A család szerepe az egyéni fejlődésben: a bántalmazás

A gyermek bántalmazásával kapcsolatosan számos kérdés mind a mai napig megválaszolatlan. Nem tudjuk például, hogy pontosan mi számít bántalmazásnak és mi nem, vagy hogy milyen körülmények között fordul elő leginkább a jelenség. Azonban számos dolgot biztosan tudunk a bántalmazásról, például hogy milyen (lélektani) következményekkel jár.

csalad család fejlődéslélektan lélektan pszichológia bántalmazás erőszak gyereknevelés nevelés gyerek gyermek

A gyermekek szülők általi bántalmazása az elmúlt évtizedekben vált igazán hangsúlyossá mind a köztudatban, mind a tudományban. Pedighát egyáltalán nem új keletű jelenségről van itt szó: a csecsemőgyilkosság megszokott volt már ókori görögöknél vagy kínaiknál, de később is világszerte bevett gyakorlatnak számított a gyerekek verése a szülő és a tanár részéről egyaránt.

Mi számít bántalmazásnak?

Az egyik alapvető probléma a bántalmazás tárgyalása, elemzése és vizsgálata kapcsán, hogy nem létezik egységes meghatározás a jelenségre vonatkozóan. Ez nem meglepő, hiszen a különféle társadalmakban más és más tekinthető elfogadható/elfogadhatatlan viselkedésnek a gyereknevelésben. De még egyazon társadalomban is megoszlanak a vélemények a kérdést illetően.

Hogy ne evezzünk messzi vizekre: ha csak idehaza nézzük, elfogadható-e egy-egy pofon a szülőtől némely esetben? Ha igen, mikor indokolt, mikor nem, és milyen gyakoriságtól nevezhető bántalmazásnak?

Ha tudományos szemmel nézzük, akkor tulajdonképpen ugyanehhez a kérdéshez lyukadunk ki. Skálaszerűen képzelhetjük el a bántalmazás fogalmi meghatározását. Ennek egyik végpontja a szűk értelmezés, a szándékos, életveszélyes testi erőszakot jelenti. A másik, a tág, szinte mindent magában foglaló értelmezést, amely ide sorol minden olyan cselekvést, amely nem egyeztethető össze a gyerek optimális fejlődésével.

csalad család fejlődéslélektan lélektan pszichológia bántalmazás erőszak gyereknevelés nevelés gyerek gyermek

Kiket bántalmaznak nagyobb valószínűséggel?

Ahogy a bántalmazás vagy a családon belüli erőszak fogalma homályos, úgy az sem világos, hogy hány gyereket bántalmaznak a világon. A kutatók egyetértenek abban, hogy a bántalmazások nagyobb része nem kerül napvilágra; családon belül marad. Így magát a jelenséget is nagyon nehéz felderíteni, elemezni, adatokkal alátámasztani. Van azonban néhány tényező, amely alapján nagyobb a a valószínűsége a bekövetkezésének:

1. Életkor: a 3 évesnél fiatalabb gyermekeket gyakrabban bántalmazzák

2. Rossz egészségügyi állapot: koraszülött, kis súlyú csecsemők gyakrabban ingerlékenyek, reakcióik korlátozottabb, viszont aktivitásuk nagyobbik

3. Személyiség: nagyobb veszélynek vannak kitéve az alacsony érzelmi válaszkészséggel rendelkező, ingerlékeny vagy hiperaktív gyerekek. Az elhanyagoltság szempontjából pedig a közömbös, passzív gyerekek.

4. Családi helyzet: a szegényebb családokban gyakoribb a bántalmazás

Egyesek még ide sorolják a gyerek nemét is, ám ez a kutatások értelmében egy esetben meghatározó: nemi erőszakot négyszer olyan gyakran követnek el lányok, mint fiúk ellen.

csalad család fejlődéslélektan lélektan pszichológia bántalmazás erőszak gyereknevelés nevelés gyerek gyermek

Kikből lesznek bántalmazó szülők?

Két közismert vélekedést fontos az elején cáfolni. Az egyik, hogy az ilyen személyek lelkileg sérültek. A másik, hogy ők maguk is bántalmazottak voltak gyerekkorukban. A helyzet az, hogy a bántalmazók csupán kis százaléka (kb. 10%) szenved pszichiátriai betegségben, a többség nem.

