„Sokszor megkapjuk, hogy csak ülünk a gép előtt, és nem csinálunk semmit” – ez a mondat szinte bárkitől származhatna, ám ezúttal egy sürgősségi osztályon dolgozó orvos szavai ezek. Az utóbbi időben több hírt hallhattunk a sürgősségi ellátás problémáiról, hiányosságairól. De hogyan élik meg mindezt a történet másik szereplői? Interjú egy sürgősségin dolgozó orvossal.
Az utóbbi időben több olyan hír is megjelent a médiában, melyekben a sürgősségi ellátásról, pontosabban annak problémáiról van szó. Hosszú, akár fél napos várakozási idő, nem megfelelő ellátás és hangnem, felháborodott betegek – röviden így lehet összefoglalni a hírek tartalmát. Ám ez csupán az érem egyik oldala: arról már jóval kevesebbet hallunk, hogy hogyan élik mindezt meg a történet másik szereplői, az orvosok. Interjúnkban egy nagyvárosban sürgősségi betegellátásban dolgozó – nevét és kórházát megnevezni nem kívánó – oxiológust kérdeztünk.
Oxiológus vagy egy városi kórházban. Ez mit is jelent pontosan: te vagy a sürgősségis orvos, akire haragszanak az emberek, ha nem kerülnek be egy órán belül a rendelésre? Mi a te munka- és feladatköröd?
Így van, mi vagyunk azok az orvosok, akikkel egy hirtelen kialakult kórkép esetén először találkozik a beteg. Kórházba érkezéskor először egy triázs-nővér (a triage/triázs egy kanadai mintára kialakított értékelő rendszer, aminek segítségével meghatározzák a betegek ellátási sorrendjét és szintjét – a szerz.) vizsgálja meg a beteget, ami alapján eldől, hogy az adott probléma milyen sürgősen igényel ellátást. Ez az "azonnal"-tól a több órás várakozásig is terjedhet. A mi feladatunk ezután, az életveszélyes állapotok kezelése vagy kizárása, ha szükséges vizsgálatok, konzíliumok lebonyolítása, ezt követően pedig a betegek megfelelő osztályra kerülésének szervezése, szakrendelésre irányítása vagy legjobb esetben hazabocsájtása.
Mesélj kicsit arról, hogy ez hogyan néz ki a gyakorlatban az orvos szemszögéből: mi az, amit a betegek nem tudnak erről?
Amikor egy beteg az osztályra érkezik, ritkán tudunk róluk bármit is. A saját, a hozzátartozók, vagy a mentős kollégák elmondása alapján rakjuk össze a képet, hogy mi történhetett a kórházba kerülés előtt. Ez néha egyszerű, gyorsan, problémamentesen megy, máskor viszont hosszú idő elteltével sem derül fény mindenre.
Sokszor megkapjuk, hogy csak ülünk a gép előtt, és nem csinálunk semmit. Ilyenkor a valóságban viszont az történik, hogy dél körül sokunk akár 10 beteg esetét intézi egyszerre, akiknek fejben kell tartania az előzményeit, jelenlegi állapotát, és folyamatosan ellenőrizni a kért vizsgálatok eredményeit.
Hogyan néz ki egy ideális sürgősségi ellátás lefolyása, és hogyan történik ez a gyakorlatban? A kettő között nagy-e a különbség és ha igen, miért?
Összefoglalóan nehéz erről beszélni, csak olyan közhelyeket tudnék pufogtatni, mint a "korai felismerés", "korai diagnózis", "korai definitív ellátás". De vegyünk egy konkrét példát, mondjuk egy agyi érelzáródást.
Ideális esetben a betegnél a tipikus tünetek jelentkeznek, elgyengülnek, vagy lebénulnak az egyik oldali végtagjai, beszédzavar és féloldali szájzug csüngés jelentkezik. Mivel megfelelő egészségnevelésben részesült a diákévei alatt, egyből tudja, hogy valami nagy baj is lehet a háttérben, és mentőt hív. Éppen van szabad mentőautó (és nem a 18. részeghez hívták őket), akik néhány percen belül a helyszínen vannak, a tünetek, panaszok értékelése után azonnal sz SBO-ra szállítják. Út közben jeleznek nekünk, hogy már neurológussal együtt tudjuk fogadni a beteget, az elsődleges vizsgálat után egyből elvégezhessük a diagnosztikai vizsgálatokat, melynek lelete gyorsan leírásra kerül, és ha minden követelménynek teljesül, azonnal elkezdődhessen a vérrögöt oldó terápia. Van néhány pont, ahol megcsúszhat a dolog.
Az utóbbi időben sok hírt hallhattunk a különböző csatornákon a sürgősségi ellátás problémáiról, hiányosságairól. Legutóbb például Kasza Tibi borult ki, amiért cukorbeteg és trombózisgyanús édesanyját 6-7 órán keresztül várakoztatták a sürgősségin. Ezek egyedi esetek vagy általános tendenciáról beszélhetünk?
Sajnos én is láttam a videót, amiből a tudatlanság és a szorgalom párosításának a következménye látszik. Természetesen nem "látnokok" dolgoznak egy SBO-n, hanem pontosan meghatározott jogi és szakmai előírásokat követő, szakképzett triázs ápolók.
Úgy tudom Kasza Tibi édesanyját néhány órát követően haza is tudták engedni. Ez alapján bennem az merül fel, hogy szerencsére nem volt nagyobb probléma a hölgynél, így el tudom képzelni, hogy voltak a várakozása alatt súlyosabb állapotú betegek, akik prioritást élveztek.
A hosszú várakozási idő sajnos egyre gyakoribb, ugyanis az objektíven észlelhető egyre növekvő betegszámot, nem hogy nem követi az ellátószemélyzet számának növekedése, de egyes helyeken még csökken is az. Én csak a saját kórházunkról tudok nyilatkozni, ahol nagy erőkkel igyekszünk csökkenteni a várakozási időt, és 2-3 óránál csak elvétve kell várni az első orvos-beteg találkozásra.
(Az említett videó ITT érhető el)
Mi az oka annak, hogy egy-egy valóban súlyos betegnek akár órákon keresztül is várakoznia kell?
Pontosan erre találták ki a katasztrófamedicinából átvett triázs rendszert. Egy szakképzett triázs nővér az első vizsgálat alapján 5 csoportba osztja a betegeket aszerint, hogy milyen sürgős ellátást igényel az állapotuk. Egy igazán súlyos állapotban lévő betegnek nem kell várnia, csak ha van nála súlyosabb. Szívinfarktussal, "friss" stroke-kal, vagy heveny légzési elégtelenséggel érkező betegnek nem kell várnia. Azonban azért, hogy az ő ellátásuk azonnal megtörténhessen, a két hete torokfájós fiatalembernek további másfél órát kell ücsörögnie a váróban.
Hogyan lehetne a jelenlegi helyzetet, ha nem is teljes egészében megszüntetni, de legalábbis javítani? Min kell(ene) változtatni az egyes szereplőnek (gondolok itt a fenntartókra, orvosokra és betegekre egyaránt)?
Én nem értek a legtöbb ehhez szükséges tudományhoz. Annyit tudok elmondani, hogy nagyon fontos lenne egy megfelelő egészségnevelés megszervezése, még az általános iskola 7-8 osztálya, vagy a középiskolai évek alatt, hogy a banális problémákat meg tudják oldani az emberek otthon is, a súlyos problémákkal viszont ne várjanak 3 napot.
Az alapellátást kéne megerősíteni, hogy a háziorvosi rendszer megfelelően tudjon működni, ezzel is terhet levéve a kórházak válláról.
Mikor menjen egy-egy beteg ügyeletre és mikor ne? Van-e bármiféle iránymutatás, orvosi „kisokos” ezzel kapcsolatban?
Sok helyzetben elég a józan paraszti eszünket használni. Influenzaszezonban ne lepődjünk meg, ha folyik az orrunk, gyengébbnek érezzük magunkat, esetleg még be is lázasodunk. Hasi fájdalom esetén próbálkozzunk meg először fájdalomcsillapító, görcsoldó bevételével. Ha nem akarnak szűnni a tünetek, és romlik az állapot, természetesen mi ott leszünk, és segítünk.
Azért, hogy mindenkinek legyen kapaszkodója létrehoztak egy dr.info.hu nevű honlapot, aminek segítségével eldönthetjük, hogy mennyire kell aggódni az aktuális problémánk miatt.
Utolsó kommentek