Mik a felnőttség kritériumai? Ki számít felnőttnek? Aki családot alapít, házat és kocsit vesz, és felneveli a gyerekeit? Vagy az, aki dolgozik és önellátó? Esetleg az, aki nagykorúvá vált hivatalosan? A pszichológia szerint három fő feladatot vagy feltételt kell teljesítenünk ahhoz, hogy valóban felnőtteké váljunk.                                                                                                                                                             

feladat felnőtt felnőttség nagykorúság idő

Az, hogy ki számít felnőttnek nehezen definiálható dolog. Ennek egyik oka, hogy nem csupán egyféle nézőpontból lehet megközelíteni a kérdést. Létezik jogi, biológiai, társadalmi felnőttség – csak, hogy néhányat említsünk. Valamint létezik egy pszichológiai felnőttség is, ami egy amerikai pszichológiaprofesszor, Jeffrey Jensen Arnett szerint 3 tényezőben érhető tetten. Másképpen: ezt a 3 feladatot kell teljesítenünk ahhoz, hogy felnőttnek mondhassuk magunkat.

(Adalék a témakörhöz az érzelmi felnőttség, ill. az ahhoz kapcsolódó önámítás és boldogtalanság)

1. Felelősségvállalás

A felelősség vállalása a tetteinkért, az hogy leismerjük, ha hibáztunk, nem könnyű feladat. Senki sem szeret szembesülni a gyengeségeivel, gyarlóságaival önmaga előtt sem, nemhogy mások előtt felvállalva. Ennek egyik fő oka, hogy ilyen helyzetekben az egónk sérül, amit – éppen az egó működése és tevékenykedése miatt – nehezen viselünk el. Nehéz azzal a ténnyel szembesülni, hogy nemhogy nem vagyunk tökéletesek, még csak meg sem közelítjük az idealizált, eszmei képet, amit magunkról alkotunk.

Aki felnőtt, képes arra, hogy felelősséget vállaljon a cselekedetei következményeiért, legyen az egy kisebb sértés vagy egy komolyabb károkozás. Ha valamit elront vagy valami elromlik, akkor képes kijavítani vagy legalábbis megpróbálja (ki)javítani azt – mindezt anélkül, hogy másokat hibáztatna. Nem keres kibúvókat sem olyan személyeket, akikre átháríthatja a felelősséget.

feladat felnőtt felnőttség nagykorúság idő

2. Független döntéshozatal

Biztos mindenki ismeri az „anyuci pici fia” embertípust. Rá általában jellemző, hogy nem tud vagy nem mer önállóan döntéseket hozni, így gyakran – még, ha implicit is – más dönt helyette (pl. az édesanya vagy a feleség). Ez pedig az identitásra nem éppen a legkedvezőbben hat.

A felnőttség fogalmában kétség kívül kimagasló szerep jut az identitásunk kialakításának, kialakulásának. Míg fiatal korban például szeretnénk valakire hasonlítani, így az ő személyiségét igyekszünk lekopírozni, addig később egyre inkább a saját utunkat járjuk és önmagunk kiteljesítésére törekszünk (jobb esetben). Ilyenkor a következő kulcsfontosságú kérdések merülnek fel többek között:

  • Mit kellene tanulnom?
  • Milyen munkát kellene végeznem?
  • Hol kellene élnem és kivel?
  • Kapcsolatban akarok élni vagy független akarok maradni?
  • Ki fontos az életemben és ki nem?
  • Mi fontos és mi nem az életemben?

Azt kell kiderítenünk az ilyen és ehhez hasonló kérdések mentén, hogy kik vagyunk és hol a helyünk a világban – mondja Jensen Arnett – és ez egy sor (önálló) döntés eredménye lesz. Megnyugtatásképp: ezeket a 30. életév felé közeledve a legtöbb ember egyre inkább meg tudja válaszolni, mivel ekkora már egyre inkább igánylik a stabilitást és az önállóságot.

feladat felnőtt felnőttség nagykorúság idő

3. Anyagi függetlenség

A harmadik feladat a felnőtté váláshoz, hogy anyagilag függetlenedjünk. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen egy bizonyos kor felett ez az egészséges hozzáállás. Vagy mégsem? Íme három érdekes kutatási eredmény a világ különböző tájairól ezzel kapcsolatban:

  1. Egy 2015-ös kutatás szerint a 18 és 34 év közötti amerikaiak nem kevesebb, mint 39%-a él a szüleivel az Egyesült Államokban. Többek között a magas oktatási költségek miatt.
  2. Az olaszoknál sem jobb a helyzet. Egy 2012-es jelentés értelmében nagyjából minden harmadik (31%) olasz felnőtt a szüleivel él. További adalék, hogy ennek a halmaznak a része a 18 és 29 év közöttiek 60,7 %-a, akik otthon laknak.
  3. Végül egy 2013-as vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy Szingapúrban a 15 és 34 év közötti, nem házas személyek 97% él szüleivel. Ennek oka pedig a hagyományos értékekben és a magas bérleti díjakban keresendők.

Hogy mi a helyzet Magyarországon? A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 20–39 éves korosztálynak 31,4 százaléka él a szüleivel Magyarországon, és nagyjából kétszer annyi férfi „felnőtt gyermekek” aránya, mint a nőké.

Forrás: TechInsider

A blog követése Facebookon.