Az egyik ismert oldalon pár napja jelent meg egy „27 éves, csinos, szép, okos nő” levele, amiben a "legérdekesebb/legfurább/legviccesebb/legidegesítőbb vagy csak szimplán leghülyébb" kérdéseket taglalja a hölgy. Többek között ide tartozik, hogy „Meddig tartottak a komoly kapcsolataid?” vagy hogy „apukádról mit lehet tudni?”. Reflexió következik, hogy mi miért is van.
Kép forrása: http://www.edtpatips.com/
Pár napja egy – saját bevallása szerint – „27 éves, csinos, szép, okos nő” egy levelet küldött az egyik oldal szerkesztőségének. A levél megjelent, és a „legérdekesebb/legfurább/legviccesebb/legidegesítőbb vagy csak szimplán leghülyébb” kérdések szerepelnek benne, amiket egy férfi feltehet egy randin. Legalábbis a hölgy szerint. Ám ha ez az önbevallása szerint „okos nő” egy picikét a dolgok mögé nézne, talán rájönne, hogy a felsorolt kérdések többsége nagyon is helyénvaló. Sőt, neki sem ártana feltennie némelyiket. Lehet önmagának? Mi az, ami magánügy ezekből? Mi nem annyira? Mit miért kérdezünk a kiszemeltünktől?
1. Szereted a munkád?
A levélíró azt állítja, hogy „nincs ezzel a kérdéssel igazából semmi baj”, csakhát mégis, mivel „amikor már 50-edik alkalommal teszik fel nekem, és én sablonszerűen vágom rá a választ, hogy igen vagy nem, vagy éppen most hogy vagyok vele” – írja.
A helyzet az, ha valaki randizgatni jár, akkor számoljon azzal, hogy bizony egy-egy kérdés ismétlődhet. Minél többet randizik, annál nagyobb valószínűséggel. És ahogy sok-sok más kérdésre adott választ, úgy ezt is befolyásolja az aktuális lelkiállapotunk. Nincs ebben semmi fura/érdekes/idegesítő.
2. Mióta vagy szingli?
Erre érdemes a hölgy teljes reflexióját közölni:
„Sablonkérdésre sablonválasz. Már egy jó ideje. De egyébként is mi/ki számít szinglinek? Eddig is tök jól éreztem magam a bőrömben, de most már érzem, hogy készen állok a változásra, és jó lenne egy erőskezű álompasas, aki villanykörtét cserél, hozzábújhatok, és szereti a szexet, mert az a helyzet, hogy én is”
Haladjunk sorban. Először is ez egy nagyon lényeges kérdés, aminek egyszerű az oka. Ha valaki komoly kapcsolatot akar (és hajlandó a racionális, pszichológiailag alátámasztott tényeket is figyelembe venni), akkor
esze ágába nincs egy olyan lánnyal hosszú távra tervezni, aki nemrég szakított/vált el/csalódás érte.
Miért? Mert borítékolható, hogy a kapcsolat nem lesz jó: nagyjából ugyanaz a gyászfolyamat játszódik le szakításkor, mint a halál esetében. Valakit elvesztünk, ezt fel kell dolgozni, amihez időre van szükség.
Másodszor. A reakció nagy része nem kapcsolódik a kérdéshez. Az azért fontos, mert egy ilyen válasz épp az ellenkezőjét jelenti általában, mint amit mond. Magyarul: nem igaz az, hogy „eddig is tök jól éreztem magam a bőrömben”. Ha így lenne, akkor miért kéne változ(tat)ni? És miért kell ezt hangsúlyozni? Miért kell olyan kérdésnél feltüntetni, amihez nem tartozik? Valószínűleg azért, mert nincs rendbe az egoja és nincs harmóniában önmagával a levél írója.
3. Hány komoly kapcsolatod volt? Meddig tartottak?
Itt néminemű felháborodás érződik ki a válaszból, de ettől most tekintsünk el. Ez a kérdés ugyanolyan releváns lehet, mint az előző. Ugyanis,
ha egy személynek viszonylag sok, de rövidebb kapcsolata volt, különösen, ha egy-egy kapcsolat között kevés idő telt el, akkor jó eséllyel (pár)kapcsolatfüggő az illető.
Ilyenkor érdemes menekülőre fogni, mert az ilyen ember nem hajlandó magában feldolgozni a szakítást, a csalódást stb., így nem is lesz soha boldog. A másik féltől várja el ezt, ám ez nem működőképes. Ugyanis, amíg egyedül nem boldog valaki, addig mással sem lesz az; akkor mindegy, hogy ki az épp aktuális párja, a saját hiányosságait pótolja vele.
A másik gyakori eset, hogy egy komoly kapcsolata volt sokáig az illetőnek. Ha ennek gyászolására nem hagyott elég időt, akkor szintén probléma lehet az új kapcsolatával.
4. Hol tanultál, diplomáztál és milyen szakon? […] ööö, szóval neked nincs diplomád?
Nincs neki, amivel az ég világon semmi baj. A probléma a reakcióval van. Egy mérhetetlenül frusztrált, ám a felszínen magabiztosnak látszó vagy annak látszatát keltő lány válasza ez. Csak egy rövid részletet idéznék:
„De ha a külsőségeket elengeded, akkor rájössz, hogy nem figyeltél eléggé, vagy más az értékrendünk, és akkor jobb is, ha gyorsan továbbállok. Dolgozom, és a munkámban sikeres vagyok. 27 évesen multinál csoportvezetőnek lenni, szerintem sok mindent elárul”
A külsőségek elengedésének említése egészen furcsán veszi ki magát az azt követő mondatok tükrében. A munkahelyi siker tök jó, de mi van a magánéletivel? Frusztráltság, teljes harmóniahiány – nagyjából.
5. Szüleid együtt vannak még vagy már elváltak?
A szülők elváltak, rendben. A reflexió vége már kevésbé: „egyébként mi közöd is van hozzá?” Nekem ugyan semmi, de azt jó tudni, hogy a szülők kapcsolatára (nem feltétlen a házasság-válás tematika mentén) mi jellemző.
A gyerek a szülői mintákat követi, és ezeket felülírni rendkívül nehéz. Így nagyon nagy az esélye, hogy a kapcsolatiban ugyanazokat a mintázatokat fogja produkálni, mint a szülők.
Nem véletlen a mondás: nézd meg az anyját, vedd el a lányát. A témával foglalkozó kutatók rendszerint hangsúlyozzák az elsődleges szocializációs közeg, a család szerepét a a kapcsolataink terén. A szülők által közvetített minták, értékek, normák beépülnek sajátként, ez lesz a kiindulópont, és öntudatlanul alkalmazzuk őket. Ugyanúgy kezeljük a konfliktusokat, hasonló a kommunikációs stílusunk, eszközrendszerünk, az ahogy másokkal bánunk stb. Tessék megnézni, hogy a szülők hogyan viselkednek egymással vagy hogyan kezelik az adott konfliktust, majd összehasonlítani a saját eljárásainkkal e téren!
6. Hogy dolgoztad fel a szüleid válását?
Ez talán az egyetlen olyan kérdés, ami tényleg nem szerencsés, de a későbbiekben nagyon fontos lehet. A levélíró nő nem érti a miértjét. Pedig egyszerű: a korai krízishelyzetek, főleg ha azok feldolgozatlanul maradnak, későbbi konfliktusok forrásaivá válnak. Nem véletlen, hogy a pszichológusok az ilyeneket (is) boncolgatják a pácienseikkel.
7. Apukádról mit lehet tudni?
A kérdés idesorolása az, ami meglepő, nem pedig maga a kérdés. Teljesen normális és ártatlan. Ám a válaszból sejteni lehet, hogy valamiért mégis kényelmetlen a hölgynek:
„Háh, cseles kis kérdés. Azt jelenti, figyeltél, amikor beszéltem. Észrevetted, hogy elmondtam – miután megkérdezted –, hogy a családom nagy része már a fővárosban lakik, de apukámat kihagytam a sorból. Egészen pontosan azért, mert ő vidéken él. Ott van az élete, a háza, a kertje, a munkája, és nem is szeretne elköltözni onnan. Szóval azt lehet tudni róla, hogy végigdolgozta az életét, csinált 2 csodás gyereket, és igen, ebből egy én vagyok. Te meg szerencsésnek mondhatod magad, mert leültem veled kávézni.”
Nem véletlen, hogy az ember „kihagy valakit a sorból”. Ez egy védekező reflex, nem ritka például gyerekeknél, amikor az elhunyt szülőről kellene beszélni, mesélni (pl. angolórán családbemutatásnál). Azt jelzi: valami nincs rendben (ami nyilván összefügg a válással, annak körülményeivel). Az apuka vidéken él – ennyit tudunk meg. Nemzett két gyereket, akiből az egyik a lelki problémáit ehhez hasonló védekező-hárító, a magabiztosság látszatát fenntartó reakciókkal palástólja.
Zárszó
Természetesen a fentiek egy része afféle célzott találgatás; lehet, hogy akad olyan, ami nem feltétlen állja meg a helyét. Ám a felgyülemlett lelki sérelmek és problémák megléte nyilvánvaló – ezek helyretétele nélkül sosem lehet hosszútávon boldog valaki. Párkapcsolatban sem.
Végül nem maradt más hátra, mint a levélíró hölgy „Szóval részemről indul a randiszabi, sok utazással, programokkal, mert azt a rengeteg időt, ami most felszabadul, ezekre fogom fordítani” sorára reagálni: helyes.
A blog követése Facebookon.
Utolsó kommentek