Magánügy-e a nyelvhasználat?

Mennyire van beleszólása az iskolának abba, hogy a gyerek hogyan beszél(jen)? Feladata-e a pedagógusnak, hogy megtanítsa az ún. szép, igényes köznyelvet a nebulóknak? Kötelessége-e gyomlálni a szerinte helytelen alakokat a tanulók beszédéből? „Igen vagy nem, és ha igen, miért nem”?                                                                                                                                                           

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

A magyar nyelvről már többször szó volt itt a blogon. Azt már korábban megtudhatta a kedves olvasó, hogy miért (nem) szép a magyar nyelv. Arról is írtam, hogy mi történik az iskolába való belépéskor a tanulóval, aki nem épp a az elvárt nyelvhasználatot produkálja. Arról azonban még nem volt szó, hogy mennyire magánügy a nyelvhasználata egy-egy tanulónak. A kérdés megválaszolásához először nézzünk meg néhány, a témával kapcsolatos előzményt.

Előzmény 1: az iskolába való belépés

Az iskolában különféle nyelvhasználati módokkal találkoznak a gyerekek a tanár és a társaik részéről. Új regiszterekkel, szókészleti elemekkel ismerkednek meg, illetve formális beszédhelyzetekben először nyilvánulnak meg. Ez sok gyereknek könnyed feladat, élvezetes tapasztalatszerzés, azonban nem kevés tanuló számára rendkívüli erőfeszítés. Hogy miért?

A gyerek elsőként azzal szembesül, hogy az új közösségben másképp beszélnek, mint ő (és a szülei). Másképp beszélnek a diáktársak, és ami még nagyobb probléma, hogy másképp beszél a tanár is, aki ugyebár az elsajátítandó tudásanyag közvetítője is. Így

a nem köznyelvet beszélő gyermek máris hátrányból indul, hiszen egy új nyelvváltozatot (neki szinte új nyelvet) kell megtanulnia az új ismeretek mellé. Plusz: hiába próbálja a diák megérteni az eltéréseket, sok esetben ahelyett, hogy segítő tanárra és diáktársakra találna, azzal szembesül, hogy a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben kinevetik, megalázzák.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 2: Klasszikus példa Illyés Gyulától

Az előbb említettekre egy van egy nagyszerű példa a magyar irodalomból. Illyés Gyula a Puszták népében a következőt írja a téma kapcsán:

[…]

Egyenest húztam a B és F pontok között. „Mondd is, amit csinálsz” – szólt hozzám a tanár.

- Egyenest húzok a bé és áff pontok között – feleltem. A tanár mosolyogva felütötte a fejét. „Mi között?”

- A bé és áff pontok között – ismételtem. Egy kicsit tájszólásban beszéltem.

- Nem áff, hanem eff.

- Igenis.

- Mondd ki, hogy eff.

- Áff – mondtam tisztán és félreérthetetlenül.

- Nem áff! Mondd, ahogy kell.

Hallgattam. Tudtam, hogy nálunk tájszólásban beszélnek, nem ő-vel, amit később igen szépnek találtam, hanem az e-t hol egész zártan ë-nek, hol nyíltan csaknem á-nak ejtve; közönségesebb szavainkat például, ha a pusztaiak módjára morzsolás helyett zsurmolást mondtunk, anyánk elég gyakran kijavította, de csak a szavakat, mert a hangokat ő is úgy ejtette, mint mindenki. Nagyapa is gúnyolódott néha velünk, mert ő alföldiesen beszélt; igaz, hogy néha mi is nevettünk az ő szavain.

- No, mondd hát – s nyelvem megbénult. Hirtelen meggyűlöltem a kiejtésemet.

- Mi lesz?

- Áff – nyögtem ki végre halkan, végső erőfeszítéssel. Az osztály fölröhögött.

- Hová való vagy? – kérdezte a tanár.

Nem válaszoltam.

- Pusztai! – kiáltotta valaki.

- Bregócs.

Így gúnyolják a pusztaiak is a pusztaiakat. A kifejezést a falusiak nem ismerik. Ezt csak valamelyik pusztai társam mondhatta, az általános derültség növelésére.

A tanár leintette őket. Kétszer-háromszor szépen, világosan kiejtette előttem a helyes e-t. De hasztalan biztatott, hogy utánozzam. Aztán megmagyarázta, hogy okvetlen meg kell tanulnom, mert különben hogy tudhassa ő, melyik betűre gondolok?

- Holnapra megtanulod a rendes kiejtést – mondta egy kicsit türelmetlenül. – És jelentkezni fogsz.

