472 pont – ez volt a magyar diákok átlaga a PISA-mérések szövegértési tesztjén. De mit jelent ez a gyakorlatban? Miért kongatják a vészharangokat a szakemberek? Milyen megoldások jöhetnek számításba? Funkcionális analfabetizmusról, szövegértésről, PISA-eredményekről, közoktatási problémákról, valamint azok lehetséges megoldásairól.
A korábbi, 2012-es PISA-mérés eredményei már sugalmazták, hogy nincs minden rendben a magyarországi tanulók képességeivel, bármely területről is legyen szó. A szövegértés sem kivétel ez alól: 2012-ben a magyar tanulók átlag pontszáma 488 volt, ami 16 pontos visszaesést jelent az idei eredményekhez (472 pont) képest. De mit is jelent ez a gyakorlatban?
A szövegértésről
A szövegértés egy összefoglaló elnevezés, amely tulajdonképpen két nagy részből áll: a szöveg értéséből és értelmezéséből. Az előbbi azt jelenti, hogy megértettük a részleteket és azok összefüggéseit. Az utóbbi viszont ennél jóval több: az adott szöveget képesek vagyunk belehelyezni egy tágabb kontextusba, ismeretanyagba, valamint össze is tudjuk hasonlítani más szövegekkel.
Ennek megfelelően különböző szövegértési szinteket határozhatunk meg. A hagyományos értelmében például négyet:
- Információk visszakeresése
- Kapcsolatok, összefüggések felismerése
- Értelmezés
- Szövegek összehasonlítása
Az egyes szintek egymásra épülnek, és egyre magasabb szövegértési képességet jelentenek. Ezt az alap négy szintet a PISA tovább differenciálja 7 (az első kettőt további két szintre bontva: 1b és 1a) szintre, melyekhez külön-külön rendel meghatározásokat:
A szintek magyarázata ekképp néz ki. Az első két (1b és 1a) szint a funkcionális analfabetizmusnak feleltethető meg. Ez annyit tesz, hogy az ezen a szinten teljesítő gyermekek többé-kevésbé tudnak ugyan olvasni, ám nem értik azt, amit olvasnak (legfeljebb egyszerű információkat tudnak kikeresni). Az ezután lévő szintek tartalmazzák az összefüggések, kapcsolatok felismerésének képességét, tehát az értő olvasást, ám az értelmezés képességéről csak a 4. szinttől kezdődően beszélhetünk.
Diagnózis
A táblázatból az látszik, hogy az említett pontszám (472) a 2-es szinthez tartozik, ami a következőt jelenti. Az ezen a szinten teljesítő gyerekek képesek az adott szövegből információkat visszakeresni, némely, egyszerűbb összefüggéseket felismerni, alapszintű következtetéseket levonni. Ám arra már nem, hogy bonyolultabb összefüggéseket is felismerjenek, arra pedig különösen nem, hogy ezeket (megfelelően) értelmezzék, tágabb kontextusba helyezzék vagy más szövegekkel hasonlítsák össze. Konkrét példával szemléltetve:
ezek a diákok meg tudják mondani például, hogy ki volt a főszereplő, milyen szövegben leírt tulajdonságai voltak, felismerik, hogy ki állt az ő oldalán. Talán még azt is látják, hogy milyen hasonlóság van a két szereplő között. De arra már képtelenek, hogy a „miért” kezdetű kérdésekre választ adjanak.
Vagyis a 2-es szövegértési szinten lévő diákok, így az átlag magyarországi gyerekek többsége is nem képes bonyolultabb szövegértési műveletek végrehajtására. Ez nem csupán a tanulmányi eredményesség vagy éppen a különféle kompetenciamérések miatt hatalmas probléma: társadalmi szempontból is. Ezekből a gyerekekből olyan felnőttek válnak, akik döntéseikben manipulálhatóak, irányíthatóak, a kritikai gondolkodásra korlátozottan vagy egyáltalán nem képesek.
Lehetséges megoldások, javaslatok
Mindezeket figyelembe véve az oktatási rendszerben alapvető változásokra van szükség. Az első lépés azonban nem is maga az oktatás, hanem az oktatás társadalmi feltételrendszerének megváltoztatása.
A jó oktatáshoz jó pedagógusokra van szükség, ám ez eddig nem lehetséges, amíg a pedagógusok – anyagi és társadalmi – megbecsültsége alacsony. Minél magasabb a szakma megbecsültsége, annál vonzóbb lesz a leendő tanárok számára, ergo többen jelentkeznek, így több jelentkezőből lehet választani. Mindezek következményeképp pedig csakis a legalkalmasabbak válhatnak pedagógusokká.
Ez jelenleg elképzelhetetlen Magyarországon, mivel „fejkvóta” alapú a finanszírozás, így gyakorlatilag bárkit felvesznek.
Ezek után a pedagógusoknak megfelelő, a modern pedagógiai és tudományos szaktárgyi nézetekkel összhangban lévő képzést kell kapniuk. Vagyis a hagyományos, ismeretközpontú tanítási-tanulási folyamatot érvényesítő szemlélet helyett a különféle kompetenciákat (melyekbe a különböző ismeretek is beletartoznak), kognitív készségeket, képességeket, ezáltal a tanulót középpontba állító nézőpont kell érvényesüljön.
A rengeteg tárgyi ismeret tanításának gyakorlatát fel kell váltsa a használatalapú, gyakorlati tudás kialakítását célzó oktatás.
Ehhez szükség van természetesen tantervi és tankönyvi változtatásokra is. A jelenlegi Nemzeti alaptanterv (NAT) és az egyes tankönyvek (beleértve az OFI „újgenerációs” tankönyveit is) – habár látszólag tartalmazzák a kompetenciaalapú nevelés elvét – nem vagy csak minimális mértékben segítik elő a kompetenciafejlesztést. Ugyanis a kompetenciaalapú nevelés nem azt jelenti, hogy néhol, ad hoc módon képességet és készséget fejlesztünk: az egész tanulási-tanítási folyamatnak ebből kell kiindulnia, az egész dokumentumot át kell hassa ennek az alapelvnek.
Ez a témára vonatkozóan azt jelenti, hogy a következő lényegi változásokra van szükség az anyanyelvi nevelést, azon belül pedig a szövegértő képesség fejlesztésében:
- az elméleti ismeretek túlsúlyának mérséklése (a NAT-ban és az oktatási folyamatban egyaránt), a szövegértő képességre való fókuszálás
- a hagyományos formális helyett a kognitív-funkcionalista szemlélet alkalmazása (ennek egyik lényege eleme, hogy a gyermek meglévő ismereteire és megismerésére alapozunk) az anyanyelvi nevelésben
- az előbbivel összefüggésben: kritikai gondolkodás kialakítása, az olvasás kreatívabbá és élményalapúbbá tétele
- a gyakorlószövegek és olvasmányok kiválasztásánál a korosztályhoz való igazodása, igazítása
- a példaszövegek gyerekekhez való közelebbhozása: a mindennapi életből, kommunikációból való kiindulás
- egyéni különbségek és fejlődési ütem figyelembe vétele legalább az alapvető (rész)képességek (amilyen a szövegértés is) elsajátításának kezdetén, ezek nélkül ugyanis nem lesz megfelelő alap teremtve a későbbi tanulási-tanítási folyamatokhoz
- mindezekhez megfelelő magyartanárok képzése
Ehhez természetesen elengedhetetlen a fentebb említett közoktatási reform: a pedagógusszakma presztízsének emelése, illetve a tantervek és taneszközök korszerűsítése. Korszerűsítés alatt pedig jelen esetben a tudatos, a modern pedagógiai alapelveket szem előtt tartó – tehát használatalapú, képességeket és a gyereket középpontba állító – átalakításokat értjük. Nem a látszatmegoldásokat.
A blog követése Facebookon.
Utolsó kommentek