Másrészről pedig, habár igaz az, hogy akiket gyerekkorukban bántalmaztak nagyobb eséllyel válnak bántalmazókká saját gyerekükkel szemben, ám a kutatások szerint ez nagyjából egyharmada ezen illetőknek. Vagyis kétharmada a bántalmazottaknak nem bánik rosszul a saját gyermekével. Továbbá, ne felejtsük azokat az eseteket – és ebből van a több – amikor olyan szülők követnek el erőszakos cselekedeteket, akik nem éltek át ilyesmit gyerekkorukban.

Nagyobb valószínűsége a gyermekek bántalmazásának többek között, ha a család valamilyen nehézségen megy keresztül. Ez nem csupán anyagi problémákat jelent. Ide tartozik a szülők problémás, gyakori veszekedésekkel járó kapcsolata, valamelyik vagy mindkét fél alkoholproblémái, a szociális elszigeteltség vagy a túl fiatalon vállalt gyerek.

csalad család fejlődéslélektan lélektan pszichológia bántalmazás erőszak gyereknevelés nevelés gyerek gyermek

A bántalmazás (lélektani) hatásai

A bántalmazásoknak a látható fizikai jeleken túl sokszor sokkal súlyosabb következményei is vannak. A szociális, érzelmi és intellektuális negatív velejárókat kutatások sora igazolta. Ezek nagyon összetettek és szerteágazóak, a leglényegesebbek ezek közül a következőek.

A bántalmazott kisgyerekek szomorúak, félénkek és gyakran dühösek. Társas kapcsolatokat kevésbé kezdeményeznek, és az előző cikkben tárgyalt „idegenhelyzet-tesztben” szinte biztosan nem a biztonságos kötődési stílust mutatják. Mindez kihat a később életszakaszokra is. Ehhez adódik még, hogy erőszakosabbakká válnak (szülői minta, ugyebár) és egyes kognitív, szociális és érzelmi területeken jóval fejletlenebbek a kortársaknál. Többek között hajlamosabbak a depresszióra és a dühkitörésekre, kisebb az önkontroll náluk, gyengék a szociális képességeik (és kevésbé képesek mélyebb kapcsolatokat kialakítani) és az értelmi képességeik is alacsonyabbak. Ugyanez áll a a bántalmazottakon belül a szexuális erőszakot elszenvedett gyerekekre is, annyi kiegészítéssel, hogy ők gyakran korai szexuális érdeklődést tanusítanak, illetve csábítóan viselkednek.

Hogy mit lehet tenni? Több stratégiát is kidolgoztak a szakértők gyerekek bántalmazásának kezelésére és megelőzésére. A túlterhelt szülők különféle támogatásától (telefonos és személyes lelki segély, segítők kiküldése stb.) kezdve a megelőző, gyerekneveléssel kapcsolatos képzések, tanfolyamok (már tinédzserkortól például) szervezéséig. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy még mindezek ellenére is nagyon sok gyerek él át bántalmazást.

csalad család fejlődéslélektan lélektan pszichológia bántalmazás erőszak gyereknevelés nevelés gyerek gyermek

Irodalom
Cole, Michael – Cole, Sheila R. (1998): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest, 414–430.

A blog követése Facebookon.

1 Tovább

A család szerepe az egyéni fejlődésben: amit a gyerek otthonról hoz

Köztudott, hogy a gyerek, amit otthon megtanul, azt továbbviszi az iskolába, ez pedig sokszor problémákat okoz. Sok-sok iskola konfliktus forrása az iskolai és az otthoni különbségekből származik, de mit kezd ezzel a pedagógus? Mit visz a gyerek otthonról és hogyan kezeli ezt az iskola? A családi háttér mennyire meghatározó?                                                                                                                  

csalad család iskola közoktatás nevelés oktatás otthoni kultúra szelekció hátrányos helyzetAz elmúlt hetekben a PISA eredményektől volt hangos a sajtó. Sokan írtak sok szempontból az oktatási rendszerünk sikertelenségéről, az egyes problémákról és azok szükségszerű kezeléséről. Az azonban kevésbé volt hangsúlyos, hogy az oktatási rendszerünk kudarcai részben abból származnak, hogy a magyar közoktatás általánosságban továbbra sem tud mit kezdeni a különböző családi háttérrel rendelkező gyermekekkel.

Az otthoni és az iskolai kultúra között általában konfliktus feszül: illeszkedési problémák vannak e kettő között. A konfliktus abból adódik, hogy a diáknak választani kell, hogy szimbolikusan megtagadja elsődleges közösségét és identitását, mentesülve így a negatív hatásoktól, kudarcoktól; avagy fordítva tesz, és felvállalja identitását, ezzel együtt azonban részben lemond az iskolai és a későbbi társadalmi sikerességről.

Ez számos módon racionalizálódhat a nevelési és oktatási folyamatban, az eltérő családi szocializációból származó beilleszkedési zavarok megjelenésétől kezdve egészen a fizikai erőszakig. Ám a pedagógusok ezt ritkán tudatosítják magukban, ami persze érthető (gondoljunk csak bele, hogy milyen nehéz egy csapat gyerekre figyelni, megismerni őket), de kevésbé hatékony. Azért nem hatékony, mert a konfliktusnak legfeljebb a felületi kezelése történik meg. A tanár elmondja, hogy ilyet nem szabad csinálni, szankcionálja az iskolai kultúrába nem illeszkedő magatartásformákat stb. Azonban ez az új tudásanyag (legyen az ismeret vagy viselkedési forma) nem feltétlen fog illeszkedni a régihez a gyerek fejében, tehát a konfliktus nem lesz feloldva.

csalad család iskola közoktatás nevelés oktatás otthoni kultúra szelekció hátrányos helyzet

A vizsgálatok azt mutatják, hogy az oktatási rendszerünk meglehetősen szelektív – méghozzá a családi háttér alapján történik a szelekció. Magyarországon még mindig makacsul tartja magát az nézet, mely szerint a lassabban haladókkal külön csoportokban kell foglalkozni, hogy ne húzzák vissza a jobbakat. Ugyanígy a jobbakat is el kell különíteni azért, hogy kibontakoztassák tehetségüket, és gyorsabban fejlődjenek. Csak az probléma, hogy ez a felfogás – a statisztikák és a tapasztalatok alapján – elavult és téves. Elég csak a PISA-vizsgálatok eredményeire gondolni, ahol a legeredményesebb országok (pl. a sokat emlegetett Finnország) integráltan oktatnak, nem pedig szelektíven.

A (korai) szelekcióval szembeni egyik érv, hogy a képességek fejlődése nem egyenletes, hanem életkoronként változó egyazon tanulónál is. Vagyis a képességek fejlettségi rangsorában számtalanszor helyet cserélnek a gyerekek (a pedagógiai gyakorlatban azonban ezt az iskola figyelmen kívül hagyja). Ennek következtében azt mondhatjuk, hogy a fejlődés korai szakaszában, például az iskolába való belépéskor lehetetlen megjósolni az elérhető végső tudás- és képességszintet. Ergo még akkor sem tudnánk különbséget tenni „jó” és „kevésbé jó” képességű gyerekek között, ha a pedagógusok esetlegesen rendelkeznének valamiféle objektív mérési módszerrel ehhez. Tehát nem tudunk a tanulás szempontjából központi jelentőségű adottságok szerint szelektálni.

csalad család iskola közoktatás nevelés oktatás otthoni kultúra szelekció hátrányos helyzet

A szelekció legnagyobb átka az, hogy sok-sok tehetséget nagyon korán veszítünk el anélkül, hogy ennek egyáltalán tudatában lennénk. Egy hátrányos helyzetű tanulónak nagyon kevés az esélye, hogy egy jó középiskolába, később pedig egyetemre kerüljön. Holott nem feltétlen arról van szó, hogy ő kevésbé tehetséges, kompetens ugyanabban, mint hátrány nélküli társai. Ám az iskolarendszer a családi (szociokulturális) háttér alapján előre determinálja a hátrányos helyzetű gyermek iskola kudarcát, ezzel a társadalmi különbségek csökkentése helyett átörökíti vagy fokozza azokat.

Mit lehet(ne) tenni? Ha a tanulóknak biztosított körülményekben még sikerülne is elérni az (esély)egyenlőséget, az esélyek valódi egyenlősége akkor sem teljesülne (legalábbis a felkínált lehetőségek kihasználásában). Az esélyegyenlőség nem azt jelenti, hogy ugyanazt biztosítsuk mindenkinek, még akkor sem, ha hazánkban ez az uralkodó tendencia ebben a témakörben. Sokkal inkább arra hivatott e fogalom, és az ahhoz tartozó gyakorlat, hogy az egyenlőséget személyre szabottan, az egyéni különbségeket figyelembe véve teremtse meg.

Ennek egyik eszköze a differenciált oktatás, mely az egyéni fejlettségi szintet és fejlődést tartja szem előtt, azaz egyénileg foglalkozik a gyerekekkel. Ehhez persze egyrészt megfelelő képzésre lenne szükséges a pályán lévő pedagógusok és a pedagógusnak készülő tanárjelöltek számára. Másrészt csökkenteni kellene a tanárok leterheltségét, illetve ki kellene alakítani a megfelelő környezetet a differenciálás alkalmazásához. Mindehhez viszont az osztályok létszámának csökkentése elengedhetetlen.

csalad család iskola közoktatás nevelés oktatás otthoni kultúra szelekció hátrányos helyzet

Az előzőekhez hasonlóan a szelekció enyhítését szolgálhatná a törvényi szabályozás és azzal együtt a folyamatos monitorozása az iskoláknak. Ez azt jelentené, hogy szükséges lenne az iskolákat ellenőrizni az integrációs törekvéseik terén: milyen mértékű az integráció (ha egyáltalán van), mennyire szelektív az oktatás, milyen arányú és jellegű a továbbtanulás a különböző családi hátterű tanulók esetében, iskolából való elvándorlás mértéke, stb.

A pedagógusok bérezését sem szabad elfelejteni a szükséges változtatások számbavételénél. Az életpályamodell helyett érdemesebb lett volna egy olyan rendszert kialakítani, ami elismeri a többletteljesítményt, amely kétségtelenül a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozás egyik velejárója. Tehát nemcsak differenciáltan kell oktatni, hanem differenciáltan kell a pedagógusokat is bérezni – ennek (és még sok másnak) a függvényében.

A blog követése Facebookon.

6 Tovább

A család szerepe az egyéni fejlődésben: gének kontra környezet

Mi befolyásolja jobban az egyén fejlődését: a gének vagy a (családi) környezet? Az árvaházi gyermekek milyen felnőttekké válnak? Mi történik velük, ha változtatunk a környezetükön? Mennyit ér egy szerető család? Cikksorozat a család egyéni fejlődésben betöltött szerepéről, funkcióiról és mindenféle érdekességekről a családdal kapcsolatban.                                                            

család csalad genetika vs tanult szocializáció környezet személyiségfejlődés fejlődéslélektan

Az elsődleges szocializációs közeg a család, így nem meglepő, ha azt mondjuk, hogy az, hogy milyen családba születünk, az egész életünkre kihatással van. Szülői mintákat követünk és adunk tovább, kulturális elemeket sajátítunk el, megtanulunk beszélni, konfliktusokat kezelni és számos más dolgot. Ha hiányzik az egyik szülő a családból vagy nem megfelelő a kapcsolatunk valamelyik szülővel, esetleg nem kapunk elég törődést tőle, tőlük, az a későbbi kapcsolatainkra és személyiségünkre is kihat. De akkor mi a helyzet az öröklött tulajdonságainkkal? Vajon mennyire meghatározó a családi környezet a génekkel szemben? Melyik a fontosabb? A cikksorozat első részében erre keressük a választ.

Egyéni különbségek, egyéni hasonlóságok

Az emberek bizonyos szempontból ugyanolyanok, mint az összes többi ember, más szempontból olyanok, mint csak néhányan az emberek közül, és persze vannak olyan jellemzők, amikben senkire sem hasonlítanak. Mindenki másképp egyforma, azt is mondhatnánk. Az alapvető kérdés az, hogy az öröklött gének vagy a környezetünk miatt különbözünk egymástól?

Ha a baba sokat sír vagy épp kevésbé reagál a környezeti ingerekre, akkor indokolhatjuk azzal, hogy ő ilyen személyiség, ezt örökölte, de azzal is magyarázhatjuk, hogy az anya szorongása, a nem megfelelő kötődése hat vissza rá. Ha egy gyermek túlsúlyos, állhat a háttérben örökletes elhízási hajlam, de lehetséges, hogy egész egyszerűen csak a szülei által összeállított étrend nem megfelelő. A példák sorát a végtelenségig lehetne folytatni.

család csalad genetika vs tanult szocializáció környezet személyiségfejlődés fejlődéslélektan

A tudomány jelen állása szerint a gének és a (családi) környezet, azaz az öröklött és tanult dolgok nagyjából azonos mértékben befolyásolják az ember fejlődését, cselekvését, azaz a későbbi életét.

Az ember pszichológiai jellemzőinek stabilitása tehát éppannyira függ a családi környezet stabilitásától, mint a genetikai felépítéstől. Az elmúlt néhány évtizedben több kutatás is igazolta ezt. Azok a kutatások például, amelyek árvaházi gyerekeket vizsgáltak, azt találták, hogy a csecsemőkortól serdülőkorig csak minimális gondozást nyújtó árvaházakban felnövő egyének fásultak és alacsony intelligenciájúak. Továbbá nagyobb eséllyel lesznek nehézségeik értelmi és érzelmi szempontból egyaránt.

Öröklött és tanult magatartásformák

Amint az a fentiekből látszik, az ember viselkedésének, cselekvéseinek egy része öröklött, míg másik részük tanult alapokon nyugszik. A fiziológiai reflexek – úgymint a nyelési, légzési vagy pislogó reflex – minden egészséges embernél megtalálhatóak (hiányuk valamilyen betegségre utal). Ezek már a születésünktől kezdődően jelen vannak életünkben: ezek irányítják a mozgásunkat, a létszükségletek (pl. légzés, táplálkozás) kielégítését, a környezettel való kommunikációt.

Ám nem csupán öröklött jellemzőkből épül fel személyiségünk. Sok-sok tanult elem is beépül az évek előrehaladtával viselkedésünkbe a különféle tapasztalatok, minket érő ingerek hatására. Vagyis a környezet, különösen az elsődleges szocializációs közeg, a család nagyon lényeges szereppel bír a 

fejlődésben. Ezt a legkülönfélébb vizsgálatokkal támasztották alá a kutatók, a tanuláselméletektől (pl. klasszikus és operáns kondicionálás, belátásos tanulás, szociális tanulás) kezdődően egészen az ikervizsgálatokig.

család csalad genetika vs tanult szocializáció környezet személyiségfejlődés fejlődéslélektan

Ez egyik legismertebb a családi környezet hatását bemutató kutatások közül Bowlby vizsgálata, amely az egyes kötődéstípusokat kívánta feltárni. Az ún. „idegen helyzet teszt” során az anya és gyermeke megjelenik a laboratóriumban, amely egy játékokkal berendezett szobát jelent esetünkben. A gyermek itt néhány percet tölt az anyával, egy idegennel, majd egyedül. Az egyes szakaszokban produkált viselkedésből, reakciókból nagy biztonsággal megállapítható a kötődés típusa, ami egy meglehetősen állandó személyiségjegy.

Bowlby három altípusát különítette el a kötődésnek:

A) aggodalmas-elkerülő
A gyermek a megközelítés-eltávolodás konfliktust mutatja. A visszatérő anya elé szalad, majd megtorpan. Az ebbe a típusba sorolt gyerekek dühösek, ám ez nem az anya felé irányul.

B) biztonságosan kötődő
A gyermek az anyát biztonsági alapként használja a környezet felderítése során. Ha az anya eltávozik, nem vagy kevesebbet sír, mint a többi típus, illetve a visszatérő anyát örömmel és azonnal üdvözli.

C) aggodalmas-ellenálló
Az A-típushoz hasonlóan ez a gyermek is erőteljes belső konfliktusokat él át. Ám nem kerüli az anyját, épp ellenkezőleg: csüng rajta és ellenáll, ha az anyja a játékok felé terelné őt és figyelmét.

család csalad genetika vs tanult szocializáció környezet személyiségfejlődés fejlődéslélektan

Bár az alapvető ösztönt a kötődő kapcsolatok kialakítására biológiai folyamatok hozzák létre, a gyerekek szüleikkel, gondozóikkal kialakított kapcsolatait személyes élményeik, tanult dolgok formálják. Az egyes típusok közötti különbségek nem csupán a kísérlet során jelentkeznek. Részei a mindennapoknak is, valamint a későbbi felnőttkori kapcsolatokban is fellelhetőek a nyomai, sőt egyes kutatók szerint a párkapcsolatainkban is pontosan ezeket a mintákat követjük. De vajon mi kell ahhoz, hogy a gyermek fejlődése megfelelő, egészséges legyen?

