, attól függően, hogy hogyan tekintenek az adott idősíkra.

zimbardo idő időperspektíva múlt jelen jövő érzékelés

Mindegyik időkategóriának megvan a maga előnye és hátránya, illetve meg kell találni a középutat, ugyanis bármelyik időperspektíva túlsúlya problémákhoz vezethet. Ha túlságosan az egyik idősíkban élünk, akkor az korlátozza döntési lehetőségeinket. Éppen ezért fontos, hogy mindegyik időperspektíva pozitív, releváns részét vegyük figyelembe, egyensúlyra törekedjünk ezek között.

Tény, hogy a legtovább a pozitív jövőorientáltságú személyek élnek, ami többek között a tudatos életmódnak, a kockázatok kerülésének köszönhető. Ám ha a jövőfókusz túlsúlyba kerül, akkor az ilyen személyek munkamániásokká válnak, így nem marad idejük az olyan lényeges dolgokra, mint a család vagy a barátok. De ugyanígy, ha valaki túlságosan a múltban él, korlátozza a lehetőségei megélését, és kevésbé tud alkalmazkodni az új dolgokhoz. Akinél pedig a jelenorientáltság az erőteljes, pillanatnyi boldogságát megkapja ugyan, ám ez hosszútávon függőséget, szenvedélybeteg viselkedést okozhat.

Hogy jön ez a kapcsolatainkhoz?

Amint az látszik, az időperspektíváink életünk számos területére kihatással vannak. Ezek közül a legérdekesebb talán az időperspektívák kapcsolatainkban betöltött szerepe. Tudniillik ezeket is befolyásolja mind a saját, mind a másik fél időperspektívája, legyen szó barátságról vagy épp párkapcsolatról.

Először is azt kell megemlíteni, hogy az időkategóriák nagyban meghatározzák, hogy kiket kedvelünk, szeretünk. Azokat az embereket kedveljük jobban, akik hozzánk hasonló időkategóriával rendelkeznek. Fordítva pedig: azokat kritizáljuk, akiknek az időmegítélése a mienktől eltér.

Ha megértjük, hogy milyen a hozzánk közeli emberek időkategóriája, akkor számos felesleges konfliktust kerülhetünk el. Emellett könnyebben megérthetjük, sőt elfogadhatjuk azt, ami a mi időzónánkból nézve első ránézésre elfogadhatatlannak tűnik. „Ráadásul – mondja Zimbardo – megtanulhatjuk értékelni mások időperspektíváját: ha például mi túlságosan a jövőben élünk, mások révén beengedhetünk némi szórakozást és kockázatvállalást az életünkbe, vagy – szünetet tartva rohanó életmódunkban – tanulhatunk kicsit a múltból.”

Irodalom

Izsák Norbert (2012): Túllépni a kudarcokon – interjú Philip Zimbardoval, HVG extra: Pszichológia #2, 2012/02 szám.
Kovács Petra: A személyes időperspektívák elmélete és gyakorlata
Philip Zimbardo – John Boyd (2012): Időparadoxon, Budapest, HVG könyvek.

 

0 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek