Egy cikk szerint igen, állítólag ez tény. Sőt, az is, hogy ezzel minden szakember egyetért. Vajon tényleg így van? A liberális nevelés megbukott? Ha igen, akkor mikor, hogyan és miért? És úgy egyáltalán: mi az a liberális nevelés?
Minap olvastam egy irományt, amely azt állítja, hogy a liberális nevelés megbukott. A kijelentést állítólag József István gyerekpszichológus tette a Kaposvárimami Egyesület családi és információs napján. De vajon tényleg így lenne? A liberális nevelés – feltéve, ha van olyan – tényleg megbukott?
Rögtön az elején felmerül egy elemi probléma: mi az a liberális nevelés? Eléggé egyértelmű, hogy a fent említett cikkek a liberális nevelés fogalmát a laissez-faire vezetői (jelen esetben nevelési) stílussal mossák össze. Ezt Kurt Lewin nevéhez köthetjük, aki ezen kívül még három vezetési stílust határozott meg: az autokratikust és a demokratikust. Hogy ezek hogy néznek ki, arról íme egy nagyszerű videó:
A laissez-faire vezetés az egyes személyek önálló és részben független tevékenykedést jelenti a csoporton belül. Ilyenkor a normák, szabályok, feladatok behatárolása legfeljebb részleges és a vezető minimális koordinációt valósít meg. Nagyjából erről szól mindkét említett írás, olyan erős kijelentésekkel tarkítva, mint pl.: „Minden, amit tesz [megj.: a gyerek], amivé válik az a mi munkánk gyümölcse vagy munkánk hiánya!”. Persze a genetikáról egy szó sem esik, annak ellenére, hogy a neveléstudomány és pszichológia jelen állása szerint hasonlóképpen meghatározó, mint a tanult dolgok. De vissza az eredeti problémakörhöz!
Tehát
a liberális nevelés nem egyenlő a laissez-faire neveléssel, vezetéssel
(már csak azért sem, mert azt ha ideológiai jelzővel látják el, akkor azt az „anarchikus” jelzőt használva teszik). De akkor mégis mi az a liberális nevelés?
A családi nevelést gyakran 3 dimenzió mentén osztályozzák a szakemberek, amik a következőek:
1. A család érzelmi légköre (hideg-meleg)
2. A nevelés rugalmassága (nyílt-zárt)
3. A követelmények határozottsága (erős-gyenge)
(megjegyzés: úgy vélem, hogy az egyes dimenziók milyenségét skálaszerűen kell értelmezni, nem pedig „fekete-fehér” alapon)
Ezek alapján meghatározhatjuk az alábbi nevelést:
1. Harmonikus nevelés (meleg-nyílt-erős)
2. Liberális nevelés (meleg-nyílt-gyenge)
3. Normatív nevelés (meleg-zárt- erős)
4. Túlvédő nevelés (meleg-zárt gyenge)
5. Autonóm-demokratikus nevelés (hideg-nyílt-erős)
6. Elhanyagoló nevelés (hideg-nyílt-gyenge)
7. Kemény nevelés (hideg-zárt-erős)
8. Diszharmonikus nevelés (hideg-zárt-gyenge)
Ezek szerint a liberális nevelés akkor áll fenn, amikor: a család érzelmi légköre meleg, a nevelés rugalmassága nyílt, ám a követelmények határozottsága gyenge. Ez utóbbi természetesen hibaként is felfogható, ám ez függ a gyengeség mértékétől. Továbbá, ha megnézzük az egyes típusokat, látjuk, hogy ez egyáltalán nem a legrosszabb eset, sőt.
Nem tudhatom, hogy mit értettek pontosan liberális nevelés alatt az érintettek. Ám azt tudom, hogy nem szerencsés olyan kijelentéseket tenni, amelyek egy szubjektív véleményt objektív tényként, általános igazságként tüntetnek fel („a mai gyerkőcök...” – ez nagyjából olyan, mint a „régen minden jobb volt” kijelentés). Továbbá az sem túlságosan előnyös, ha a dolgokat csakis fekete-fehérben látjuk és láttatjuk. Ezekben a cikkekben leginkább az érzékelhető, hogy a „liberális” (valójában: laissez-faire) áll szemben a normatív (valójában: autokratikus) neveléssel. Holott a fentiekből látszik, hogy közel sem csak ez a két végpont létezik. Még a Lewin-féle elmélet szerint sem: bizony a kettő között kell megtalálni a középutat.
A blog követése Facebookon.
Utolsó kommentek