Az óra előtt nem jelentkeztem, s most már nemcsak a szerencsétlen hang, de az égvilágon semmi sem jött ki a számon. Egész hosszas rábeszélés után, amelyet az osztály helyeslő, harsány nevetése tarkított, a fiatal tanár végre dühbe gurult, s kiutasított az osztályból. Nem emlékszem, mi volt az utolsó szava. „Az olyan buta tuskónak, aki még beszélni sem tud – valami ilyesmit mondhatott –, nincs helye az osztályban.” Azt értettem belőle, hogy örökre kitettek a gimnáziumból? Később azzal magyaráztam viselkedésemet. Ma nem hiszem; nem voltam olyan együgyű. Hirtelen kimondhatatlan fáradtság úrhodott el rajtam, erre emlékszem.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 3: a gettó-érv

A gettó-érvvel nagyon gyakran találkozni még olyan emberek esetében is, akik az átlagosnál toleránsabbak és nyitottabb a gondolkodásuk. A gettó-érv lényege, hogy azért van szükség arra, hogy az iskola megtanítsa a gyereknek a standard nyelvváltozatot (köznyelvet), mert ellenkező esetben éppen a gyerek érvényesülését akadályozná meg. Tehát hagyná, hogy saját nyelvváltozatának gettójába zárva éljen.

Ennek az érvnek a fő problémája, hogy hamis alapfeltevésekből indul ki. Egyrészt nem tesz különbséget jog és kötelesség, a standard nyelvváltozat megtanulásának lehetősége és kötelessége között. Ez a hozzáadó (mellé tanít valamit) és a felcserélő (helyett tanít valamit) szemléletmód ellentéteire vezet vissza. Ha a pedagógus szemléletmódja hozzáadó (tehát lehetőséget biztosít a standard megtanulására), akkor lehetőséget teremt a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésére. Viszont ellenkező esetben, a felcserélő szemlélet által (ha megköveteli a standard használatát) eleve hátránnyal indítja azokat, akik alapnyelvként nem a standard változatot sajátították el, így nem is használhatják azt az iskolában. Azaz míg az előbbi szemlélet az esélyegyenlőséget biztosítja, addig az utóbbi éppen az ellenkezőjét teszi, azaz diszkriminál. Ráadásul pontosan az ellenkezőjét állítva: a társadalmi egyenlőség megteremtésének szándékára hivatkozva.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárHasonlóan a beilleszkedési zavarok egy részéért felelős eltérő családi szocializációhoz, az iskolai problémák mögött az iskolai és otthoni kultúra között fennálló illeszkedési zavar húzódik. Ez esetben a konfliktus abból adódik, hogy a diáknak választani kell:

szimbolikusan megtagadja elsődleges közösségét és identitását, mentesülve így a negatív hatásoktól, kudarcoktól, vagy fordítva tesz, és felvállalja identitását, ezzel együtt azonban részben lemond az iskolai és a későbbi társadalmi sikerességről.

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Amint az eddigiekből látszik, a nyelvhasználat, az hogy a gyermek mit tanul meg (nyelvileg) otthon, egy tőle teljesen független dolog. Azzal együtt az ő identitásának a szerves részét képezi, amit tiszteletben kell(ene) tartani. Az iskolának és a pedagógusoknak is. Csakhogy ma Magyarországon épp az ellenkezője történik, ami igen nagy probléma.

Egyrészt azért, mert káros. Ugyanúgy mint bármilyen olyan eljárás, ami nem vesz tudomást a gyerekek között fennálló különbségekről (azaz nem differenciál). Amely tehát abszurd módon azt feltételezi, hogy a pedagógus tevékenysége megegyező hatást fejt ki a különböző gyerekekre. Minden ilyen eljárás a tanulók közötti különbségek fokozódásával jár együtt.

Másrészt azért, mert nyelvészetileg inadekvát. A jelenlegi nyelvészeti szemlélet a leíró és hozzáadó szemléletet, módszert támogatja, nem pedig az előírót és felcserélőt (erről l. ezt a cikkemet).

Harmadrészt azért, mert pedagógiailag is helytelen. Nincsenek figyelembe véve az egyéni különbségek, az esélyegyenlőség megteremtése elmarad, aki hátrányból indul, még nagyobb hátrányra tesz szert. Az iskolában elsajátított tudás konfliktusba kerül a diák mindennapi tapasztalatai, családi szocializációja által elsajátított tudással. Ennek a folyamatos konfliktuslehetőségnek az iskola mint a kulturális ismeretátadás, ismeretátörökítés intézménye tudatában van, ám a konfliktus megjelenítésére és feloldására nem biztosít megfelelő keretet.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárA gyermek nyelvhasználata az ő magánügye. Fel lehet kínálni más nyelvhasználati lehetőségeket neki, meg lehet tanítani köznyelvi formákat (sőt, fontos is ezek megismertetése); majd a gyermek eldönti, hogy él-e velük. El lehet mondani, hogy egyes nyelvi formák miatt megbélyegezhetik őt; majd ő eldönti, hogy vállalja-e ezt vagy sem.

Egy valamit nem lehet: a nyelvhasználata miatt kedvezőtlenebbül megítélni, értékelni a gyereket, és rákényszeríteni egy számára idegen nyelvváltozatot, mert ez nemcsak, hogy értelmetlen, diszkriminatív és borzasztóan káros, hanem tökéletesen felesleges is.

Nem bunkó vagy buta a gyerek; csak más – ez általánosan igaz, és igaz ez a nyelvhasználatára is. Másképp beszél, mert mást tanult meg otthon: neki ez a normális és természetes. Tartsuk ezt tiszteletben!

A blog követése Facebookon.

9 Tovább

Gesztusok és azok jelentése a különböző kultúrákban II. rész

Mit jelent Szíriában az orrtúrás? Hol számít rendkívül durva jelzésnek az "oké" jel? Mi az a "füge" és mit jelent? Miért nem tanácsos Japánban úgy hívni a pincért magunkhoz, mint Amerikában? Hol cuppantanak egyet a szájukkal, ha a pincér szolgálataira van szükségük? Milyen sértőgesztusok léteznek a beintésen kívül? Hívó és sértő gesztusok a világ minden tájáról.

test testbeszéd gesztus gesztusok sértés sértő gesztusok kultúra non verbális kommunikáció

Az előző, gesztusokkal foglalkozó cikkben az üdvözlési és búcsúzási gesztusokról volt szó, amelyek a világ különböző pontjain rendkívül eltérőek lehetnek. Nincs ez másképp a hívó és sértő jelzésekkel sem. Ezekről már csak azért is érdemes tudni, mert komoly félreértések és konfliktusok forrásai lehetnek.

Hívó gesztusok

A hívó gesztusok sokféle szituációban előfordulhatnak. Az egyik klasszikus eset, amikor a pincért/pincérnőt szeretnénk magunkhoz hívni, ami – saját tapasztalatból kiindulva – korántsem egy egyértelmű és egyszerű feladat. Milyen jelzést használjunk és mennyire intenzíven? Nem sértő-e az adott gesztus?

Idehaza és általában Európában a pincért a lehető legdiszkrétebben illik magunkhoz hívni. Ez azt jelenti, hogy mellőzni kell az intenzívebb mozdulatokat (csettintés, teljes kezes intés stb.) és a hangbeli jelzéseket. A szemkontaktus vagy egy diszkrét kézmozdulat (afféle szolid jelentkezés) bőven elég.

Az Egyesült Államokban a bevett szokás a határozott kézfeltartás a mutatóujjat kinyújtva, kb. fejmagasságban. Ennek számos változata létezik, tulajdonképpen ez az afféle aranyközépút a hívó gesztusok között. Ám egyes országokban, például Japán mérhetetlenül udvariatlannak számít az ujjal történő mutogatás.

test testbeszéd gesztus gesztusok sértés sértő gesztusok kultúra non verbális kommunikáció

Amerikában gyakori még az előbb említett mellett a klasszikus hívó mozdulat: az ember behajlítja, majd kiegyenesíti a mutatóujját, jelezvén, hogy „gyere ide”. Ez nálunk sem épp a legudvariasabb gesztus, de Malajziában vagy a jugoszláv utódállamok legtöbbjében kifejezetten sértő, ugyanis ezt az állatok hívására használják kizárólag. De lássunk néhány különösebb példát a pincér hívására a világ különböző tájairól.

  • Kolumbiában a pincért egy könnyedebb tapsolással hívjuk magunkhoz.
  • Kínában a teáscsésze lefelé fordítása a csészealjra jelzi a hívó szándékot, illetve hogy újabb teát szeretnénk.
  • Spanyolországban és Haitin bizonyos ajakhangokkal hívják magukhoz a pincért a vendégek, amik a „psssszt” vagy „hssssszt” hangjelzéshez hasonlítanak. Ezt egyes esetekben csettintéssel kísérik. Ám csak a helyi lakosok, idegenektől ugyanez nem elfogadott.
  • Mexikó egyes részein pedig egészen fura a pincérhívó jelzés: a vendégek összecsücsörítik a szájukat és cuppantanak vele, mintha puszit adnának.

test testbeszéd gesztus gesztusok sértés sértő gesztusok kultúra non verbális kommunikáció

Sértő gesztusok

Azt már láttuk, hogy Japánban az amerikai pincérhívási mód nem éppen a legmegfelelőbb, sőt kifejezetten udvariatlan. Ám ez nyilvánvalóan nem olyan súlyú jelzés, mint például a beintés nálunk. A beintést egyébként az antropológusok szerint több mint kétezer éve használjak, és a rómaiak még egy külön nevet is adtak neki: digitus impiducus, azaz 'szemtelen ujj'. Ez valószínűleg a leginkább internacionális jelzése a sértésnek, de vannak még ebben a kategóriában más versenyzők is.

A beintés módosított változataként is felfogható az arabok vagy az oroszok sértő gesztusa. Az arabok a mutatóujjukat lefelé tartják (karjukat kinyújtva) a jelzésnél. Az oroszok pedig hátrahajtják az egyik kezük középső ujját a másik kéz mutatóujjával. Ezt úgy nevezik, hogy „benézni a macska farka alá”.

Szintén a beintés egyik változata az alkarfelrántás, vagyis az alábbi gesztus:

test testbeszéd gesztus gesztusok sértés sértő gesztusok kultúra non verbális kommunikáció

Ez egy erőteljesen szexuális töltetű, fallikus szimbólum, nem véletlen nevezik Brazíliában "banán"-nak. Ennek aztán különféle módosulásai léteznek. A nem beintő kar lehet a könyéken, a vállon, de egyes helyeken arra egyáltalán nincs is szükség (pl. Macedóniában) rá.

A beintésen túl léteznek más sértő gesztusok is. Ilyen például az ún. „füge”, ami az orr előtt vagy a füleknél használatos. Erről van itt szó:

test testbeszéd gesztus gesztusok sértés sértő gesztusok kultúra non verbális kommunikáció

Ezeket szokták állati gesztusoknak is nevezni. A fülnél alkalmazott ilyen jellegű gesztus egyes kutatók szerint a szamarat szimbolizálja, míg az orr előtt mutogatott füge az ellenséges kakas fölfelé álló taraját. Persze ez csupán feltételezés.

Az eddigi sértő gesztusok valószínűleg mindenki számára ismerősek. Vannak azonban olyan sértő mozdulatok is, amiket csupán csak kevesen ismernek, mivel csak egyes országokra, kultúrákra jellemző.

Szíriában az orrtúrás jelentése: 'menj a pokolba!'.

A franciáknál, ha valaki úgy csinál, mintha egy képzeletbeli furulyán játszana, azzal azt jelzi, hogy a másik fél túl sokat beszél és kezdi unni.

Ha csukott szemmel ráharapunk a hüvelykujjunkra, Indiában és Pakisztánban komoly következményei lehetnek, ez ugyanis azt jelenti, hogy 'baszd meg magad és az egész családodat!'

Az USA-ban a lapátolás imitálása azt jelenti, hogy a beszélő egy nagy kupac ganét hoz létre.

A hollandoknál a homlok (mutatóujjal való) ütögetése azt jelenti, hogy a másik fél hülye. Ellenben ugyanez a halántékon épp ellentétes jelentéssel bír, az intelligencia szimbóluma.

Az "oké" jelzés nagyon durva jelzésnek számít például Brazíliában, Németországban vagy egyes orosz államokban.

A klasszikus metálvilla (kéz ökölben, a kisujj és a mutatóujj felfelé) több országban (pl. Brazília, Kolumbia, Portugália, Spanyolország, Olaszország) azt jelenti: 'a feleséged hűtlen (felszarvazott)'

test testbeszéd gesztus gesztusok sértés sértő gesztusok kultúra non verbális kommunikáció

Nagyon érdekes a görögök „moutza” gesztusa is. Ez ugyanaz a mozdulat, amit a legtöbb országban a 'stop' vagy a 'nem' jelzésére használnak: a másik irányába előretolt tenyér, kézelőretolás.

A moutza gyökerei egészen az ókorig nyúlnak vissza. A foglyokat (egyes források szerint hadifoglyokat) egy szamárhoz láncolva vitték végig a városon, arcukba pedig fekáliát, hamut és sarat dörzsöltek, így alázva meg őket. Ez a moutza gesztussal történt, ezért válhatott sértővé. A jelentése – amellett, hogy 'szart dörzsölök az arcodba' – a 'menj a pokolba' vagy 'megyek és megerőszakolom a nővéredet/húgodat'. Úgyhogy csak óvatosan, ha Görögországban (egyébként egyes afrikai országokban és Pakisztánban is), ha öt sört kérünk vagy elutasítunk valamit.

test testbeszéd gesztus gesztusok sértés sértő gesztusok kultúra non verbális kommunikáció

Felhasznált irodalom

Allan Pease, Barbara Pease (2006): A testbeszéd enciklopédiája, Park Könyvkiadó, Budapest
Roger E. Axtell (1998): Gesztusok, Alexandra.


 

A blog követése Facebookon.

3 Tovább

Gesztusok és azok jelentése a különböző kultúrákban

Hogyan üdvözlik egymást a maori bennszülöttek? Hol fájdalmas egy-egy találkozás? Hogyan hívjuk a pincért Mexikóban? Miért nem tanácsos Nyugat-Afrikában vagy Görögországban előretolt kézzel, öt ujjunkat kitárva visszautasítani valamit? Az oké jelzés mindenütt oké? Ajánlott és kevésbé ajánlott gesztusok a világ minden tájáról – első rész: üdvözlés és búcsúzás.

test testbeszéd gesztusok non-verbális kommunikáció üdvözlés

A testbeszéddel, gesztusokkal foglalkozó kutatók több százezer különböző testünk által megvalósított jelzést különítenek el. Ezek közül néhány szerte a világon ugyanazt jelöli, azonban többségükben más és más jelentést hordoznak egyes kultúrákban, társadalmakban. Gondolta volna, hogy az „OK” jelzés például sértő bizonyos országokban? És hogy nem mindenhol tolerálják az intimebb kommunikációt, például a puszit az arcra? Ilyen és ehhez hasonló gesztusokról és azok jelentéséről lesz szó. Első körben az üdvözlés és búcsúzás gesztusait nézzük meg.

Az üdvözlésnek számos formája létezik. Nemcsak országonként változik, hogy hogyan üdvözlünk valakit hanem egy adott országon belül is. Más gesztusokat használnak a közeli barátok és a távoli ismerősök, a családtagok és a távoli rokonok, a fiatalok és idősebbek stb. Idehaza az általános üdvözlési gesztus a kézfogás. Ennek vannak bizonyos íratlan szabályai: határozott, relatíve erős szorítás, illetve a másik szemébe nézés a bevett formula. Ám nem mindenhol van ez így.

Az indiaik például a namaszté üdvözlési módot használjak. Ennél az üdvözlésnél az egymást köszöntő személyek összetett, imádkozó kezüket a homlokukhoz érintik vagy a mellkas magasságába helyezik, majd enyhén meghajolva azt mondják: „namaszté”, vagyis 'hódolatomat ajánlom neked'.

test testbeszéd gesztusok non-verbális kommunikáció üdvözlés

Talán ennél is érdekesebb egy európai számára a Közel-Keleten használatos üdvözlési formula. Az idősebb generáció itt az ún. szálem köszöntést használja. Ebben a gesztusban a kéz fölfelé halad: először a szívet, majd a homlokot érinti meg, végül fölfelé és kifelé int (egyes esetekben biccentéssel kísérve). Közben a „szálem ajekum”, azaz 'béke veled' szavak hangzanak el.

Végül néhány, európai szemmel egészen extrém és szokatlan példa az üdvözlésre.

  • Az eszkimók vállon vagy fejbe csapják egymást, amikor találkoznak.
  • A polinéziai férfiak sem kerülik a fizikai kontaktus szorosabb formáját: ők megölelik a másikat, valamint megdörzsölik a hátát.
  • A matavai barátok, akik rég találkoztak cápafoggal vakarják meg egymás fejét és halántékát (nem ritkán egészen vérzésig)
  • Az új-zélandi maori bennszülöttek az orrukat dörgölik össze (ezt az eszkimók is használják, ám csakis bensőségesebb viszonyban).
  • Egyes kelet afrikai törzsek tagjai pedig egymás lába elé köpnek találkozásnál.
  • A tibeti bennszülöttek egyes források szerint kiöltött nyelvvel köszöntik egymást.

test testbeszéd gesztusok non-verbális kommunikáció üdvözlés

Visszakanyarodva a kézrázáshoz, fontos megemlíteni, hogy ezt az üdvözlési módot gyakran más gesztusok is kísérik. Az oroszoknál (és általában a Szovjetunió utódállamaiban) például a kézfogást az ún. „medveölelés” követi a közeli barátok esetében (érdekesség, hogy a szomszédos finnek ezt határozottan elutasítják). Hasonló gesztus a latin-amerikai országokban az abrazo, ami egész egyszerűen 'ölelést' jelent, és amit sok esetben kedves hátba veregetés követ.

Van egy – a testbeszéd szempontjából – különlegesebb eset a kézrázást kísérő gesztusoknál. Ez a politikusoknál egészen gyakori mozdulat, amikor az egyik vagy mindkét fél a másik kezét is bevonja a kézfogásba. Egyes antropológusok szerint ez bensőségesebbé teszi az üdvözlést. Ám más kutatók úgy vélik, hogy ezzel az illető hatalmat, dominanciát kíván sugározni partnere felé.

Akárcsak az üdvözlések, a különféle búcsúzási gesztusok is nagyban eltérhetnek az egyes társadalmakban, bár kétségtelenül nem olyan nagy mértékben és gyakran, mint az előbbiek. Ám ez is félreértéseket okozhat.

test testbeszéd gesztusok non-verbális kommunikáció üdvözlés

Amerikában általános a felfelé tartott kézzel, előretartott tenyérrel és merev csuklóval történő viszlát-intés. Ez széttárt ujjakkal történik, amiket jobbra-balra mozgatnak az alkarjukkal együtt. Mindez nálunk az elutasító 'nem' jelentésben használatos.

Az olaszoknál és a görögöknél sem ritka a miénktől eltérő búcsúzási gesztus. Ők sokszor úgy köszönnek el, hogy fölfelé néző tenyérrel nyújtják előre a karjukat, majd az összes ujjukat maguk felé hajlítják és kinyújtják. Ezt nem nehéz számunkra (és még sok-sok más ország lakóinak számára) 'gyere ide' jelentésnek értelmezni.

Felhasznált irodalom

Allan Pease, Barbara Pease (2006): A testbeszéd enciklopédiája, Park Könyvkiadó, Budapest
Roger E. Axtell (1998): Gesztusok, Alexandra.


 

A blog követése Facebookon.

5 Tovább

Kiterjesztett valóság az orvostudományban

Az emberi test felépítéséről, a testrészekről, szervekről tanulhatunk tankönyvekből. A tanultakat szemléltethetjük képekkel, videókkal, a csontvázzal a szertárból. Vagy újfent a kiterjesztett valóság technológia segítségével, amitől garantáltan tátva marad a szánk.                                                                                                                                                                                              test orvostudomány egészségügy kiterjesztett valóság AR oktatás iskola 3D

A kiterjesztett valóság (augmented reality = AR) a digitális technológiák egyik legújabb, legismertebb és egyben legígéretesebb változata, emlékezzünk csak vissza a Pokemon Go sikerére. Ám nem csupán a számítógépes játékipar használja ezt az eszközt. Sok más egyéb terület mellett az orvostudomány is felfigyelt rá, aminek lenyűgöző az eredménye.

A 3D4Medical cég Esper projekt nevű fejlesztése az AR technológiát alkalmazva teljesen új irányt szab az anatómia tanításának és oktatásának. Az emberi test minden egyes része – az agytól a gerincvelői idegeken át egészen a lábujjcsontokig – egyetlen mozdulattal megtekinthető, kimerevíthető, elforgatható, tanulmányozható. Hogy hogyan? Íme:

A fejlesztés legnagyobb hozadéka, hogy gyökereiben változtathatja meg az anatómiai ismeretek átadását, történjen az egy általános iskola biológiaóráján vagy egy orvosi egyetem anatómia kurzusán. Egyrészt a szemléltetés jóval látványosabb, interaktívabb és szórakoztatóbb mint bármely más eszköz esetén. Másrészt nem csupán egy adott területét érinti a testnek, hanem gyakorlatilag az összeset. Végül: modern, azaz a XXI. század diákjainak az igényeihez, szokásaihoz sokkal közelebb áll.

Tulajdonképpen egy AR alapú tankönyvről van szó, ami egyben prezentáció és gyakorlófelület is. A segítségével több irányból láthatjuk, kezelhetjük, tanulmányozhatjuk az emberi testet, s annak működését, arról nem is szólva, hogy jegyzeteket és feljegyzéseket is készíthetünk, valamint tesztelhetjük a tudásunkat.

A teljesség igénye nélkül a következő részeit fedezhetjük fel a testünknek a kiterjesztett valóság által:

  • a test teljes izomrendszere
  • az emberi csontozat
  • az agy és az idegrendszer
  • az egyes testrészek (pl. térd, kéz, lábfej) különböző irányú megközelítése, felépítése, mozgása
  • szájüreg
  • érrendszer

És hogy mennyibe kerül? Ha hihetünk a hivatalos honlapnak, akkor a test csontvázát és a kötőszöveteit tartalmazó applikáció ingyenesen hozzáférhető, ám korlátozott lehetőségekkel. Ha az összes funkciót ki akarjuk használni, akkor 49.99 dollárt kell érte fizetnünk (ez nagyjából 14 ezer forint).

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Testbeszéd és hazugság: amikor a testünk árul el

Beintő ujj a combon, féloldalas vállrándítás, orr megérintése – néhány példa azok közül, amikor a testünk arról árulkodik, hogy nem mondunk igazat. Mik lehetnek a hazugság egyértelmű jelei a testbeszédben? Hogyan vehetjük észre ezeket? Melyik nem képviselői érzékenyebbek ezekre és miért? Minden, amit a hazugság és a testbeszéd kapcsolatáról tudni érdemes.

test testbeszéd hazugság lie to me Paul Ekman gesztikuláció három majom

A testbeszéd nem más, mint az ember érzelmi állapotának a leképezése, megjelenítése vagy megjelenése. Aki fél vagy feszélyezve érzi magát, összefonja a karját és/vagy a lábait. Bizonyos szögben felhúzott felső ajak és a szemöldökök találkozásánál összeráncolt orr megvetést fejez ki. Számtalan ezekhez hasonló példát lehetne még sorolni. Mi most azokkal fogunk foglalkozni, amik akkor jelennek meg, ha az illető nem mond igazat. De vigyázzunk! A testbeszéd értelmezése erősen kontextusfüggő, ahogy a Pease szerzőpáros fogalmaz:

„Apró figyelmeztetés: ha valaki téli fagyban a buszmegállóban áll és szaporán dörzsöli a tenyerét, nem feltétlenül azért teszi, mert számít a busz érkezésére. Egyszerűen fázik a keze”

Tanult vagy öröklött?

Játszunk egyet! Fonja össze a karját, majd nézze meg, hogy melyik van fölül, a jobb vagy a bal. Most cserélje meg a karját. Valószínűleg úgy érzik, hogy az egyik pozíció sokkal kényelmesebb, természetesebb volt a másiknál. A tipp, hogy ez a kényelmesebb pozíció az olvasók többségénél az jelentette, hogy a bal karjuk volt fölül. Miért? A statisztikák szerint tíz emberből hétnél így van. Ne de örökletes ez a gesztus vagy tanult?

A testbeszéd tanult vagy öröklött mivoltának a kérdése már nagyon régóta foglalkoztatja a tudósokat. Abban gyakorlatilag teljes az egyetértés, hogy

egyes testi jelzések (ilyen az alapvető érzelmek, pl. a mosoly) velünk születnek, míg másokat tanulunk (pl. a felfelé mutató hüvelykujj).

Ez azt is jelenti, hogy testbeszédünk egyes elemei egyetemesek, azaz mindenkinél – kultúrától, országtól, nemtől stb. függetlenül – azonosak. Ám akadnak olyanok is, melyek csak az adott kultúrában vagy adott csoportnál értelmezhetőek, például a felfelé mutató hüvelykujj. Ez nálunk azt jelenti „jó”, de a japánoknál az „öt” kifejezésére használják, míg a görögök ezzel annyit üzennek, hogy „kapd be!”.

test testbeszéd hazugság lie to me Paul Ekman gesztikuláció három majomAki örül vagy boldog, az mosolyog. Aki dühös vagy haragszik, az ráncolja a homlokát és felhúzza a szemöldökét. A vízszintes fejrázás a „nem”, míg a függőleges az „igen” jele. Ezek univerzálisak, vagyis minden embernél azonosak. Ebből következik, hogy a hazugság leleplezésére kiváltképpen alkalmasak.

Három majom

A testbeszéd olvasásához, megértéshez egyszerre kell figyelnünk a hallottakra és a látottakra (és természetesen az adott körülményekre). Ez azért igen nehéz feladat, mert a legtöbbünknek a test jelzéseiről fogalmunk sincs. Nem tudjuk, nem értjük, hogy mi a fura partnerünk kommunikációjában, így könnyen át is siklunk a test árulkodó jelein. Annak ellenére történik mindez, hogy a személyes beszélgetéseink során az üzenetek nagyobbik része nem verbális úton jut el a partnerhez.

Egyik klasszikus hazugságra utaló jel a testbeszédben az úgynevezett féloldalas vállrándítás, ami gyönyörűen megmutatkozik például Kósa Lajos egyik nyilatkozatának végén (0:44-nél):

Egyáltalán nem bízok abban, amit most mondtam – nagyjából ezt jelenti Kósa Lajos vállrándítása. A test ellentmond a beszédnek, a testbeszéd elárulja a használóját.

Mint látszik, ezen gesztus csupán a másodperc töredékéig látható. Egyrészt ezért nehéz beazonosítása, másrészt mert nem erre figyelünk. Az előbbieknél tovább tart és könnyebb is megfigyelni a három majom (nem hall, nem lát, nem beszél [rosszat]) által jelképezett jelzéseket. A mód, ahogy a kezüket az arcukra teszik, egybeforrnak az emberi csalások, hazugságok során alkalmazott gesztusokkal. Ugyanis ha hazugságot vagy csalást látunk, hallunk, beszélünk, akkor hajlamosak vagyunk eltakarni a szemünket, fülünket vagy a szánkat.

test testbeszéd hazugság lie to me Paul Ekman gesztikuláció három majom

Sok gyerek akár mindkét kezét is a szája elé kapja, amikor hazudik. Azonban ahogy idősödik ez már egyre kevésbé lesz jellemző, a gesztus felgyorsul, módosul, ezáltal veszít nyilvánvalóságából. Ám változatlanul előjön, ha az ember hazudik. Az arc megérintése – elsősorban az orr, fül és száj testrészeken vagy azok környékén – az említett gyerekkori mozdulatnak a maradvány. Az orrdörzsölés, a fül megérintése, a bajusz megsimítása – mind-mind erre utalnak. Persze kontextus nélkül nyilván nincs értelme hazugságról beszélni (lehet, hogy csak viszket az ember füle), de azért nem árt tisztában lenni azzal, hogy mi a 6 leggyakoribb ilyen jellegű hazugsággesztus:

1. Száj eltakarása (ujjal vagy egész tenyérrel, ököllel)
2. Orr megérintése (általában apró dörzsölés)
3. Szem(héj) dörzsölése
4. Fülmarkolás
5. Nyakvakarás a fülcimpa alatti részen
6. Gallérhúzogatás

test testbeszéd hazugság lie to me Paul Ekman gesztikuláció három majom

Emblémák

Az emblémák abban különböznek a többi gesztikulációs jeltől, hogy nagyon jól és pontosan körülhatárolt jelentésük van egy-egy kulturális csoporton belül. Embléma például a beintés, a bólintás vagy a vállvonás, amik jelentését senkinek sem kell magyarázni. Ezek szavak helyett is használhatóak, és szinte mindig direkt módon használjuk őket. Kivéve, amikor hazudunk.

Paul Ekman (ő a hazugsággal kapcsolatos kutatások egyik, ha nem a legfontosabb alakja, illetve a Hazudj, ha tudsz sorozatot főszereplőjét róla mintázták) vizsgálatából az derült ki, hogy a harag vagy düh titkolásánál megjelennek olyan emblémák, mint például a beintés. Ezt abban a kísérletben vette észre, amikor az egyik professzorát arra kérte, hogy beszélgessen pszichológus hallgatókkal olyan kérdésekről, amelyek érzékenyen érintik őket. Például, hogy mi a tervük az egyetem elvégzése után vagy hogy voltak-e már beutalva pszichoterápiára. Egyetlen csavar volt a dologban: nem lehetett jó választ adni, a hallgató mindenképp szidást, megfeddést kapott. Ekkor figyelt fel Ekman arra, amit sem a diák, sem a professzor nem vettek észre: az első alany közel egy percig tartotta a középső ujját a professzor irányába, kezét az ölében tartva. Azok az érzések (a harag, düh és némi tehetetlenség), melyeket akaratlagosan megpróbált leplezni, így jelentek meg testbeszédében.

test testbeszéd hazugság lie to me Paul Ekman gesztikuláció három majom

Az emblémák, amikor nem akaratlagosan jelentkeznek, akkor vagy töredékesen jelennek meg (pl. töredékes vállrándítás) és/vagy nem a szokásos helyükön (pl. beintésnél az ölben, lábon, nem a mellkas-nyak előtti zónában). Az észrevétel azonban nehéz, nyilván azért, mert a prezentációs zóna, ahol a megjelenés várható, kiesik a látókörünkből.

Férfiak és nők közötti különbségek

És hogy melyik nem képviselői a tehetségesebbek a testbeszéd értelmezésében? A válasz természetesen: a nők (erre utal egyébként a közismert női ösztön kifejezés). A nők ösztönös adottsága, hogy erőteljesebben, a részletekre koncentrálva figyeljék az apróbb testi jeleket. Valószínűleg azért van ez így, mert ősidők óta ők töltenek jóval több időt a gyerekekkel, így hozzájuk alkalmazkodva kénytelenek voltak jó testbeszédolvasók lenni. Nem tehetik meg azt, hogy ne kísérjék figyelemmel a csecsemő apró rezdüléseit, és ne tudják. értelmezni azokat. És valószínűleg ezért bukik le a legtöbb férfi hazugságnál, és ezért vezetheti a legtöbb nő az orránál fogva őt.

Felhasznált irodalom
Allan Pease, Barbara Pease (2006): A testbeszéd enciklopédiája, Park Könyvkiadó, Budapest
Paul Ekman (2010): Beszédes hazugságok. A megtévesztés árulkodó jelei a politikában, az üzletben és a házasságban, Kelly, Budapest.

A blog követése Facebookon.

5 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek