Mi a szegénység és hogyan kapcsolódik az iskolához?

Mit jelent a szegénység és hogyan definiálható? Ki számít szegénynek Magyarországon, Európában vagy bárhol máshol a földtekén? Mi a különbség relatív és objektív szegénység között? Hogyan kapcsolódik ez a pedagógiához? A cikk ezeket a kérdéseket járja körbe, kitérve az iskolai szegregációra, az esélyegyenlőségre és még sok-sok más szegénységgel kapcsolatos tényezőre.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A blogon január végén megjelent poszt, mely Palkovics László PISA-eredményekkel kapcsolatos megjegyzésére reflektál, egészen komoly indulatokat váltott ki a hozzászólókból. Jó néhány tévhit és ideológiai indíttatású megjegyzés olvasható a hozzászólásokban, éppen ezért szükségesnek láttam egy, a szegénység és oktatás összefüggéseit tárgyaló cikk közlését. Íme az eredmény.

Mi a szegénység?

Szegénységről gyakran beszélünk különböző helyzetekben, különböző jelentéseket társítva a fogalomhoz. Ahhoz azonban, hogy tudjuk vizsgálni a jelenséget, nem elég a hétköznapi értelmezés: pontosan kell definiálni, hogy ki számít szegények. Ez nem egyszerű feladat, hiszen számos tényezőt szükséges figyelembe venni, mivel a szegénység igencsak komplex fogalom.

Az Európa Tanács döntésének értelmében „szegénynek kell tekinteni egy személyt, egy családot, illetve egy embercsoportot abban az esetben, ha a rendelkezésükre álló erőforrások (anyagi, kulturális és társadalmi) oly mértékben korlátozottak, hogy kizárják őket a minimálisan megkövetelhető életformából abban az országban, amelyikben élnek”. No de mi az a „minimálisan megkövetelhető életforma”?

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A minimálisan megkövetelhető életforma egyrészt nyilván szorosan összefügg egy-egy ország társadalmi-gazdasági szintjével, fejlettségével. Másrészt egyes tényezők (pl. szülők iskolai végzettség, gyerekek száma) erőteljesen gátolják ezen életforma megvalósulását.

A szegénység esetében alapvetően háromféle felfogásról, megközelítésről beszélhetünk: objektív, szubjektív és relatív szegénységről. Tudjuk, hogy a szegénységnek vannak objektív jelzőszámai. Ilyen például a (családi) jövedelem létminimumhoz vagy egy főre jutó nettó átlagjövedelemhez viszonyítása. Vagy éppen az a – a TÁRKI által is használt – viszonyítás, melynek értelmében az számít szegénynek, aki kevesebbet keres az átlagkeresetű állampolgár háztartásában az egy főre eső jövedelem felénél.

Az objektív mellett beszélhetünk szubjektív szegénységről is. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy valaki szegénynek érzi magát, úgy érzi, hogy napról napra él, folyamatos anyagi gondjai vannak stb. Az elnevezés hátterében pedig az áll, hogy a viszonyítás mindig egy-egy saját elváráshoz, szükséglethez, korábbi életmódhoz való viszonyításon alapul.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

Végül létezik ún. relatív szegénység is. Itt végső soron a fő kérdés nem a szegénység maga, hanem az egyenlőtlenség. A relatív szegénység esetében nem valamilyen szint, hanem az átlag vagy a medián segítségével meghatározott jövedelmi szint alatt elhelyezkedőket tekintjük szegénynek. Az áll a fókuszban, hogy az összes elosztott személyes jövedelem hány százaléka kerül az alsó 10, 20 vagy 30 %-hoz (szakszóval: alsó kvantilisre).

A szegénység és az iskola

Legyen szó bármelyik felfogásáról a szegénységnek, az mindenképpen kihatással van a gyermekre az élet legtöbb területén. Az iskola lét sem kivétel ez alól. Egy szegényebb családból származó gyermek sokkal nehezebben boldogul az iskolában. A statisztikák azt mutatják, hogy az ilyen gyerekek sokkal kisebb arányban tanulnak tovább, kevésbé jellemző, hogy jobb gimnáziumban kerülnének, valamint az jóval kisebb az esélyük bekerülni egy egyetemre vagy főiskolára. Tehát az iskola nem tud mit kezdeni a társadalmi egyenlőtlenségekkel, ezzel pedig hozzájárul azok reprodukálásához.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A szegénység azért meghatározó ebben a kontextusban, mert számos hátrány, iskolai nehézség gyökere. Aki szegény sokkal kevésbé fér hozzá az egyes kulturális javakhoz, olyanokhoz, amik más családokban alapvető. A család nem engedheti meg magának, hogy színházba járjon, könyveket vegyen vagy éppen magántanárhoz járassa a gyerekét. Az is könnyen előfordulhat, hogy a gyermeknek ki kell venni a részét a jövedelemszerzésből. Az sem ritka, hogy még ha szeretne is tanulni, akkor sem tud, mert nincs lehetősége egyedül lenni, többen élnek néhány négyzetméteren. A szegénységből származó tanulási problémák sorát sokáig lehetne folytatni.

