Véget ért a nyári szünet, elkezdődött a 2016-os tanév, és a diákok – éppúgy, mint a tanárok – még kicsit máshol járnak gondolatban. A pedagógusok különféle módszerekkel és eszközökkel próbálnak ezen segíteni. Többek között különböző kreatív és kevésbé kreatív feladatokkal töltik ki a tanórákat. De vajon min múlik, hogy az adott feladat hatékony-e vagy sem?
Aki tanított már valaha formális keretek között, pontosan tudja, hogy sokszor milyen nehéz is valóban hatékony, minden résztvevő figyelmét felkeltő feladatot kitalálni. Nem ritka, hogy ami az egyik diáknak érdekes, az a másiknak unalmas. Gyakran előfordul az is, hogy egyazon feladat a csoport egyik részének gond nélkül megoldható, míg a többiek számára reménytelen vállalkozás. De pontosan min múlik mindez?
Az orosz származású pszichológus, Lev Vigotszkij szerint azon, hogy eltaláljuk azt az optimális sávot, amely a tanuló fejlettségi szintjének megfelelő. Másképpen:
a feladat akkor hatékony, ha a tanuló aktuális fejlettségi szintjét megelőzi, de nem annyira, hogy az már követhetetlen, megoldhatatlan számára.
Vagyis nem szabad se túlságosan könnyű, se túlságosan nehéz feladatot választani, hanem a kettő közötti optimális sávban kell maradni, mert a tanuló így juttatható el a következő fejlődési szakaszba.
Mindez összecseng Csíkszentmihályi Mihály flow fogalmával, elméletével. Csíkszentmihályi a flownak hét fő elemét, jellemzőjét határozza meg, amik a következőek:
1. A cselekvés és a figyelem egybeolvadása
2.Világos célok és visszacsatolás
3. Felkészültséget igénylő feladat
4. Feladatra való összpontosítás
5. A kontroll paradoxona
6. Az éntudat elvesztése
7. Időérzék elvesztése
Nekünk most a 3. pont érdekes. Csíkszentmihályi nagyjából ugyanazt mondja, mint Vigotszkij erről a pontról:
az elvégzendő feladat olyan legyen, amit éppen meg tudunk oldani a képességeink és a felkészültségünk maximális mozgósításával.
Ha túl könnyű a feladat, akkor unalmas, ha pedig túl nehéz, akkor szorongást vált ki. A különböző sportok például általában akkor izgalmasak, ha mindkét fél nagyjából egyformán ügyes és felkészült. Egy könyv akkor, ha nem haladja meg az olvasó értelmi képességeit, de mégis kellően leköti a figyelmét. Egy iskolai feladatra pedig ugyanez igaz.
Hogy miért nehéz mindezt megvalósítani a gyakorlatban? Ennek több oka is van, még akkor is, ha olyan pedagógust veszünk alapul, aki szívvel-lélekkel végzi a hivatását. Az egyik korlátozó tényező a túlterheltség. A tanárok, tanítók igen leterheltek, éppen ezért még ha szeretnének is, sokszor akkor sem tudnak kellő időt és energiát fordítani arra, hogy a zónaelméletnek megfelelően járjanak el.
Ezzel összefügg a következő probléma, nevezetesen, hogy túl nagyszámú csoportokkal kell dolgozniuk. Nem nehéz belátni, hogy ez milyen súlyos probléma, hiszen gyakorlatilag ahány gyerek, annyi fejlettségi szint. Természetesen az egyes fejlettségi szintek állhatnak nagyon közel egymáshoz, de minél többen vannak egy csoportban (és minél heterogénebb az a csoport), annál kisebb erre az esély.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon sok esetben nincs meg a külső feltételrendszer ahhoz, hogy hatékony lehessen az adott feladatvégzés. Az iskolák felszereltsége sokszor nem kielégítő, így a modern technológiák (pl. IKT-tábla, szavazórendszerek, digitális tananyagok) használata korlátozottan vagy egyáltalán nem lehetséges. Ez azért probléma, mert az új generáció tagjai már merőben más tanulási szokásokkal rendelkeznek. A tanároknak nehéz átadni tudásukat a fiataloknak, akik már hozzászoktak a gyors információáramláshoz és annak befogadásához – jóllehet mindez nem feltétlen jelenti, hogy az általuk megszerzett tudás kellő mélységű lenne.
A blog követése Facebookon.
Utolsó kommentek