Ismét az előítéletekről lesz szó, ám ezúttal egy ingyenes kiállítást ajánlva a blog látogatói számára. A sztereotípiák leküzdését célzó fotókiállítás amellett, hogy mobil és ingyenesen elkérhető rendezvényekre, rendkívül tanulságos és elgondolkodtató, valamint művészi értékei sem elhanyagolhatóak. Lássuk, ki van a képen!
Itt a blogon már többször szó volt az előítéletekről, sztereotípiákról különféle kontextusban. Most egy ezek leküzdését célzó mobil fotókiállítást ajánlok az olvasók figyelmébe, ami ráadásul még ingyenes. A kezdeményezés az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat nevéhez kötődik, nem meglepő hát, hogy a modellek mindegyike Orosházán élő, dolgozó személy. Lássunk hát közülük néhányat:
A kezdeményezés nagyszerű, annak ellenére (vagy azzal együtt), hogy többen megjegyezték: volt már ilyen kezdeményezés korábban, például Amerikában (erről egy későbbi cikkben majd szó lesz). Úgy vélem, hogy ez az égvilágon semmit nem von le a kiállítás jelentőségéből, ugyanis rendkívül fontos az előítéleteikre felhívni a figyelmet, és ennek ez egy igen hatásos, elgondolkodtató, valamint kétségtelenül művészi módja. Le a kalappal!
Forrás és a kezdeményezés Facebook oldala: Ne ítélj elsőre
A blog követése Facebookon.
Utolsó kommentek