A gond, hogy az iskola nem veszi figyelembe az említett tényezőket. Ugyanazokat az elvárásokat támasztja minden tanulóval szemben, miközben nem teremt azonos esélyeket ezen elvárások teljesítéséhez. Nem mellesleg még egy jelentős szegregációs folyamat is jelen van a hazai oktatásban, ami tovább rontja a helyzetet.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A szegregáció a különféle (szegény és nem szegény, cigány és többségi) társadalmi csoportok iskolák és osztályok közötti aránytalan eloszlását jelenti, ami korlátozza, gátolja a csoportok közötti érintkezést. Ez többek között azért baj, mert – amellett, hogy így az iskola nem képezi le a társadalmi valóságot – az említett tanulók egy bizonyos aránya felett az adott tanulóközösségben csökken a tanulók teljesítménye. Tehát, ha túl sok hátrányos helyzetű diák van egy tanulócsoportban, akkor az az egész csoportra negatív kihatással lesz (persze van erre ellenpélda is, [l. a Bagázs projektjét], de ezek jóval ritkább és speciálisabb esetek).

Természetesen mindenki ismer olyan történeteket, amikor a szegény gyermek sokra vitte, kitört a szegénységből, és a társadalom nagyra becsült tagjává vált. Azonban az igazság az, hogy nem ez a jellemző. Többségében a szegény gyerekek szegények is maradnak, és nem tudnak kitörni abból a közegből, amibe beleszülettek. A probléma, hogy nem azért, mert ne lennének ugyanolyan készségeik, képességeik vagy tudásuk, mint a tehetősebb társaiknak. És a legfájóbb – azon túl, hogy ez egy rendkívül igazságtalan helyzet –, hogy nagyon sok tehetséget nagyon korán elvesztünk.

Felhasznált irodalom

Réthy Endréné – Vámos Ágnes 2006: Esélyegyenlőtlenség és méltányos pedagógia.

Fejes József Balázs 2016: A szegregáció vajon mi?

A blog követése Facebookon.

3 Tovább

A zárványos szegregátumok húzzák le az oktatásunk színvonalát

Kósa Lajos nemrég nyilatkozott a közoktatásunkkal kapcsolatban. Bár ne tette volna...szerinte az oktatásunk jó irányba halad, két fontos lépés már megtörtént, a harmadik ezután jön: az integráció „dogmájának” átgondolása. Merthogy az oktatásunk színvonalát azok a bizonyos „szegregátumok, amelyek ilyen zárványos helyeken és struktúrában működnek”, na azok húzzák le.

kósa lajos fidesz szegregáció integráció szegregál korai szelekció szelekció közoktatás életpálya

Kósa Lajos két napja nyilatkozott az ATV esti műsorában, elsősorban oktatási kérdésekkel kapcsolatban. Ami rögtön szembetűnik, hogy a Fidesz frakcióvezetője vagy nincs tisztában a magyar közoktatás helyzetével vagy gátlástalanul hazudik, de mindenesetre iszonyú ostobaságokat beszél:

Szóval, lényegében megtudtuk Kósa Lajostól, hogy három lépésben fog megújulni az oktatásunk, amiből kettő már meg is valósult. Az első a KLIK-rendszer, a második a még most is zajló pedagógus-életpályamodell. Ezek nyilván zseniálisan működnek, azért lázadtak fel a pedagógusok, azért nincs kréta sem az iskolákban, ahogy fizetése se a tanároknak (a nagyszerű reformhadműveletről bővebben itt olvashat).

Végül a harmadik állomás ebben a sikertörténetben – kapaszkodjon meg a kedves olvasó – az integrációs kísérletek felszámolása lesz. Kósa megfogalmazásában:

„a harmadik lépés az az, hogy újragondoljuk azt a dogmát […] hogy kizárólag csak az integrált oktatási modell lehet Magyarországon, ami megvalósul”

Vagyis a hátrányos helyzetű tanulókat nem integráltan kellene oktatni – a Fidesz frakcióvezetője szerint – hanem szegregáltan, ami „a gyerekek érdekében történne”. Mindezt azért, mert Kósa szerint az integrációs oktatási modellről

„azt mutatják a felmérések és a statisztikák, hogy ez kudarc. Olyan olyan zárványok jönnek létre az oktatási rendszerben, amelyek a társadalmi egyenlőtlenségeket újra termeik […] a magyar oktatási rendszer egésze […] rossz teljesítményt mutat, de ez azért megtévesztő, mert az átlagot ezek a szegregátumok, amelyek ilyen zárványos helyeken és struktúrában működnek, húzzák le – nagyon”

kósa lajos fidesz szegregáció integráció szegregál korai szelekció szelekció közoktatás életpálya

Oh, ha ezt Bourdieu vagy Bernstein megélhette volna! Az idézet első mondata nyilvánvaló hazugság, hiszen az összes kutatás és szakirodalom éppen az ellenkezőjét mondja az elhangzottaknak (l. pl. Kertesi és Kézdi tanulmányát). A gond az, hogy Magyarországon még mindig makacsul tartja magát az nézet, mely szerint a lassabban haladókkal külön csoportokban kell foglalkozni, hogy ne húzzák vissza a jobbakat. Ugyanígy a jobbakat is el kell különíteni azért, hogy kibontakoztassák tehetségüket, és gyorsabban fejlődjenek. Csak az probléma, hogy ez a felfogás – a statisztikák, kutatások alapján – elavult és téves. Elég csak a PISA-vizsgálatok eredményeire gondolni, ahol a legeredményesebb országok (pl. a sokat emlegetett Finnország) integráltan oktatnak, nem pedig szelektíven.

Továbbá igencsak elgondolkodtató, hogy az fel sem merül Kósa Lajos úrban, hogy nem az integrációs modell a rossz, hanem a kivitelezése, ami valljuk be, itthon egy cseppet sem lenne meglepő. Miféle integráció, kérem

az nem integráció, hogy 20 fehér bőrszínű tanuló közé berakunk 10 romát.

Az integráció nem erről szól, hanem arról, hogy – leképezve a társadalmat – vegyes osztályokat hozunk létre mindenhol, ahol foglalkozunk is a nehezebb helyzetben lévő gyerekekkel. Nem ám, hogy csak belökjük őket a „gyengébb, rosszabb” iskolákba. Az elitiskolákban ugyanúgy integrálni kellene az ilyen tanulókat, sőt: felmerül a kérdés, hogy jó-e egyáltalán, hogy vannak elitiskolák. A tehetőseknek biztosan.

kósa lajos fidesz szegregáció integráció szegregál korai szelekció szelekció közoktatás életpálya

A (korai) szelekcióval szembeni egyik érv, hogy

a képességek fejlődése nem egyenletes, hanem életkoronként változó egyazon tanulónál is.

Vagyis a képességek fejlettségi rangsorában számtalanszor helyet cserélnek a gyerekek (a pedagógiai gyakorlatban azonban ezt az iskola figyelmen kívül hagyja, ahogy Kósa Lajos is). Ennek következtében azt mondhatjuk, hogy a fejlődés korai szakaszában, például az iskolába való belépéskor lehetetlen megjósolni az elérhető végső tudás- és képességszintet. Ergo még akkor sem tudnánk különbséget tenni „jó” és „kevésbé jó” képességű gyerekek között, ha a pedagógusok esetlegesen rendelkeznének valamiféle objektív mérési módszerrel ehhez.

Fontos lenne a Kósa-félékkel tudatni, hogy az életpályamodell helyett érdemesebb lett volna egy olyan rendszert kialakítani, ami elismeri azt a többletteljesítményt, amely kétségtelenül a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozás egyik velejárója. Nemcsak differenciáltan kell oktatni, hanem differenciáltan kell a pedagógusokat is bérezni, és akkor talán az országos átlagok is javulnak. Mert a szegregáció erősítésével biztosan nem fognak.


(Aki kíváncsi a fentiek sok-sok adattal, statisztikávval alátámasztott tudományosabb változatára, annak ajánlom Nahalka István blogbejegyzést ugyanerről a Kósa-féle ámokfutásról.)


 

A blog követése Facebookon.

2 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek