Minden-kép(p) más-kép(p) egyforma

Valószínűleg már sokan találkoztak egy mostanában igencsak felkapott videóval, amely nem véletlen tett szert ekkora népszerűségre. Előre nem árulom el, melyik videóról van szó, de két dolgot elmondhatok. Az egyik, hogy a felvétel remekül szemlélteti a „mindenki másképp egyforma” elvet. A másik, hogy egy pszichológiai jelenség, a holdudvar-hatás is nagyszerűen bemutatható általa.

pszichológia előítélet előfeltevés sztereotípia holdudvar-hatás fotózás megítélésNagyszerű ötlet volt az ausztrál Canon reklámfilmje, amiben hat fotós kértek meg, hogy fényképezzék le ugyanazt az embert. Egyetlen apró dolog változott a fotósoknak adott instrukcióknál: más-más háttérsztorit kaptak erről a személyről. Ex-elítélt, halász, milliomos, alkoholista, életmentő, médium – ezeket a „személyeket” kellett a fotósoknak fotózniuk. Íme az eredmény:

A videóban látszik, hogy az eredmény hat tökéletesen különböző portré lett. De mi erre a magyarázat? Miért születhettek ennyire különböző beállítások egyazon emberről?

Egyrészt nyilvánvaló, hogy beszélhetünk afféle egyéni szubjektivitásról, de ez számunkra most kevésbé érdekes. Tény, hogy ahány fotós, annyi különböző látásmód, ahogy ahány ember, annyi különböző gondolkodásmód. Ám az, hogy ennyire jellemző „beállítások” készültek, nem indokolható ezen szubjektivitással. Nézzük meg milyen képek születtek az egyes prekoncepciók szerint:


pszichológia előítélet előfeltevés sztereotípia holdudvar-hatás fotózás megítélés

A halász: egyszerűnek és boldognak tűnik, nemde?

pszichológia előítélet előfeltevés sztereotípia holdudvar-hatás fotózás megítélés

​A mentalista: háttérben egy üres szék, ő pedig távolba réved

pszichológia előítélet előfeltevés sztereotípia holdudvar-hatás fotózás megítélés

Volt elítélt: összeráncolt homlok, szigorú tekintet, felhúzott felsőajak - durva, félelmetes arc

pszichológia előítélet előfeltevés sztereotípia holdudvar-hatás fotózás megítélés

Milliomos: komoly, elégedett tekintet, kizárólag ő van a képen, háttér eltűntetve

pszichológia előítélet előfeltevés sztereotípia holdudvar-hatás fotózás megítélés

Életmentő: magabiztos test- és kéztartás, örömteli mosoly

pszichológia előítélet előfeltevés sztereotípia holdudvar-hatás fotózás megítélés

Alkoholista: szomorú tekintet, szégyenteliséget sugárzó pozíció​

A fenti képek magukért beszélnek. Mindegyik fotós olyan megjelenítést erőltetett alanyára, amely leginkább tükrözi a fotós előzetes koncepcióját arról, hogy hogyan kell kinéznie egy-egy megadott karakternek. A halász egyszerű és boldog, a börtönből szabadult félelmetes, a milliomos komoly és elégedett. De miért?

A különféle prekoncepciókkal összefüggésben meg kell említenünk a holdudvar-hatás nevű jelenséget. Ez nem más, mint amikor az ember a személypercepciója során a személy egyetlen (pozitív vagy negatív) tulajdonsága alapján feltételezi, hogy az illető többi tulajdonsága is ezzel az egy tulajdonsággal van összhangban. Tehát, ha egyetlen információból következtetünk egy ember egész személyiségére, a holdudvar-hatásnak nevezett jelenség lép működésbe.

Példának okán. A pedagógus a rossz gyereket nagyon gyakran butának is tartja. A középosztálybeli a kétkezi munkást sokszor műveletlennek gondolja. És így tovább. Pedig hát korántsem nem biztos, hogy ezek a feltevések helytállóak.

Ez mindannyiunknál jelen van, akár tetszik, akár nem. Így vagyunk programozva. Az persze más kérdés, hogy ennek mennyire vagyunk tudatában és mennyiben vagyunk képesek felülírni a meglévő prekoncepciónkat.