Az egészséges fejlődést eredményező és gátló tényezők

Jó néhány tényező van, ami szükséges ahhoz, hogy a család helyesen töltse be az egészséges fejlődést elősegítő funkcióját. Ezek közül a legfontosabbak a következőek:

  1. Nyújtsa a biológiai gondozás feltételeit
  2. Biztonságot nyújtson
  3. Szülő hatékony perszonális mintát nyújtson (mintaadás – modellnyújtás)
  4. Szülők közötti összehangoltság a nevelés kérdéseiben, szülők kiegyensúlyozott kapcsolata
  5. Szülők fejlesszék önmagukat a nevelés-lélektani ismereteik terén
  6. Nevelés meleg-engedékeny környezetben történjen a nevelés
  7. A szülők ne támasszanak gyermekükkel szemben elérhetetlen elvárásokat
  8. Pozitív énképet formáljanak, ne csak kritizálják a gyermeküket
  9. Dicséret esetében mindig az adott teljesítményt értékeljék, ne általánosságokat mondjanak
  10. Elsőssegítség serdülőkor után a leválás folyamatát

család csalad genetika vs tanult szocializáció környezet személyiségfejlődés fejlődéslélektan

Az egészséges fejlődést gátló tényezők nyilvánvalóan ezek ellentétei. Ezek közül klasszikus esetek a szélsőséges nevelői magatartásformák:

  1. Túlzott kényeztetés (nem edződik a gyerek a valós életre)
  2. Túlzott keménység és szigor (nem tud a gyerekben a szeretet kifejlődni, nem fogad el másokat)
  3. Hideg-engedékeny (érzelmi szeretet kifejezésének a hiánya, helyette a negatívakat fejti ki – rideg agresszív lesz a gyermek)
  4. Hideg-korlátozó (negatív érzelmi viszonyulás, nem ritkán testi bántalmazások és/vagy szülők azt mondják magukról, hogy feláldozták az életüket a gyermekükért, aki hálátlan velük szemben, gyerekben szorongás, bűntudat keletkezik ennek hatására)
  5. Meleg-korlátozó (túlszerető, túlvédő, a gyerek nem nyilváníthatja ki ellenérzéseit, ezért befeléforduló lesz)

A cikksorozat következő részében a család és az iskola kapcsolatáról lesz szó.

A blog követése Facebookon.

2 Tovább

Erőszak = fertőző betegség?

Mi lenne, ha valaki azt mondaná, hogy az erőszak olyan, mint a fertőző betegségek többsége? Ugyanaz a lefolyása, a továbbadása, valamint a terjedése is. Mi több, ugyanúgy is kell kezelni. Legalábbis ezt állítja egy fertőző betegségekkel foglalkozó orvos, Gary Slutkin. És nem csak állítja mindezt: programja hatására 50-60%-kal csökkent az erőszakos cselekedetek száma.

erőszak társadalom fertőzés eroszak

Gary Slutkin, orvos, infektológus, azaz fertőző betegségekkel foglalkozik. Közel tíz éven keresztül dolgozott Afrikában, többek között a tuberkulózis, a kolera és az AIDS járványok ellen küzdve. Aztán hazatérve rövid időn belül rájött: ugyanaz fogadta Amerikában, mint ami elől elmenekült Afrikából, annyi különbséggel, hogy itt nem a járványok, hanem az erőszak jelentett mindennapos problémát. Minderről 2013-as TED-előadásában beszél:

Slutkin arról beszél, hogy akkoriban arról számoltak be az ismerősei és barátai, hogy egyre elterjedtebb az iskolai lövöldözés és az erőszak. Az amerikai társadalom pedig – habár próbálkozik – nem tudja orvosolni a problémát. Ez nem meglepő: saját szakterületén gyakran találkozott olyasmivel, hogy egy probléma megoldásának folyamata megakad valahol. Ilyenkor valami mással kell próbálkozni, új ötletekre van szükség.

Slutkin egyre mélyebbre ásta magát az iskolai erőszak témakörében. Tanulmányozva a statisztikákat, adatokat és térképeket, azt találta, hogy

az amerikai városok erőszaktérképének többsége olyan kolóniákat mutat, mint amilyen a fertőző betegségek egy-egy járvány terjedésekor.

És mi az, ami leginkább előrejelez egy erőszakos cselekményt? Ugyanaz, mint ami egy fertőzést: egy másik eset.

Ha tehát van egy erőszakos eset, akkor a környezetében megnő a valószínűsége annak, hogy lesz másik erőszakos eset is.

Ebből kifolyólag egy nagyon fontos pozitívuma is van a dolognak. Ha arra van mód, hogy a járványokat megállítsák, és az erőszak valóban a járványokhoz hasonlóan terjed, akkor az erőszak terjedését is meg lehet fékezni.

erőszak társadalom fertőzés eroszak

Ehhez három kulcsmozzanatra van szükség:

1. Megakadályozni a továbbadást,
amihez az első eset azonosítása, ahhoz pedig új munkatársakra van szükség. Olyan személyek (ki)képzésére, akik észreveszik az első esetet.

2. Megfékezni a továbbterjedést,
amihez az erőszak szempontjából potenciálisan „veszélyeztetettek” (de még „nem fertőzöttek”) felderítésére, megtalálása szükséges.

3. A normák megváltoztatása,
amihez újfajta közösségi értékekre, tevékenységekre, oktatásra van szükség.

Ezen három lépéssel hozható létre „immunis” közösség az erőszakkal szemben Slutkin elmélete szerint. Ám hogy ez ne csak elméleti szinten jelenjen meg, a kutató átültette módszerét a gyakorlatba is. A 2000-es évektől kezdődően több olyan területen is kipróbálta a módszert, ahol az erőszakos cselekedetek száma igen magas volt. Az első kísérlet után a lövöldözések száma 67%-kal csökkent, illetve a többi próbálkozás is hasonló (50-70% körüli) csökkenést hozott. Vagyis a módszer hatékony. A kérdés (bár némileg álnaív kérdés ez) csak az, hogy akkor miért nem alkalmazzák szélesebb körben?

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Mi az a nyelvi erőszak?

Az erőszaknak sokféle megjelenési formája létezik. Ezek közül az egyik legérdekesebb a verbális vagy nyelvi erőszak. Mi az a nyelvi erőszak és hogyan valósulhat meg? A káromkodás nyelvi erőszak? Mi a különbség a férfiak és nők között a témában? És az egyes kultúrák között? Általános ismeretterjesztő egy mindenki számára ismert, ám kevésbé tudatosított erőszakformáról.   

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

Kép forrása: http://www.adforum.com/

(Először is egy rövid magyarázat a témát, illetve a blog előző havi szünetelését illetően. A kihagyás oka a disszertációírás volt, ahogy a téma alapja is - részben. Nyelvi diszkriminációval foglalkozom, ennek kutatása során többek között a nyelvi agresszióval kapcsolatosan is olvastam néhány tanulmányt az elmúlt hónapokban. A versenykiírást látva pedig jó ötletnek tűnik kamatoztatni ezen ismereteket.)

Az agresszió és erőszak kutatásával sok-sok tudományterület foglalkozik a pszichológiától kezdve az etológiáig. A nyelvészet sem kivétel ez alól, jóllehet itt elsősorban a verbális úton megjelenő agresszió képezheti a vizsgálódások tárgyát. A probléma csak az, hogy a nyelvi agresszió körülhatárolása közel sem olyan egyszerű feladat, mint pl. a szociálpszichológiai értelemben vett erőszaké.

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

A nyelvi erőszak általános meghatározás szerint

olyan szóbeli viselkedésforma, melynek során a beszélő szándéka az, hogy a megnyilatkozása tartalmával és/vagy minőségével (pl. hangerő, stílus) egy másik személyt bántalmazzon, szidalmazzon, megsértsen.

Ez persze már ősidők óta jelen van az ember hétköznapjaiban. A különböző érzelmek (pl. a harag, düh, de akár az öröm is) vagy épp a tehetetlenség nyelvi síkra történő átültetése is ily módon jelenik meg. Csakhogy a káromkodás vagy a durvább stílus még nem feltétlen tekinthető nyelvi erőszaknak. Ennek oka, hogy

a nyelvnek különböző funkciói vannak és a különböző szituációkban ezek a funkciók más-más súllyal bírnak.

Például. Ha valaki rácsap a kezére egy kalapáccsal, akkor az gyakran káromkodáshoz vezet, de az illetőnek nem állt szándékában mások sértegetése. Vagy: egyes káromkodások egy-egy társaságban, csoportban a csoportidentitás kifejezőeszközei, nincs bántalmazó vagy sértő szerepük.

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

Vagyis az egyik feltétele a nyelvi erőszaknak, hogy ugyanúgy sérülést okozzon a bántalmazott félben, mint a fizikai erőszak. Természetesen ez esetben nem testi, hanem lelki sérülés lesz a kimenetel – ám ettől még ugyanúgy fájdalommal jár (sokszor még nagyobbal is, mint a fizikai erőszak). Így mondhatjuk, hogy a nyelvi erőszak éppúgy elítélendő, mint bármely más erőszakforma, vagy ahogy a témával foglalkozó egyik kutató fogalmaz:

„a másik ember lelki terrorizálása, önmagáról alkotott képének verbális megsemmisítése, önértékelése alapjául szolgáló vonatkozásainak és attribútumainak (pl. szerelmi és családi kapcsolatok, vallás, etnikai eredet) szisztematikus negatív verbalizálása pszichikai bántalmazásnak minősül”

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

A verbális agresszió számos formában megjelenhet. Egyrészt alapvetően a közlés tényleges tartalmában, valamint a közlés módjában: abban amit mondunk és ahogy mondjuk. Másrészt, lehet ez az agresszió direkt és indirekt. Direkt agresszió például a csúfolás, a beszólás, minősítés, káromkodás. Indirekt ezzel szemben például a hazugság, a rágalmazás vagy a rosszindulatú pletyka. Ezek azért is nagyon problémásak, mert sokszor nem is tekintjük erőszaknak, hogy verbális agresszió áldozatává vált az illető.

Egyes kutatók elkülönítik még a verbális agresszió passzív és aktív változatát. Az előbbi azt jelöli, amikor a kommunikációban részt vevő felek egyike nem válaszol, megtagadja a válaszadást, ezzel szándékosan okozva sérülést a másiknak (aktív változat nyilván minden egyéb).

Ezzel függ össze Erving Goffman szociológus arc vagy arculat fogalma. Az arculat az ő szociálpszichológiai értelmezésében az az énkép, amit a beszélők magukról mások felé szeretnének közvetíteni. Ennek fenntartására folyamatosan figyelni kell, mivel az arculat sérülékeny, rombolható (és egyben vissza is építhető). Ez a rombolhatóság a nyelvi erőszak által nagyon gyakran meg is valósul – ezt hívják arculatromboló tevékenységnek.

pszichológia élet életmód ember tudomány közélet arc arculat nyelv erószak nyelvi agresszió nyelvészet kommunikáció erőszak

Végezetül érdemes kitérni az egyes emberek és embercsoportok közötti különbségekre. Általánosságban az emberiség egészére jellemző a nyelvi agresszió, erőszak, ám lényeges eltérések mutatkoznak kultúránként, társadalmanként, társadalmi csoportonként, és így tovább. Például több (néprajz)kutató szerint a dél-amerikai yanomamók a legagresszívebbek, míg az afrikai busmanok a legkevésbé azok. Az egyes társadalmi csoportok közül a leggyakoribb a nyelv erőszak előfordulása: a fiatalok körében, a katonaságnál és a börtönben

Közismert továbbá, hogy a férfiak többet élnek a nyelvi agresszióval, mint a nők, és másként is viszonyulnak a káromkodáshoz. Azonban ez nem igaz minden társadalomra: például Madagaszkáron a nők beszéde tartalmaz több erőszakos megnyilvánulást. És ne feledjük, hogy a rosszindulatú pletykálkodás és a hírbehozás szintén a nők beszédére jellemzőbb, akárcsak a passzív agresszió. Ezzel kapcsolatban pedig az a legérdekesebb, hogy a kutatások tanulságai szerint a nők az említett nyelvierőszak-formákat nem a férfiakkal folytatott beszélgetésük során alkalmazzák gyakrabban, hanem más nőkkel szemben.

Idézet forrása:
Kegyesné Szekeres Erika 2008: Verbális agresszió és nemi sztereotípiák. In: Zimányi Árpád (szerk.) Az agressziókutatásról interdiszciplináris keretben. Eger, EKF Líceum Kiadó, 61–90.

A blog követése Facebookon.

8 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek