Miután a PISA-sokk nagyjából lecsengett, az oktatási államtitkár elmondta, hogy mik a tanulságok, illetve min kell változtatni a jövőben ennek kapcsán. Palkovics László nyilatkozatában sok érdekes dolgot fogalmaz meg, többek között a családi háttér és a rossz eredmények kapcsolatáról. De miben van igaza és miben téved?
Az oktatási államtitkár, Palkovics László interjút adott a HVG-nek, amiben az egyik fő témakör a tavalyi PISA-mérés lesújtó eredménye. Az adatokból jól látszik, hogy a magyar diákok kompetenciái drasztikus ütemben és mértékben romlanak. Ezzel kapcsolatban a legfőbb kérdés, hogy min kell változtatnunk, mit lehet tenni ennek megfékezésére vagy legalább mérséklésére. Palkovics a következő választ adta a kérdésre:
„A módszertan nyilván fontos – valóban nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tanultak alkalmazására, de úgy, hogy közben a tantárgyi tudás is megmaradjon –, de nem elég a NAT tartalmán vagy a lexikális tudás és képesség-készség arányain változtatni. A mérés fontos tanulsága az is, hogy az eredmények mennyire erősen függenek a családi háttértől, tehát a jó és méltányos oktatáshoz való hozzáférésen is javítani kell. Egyébként nemcsak a PISA-ra, hanem az országos kompetenciamérésre és a TIMSS-felmérésre is igaz volt, hogy nagyon magas azon gyerekek aránya, akik azért nem jól teljesítenek a méréseken, mert a családi háttérindexük alacsony. Vagyis ezekben a családokban nem a tanulás az első.”
Kép forrása: MTI / Marjai János
Kétségtelen, hogy Palkovicsnak igaza van abban, hogy a készség- és képességfejlesztés az egyik, illetve a méltányosság és esélyegyenlőség megteremtése a másik kulcs a probléma orvoslásához. Abban is igaza van, hogy az ilyen és ehhez hasonló méréseken valóban azok a tanulók szoktak rosszul szerepelni, akiknek a családi hátterük (szocio-ökonómiai státuszok – SES) nem éppen a legkedvezőbb. Azonban egyetlen „aprócska” dolgot elfelejtett az oktatási államtitkár megemlíteni (pl az utolsó két mondat között):
a családi háttérből származó különbségeket, a különféle hátrányokat az iskolának (tágabban: az oktatási rendszernek) figyelembe kell(ene) vennie, és mérsékelnie kell(ene) azokat.
Csakhogy ez nem történik meg. Az iskola(rendszer) nem vesz tudomást a különbségekről. Azok a pedagógiai eljárások pedig, amelyek nem vesznek tudomást ezen különbségekről (tehát minden nem differenciált pedagógiai eljárás) a gyerekek közötti különbségek fokozódásával jár. És ezt támasztják alá a témával kapcsolatos statisztikai adatok is, melyek tanulsága dióhéjban:
a magyar iskolarendszer meglehetősen szelektív.
Ez azt jelenti, hogy azok a gyerekek, akik rosszabb családi körülmények közül érkeznek, nagyon jó eséllyel kevésbé lesznek sikeresek a tanulmányaikban, beleértve a továbbtanulást is (ez a különféle tesztekre is áll). De nem azért, amit Palkovics nyilatkozatában sugalmaz; nem azért, mert rosszabbak a képességeik vagy butábbak.
Azért teljesítenek rosszabbul a rosszabb családi háttérrel rendelkező gyerekek, mert az elsődleges szocializációjuk során más kulturális normákat, értékeket, más tudást sajátítottak el otthon, mint amit az iskola elvár és számon kér tőlük. Egy olyan tudást, amivel ők nem rendelkeznek szemben a jobb családi körülményekkel rendelkező társaikkal.
Vagyis az iskolában elsajátított tudás (formális) gyakran konfliktusba kerül a diák mindennapi tapasztalatai, családi szocializációja által elsajátított tudással (nem formális). Ennek oka, hogy e kettő szerkezetében eltér egymástól. Ennek a folyamatos konfliktuslehetőségnek az iskola mint a kulturális ismeretátadás, ismeretátörökítés intézménye tudatában van, ám a konfliktus megjelenítésére és feloldására nem biztosít megfelelő keretet. És – ahogy azt a kutatások egyértelműen és egyöntetűen mutatják – ha az ilyen kognitív konfliktusok feloldatlanul maradnak, tévképzetek forrásaivá válnak, ezáltal iskolai kudarcokhoz, az optimális teljesítmény akadályozásához vezetnek.
Zárszóként és kapcsolódva az interjú további részeihez. A méltányosság és az esélyegyenlőség megteremtése nem azt jelenti, hogy ugyanazt várjuk el minden gyermektől vagy hogy ugyanazokat a feltételeket biztosítjuk minden tanulónak. Az esélyegyenlőség ott kezdődik, hogy a tanulók közötti különbségeket (legyenek azok kulturális, szociális vagy épp nyelvi különbségek) figyelembe vesszük. Mert – szól az Einsteinnek tulajdonított, ám bizonytalan eredetű idézet – „ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy hogy tud fára mászni, abban a hitben élheti le az életét, hogy ő egy tehetségtelen idióta”.
A blog követése Facebookon.
Utolsó kommentek