Gyönyörűnek tartalak, csinálnék rólad egy képet!

Te hogyan reagálnál arra, ha valaki azt mondaná neked, hogy „képeket készítek olyan dolgokról, amit szépnek tartok”, és téged szeretne megörökíteni? Egy chicagói középiskolában ez történt, az eredmény pedig igen érdekes. Pláne azoknak, akiket érdekel a testbeszéd vagy a hazugság felismerésének témaköre.                                                                                                                            

pszichológia hazugság Duchenne testbeszéd arc szépség mosoly öröm érzelmek alapérzelmek meglepettség

Az év egyik legérdekesebb projektje Shea Glover nevéhez fűződik, aki egy chicagói középiskolában fényképezte a diákokat, akiknek azt mondta, hogy „képeket készítek olyan dolgokról, amit szépnek tartok”. Az ötletgazdának az eredeti célja nem az volt, hogy az emberek reakcióit rögzítse: „egyszerűen csak a szépséget vettem fel és ez lett az eredmény” – írja. Azonban nem csupán egy egyszerű, vidám kis felvételről van itt szó. A reakciók által nagyon izgalmas viselkedésbeli jegyek, az emberi viselkedés és testbeszéd szinte mindenkire érvényes jelei figyelhetőek meg. De először is lássuk a videót:

Miután konstatáltuk, hogy egy rendkívül ötletes és pozitív videót láttunk, érdemes megfigyelni az emberek konkrét reakcióit. Ezeket alapvetően két csoportra oszthatjuk az alapérzelmek szempontjából.

Elsősorban meglepettséget és örömöt tükröző arckifejezéseket láthatunk.

Ez kettő a hat alapérzelem közül, melyek a következőek: düh, félelem, undor, meglepettség, öröm és szomorúság (egyes kutatók elkülönítik még a megvetést is, valamint a semleges arckifejezést). Bár az arcizmaink mozgatása felett van akaratlagos irányításunk, az arcunk alapvetően kettős rendszer. Általunk választott (szándékos), illetve spontán, akaratunktól függetlenül megjelenő arckifejezések alkotják arcjátékunkat. Az utóbbiak az evolúció során alakultak ki, és tulajdonképpen minden személynél azonosak. Függetlenek a nemtől, a kortól, a kultúrától, ezért hívjuk őket univerzális arckifejezéseknek. De térjünk vissza az eredeti két érzelemkifejeződésünkre.

A valódi meglepettség nagyon sokszor megjelenik a fiatalok arcán. Ennek a következő, arcunkról leolvasható fő jelei vannak: a szemöldök megemelkedése, a szemek tágra nyílása, valamint a száj nyitva maradása (gyakran csak résnyire). És ha valaki szeretné tudni, hogy a meglepettség valódi vagy mímelt, akkor nem árt azzal tisztában lenni, hogy

a valódi meglepettség nem tart tovább 1 másodpercnél.

A 3:05-től szereplő lány például gyanús, hogy nem lepődött meg valóban, hanem csupán eljátszotta az érzelmet. Sokáig tart a reakciója, a szemei sem kerekednek úgy, ahogyan a valódi meglepettségnél szokás, ahogy az például a videón 0:56-től látható. Mindez pedig egy nagyon jó támpont azoknak, akik hazugságvizsgálattal foglalkoznak.

pszichológia hazugság Duchenne testbeszéd arc szépség mosoly öröm érzelmek alapérzelmek meglepettség

A másik érzelemnél, az örömnél szintén megvan ez a kettősség, vagyis beszélhetünk valódi és hamis örömről. Ám e kettő megkülönböztetése az egyik legnehezebb feladat, mivel

(hamis) mosolyt varázsolni az arcunkra szinte bármikor képesek vagyunk.

A hazugság szempontjából kétféle mosolyt különböztethetünk meg. Az őszinte, belülről jövő mosolyt (ezt nevezzük Duchenne-mosolynak), illetve a nem őszinte mosolyt (pl. a szociális mosolyt vagy vicsort). Egy valamit ezzel kapcsolatban fontos leszögezni: ez utóbbi kategóriába nem szükségszerűen rossz és negatív mosolyfélék tartoznak. A szociális mosollyal például az együttérzésünket, jóindulatunkat fejezhetjük ki mások iránt, valamint igen nagy szerepe van a kapcsolataink épülésében, építésében.
 

Guillaume Duchenne francia neurológus és orvoskutató az 1800-as évek közepén vizsgálta az emberi arcizmok működését. Elektromos árammal ingerelte az egyes arcizmokat, és azt állapította meg, hogy a nevetés és a vicsor közötti fő különbség valójában nem a szájnál, hanem sokkal inkább a szemeknél jelenik meg. Az ezekért a mozgásokért felelős szemmozgató izmokat rendkívül nehéz akaratlagosan irányítani, illetve ezek rajzolnak ki az arcunkon kisebb-nagyobb szarkalábakat. Ez az őszinte mosoly elsődleges jele, amit száz évvel később Duchenne-mosolynak kereszteltek.

Visszatérve a valódi örömhöz és mosolyhoz, a következőkre érdemes odafigyelni.

A valódi öröm esetében megjelennek a szarkalábak, ami a fő jele az igazi mosolynak.

De ezen kívül megemelkedik az arc két oldala (a pofa rész), illetve a szemkörnyéki izmok is megmozdulnak. Mindez jól látszik például ennél a lánynál 1:20-tól. Ellenben a közvetlen utána következő lánynál a nem valódi mosoly figyelhető meg.

pszichológia hazugság Duchenne testbeszéd arc szépség mosoly öröm érzelmek alapérzelmek meglepettségVégezetül egy valamit tisztázni kell. Ahhoz nagyon szemfülesnek és tapasztaltnak kell lenni, hogy valaki felismerje a hazugságot. A szakértők mindezt évekig gyakorolják, és még így sem tudják minden esetben eldönteni, hogy mi az igazság. Tehát hiába van az igazság az arcunkra írva: mit sem ér, ha nem tudjuk olvasni megfelelően.

0 Tovább

A falak nem a határokon, hanem az elmékben vannak - Más szemmel a menekültválságról

Az utóbbi időben rengeteg hír látott napvilágot a menekültekkel kapcsolatban. Falak a határokon, egyre feszültebb helyzet a befogadóállomásokon, a schengeni határok felfüggesztésének gondolata – néhány az elmúlt hetek történéseiből. Gyűlölködés, agresszió, intolerancia – néhány az elmúlt hetek jellemző reakcióiból. De mi áll a háttérben?                      

Rengeteg hírt olvashattunk már a menekültekről, a terrortámadásokkal való összefüggésektől kezdve egészen a legújabb fejleményig, a schengeni rendszer megszüntetésének gondolatáig. Jóval kevesebbet hallunk azonban az események mögött meghúzódó pszichológiai mechanizmusokról. Miért gyűlölünk olyan embereket, akikről szinte semmit sem tudunk? Mi magyarázza ezt a rengeteg szélsőséges megnyilvánulást menekültügyben?

A miértek megértéshez először is vegyünk elő egy nem éppen mai kísérletet az 50-es évekből. A török származású amerikai szociálpszichológus, Muzafer Sherif összegyűjt néhány 11-12 év körüli, jó magaviseletű, rendes fiút, majd két csoportot alakít ki belőlük. Elkezdődik a csoportműködés, kialakulnak a csoporton belüli szerepek, létrejönnek a csoportnormák. Ahogy a csoportközi konfliktus is.

A kísérletben a versengő tevékenységek során létrejövő csoportközi kapcsolat mindkét csoport tagjainál ellenséges magatartást és kölcsönös sztereotípiákat vont maga után. Az ellenségeskedés abban nyilvánult meg, hogy

a fiúk sértegették, szidták egymást, összeverekedtek, elégették az ellenfél zászlóját, feldúlták a másik csoport körletét.

A sztereotípiák mindezeknek a szolgálatában álltak, ugyanis

a sajátjához képest mindkét csoport nagyon kedvezőtlen képet alakított ki a másikról, illetve a saját teljesítményt erőteljesen túlértékelte.

Ezzel párhuzamosan a saját csoporton belüli együttműködési hajlandóság és szolidaritás fokozódott, valamint a személyek helyzetének elrendeződésében is változások következtek be (pl. vezetőváltás). Végezetül a csoportok közötti távolságot kifejező attitűdök annyira felerősödtek, hogy a csoportok képtelenek voltak bárminemű közös tevékenység végzésére.

Nem nehéz belátni, hogy egészen hasonló mechanizmusok működnek jelen helyzetben is. A „mi” és az „ők” szembenállása, szembeállítása hasonló következményekkel jár a bevándorlók és a hazájukban élő polgárok között. A menekültek kedvezőtlen megítélése, a velük szemben tanúsított agresszió és intolerancia nagyon könnyen kiváltható az emberekből, ami meg is történt mind a média, mind a politikai vezetők által. Hogyan? Egy nagyon egyszerű, klasszikus „módszer” segítségével: előítéletek gyártásával.

Az előítéletekkel kapcsolatban is ismerünk egy igen híres kísérletet, nevezetesen Jane Elliott 1968-as vizsgálatát. Az amerikai tanítónő egy reggel azt mondta a diákjainak, hogy ma hallotta a rádióban, hogy a kék szeműek felsőbbrendűbbek, mint a barna szeműek, akik jóval butábbak egy tudományos vizsgálat szerint. Éppen ezért a kék szeműeknek ezentúl megkülönböztető gallért kell viselniük, illetve nem játszhatnak barna szemű társaikkal. A gyerekek viselkedése pillanatok alatt megváltozott. A kék szeműek elutasítóak és megvetőek lettek a barna szeműekkel szemben.

Másnap a tanítónő azt mondta, hogy tévedett, és valójában fordítva van, azaz a barna szeműek a felsőbbrendűek. Ennek következtében a barna szeműek viselkedtek úgy, ahogy az előző nap a kék szemű társaik. Elliott beszámolója szerint

még a legokosabb, legempatikusabb gyerekek is „gonosszá” változtak néhány órán belül.

Hogy egyértelmű legyen: gyakorlatilag ugyanez történik pillanatnyilag is. Csupán annyi a különbség, hogy nem a kék vagy barna szemszín, hanem a bevándorló-otthonélő a megkülönböztetés alapja. És nem az intelligencia, hanem a kulturális eltérések, a (gyakran valótlan) magatartásbeli sztereotípiák (pl. megerőszakolnak nőket, terroristák stb.) szolgálnak indoklásra.

Ehhez jön még egy erőteljes félelemkeltés is, amiben szintén hatalmas szerep jut a médiának. Nem mintha nem lenne így is eléggé idegenellenes az ország (l. a pirézek megítélését, akik annak ellenére veszik el a munkákat, hogy nem szeretnek dolgozni).

Természetesen a félelem, a csoportközi konfliktus, illetve az előítéletek megléte óhatatlan velejárója az ehhez hasonló szituációknak. De az, hogy ezeket hogyan kezeljük, hogy hogyan viszonyulunk más emberekhez, már más kérdés. Úgy vélem, hogy – pszichológiai tényezők ide vagy oda – nem helyénvaló az ilyesféle általánosítás, nem szabad egy embert megítélni sztereotípiák által. Mi is kerülhetünk hasonló helyzetbe bármikor. Érdemes elgondolkozni a gyűlölködőknek, hogy ők mit tennének, ha a lakhelyén az erőszakos cselekmények, a háború, a kegyetlenség mindennaposak lennének.

13 Tovább

Könnyed esti poszt a meztelenség, a művészet és a tudomány jegyében

Nem mindennapi alkotással állt elő a napokban két kolumbiai művész, akiknek sikerült a művészetet, a meztelenséget és a tudományt összekapcsolnia. Nem is akárhogyan: bámulatosan részletgazdag és finom grafikákkal jelenítették meg emberi testeken, hogy mi rejtőzik a bőrünk alatt.                                                                                                                                                                                             

A képzőművészetben nem ritka, hogy a festők, grafikusok a csupasz emberi testet választják alkotásuk központi témájának. Ám az közel sem olyan gyakori, amikor valaki ezt úgy teszi, hogy művében a művészi értékek mellett a tudomány is szerepet kapjon. Most azonban ez megtörtént, és az eredmény csodálatos.

David Pérez emberi testekre rajzolt rendkívül aprólékos grafikáit Paola Rojas H. fotóművész örökítette meg. A sorozat neve Visceral (Zsigeri), és amint az látható, a kék és a vörös szín ellentéte az alapja a koncepciónak. Íme a fotók:

Az alkotás folyamatáról pedig íme egy "háttérfotó":

A képek forrása (a két alkotó oldala): 

https://www.behance.net/DavidFeliperez
https://www.behance.net/paolar

0 Tovább

Minden-kép(p) más-kép(p) egyforma

Valószínűleg már sokan találkoztak egy mostanában igencsak felkapott videóval, amely nem véletlen tett szert ekkora népszerűségre. Előre nem árulom el, melyik videóról van szó, de két dolgot elmondhatok. Az egyik, hogy a felvétel remekül szemlélteti a „mindenki másképp egyforma” elvet. A másik, hogy egy pszichológiai jelenség, a holdudvar-hatás is nagyszerűen bemutatható általa.

pszichológia előítélet előfeltevés sztereotípia holdudvar-hatás fotózás megítélésNagyszerű ötlet volt az ausztrál Canon reklámfilmje, amiben hat fotós kértek meg, hogy fényképezzék le ugyanazt az embert. Egyetlen apró dolog változott a fotósoknak adott instrukcióknál: más-más háttérsztorit kaptak erről a személyről. Ex-elítélt, halász, milliomos, alkoholista, életmentő, médium – ezeket a „személyeket” kellett a fotósoknak fotózniuk. Íme az eredmény:

A videóban látszik, hogy az eredmény hat tökéletesen különböző portré lett. De mi erre a magyarázat? Miért születhettek ennyire különböző beállítások egyazon emberről?

Egyrészt nyilvánvaló, hogy beszélhetünk afféle egyéni szubjektivitásról, de ez számunkra most kevésbé érdekes. Tény, hogy ahány fotós, annyi különböző látásmód, ahogy ahány ember, annyi különböző gondolkodásmód. Ám az, hogy ennyire jellemző „beállítások” készültek, nem indokolható ezen szubjektivitással. Nézzük meg milyen képek születtek az egyes prekoncepciók szerint:


pszichológia előítélet előfeltevés sztereotípia holdudvar-hatás fotózás megítélés

A halász: egyszerűnek és boldognak tűnik, nemde?

pszichológia előítélet előfeltevés sztereotípia holdudvar-hatás fotózás megítélés

​A mentalista: háttérben egy üres szék, ő pedig távolba réved

pszichológia előítélet előfeltevés sztereotípia holdudvar-hatás fotózás megítélés

Volt elítélt: összeráncolt homlok, szigorú tekintet, felhúzott felsőajak - durva, félelmetes arc

pszichológia előítélet előfeltevés sztereotípia holdudvar-hatás fotózás megítélés

Milliomos: komoly, elégedett tekintet, kizárólag ő van a képen, háttér eltűntetve

pszichológia előítélet előfeltevés sztereotípia holdudvar-hatás fotózás megítélés

Életmentő: magabiztos test- és kéztartás, örömteli mosoly

pszichológia előítélet előfeltevés sztereotípia holdudvar-hatás fotózás megítélés

Alkoholista: szomorú tekintet, szégyenteliséget sugárzó pozíció​

A fenti képek magukért beszélnek. Mindegyik fotós olyan megjelenítést erőltetett alanyára, amely leginkább tükrözi a fotós előzetes koncepcióját arról, hogy hogyan kell kinéznie egy-egy megadott karakternek. A halász egyszerű és boldog, a börtönből szabadult félelmetes, a milliomos komoly és elégedett. De miért?

A különféle prekoncepciókkal összefüggésben meg kell említenünk a holdudvar-hatás nevű jelenséget. Ez nem más, mint amikor az ember a személypercepciója során a személy egyetlen (pozitív vagy negatív) tulajdonsága alapján feltételezi, hogy az illető többi tulajdonsága is ezzel az egy tulajdonsággal van összhangban. Tehát, ha egyetlen információból következtetünk egy ember egész személyiségére, a holdudvar-hatásnak nevezett jelenség lép működésbe.

Példának okán. A pedagógus a rossz gyereket nagyon gyakran butának is tartja. A középosztálybeli a kétkezi munkást sokszor műveletlennek gondolja. És így tovább. Pedig hát korántsem nem biztos, hogy ezek a feltevések helytállóak.

Ez mindannyiunknál jelen van, akár tetszik, akár nem. Így vagyunk programozva. Az persze más kérdés, hogy ennek mennyire vagyunk tudatában és mennyiben vagyunk képesek felülírni a meglévő prekoncepciónkat.

(Képek forrása: http://www.dailymail.co.uk)

0 Tovább

Bezzeg az én időmben

Oh, bezzeg az én időmben...ezek a mai fiatalok meg...Régen tényleg minden jobb volt? A világ tényleg rossz irányba halad? Az emberek többségének szent meggyőződése, hogy igen, – éljenek bármely korban. De mi az igazság? Következzen azon kevés témák egyike, amely mindig aktuális lesz, bármi is történjen.                                                                                                                             

pszichológia bezzeg az én időmben változás minden változik mindennapi pszichológia romlik a világ

Feltehetőleg mindenki találkozott már ilyen-olyan formában azzal az életérzéssel, hogy „bezzeg régen”. Az idősebb korosztálytól, szülőktől, nagyszülőktől vagy tanároktól bizonyára mindenki megkapta, hogy „bezzeg az ő idejükben”, de az is könnyen meglehet, hogy egyes olvasók már maguk is éreztek hasonlóan. Ezen érzés, gondolkodás pszichológiai megnevezése a deklinizmus: nagyjából azon eszme, mely szerint az egyes dolgok egyre csak romlanak, az évek múltával minden romlik.

Hogy ez mennyire jellemző ránk? Egy idei felmérés például azt mutatta ki, hogy

a megkérdezettek 71 százaléka gondolja azt, hogy régen minden jobb volt.

Mindössze 5 százalék azon személyek aránya, akik ellenkezőleg vélekednek. De vajon mi lehet ennek az oka? Miért véli az emberek többsége úgy, hogy a világ rossz irányba halad?

A magyarázathoz két pszichológiai fogalmat hívhatunk segítségül. Az első a szelektív emlékezet. Több vizsgálat (pl. ez) bizonyította, hogy

az emberek a 10 és a 30 év közötti életszakaszukra emlékeznek leginkább, legkevésbé pedig a 30 és 60 év közöttire.

Ezen időszakból van a legtöbb emlékünk, több eseményre emlékezünk a gyerekkorunkból és a fiatal felnőttkorunkból, mint a későbbi életszakaszokból (az igazsághoz hozzátartozik, hogy 60 éves kor után az emlékek újból megszaporodnak). Hogy ennek mi állhat a hátterében az egy nagyon izgalmas kérdés. Talán az, hogy a legmeghatározóbb események (pl. első kapcsolat, házasság, gyerek megszületése) ezen időszakban történnek és/vagy hogy ez az időszak általában a legszórakoztatóbb az emberek életében (de ez még nem azt jelenti, hogy a világ változik meg, hanem sokkal inkább a mi világlátásunk)

A másik tényező, ami a háttérben meghúzódhat, nem más, mint a pozitivitási hatás vagy effektus. Ez tulajdonképpen nem más, mint a múlt megszépítése, afféle önámítás, ha úgy tetszik.

Az emberek ahogy öregszenek arra törekednek, hogy egyre kevesebb negatív érzelem érje őket, így szívesebben emlékeznek a pozitív dolgokra, mint a negatívakra.

Vagyis a fenti két tényező eredményezi, hogy a 10-30 év közötti életszakaszunkra emlékezünk leginkább, és onnan is a pozitív emlékeinket őrizzük meg nagyobb arányban. És ha ez így van, akkor könnyen abba a hibába eshetünk, hogy a jelent a múlttal összehasonlítva úgy érezzük: régen minden jobb volt.

Összességében tehát teljesen természetes érzés a jelenlegi világunkat rosszabbnak, romlottabbnak érezni a régi világunknál. Ám nem árt tisztában lennünk azzal, hogy ez csupán afféle illúzió, a képzeletünk szüleménye. Mindannyiunkban jelen van ezen érzés – ilyen szempontból egyformák vagyunk. Az viszont már más kérdés, hogy hogyan viszonyulunk ehhez, mennyire tudatosítjuk, és egyáltalán tudjuk-e a helyén kezelni azt, hogy valójában csak a deklinizmus tréfál meg bennünket – ilyen szempontból azonban már különbözőek vagyunk.

4 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek