Ákos nyilatkozatától, és az annak következtében kialakult közfelháborodástól hangos a média már napok óta. A legtöbben támadják a zenészt, ám olyanok is akadnak, akik meg vannak győződve arról, hogy ő pusztán egy keresztény értékeket valló férfi. De vajon mi az igazság?
Ez a hét Kövér László „gender-őrületéről” és Kovács Ákos nagy felháborodást kiváltó nyilatkozatáról szólt. Az előbbiről már írtam pár napja, míg az utóbbit ezen cikk keretein belül fogom tárgyalni. Teszem ezt azért, mert a minap belebotlottam egy olyan cikkbe, amelynek női írója nem érti, hogy mi a probléma Ákos megnyilatkozásával, ugyanis ő úgy véli, hogy az előadóművész „egy keresztény, akinek nyilvánvalóan Biblián alapuló véleménye van”. De vajon kinek van igaza?
A sokakat (többek között a Telekomot, akivel a kormány szerződést bontott) felháborító interjúrészlet így hangzik:
Ákos: A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem.
Riporter: Nem az a dolguk?
Ákos: Nem az a dolguk.
Riporter: Mi a dolguk a nőknek?
Ákos: Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni.
Az első fontos megjegyzés, hogy Kövér Lászlóval ellentétben Ákos saját, szubjektív véleményét nem próbálja általános igazságként feltüntetni. Ez becsülendő. Ám ez még nem jelenti azt, hogy a megnyilatkozás ne adhatna okot a felháborodásra.
Akik felhördültek a nyilatkozaton, úgy vélik (minden joggal), hogy ez egy nőket becsmérlő, degradáló, a női emancipáció ellen szóló vélemény. Ugyanis ha valaki olyan kijelentést tesz, ami a nők legfontosabb szerepére vonatkozik, és csupán egyetlen alternatívát (l. szülés) jelöl meg, akkor – még ha azt saját véleményként is tünteti fel – az bizony a nő nem képviselői számára sértő (attól függetlenül, hogy az énekesnek szinte biztosan nem volt ilyen szándéka). Nem azért, mert nem szeretnének gyerekeket szülni, nem is azért, mert ne lelnék az örömöket a gyermekvállalás csodájában. Egész egyszerűen csak azért, mert úgy érzik, hogy nem ez az egyetlen életcél, feladat az életükben.
Mindezt másképp látja a fentebb említett cikk írója, aki nőként úgy véli, hogy ez egy normális, bibliai értékrenden alapuló felfogás, és az zenész-énekes szavaiból inkább az együttérzést és az oltalmazás igényét hallotta ki. Ezért fel is teszi kérdéseit az olvasóknak:
„miért lenne kevesebb az a nő, aki gyereket szül, és háziasszony lesz? Miért kevesebb attól, hogy nem egy gyár élén áll, és dadus neveli fel a gyermekét adott esetben? Miért kevesebb az, aki nem vágyik nagyobb babérokra, mint arra, hogy egy boldog család motorjává válik?”
A fenti egy tipikus érvelési hiba, ami állító kérdésnek szoktunk emlegetni. Erről akkor beszélünk, amikor valaki olyan kérdést tesz fel, amibe tényszerűnek, elfogadottnak dolgokat csempészett, ám ezek nem bizonyítottak vagy akár nem is léteznek. Senki nem állította, hogy attól, hogy valaki a gyerekszülést tartja az „önmegvalósítás legnagyobb minőségének” kevesebb, rosszabb. Vagyis ez a fajta érvelés nem helytálló.
Ám abban igazuk van az Ákos véleményét pártolóknak (köztük az említett cikk írójának), hogy ez is egy felfogás, megközelítés, amivel nem muszáj egyetérteni. Ugyanolyan felfogás, mint az, amit sokan (köztük én is) gondolunk, nevezetesen, hogy a nők fő küldetése nem korlátozható csupán a szülésre, mert ez az elgondolás nemcsak hogy sértő, hanem káros és hamis kiindulópontra alapoz.
Összegezve: lehet Ákos álláspontjával azonosulni a kereszténységre vagy akár a biológia tényekre alapozott ideológiai nézőpont alapján. Ugyanígy lehet ezt a véleményt kritizálni teljes joggal, emancipációs, szociális és még sok más egyéb szempontból egyaránt. Egy valamit nem lehet: a saját szubjektív véleményünket objektív igazságként feltüntetni, pláne nem ráerőltetni másokra.
A blog követése Facebookon.
Utolsó kommentek