(Képek forrása: http://www.dailymail.co.uk)

0 Tovább

Bezzeg az én időmben

Oh, bezzeg az én időmben...ezek a mai fiatalok meg...Régen tényleg minden jobb volt? A világ tényleg rossz irányba halad? Az emberek többségének szent meggyőződése, hogy igen, – éljenek bármely korban. De mi az igazság? Következzen azon kevés témák egyike, amely mindig aktuális lesz, bármi is történjen.                                                                                                                             

pszichológia bezzeg az én időmben változás minden változik mindennapi pszichológia romlik a világ

Feltehetőleg mindenki találkozott már ilyen-olyan formában azzal az életérzéssel, hogy „bezzeg régen”. Az idősebb korosztálytól, szülőktől, nagyszülőktől vagy tanároktól bizonyára mindenki megkapta, hogy „bezzeg az ő idejükben”, de az is könnyen meglehet, hogy egyes olvasók már maguk is éreztek hasonlóan. Ezen érzés, gondolkodás pszichológiai megnevezése a deklinizmus: nagyjából azon eszme, mely szerint az egyes dolgok egyre csak romlanak, az évek múltával minden romlik.

Hogy ez mennyire jellemző ránk? Egy idei felmérés például azt mutatta ki, hogy

a megkérdezettek 71 százaléka gondolja azt, hogy régen minden jobb volt.

Mindössze 5 százalék azon személyek aránya, akik ellenkezőleg vélekednek. De vajon mi lehet ennek az oka? Miért véli az emberek többsége úgy, hogy a világ rossz irányba halad?

A magyarázathoz két pszichológiai fogalmat hívhatunk segítségül. Az első a szelektív emlékezet. Több vizsgálat (pl. ez) bizonyította, hogy

az emberek a 10 és a 30 év közötti életszakaszukra emlékeznek leginkább, legkevésbé pedig a 30 és 60 év közöttire.

Ezen időszakból van a legtöbb emlékünk, több eseményre emlékezünk a gyerekkorunkból és a fiatal felnőttkorunkból, mint a későbbi életszakaszokból (az igazsághoz hozzátartozik, hogy 60 éves kor után az emlékek újból megszaporodnak). Hogy ennek mi állhat a hátterében az egy nagyon izgalmas kérdés. Talán az, hogy a legmeghatározóbb események (pl. első kapcsolat, házasság, gyerek megszületése) ezen időszakban történnek és/vagy hogy ez az időszak általában a legszórakoztatóbb az emberek életében (de ez még nem azt jelenti, hogy a világ változik meg, hanem sokkal inkább a mi világlátásunk)

A másik tényező, ami a háttérben meghúzódhat, nem más, mint a pozitivitási hatás vagy effektus. Ez tulajdonképpen nem más, mint a múlt megszépítése, afféle önámítás, ha úgy tetszik.

Az emberek ahogy öregszenek arra törekednek, hogy egyre kevesebb negatív érzelem érje őket, így szívesebben emlékeznek a pozitív dolgokra, mint a negatívakra.

Vagyis a fenti két tényező eredményezi, hogy a 10-30 év közötti életszakaszunkra emlékezünk leginkább, és onnan is a pozitív emlékeinket őrizzük meg nagyobb arányban. És ha ez így van, akkor könnyen abba a hibába eshetünk, hogy a jelent a múlttal összehasonlítva úgy érezzük: régen minden jobb volt.

Összességében tehát teljesen természetes érzés a jelenlegi világunkat rosszabbnak, romlottabbnak érezni a régi világunknál. Ám nem árt tisztában lennünk azzal, hogy ez csupán afféle illúzió, a képzeletünk szüleménye. Mindannyiunkban jelen van ezen érzés – ilyen szempontból egyformák vagyunk. Az viszont már más kérdés, hogy hogyan viszonyulunk ehhez, mennyire tudatosítjuk, és egyáltalán tudjuk-e a helyén kezelni azt, hogy valójában csak a deklinizmus tréfál meg bennünket – ilyen szempontból azonban már különbözőek vagyunk.

4 Tovább

Hivatalos: a férfiak félnek az okos nőktől. No de miért?

Pár napja jelent meg egy tanulmány, amely egy amerikai kutatás azon tanulságáról számol be, hogy a férfiak félnek az okos nőktől. A kutatás már önmagban is érdekes, hát még a háttérben meghúzódó lehetséges okok.                                                                                                                                                                                                                                                                                                        

Pár napja a The Independent honalapján jelent meg egy rövidke cikk, mely két amerikai egyetem kutatási eredményét közli. A kutatás egy nem túl vidám hírrel szolgál: a férfiak tényleg félnek az okos nőktől.

A kutatásban 105 férfi vett részt, akiknek első körben ki kellett tölteniük egy matematika és egy angol tesztet. Ezután két nőt – egy náluk jobban teljesítőt és egy náluk rosszabbul teljesítőt – kellett elképzelniük mint romantikus partnerüket, majd leírni, amit gondolnak róluk. A férfiak nagyobb részének természetesen a jobban teljesítő képzeletbeli partner kellett. Eddig tehát minden szép és jó, csakhogy:

amikor egy valóban okos, hús-vér nő lett volna a tét, a férfiak berezeltek.

Sokkal nagyobb volt azon férfiak aránya, akiknek már nem kellett a valódi okos nő. Kevésbé közeledtek felé, nem kérték el az elérhetőségét, nem hívták el randira. Persze a kutatást végzők figyelmeztetnek, hogy ebből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk. Viszont azon mindenképp érdemes elgondolkodnunk, hogy miért jöhetett ki ez az eredmény. Miért félhetnek a férfiak az okos nőktől?

A cikkben az okokról már nem esik szó, ám ez nem is baj. Legalább lehetőségünk van találgatni, persze szigorúan csak a tudomány jegyében. Az első tipp, hogy

a kutatás nem küszöbölte ki a torzító tényezőket, azaz a kapott eredmény hibádzik.

A cikkből nem derül ki, hogy a vizsgálat milyen módszertannal dolgozott, hogy védte ki az egyéni különbségekből fakadó eltéréseket, vagy hogy kik vettek részt a kutatásban. Ha például a 105 férfi többsége munkásosztálybeli, akkor nem a férfiak nem szeretik az okos nőket, hanem a kétkezi munkát végzők (ez egyébként teljesen érthető lenne, ha a szociológiai ismereteinket vesszük alapul, erről talán majd egy másik posztban). A másik lehetséges magyarázat, hogy

evolúciós okok állnak a háttérben.

Az evolúciós pszichológia az emberi viselkedés evolúciós gyökereivel foglalkozik. Az alapján próbálja megérteni az emberi személyiséget és viselkedést, hogy az egyes személyiségjegyek, milyen szelekciós előnyt jelenthettek az ember számára az evolúció során. Ez a jegy jelen esetben nem más, mint a (férfi) dominancia, ami ugyebár elemi jelentőségű egy-egy közösség férfitagjai számára. A domináns férfiből válhat vezető, ő tűnik a legalkalmasabbnak az utódnemzésre, ő képes megvédeni a nőt vagy akár a csoportot.

Persze ezek az értékek mára már más formában vannak jelen. De az kétségkívül megmaradt – még ha csak ösztönös szinten is – hogy a férfiak többsége rosszul reagál arra, ha veszélyben érzi a dominanciáját. Ez a viselkedésben sokféleképpen megnyilvánulhat, például abban, hogy a dominanciát veszélyeztető felet elkerüli a férfi. Ez jelen esetben a nő, aki habár partner lehetne, nem válik azzá, hanem sokkal inkább – még ha ez nem is tudatosul egyik félben sem – az ellenség képét ölti magára viselkedésével. Így a férfi nem a potenciális „feleségjelöltet”, hanem a potenciális veszélyforrást fogja látni.

A harmadik lehetőség, valamelyest az előzővel ellentétes magyarázat. Ez pedig nem más, mint

a szocializáció és az annak során megjelenő sztereotípiák.

A család az elsődleges szocializációs közeg, a második a kortárs csoportok, és ezeknek van a legnagyobb hatásuk a gyermek későbbi életére és fejlődésére nézve. A szocializáció során többek között különböző értékeket, mintákat és sztereotípiákat sajátítunk el. Például a fiúk a férfivá cseperedésük során szép lassan magukba építik azt a sztereotípiát, hogy a lányok hülyék, aminek az alapja valójában az, hogy sokszor másképpen gondolkoznak (ugyanúgy, ahogy a fiúk is persze).

Az ilyen és ehhez hasonló sztereotípiák elkerülhetetlenül az emberek személyiségébe épülnek, mindenki rendelkezik ilyenekkel, még ha nincs is tudatában. A probléma ott kezdődik, amikor valami vagy valaki nem illeszkedik az illető gondolati rendszerébe, nem felel meg a sztereotípiának, az elvárt viselkedésformának. Ilyenkor ugyanis ambivalencia lép fel a meglévő tudásban, a személy pedig igyekszik valahogy ezt orvosolni. Ennek lehetséges módja, hogy egyszerűen nem vesz tudomást az ambivalenciát okozó dologról. Ergo elkerüli a konfliktust, ignorálja az okos nőt. Probléma megoldva.

Természetesen még számtalan magyarázat lehetséges, ezeknél jóval hétköznapibb is. Mondhatnánk, hogy a férfiak azért félnek az okos nőktől, mert egy okos nőt nehezebb irányítani vagy becsapni. Az is biztosan sokba felmerült, hogy nem tudnak mit kezdeni egy ilyen nővel a férfiak, kevesek hozzá. Nyilván ezek is elképzelhetőek, ahogy sok más lehetséges magyarázat is, éppen ezért szép ez világ, és ezért mondhatjuk, hogy mindenki másképp egyforma.

17 Tovább

A párizsi terrortámadások margójára – Te is ott voltál!

Milyen emberek azok, akik képesek meggyilkolni ártatlan emberek százait? Fanatikus örültek? Elvetemült terroristák? Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy ugyanolyanok, mint mi? Avagy: te képes lennél megölni egy ártatlan embert?

pszchológia párizsi merényletek terror miért

Lassan lecseng a párizsi merényletek témája, így még éppen aktuális egy olyan bejegyzés, ami a egy kissé más szempontból közelíti meg a történteket. Kétség sem férhet hozzá, hogy ami történt az szörnyű, és semmiféle mentség nincs egy ilyen borzasztó cselekedetre. De vajon mi másképpen cselekednénk egy hasonló szituációban? Képesek lennénk-e megölni valakit? Miért tették azt, amit tettek ezek az emberek?
Ha a miértekre keressük a választ egészen a 1961-es esztendőhöz és egy régi pszichológiai kísérlethez kell visszanyúlnunk. Stanley Milgram amerikai szociálpszichológus ugyanis ekkor kezdett bele közismert kísérletsorozatába, amivel azt vizsgálta, hogy hétköznapi emberek képesek lennének-e megölni egy ártatlan embert (a kísérletről bővebben: itt). A válasz megdöbbentő:

az emberek 65%-a – habár nem közvetlen módon – képes lenne megölni egy másik embert.

No de miért?

Több tényező is szerepet játszik a történetben. Ezek közül a legfontosabb és a téma szempontjából leglényegesebb a legitimáló ideológia háttér, illetve a szociális normák megléte. Az ideológiai háttér az egyén számára egy teljesen meggyőző és elfogadható igazolás, amely legitimálja a hatalommal rendelkező személy tekintélyét és igazolja utasítása helyességét. A Milgram-féle kísérletben az ideológiai alapot a tudomány jelentette. A náci Németországban ugyanezt a fajelmélet szolgáltatta. A párizsi merénylők esetében pedig az iszlám vallás, valamint a más kultúrákkal szembeni gyűlöletkeltés (ami ugyebár a vezetőik műve).

Milgram kísérletében az alanyok önként jelentkeztek a hirdetésre, és a jelentkezéssel implicit módon bele is egyeztek a kísérletvezetővel való együttműködésbe. Ugyanez igaz a párizsi merénylőkre is, annyi különbséggel, hogy az ő esetükben sajnos ez nem csupán egy kísérlet volt. Az önkéntesség és az együttműködésbe való beleegyezés egy igen erős szociális norma. A kísérletből való kilépéssel viszont az alanynak el kellene viselni azt a bűntudatot, zavart, ami abból a hibából származik, hogy egyáltalán elkezdte a kísérletet. Ugyanígy a terroristáknak is hasonló következményekkel kell számolniuk (továbbá jó eséllyel vagy kirekesztenék vagy meggyilkolnák őket). Erős szégyenérzet, megvetettség, amiért nem teljesítették a vezetők és az ideológia által szentnek tartott célt.

pszchológia párizsi merényletek terror miért

Ha mindezekbe belegondolunk, már nem is olyan nehéz megértenünk, hogy miért történhetett meg az, ami. Azt is látnunk kell, hogy jó eséllyel mi is képesek lennénk olyan szörnyűségek elkövetésére, mint a náci tisztek vagy épp az Iszlám Állam merénylői. Könnyű a személyeket befolyásolni, főleg ha megfelelő ideológiát is gyártunk hozzá, amit a célszemélyekbe sulykolunk a gyerekkoruktól kezdve.

Félreértés ne essék. Ez nem felmentés.

Ilyen borzalmakra nincs mentség, a bűn – attól még, hogy ismerjük a pszichológiai hátterét – ugyanúgy bűn marad. De talán ha jobban megismerjük az események miértjét, kevésbé leszünk hajlamosak más hatásokra, más helyzetekben, hasonló szörnyűségek elkövetésére.

1 Tovább

Mindenki másképp egyforma?

Mindenki másképp egyforma - úgy érzem, tartozom némi magyarázattal a címet és egyáltalán a blog létjogosultságát illetően. A cím esetében egyszerű a dolog, de ami a blog létét illeti...az már egy keményebb dió. Közéleti eseményeken keresztül bemutatni, hogy  - a rengeteg különbözőségünk ellenére - tulajdonképpen mind ugyanolyanok vagyunk. Furcsa vállalkozás lesz.

pszichológia miért mindenki másképp egyforma

Mindenki másképp egyforma?

Miértek

Bizonyára többeknek ismerősen cseng Mérő László, magyar matematikus-pszichológus neve. Az egyik legérdekesebb és legszórakoztatóbb könyve a Mindenki másképp egyforma címet viseli, vagyis a blog innen kölcsönözte nevét. Ám Mérővel ellentétben én nem (csak) a racionalitás pszichológiájával vagy a játékelmélettel foglalkozom. Sokkal inkább az emberek furcsa, megdöbbentő, felháborító vagy éppen érthetetlennek tűnő viselkedéseinek a pszichológiai hátterét szeretném az olvasó elé tárni. Mindehhez pedig nem átallok köznapi eseményeket, búlvárhíreket vagy cikkeket segítségül hívni.

"Ha valami nem racionális, abból nem következik, hogy irracionális, vagyis ésszerűtlen" - írja Mérő az említett munkájában. És mi van, ha valami irracionális? Hát, akkor meg nem biztos, hogy nincs racionális magyarázat a háttérben.

1928-ban egy amerikai szekta több mint 900 tagja tömeges öngyilkosságot követett el vezetőjük parancsára. 1933. és 1945. között a náci németek ártatlan emberek millióit végezték ki. Nemrég terroristák több mint 120 embert öltek meg Párizsban. Miért történtek és történhettek meg ezek az események? Mi áll a hátterükben? Könnyű ezen elkövetőkre azt mondani, hogy elmebetegek, gonoszak, torz személyiségek. De mi vajon mások vagyunk? Mi másképpen cselekednénk hasonló körülmények között?

Ezekre a kérdésekre próbál választ adni a Mindenki másképp egyforma blog, mindezt tudományos tényeket hívva segítségül, hogy jobban megérthessük, miért egyforma mindenki – csak éppen másképp.

0 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek