Iskola sikeresség: a szerencsén múlik?

Az iskolai eredményesség, vagyis az, hogy egy-egy tanuló az évek során mennyire teljesít jól, mit ér el a tanulmányai során, sok-sok tényezőtől függ. Vannak azonban ezek között, melyek a többinél jóval nagyobb súllyal esnek a latba. Ezeket sorra véve azt látjuk, hogy végső soron az iskolai sikeresség nagyban függ a szerencsétől.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

Sokan vélik úgy – köztük pedagógusok is –, hogy az iskolai eredményesség vagy sikeresség a tanuló teljesítményétől, hozzáállásától függ, attól, hogy mit tesz le az asztalra, mennyire szorgalmas stb. Azonban tudjuk, hogy a gyermekek iskolai előremenetele számos olyan tényezőn múlik, amire a tanulónak nincs befolyása. Ide tartozik, hogy milyen tulajdonságokat örökölt és tanult a szüleitől, hogy milyen családi háttérrel rendelkezik, mennyire kedveli őt az adott pedagógus és még sorolhatnánk.

A gének szerepe

A tudomány jelen állása szerint a gének és a családi környezet (vagyis az öröklött és tanult dolgok) körülbelül azonos mértékben befolyásolják az ember fejlődését, viselkedését. Az előbbiek, az öröklött tényezők azok, melyeken kevésbé vagy egyáltalán tudunk változtatni. Ezek között pedig számos olyan akad, ami az iskolai eredményesség szempontjából döntő jelentőségű.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

Ezek egyik öröklött jegy az intelligencia, amin a hétköznapi értelemben általában az egyén „okosságát”, „eszességét” értjük. Ez – különösen az iskolai életben – leginkább a nyelvi kifejezőkészségben és a gondolkodásban testesül meg. Aki választékosan fejezi ki magát vagy jó matematikából: okos. Aki ellenben jól tud énekelni vagy focizni: csupán ügyes. Csakhogy az intelligenciának több fajtája, típusa létezik. A probléma, hogy ezt az iskola általában figyelmen kívül hagyja, ahogy azt is, hogy

az intelligencia és a képességek fejlődése nem egyenletes.

Itt a szemfüles olvasónak feltűnhet, hogy az intelligencia fejlődik, tehát fejleszthető is. Ebből azt a (téves) következtetést is levonhatnánk, hogy ez esetben nem is egy öröklött faktorról van szó. Ám a helyzet úgy áll, hogy habár (optimális esetben) kb. a húszas éveink végéig fejlődik, növekszik az intelligenciánk (utána stagnál, majd később hanyatlásnak indul)

az alap intelligenciaszint adott és az fejlődik, fejlődhet a megfelelő környezet által.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

Hasonlóan az intelligenciához, a külső jegyeinket is elsősorban a gének határozzák meg (és akárcsak az intelligenciánál, a külsőségeknél is beszélhetünk fejlesztésről, változtatási lehetőségekről, de az alapok erőteljesen determináltak). Hogy hogy jön mindez az iskola sikerességhez? Egész egyszerűen úgy, hogy

hajlamosak vagyunk egyetlen külső tulajdonság alapján az egyén belső tulajdonságaira is következtetni.

Ha szemüveges valaki, akkor okos; ha mosolygós, akkor kedves; ha lefelé görbülő, nagy orra van, akkor gonosz; ha öltönyben van, intelligens – néhány klasszikus példa, amikor külső jegyek alapján olyan belső tulajdonságokat is feltételezünk, amikről valójában semmit sem tudunk (ezt hívjuk holdudvar-hatásnak).

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

Ez a hatás mindannyiunkra jellemző. Nem kivételek ez alól a pedagógusok sem, azaz az iskolában is fontos szerepe van annak, hogy ki milyen fizimiskával rendelkezik. Ugyanígy rengeteg más, valójában csak a szerencsén (vagy inkább balszerencsén) múló öröklött tényező van hatással az iskolai eredményességre. Ezek egy nagy csoportja az organikus eredetű betegségek, problémák, úgymint a érzék- és mozgásszervi problémák, autizmus, beszédzavarok stb.

A környezet szerepe

Az elsődleges szocializációs közeg a család, a másodlagos pedig az iskola. Az, hogy milyen családba születünk, milyen szülői mintákat követünk vagy milyen kulturális elemeket sajátítunk el nagy hatással van a későbbi életünkre, így az iskolai teljesítményünkre is, tehát

a családi háttér kulcsfontosságú az iskola sikerességben.

Ha hiányzik az egyik szülő a családból vagy nem megfelelő a kapcsolatunk valamelyik szülővel, az a későbbi kapcsolatainkra és személyiségünkre is kihat. Ha szüleink a fizikai munkát preferálják a szellemi tevékenységek helyett, akkor jó eséllyel mi is így teszünk. A sort még sokáig lehetne folytatni.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

A családi környezetből származó különbségeket az iskolarendszer nagyon nehezen tudja kezelni. A különböző hátterű gyerekek különböző kulturális szokásokkal, nyelvi háttérrel, gondolkodásmóddal lépnek be a közoktatásba. Az iskolában viszont van egy norma, aminek meg kell felelni. Ez egyes gyerekeknek könnyen megy, mivel az ő otthoni környezetükben is hasonló norma dominál. Más gyerekek ellenben nem ezt szokták meg, így – a tananyag mellett – ezt is el kell sajátítaniuk, amennyiben érvényesülni szeretnének.

Ez azt vonja maga után, hogy egyfelől

a hátrányos helyzetű tanulóknak többet kell megtanulniuk, mint szerencsésebb társaiknak, másfelől szimbolikusan meg is kell tagadniuk identitásuk egy részét az érvényesüléshez.

Persze, számos más tényező is nehezíti a kevésbé szerencsés gyermekek iskolai sikerességét. A kedvezőtlen társadalmi státusz számos más formában, például elégtelen táplálkozás, rossz lakásviszonyok, különórák lehetőségének hiánya, társadalmi és iskolai izoláció stb. is jelentkezhet.

szerencse szerencsesprint iskola MO közoktatás oktatás nevelés tanár pedagógus diák gyerek család szocializáció tanulás gyermek gének intelligencia nyelv hátrány hátrányoshelyzet

A fentiekből az körvonalazódik, hogy az iskolai eredményesség jelentős részben nem más, mint puszta szerencse. Hogy mit öröklünk, milyen családba születünk és mit viszünk onnan tovább, tőlünk független, akárcsak az, hogy a pedagógus hogyan kezeli ezt. Az már más kérdés, hogy mindezekből mit hozunk ki, de ne legyenek illúzióink:

a statisztikai adatok azt mutatják, hogy aki valamilyen formában hátrányos helyzetű, nagyon kicsi eséllyel lesz eredményes az iskolai évei alatt.

Közülük kevesen mennek „jó” iskolákba, még kevesebben tanulnak tovább gimnáziumokban, majd az egyetemeken. Vagyis: nagyon sok tehetséget nagyon korán elveszítünk.

A blog követése Facebookon.

A blog követése Instagramon.

0 Tovább

Mi Az apa szerepe a szocializációban?

Régóta ismeret tény, hogy a gyermek fejlődésében igen nagy jelentőséggel bír az apa, illetve az általa közvetített minták, értékek. Ennek ellenére sem a média, sem a témával foglalkozó szakirodalom nem fektet erre kellő hangsúlyt. De miért olyan fontos az apa szerepe a családban? Mi az apák leglényegesebb feladata? És mi történik, ha hiányzik az apa a családból?

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprint

Ha körbenézünk a médiában megjelenő tartalmak vagy akár a család témában megjelenő szakirodalmak között, akkor azt látjuk, hogy túlsúlyban vannak az anya-gyermek centrikus modellek. Ez azt jelenti, hogy a fókusz az anya és gyermek kapcsolatára esik, nem pedig az anya, apa és gyermek hármas viszonyrendszerre. Ez azért óriási probléma, mert az apának legalább olyan nagy szerepe van a felnövekvő gyermek személyiségfejlődésében, mint a másik szülőnek.

Sok szülő – beleértve az anyákat és apákat egyaránt – esik abba a hibába, hogy az ideje nagyobb részét munkával tölti – jobb esetben azért, hogy a gyerekének minél többet megadhasson. Azonban arról elfeledkezik, hogy épp a legfontosabbat nem adja meg gyerekének: az együtt töltött minőségi idő örömét. Ez különösen igaz a férfiakra, aminek az egyik fő oka az apa családfenntartó szerepét hangsúlyozó szemléletmód: „az apa keres, az anya nevel”. Csakhogy az apának ennél messzemenőn nagyobb szerepe van a gyermek szocializációjában.

Az ikerkutatások

Az elpbbiekre, illetve magának a családi mintának a meghatározó szerepére a pszichológiában többek között az ikerkutatásokból nyert adatok világítanak rá. Ezek lényege, hogy a kutatók külön nevelt ikreket vizsgálnak a személyiségbeli különbségekre és hasonlóságokra fókuszálva. Például az ismert Minnesota-vizsgálatában a résztvevőket sok-sok képesség és személyiségvonás tekintetében vizsgálták és számos megdöbbentő hasonlóságot találtak. Egy ezek közül, a legnagyobb mértékben különböző hátterű ikerpár (Oskar Stohr és Jack Yufe) esete, akik Trinidadben születtek zsidó apától és német anyától, majd röviddel születésük után elváltak útjaik. Egyikük katolikus vallású náciként, míg másikuk zsidóként nevelkedett, ifjúkorában egy izraeli kibucban élt, egészen különböző életvitelt folytatva. Negyvenes éveik végén kerültek a vizsgálatba, ami előtt csak egyszer, húsz évvel korábban találkoztak. Néhány a meghökkentőbb hasonlóságok közül: kék, kétsoros, váll-lapos inget és drótkeretes szemüveget hordtak, szórakozottak voltak, szerették a vajas pirítóst kávéba mártogatni, és élvezettel ijesztgettek másokat azzal, hogy tüsszentettek a liftben.

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprintTermészetesen nem léteznek liftben ijesztgető vagy öltözködés-meghatározó gének. Ezek az egybeesések (a véletlenek mellett) csupán az alapvetőbb személyiségvonások örökölhetőségét tükrözik. Azonban fontos leszögezni, hogy nagyon csekély arra az esély, hogy a gének magukban is elegendőek legyenek a külön nevelt ikerpárok efféle hasonlóságainak magyarázatához.

Erre világított rá több, antiszociális viselkedést vizsgáló kutatás. Ezek lényegében azt mondják, hogy habár az antiszociális viselkedést produkáló gyerekeknek van hajlamuk erre a személyiségzavarra, nem alakul ki náluk, ha nem kerülnek olyan környezetbe, amely az ilyen viselkedést támogatja. És itt lép be az apa szerepe a képbe.

Az apa szerepe

Napjainkban az apa-gyerek kapcsolat tekintetében elsősorban az apai személyiséget és a gyermekhez való hozzáállást vizsgálják a kutatók. Ennek egyik oldala a kötődéstípusokkal kapcsolatos vonatkozások. Ez úgy összegezhető, hogy a biztonságos kötődés kialakulása apa és gyermeke között ugyanolyan fontossággal bír, mint az anya és gyermeke között, jóllehet a jellege eltérő.

Habár az apák is képesek az anyákhoz (vagy gondozóhoz) hasonló szerepet betölteni a kisgyermek életében, tény, hogy eleinte az apák nem hasonlítanak viselkedésükben, szerepükben az anyákra. Ettől független a gyermeknek szüksége van rá, hogy a szülei közelében lehessen, az apát ugyanúgy beleértve, akár az anyát. Egyfelől azért, mert a gyermek így érezheti a szeretetet és törődést, másfelől azért, mert a gyermekek elsősorban utánzással sajátítanak el dolgokat, és tanulják el a nemi- és társas szerepeket.

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprint

A fiúgyermek esetében az apák gyakran – bár legtöbbször nem tudatosan – elkövetik az a hibát, hogy a saját képükre próbálják formálni a gyermeket, olyan tevékenységeket végezve velük, amikben ők lelik örömüket. Így sokszor irracionális elvárásokat támasztanak fiaikkal szemben, és ha ez nem sikerül, a dicséret és bátorítás helyett az apa folyton csak kritizálja és bírálja gyermekét.

Ami a lánygyermeket illeti, az ő életében is nélkülözhetetlen szerepe van az apának. Bár példát csak korlátozottan vesz apjáról, ám önbizalma egy jelentős része az apjával való kapcsolatából származik. Az apának a lánya tevékenységeire adott reakciói (vagy azok hiánya), véleménye, egyáltalán a hozzá való viszonyulása, a számára közvetített értékek később meghatározzák lánya érzelmi világát, így a párválasztás és a férfiakkal való kapcsolatát is.

Az apa hiánya

Az apahiánya szétfeszítené jelen cikk kereteit, ugyanis számtalan személyiségvonás, viselkedésbeli sajátosság ide vezethető vissza. Arról nem is beszélve, hogy az apa hiánya jó pár módon megvalósulhat, a születéstől kezdődő apahiánytól egészen az édesapa későbbi elvesztéséig. Ennek következtében csak összefoglalóan járjuk körbe a kérdést

Több kutatás is igazolta, hogy az apa nélkül felnövő gyerekek életvitele, viselkedés több tekintetben is eltér a teljes családban felnövő társaikéhoz képest. Az érési folyamatok gyorsabbak és intenzívebbek náluk, a szabályszegő viselkedés is gyakoribb, illetve a lazább (pár)kapcsolatok vagy alkalmi kapcsolatok is jellemzőbbek. Azonban ez nagyban függ az apahiány okától.

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprint

Az özvegyek gyermekei például sokkal inkább a kétszülős családok gyermekeire hasonlítanak, nem az elvált szülők gyermekeire. Ez elmondható az antiszociális viselkedésre vonatkozóan éppúgy, mint például az első házasság időpontja vagy a házasság tartóssága tekintetében. Ennek oka feltételezhetően, hogy a gyerek nem csupán azonosul az apával vagy annak hiányára reagál. Reflektál és értelmezi, hogy milyen szerepet tölt vagy töltött be a családban. Ezt természetesen nagyban befolyásolja, hogy az apa bármilyen formájú (válás, halál, fizikai vagy lelki jelenlét korlátoltsága) hiánya, miként kerül feldolgozásra.

Zárszóként pedig érdemes Jorgen Lorentzen kutatási nézeteit megemlíteni. A norvég kutató két nagyon fontos gondolatot említ az apa szerepével kapcsolatban. Egyfelől azt, hogy ha egy társadalomban megváltoznak az apaszereppel kapcsolatos gondolatok, vélekedések, az az ezzel összefüggő gyakorlati gyermeknevelési magatartásra is kihatással lesz. Másfelől: az apa a „családért-apa” jelentésben a család eltartója szerepét tölti be, azonban ehhez társulhat a „családban-apa” koncepció. Az a jelenség, amikor az apa a gyermekekről gondoskodó, odafigyelő személyként jelen is van, s ténylegesen részt vesz a család életében.

apa család nevelés szocializáció gyerek gyermek pszichológia környezet szülő apasprintÉdesapám emlékére.

Felhasznált irodalom
Atkinson, L. R., Atkinson, C. R., Smith, E. E., Bem, J. D., Nolen-Hoeksema, S. (1999): Pszichológia. Budapest, Osiris, 479–496.
Benedek Szidónia Anna – Dorner László (2015): Az apa szerepe a kisgyermek életében. Gyermeknevelés 3/2, 1–14.
Bereczki Tamás: Fejlődés, szocializáció.

A blog követése Facebookon.

A blog követése Instagramon.

1 Tovább

Mindenki fogolydilemmában

Az elmúlt héten a Mindenki című filmtől volt a hangos a magyar média. Sokan beszéltek és írtak a filmről sok szempontból. De vajon pedagógiai oldalról mit lehet róla elmondani? Milyen oktatási és nevelési vonatkozásokat tartalmaz ez a film? Mennyire életszerű vagy sem tudományos szemmel nézve, és hogy jön ide a fogoly-dilemma?

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Kép forráa: Origo

A nemrég Oscar-díjat kapott Mindenki című magyar kisfilmmel többen foglalkoztak már, sokféle szempontból. Jelen cikk is ezt teszi, ám nem a film esztétikai minőségére vagy filmművészeti eredményeire fókuszálva. Sokkal inkább a pedagógiai és szociálpszichológiai tanulságokat, fogalmakat és kérdéseket kiemelve. Különös tekintettel arra, hogy ha tudományosabb szemmel nézzük, akkor mennyire lehet életszerű egy ilyen szituáció.

Kiindulópont: csoport és csoportnorma

A Mindenki című film egyik központi fogalma a csoport. Ennek több megközelítése is lehetséges, ám a legtöbb humán tudományág és szakirodalom abban többé-kevésbé egységes, hogy ahhoz, hogy csoportról beszélhessünk a következő feltételeknek kell teljesülniük: közös célok, viszonylag stabil kapcsolatok, ezáltal függés a tagok között, tagok közötti kommunikáció és interakciók.

A csoportalakulás egyik lényegi része a normaképzés. Ennek lényege, hogy kialakul a csoportban követendő érték- és szabályrendszer, az, hogy mi tartozik bele és mi nem a helyes és elfogadott, azaz az elvárt viselkedések körébe. Ennek kialakításában nagy szerep jut a csoport informális vezetőjének, aki a film értelmében valószínűleg a főszereplő kislány, Liza (emlékezzünk arra a jelenetre, amikor azért harcol két másik lány, hogy mellette ülhessen)

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Miért fontos ez? Azért, mert a a tanár mint formális vezető van legtöbbször jelen egy-egy osztály vagy tanulócsoport életében. Vagyis a hatalma pusztán a pozíciójából származik, illetve a csoportnormák kialakításánál általában korlátozott szereppel bír. Ellenben az a személy, akit a csoport informális vezetőnek választ, nagy hatással lesz a csoportnormák alakulására.

Mennyire életszerű?

Ez a kérdés többekben megfogalmazódott a film kapcsán. Sokan kétségbe vonják a végkifejletet, azt hogy egy gyerekekből álló csoport képes ilyen mértékben összefogni egy autoriter személy ellen, akinek ki vannak szolgáltatva. Be kell látni, hogy valóban nehéz ezt elképzelni, különösen Magyarországon, ahol ez a fajta mentalitás nem túl jellemző. De mi ennek a pszichológiai háttere?

A játékelméletben gyakran esik szó a fogolydilemma fogalmáról (amelyről egyébként Mérő László épp a blog névadó könyvében ír). Ennek lényegét a következő példa illusztrálja.

Egy bűncselekmény miatt két férfit letartóztat a rendőrség. Mivel nincs elegendő bizonyítékuk a vádemeléshez, ezért elkülönítik őket egymástól, majd mindkettejüknek ugyanazt az ajánlatot teszik: ha vall és a társa hallgat, akkor büntetés nélkül elmehet, míg a másik, aki nem vallott, 10 év börtönt kap. Ha egyikük sem vall, akkor kisebb bűntényért 6 hónapot kapnak mindketten. Ellenben ha mindketten vallanak, mindegyikük 6 évet kap.

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Igaz ugyan, hogy jelen esetben nem foglyokról és börtönbüntetésről van szó, de az elv ugyanaz. A közös érdeknek és legoptimálisabb kimenetnek a mi esetünkben a lázadást (nem éneklést) tekinthetjük. Ha mindenki így tesz, akkor győztesként kerülnek ki a helyzetből, azaz ez a legkedvezőbb kimenetel. No de mi van akkor, ha nem fog a többség csatlakozni (=a fogoly vall)? Akkor a renitenseket megbüntetik, azaz ők a lehető legrosszabbul járnak a játékban. És ez az, ami miatt nem lépik meg a legjobb lehetőséget, hiszen a nagy rizikó helyett a biztos kisebb rosszat választják, amivel magukat is bebiztosítják. A kooperáció mint stratégia elhal, akárcsak a közös ellenállás.

Mindezek ellenére azt is meg kell jegyezni, hogy a film alapstruktúrája szerint sem feltétlen elképzelhetetlen a csoport ilyen szinte összefogása és tekintéllyel való szembehelyezkedése. Ennek kulcsa abban áll, hogy a főszereplő, akitől indul a kezdeményezés és aki először nyíltan szembeszáll a hatalmi pozícióban lévő tanárral. A kislány az osztályon belül magas informális hatalommal bír. Az egyes csoporton belüli szerepek közül övé a „sztár” szerep, ami azt jelenti, hogy a csoport egy jelentős részére (vagy akár egészére) nagy hatással van. Az ő cselekedetei követendő mintaként szolgálnak a csoporttagok számára, az ő normái könnyen a csoport normáivá is válhatnak.

Végül: nagyon izgalmas lenne, ha a gyerekek közötti kapcsolatokat, illetve a főszereplők meggyőzési stratégiáit is bemutatná a film. Hogy hogyan vették rá az egész csoportot a lázadásra, mit kezdtek azokkal, akik közel álltak a tanárnőhöz, mi játszódott le egyéni szintén az egyes szereplőkben. Mert ahhoz, hogy mindenki úgy döntsön, ahogy, ahhoz sok-sok egyéni döntésnek kell megszületnie, sok-sok egyéni és csoportközi konfliktusnak kell feloldódnia, és nem utolsó sorban egyfajta bizalomnak kelll kialakulnia a csoporttagok között.

A blog követése Facebookon.

2 Tovább

A PISA-mérés margójára: van-e remény, avagy hova tovább magyar közoktatás?

472 pont – ez volt a magyar diákok átlaga a PISA-mérések szövegértési tesztjén. De mit jelent ez a gyakorlatban? Miért kongatják a vészharangokat a szakemberek? Milyen megoldások jöhetnek számításba? Funkcionális analfabetizmusról, szövegértésről, PISA-eredményekről, közoktatási problémákról, valamint azok lehetséges megoldásairól.

remeny remény MO közoktatás pedagógus tanulás gyermek tanítás nevelés oktatás PISA

A korábbi, 2012-es PISA-mérés eredményei már sugalmazták, hogy nincs minden rendben a magyarországi tanulók képességeivel, bármely területről is legyen szó. A szövegértés sem kivétel ez alól: 2012-ben a magyar tanulók átlag pontszáma 488 volt, ami 16 pontos visszaesést jelent az idei eredményekhez (472 pont) képest. De mit is jelent ez a gyakorlatban?

A szövegértésről

A szövegértés egy összefoglaló elnevezés, amely tulajdonképpen két nagy részből áll: a szöveg értéséből és értelmezéséből. Az előbbi azt jelenti, hogy megértettük a részleteket és azok összefüggéseit. Az utóbbi viszont ennél jóval több: az adott szöveget képesek vagyunk belehelyezni egy tágabb kontextusba, ismeretanyagba, valamint össze is tudjuk hasonlítani más szövegekkel.

Ennek megfelelően különböző szövegértési szinteket határozhatunk meg. A hagyományos értelmében például négyet:

  1. Információk visszakeresése
  2. Kapcsolatok, összefüggések felismerése
  3. Értelmezés
  4. Szövegek összehasonlítása

Az egyes szintek egymásra épülnek, és egyre magasabb szövegértési képességet jelentenek. Ezt az alap négy szintet a PISA tovább differenciálja 7 (az első kettőt további két szintre bontva: 1b és 1a) szintre, melyekhez külön-külön rendel meghatározásokat:

remeny remény MO közoktatás pedagógus tanulás gyermek tanítás nevelés oktatás PISA

A szintek magyarázata ekképp néz ki. Az első két (1b és 1a) szint a funkcionális analfabetizmusnak feleltethető meg. Ez annyit tesz, hogy az ezen a szinten teljesítő gyermekek többé-kevésbé tudnak ugyan olvasni, ám nem értik azt, amit olvasnak (legfeljebb egyszerű információkat tudnak kikeresni). Az ezután lévő szintek tartalmazzák az összefüggések, kapcsolatok felismerésének képességét, tehát az értő olvasást, ám az értelmezés képességéről csak a 4. szinttől kezdődően beszélhetünk.

Diagnózis

A táblázatból az látszik, hogy az említett pontszám (472) a 2-es szinthez tartozik, ami a következőt jelenti. Az ezen a szinten teljesítő gyerekek képesek az adott szövegből információkat visszakeresni, némely, egyszerűbb összefüggéseket felismerni, alapszintű következtetéseket levonni. Ám arra már nem, hogy bonyolultabb összefüggéseket is felismerjenek, arra pedig különösen nem, hogy ezeket (megfelelően) értelmezzék, tágabb kontextusba helyezzék vagy más szövegekkel hasonlítsák össze. Konkrét példával szemléltetve:

ezek a diákok meg tudják mondani például, hogy ki volt a főszereplő, milyen szövegben leírt tulajdonságai voltak, felismerik, hogy ki állt az ő oldalán. Talán még azt is látják, hogy milyen hasonlóság van a két szereplő között. De arra már képtelenek, hogy a „miért” kezdetű kérdésekre választ adjanak.

Vagyis a 2-es szövegértési szinten lévő diákok, így az átlag magyarországi gyerekek többsége is nem képes bonyolultabb szövegértési műveletek végrehajtására. Ez nem csupán a tanulmányi eredményesség vagy éppen a különféle kompetenciamérések miatt hatalmas probléma: társadalmi szempontból is. Ezekből a gyerekekből olyan felnőttek válnak, akik döntéseikben manipulálhatóak, irányíthatóak, a kritikai gondolkodásra korlátozottan vagy egyáltalán nem képesek.

remeny remény MO közoktatás pedagógus tanulás gyermek tanítás nevelés oktatás PISA

Lehetséges megoldások, javaslatok

Mindezeket figyelembe véve az oktatási rendszerben alapvető változásokra van szükség. Az első lépés azonban nem is maga az oktatás, hanem az oktatás társadalmi feltételrendszerének megváltoztatása.

A jó oktatáshoz jó pedagógusokra van szükség, ám ez eddig nem lehetséges, amíg a pedagógusok – anyagi és társadalmi – megbecsültsége alacsony. Minél magasabb a szakma megbecsültsége, annál vonzóbb lesz a leendő tanárok számára, ergo többen jelentkeznek, így több jelentkezőből lehet választani. Mindezek következményeképp pedig csakis a legalkalmasabbak válhatnak pedagógusokká.

Ez jelenleg elképzelhetetlen Magyarországon, mivel „fejkvóta” alapú a finanszírozás, így gyakorlatilag bárkit felvesznek.

Ezek után a pedagógusoknak megfelelő, a modern pedagógiai és tudományos szaktárgyi nézetekkel összhangban lévő képzést kell kapniuk. Vagyis a hagyományos, ismeretközpontú tanítási-tanulási folyamatot érvényesítő szemlélet helyett a különféle kompetenciákat (melyekbe a különböző ismeretek is beletartoznak), kognitív készségeket, képességeket, ezáltal a tanulót középpontba állító nézőpont kell érvényesüljön.

A rengeteg tárgyi ismeret tanításának gyakorlatát fel kell váltsa a használatalapú, gyakorlati tudás kialakítását célzó oktatás.

remeny remény MO közoktatás pedagógus tanulás gyermek tanítás nevelés oktatás PISA

Ehhez szükség van természetesen tantervi és tankönyvi változtatásokra is. A jelenlegi Nemzeti alaptanterv (NAT) és az egyes tankönyvek (beleértve az OFI „újgenerációs” tankönyveit is) – habár látszólag tartalmazzák a kompetenciaalapú nevelés elvét – nem vagy csak minimális mértékben segítik elő a kompetenciafejlesztést. Ugyanis a kompetenciaalapú nevelés nem azt jelenti, hogy néhol, ad hoc módon képességet és készséget fejlesztünk: az egész tanulási-tanítási folyamatnak ebből kell kiindulnia, az egész dokumentumot át kell hassa ennek az alapelvnek.

Ez a témára vonatkozóan azt jelenti, hogy a következő lényegi változásokra van szükség az anyanyelvi nevelést, azon belül pedig a szövegértő képesség fejlesztésében:

  1. az elméleti ismeretek túlsúlyának mérséklése (a NAT-ban és az oktatási folyamatban egyaránt), a szövegértő képességre való fókuszálás
  2. a hagyományos formális helyett a kognitív-funkcionalista szemlélet alkalmazása (ennek egyik lényege eleme, hogy a gyermek meglévő ismereteire és megismerésére alapozunk) az anyanyelvi nevelésben
  3. az előbbivel összefüggésben: kritikai gondolkodás kialakítása, az olvasás kreatívabbá és élményalapúbbá tétele
  4. a gyakorlószövegek és olvasmányok kiválasztásánál a korosztályhoz való igazodása, igazítása
  5. a példaszövegek gyerekekhez való közelebbhozása: a mindennapi életből, kommunikációból való kiindulás
  6. egyéni különbségek és fejlődési ütem figyelembe vétele legalább az alapvető (rész)képességek (amilyen a szövegértés is) elsajátításának kezdetén, ezek nélkül ugyanis nem lesz megfelelő alap teremtve a későbbi tanulási-tanítási folyamatokhoz
  7. mindezekhez megfelelő magyartanárok képzése

Ehhez természetesen elengedhetetlen a fentebb említett közoktatási reform: a pedagógusszakma presztízsének emelése, illetve a tantervek és taneszközök korszerűsítése. Korszerűsítés alatt pedig jelen esetben a tudatos, a modern pedagógiai alapelveket szem előtt tartó – tehát használatalapú, képességeket és a gyereket középpontba állító – átalakításokat értjük. Nem a látszatmegoldásokat.


 

A blog követése Facebookon.

1 Tovább

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Mennyire van beleszólása az iskolának abba, hogy a gyerek hogyan beszél(jen)? Feladata-e a pedagógusnak, hogy megtanítsa az ún. szép, igényes köznyelvet a nebulóknak? Kötelessége-e gyomlálni a szerinte helytelen alakokat a tanulók beszédéből? „Igen vagy nem, és ha igen, miért nem”?                                                                                                                                                           

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

A magyar nyelvről már többször szó volt itt a blogon. Azt már korábban megtudhatta a kedves olvasó, hogy miért (nem) szép a magyar nyelv. Arról is írtam, hogy mi történik az iskolába való belépéskor a tanulóval, aki nem épp a az elvárt nyelvhasználatot produkálja. Arról azonban még nem volt szó, hogy mennyire magánügy a nyelvhasználata egy-egy tanulónak. A kérdés megválaszolásához először nézzünk meg néhány, a témával kapcsolatos előzményt.

Előzmény 1: az iskolába való belépés

Az iskolában különféle nyelvhasználati módokkal találkoznak a gyerekek a tanár és a társaik részéről. Új regiszterekkel, szókészleti elemekkel ismerkednek meg, illetve formális beszédhelyzetekben először nyilvánulnak meg. Ez sok gyereknek könnyed feladat, élvezetes tapasztalatszerzés, azonban nem kevés tanuló számára rendkívüli erőfeszítés. Hogy miért?

A gyerek elsőként azzal szembesül, hogy az új közösségben másképp beszélnek, mint ő (és a szülei). Másképp beszélnek a diáktársak, és ami még nagyobb probléma, hogy másképp beszél a tanár is, aki ugyebár az elsajátítandó tudásanyag közvetítője is. Így

a nem köznyelvet beszélő gyermek máris hátrányból indul, hiszen egy új nyelvváltozatot (neki szinte új nyelvet) kell megtanulnia az új ismeretek mellé. Plusz: hiába próbálja a diák megérteni az eltéréseket, sok esetben ahelyett, hogy segítő tanárra és diáktársakra találna, azzal szembesül, hogy a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben kinevetik, megalázzák.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 2: Klasszikus példa Illyés Gyulától

Az előbb említettekre egy van egy nagyszerű példa a magyar irodalomból. Illyés Gyula a Puszták népében a következőt írja a téma kapcsán:

[…]

Egyenest húztam a B és F pontok között. „Mondd is, amit csinálsz” – szólt hozzám a tanár.

- Egyenest húzok a bé és áff pontok között – feleltem. A tanár mosolyogva felütötte a fejét. „Mi között?”

- A bé és áff pontok között – ismételtem. Egy kicsit tájszólásban beszéltem.

- Nem áff, hanem eff.

- Igenis.

- Mondd ki, hogy eff.

- Áff – mondtam tisztán és félreérthetetlenül.

- Nem áff! Mondd, ahogy kell.

Hallgattam. Tudtam, hogy nálunk tájszólásban beszélnek, nem ő-vel, amit később igen szépnek találtam, hanem az e-t hol egész zártan ë-nek, hol nyíltan csaknem á-nak ejtve; közönségesebb szavainkat például, ha a pusztaiak módjára morzsolás helyett zsurmolást mondtunk, anyánk elég gyakran kijavította, de csak a szavakat, mert a hangokat ő is úgy ejtette, mint mindenki. Nagyapa is gúnyolódott néha velünk, mert ő alföldiesen beszélt; igaz, hogy néha mi is nevettünk az ő szavain.

- No, mondd hát – s nyelvem megbénult. Hirtelen meggyűlöltem a kiejtésemet.

- Mi lesz?

- Áff – nyögtem ki végre halkan, végső erőfeszítéssel. Az osztály fölröhögött.

- Hová való vagy? – kérdezte a tanár.

Nem válaszoltam.

- Pusztai! – kiáltotta valaki.

- Bregócs.

Így gúnyolják a pusztaiak is a pusztaiakat. A kifejezést a falusiak nem ismerik. Ezt csak valamelyik pusztai társam mondhatta, az általános derültség növelésére.

A tanár leintette őket. Kétszer-háromszor szépen, világosan kiejtette előttem a helyes e-t. De hasztalan biztatott, hogy utánozzam. Aztán megmagyarázta, hogy okvetlen meg kell tanulnom, mert különben hogy tudhassa ő, melyik betűre gondolok?

- Holnapra megtanulod a rendes kiejtést – mondta egy kicsit türelmetlenül. – És jelentkezni fogsz.

Az óra előtt nem jelentkeztem, s most már nemcsak a szerencsétlen hang, de az égvilágon semmi sem jött ki a számon. Egész hosszas rábeszélés után, amelyet az osztály helyeslő, harsány nevetése tarkított, a fiatal tanár végre dühbe gurult, s kiutasított az osztályból. Nem emlékszem, mi volt az utolsó szava. „Az olyan buta tuskónak, aki még beszélni sem tud – valami ilyesmit mondhatott –, nincs helye az osztályban.” Azt értettem belőle, hogy örökre kitettek a gimnáziumból? Később azzal magyaráztam viselkedésemet. Ma nem hiszem; nem voltam olyan együgyű. Hirtelen kimondhatatlan fáradtság úrhodott el rajtam, erre emlékszem.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 3: a gettó-érv

A gettó-érvvel nagyon gyakran találkozni még olyan emberek esetében is, akik az átlagosnál toleránsabbak és nyitottabb a gondolkodásuk. A gettó-érv lényege, hogy azért van szükség arra, hogy az iskola megtanítsa a gyereknek a standard nyelvváltozatot (köznyelvet), mert ellenkező esetben éppen a gyerek érvényesülését akadályozná meg. Tehát hagyná, hogy saját nyelvváltozatának gettójába zárva éljen.

Ennek az érvnek a fő problémája, hogy hamis alapfeltevésekből indul ki. Egyrészt nem tesz különbséget jog és kötelesség, a standard nyelvváltozat megtanulásának lehetősége és kötelessége között. Ez a hozzáadó (mellé tanít valamit) és a felcserélő (helyett tanít valamit) szemléletmód ellentéteire vezet vissza. Ha a pedagógus szemléletmódja hozzáadó (tehát lehetőséget biztosít a standard megtanulására), akkor lehetőséget teremt a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésére. Viszont ellenkező esetben, a felcserélő szemlélet által (ha megköveteli a standard használatát) eleve hátránnyal indítja azokat, akik alapnyelvként nem a standard változatot sajátították el, így nem is használhatják azt az iskolában. Azaz míg az előbbi szemlélet az esélyegyenlőséget biztosítja, addig az utóbbi éppen az ellenkezőjét teszi, azaz diszkriminál. Ráadásul pontosan az ellenkezőjét állítva: a társadalmi egyenlőség megteremtésének szándékára hivatkozva.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárHasonlóan a beilleszkedési zavarok egy részéért felelős eltérő családi szocializációhoz, az iskolai problémák mögött az iskolai és otthoni kultúra között fennálló illeszkedési zavar húzódik. Ez esetben a konfliktus abból adódik, hogy a diáknak választani kell:

szimbolikusan megtagadja elsődleges közösségét és identitását, mentesülve így a negatív hatásoktól, kudarcoktól, vagy fordítva tesz, és felvállalja identitását, ezzel együtt azonban részben lemond az iskolai és a későbbi társadalmi sikerességről.

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Amint az eddigiekből látszik, a nyelvhasználat, az hogy a gyermek mit tanul meg (nyelvileg) otthon, egy tőle teljesen független dolog. Azzal együtt az ő identitásának a szerves részét képezi, amit tiszteletben kell(ene) tartani. Az iskolának és a pedagógusoknak is. Csakhogy ma Magyarországon épp az ellenkezője történik, ami igen nagy probléma.

Egyrészt azért, mert káros. Ugyanúgy mint bármilyen olyan eljárás, ami nem vesz tudomást a gyerekek között fennálló különbségekről (azaz nem differenciál). Amely tehát abszurd módon azt feltételezi, hogy a pedagógus tevékenysége megegyező hatást fejt ki a különböző gyerekekre. Minden ilyen eljárás a tanulók közötti különbségek fokozódásával jár együtt.

Másrészt azért, mert nyelvészetileg inadekvát. A jelenlegi nyelvészeti szemlélet a leíró és hozzáadó szemléletet, módszert támogatja, nem pedig az előírót és felcserélőt (erről l. ezt a cikkemet).

Harmadrészt azért, mert pedagógiailag is helytelen. Nincsenek figyelembe véve az egyéni különbségek, az esélyegyenlőség megteremtése elmarad, aki hátrányból indul, még nagyobb hátrányra tesz szert. Az iskolában elsajátított tudás konfliktusba kerül a diák mindennapi tapasztalatai, családi szocializációja által elsajátított tudással. Ennek a folyamatos konfliktuslehetőségnek az iskola mint a kulturális ismeretátadás, ismeretátörökítés intézménye tudatában van, ám a konfliktus megjelenítésére és feloldására nem biztosít megfelelő keretet.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárA gyermek nyelvhasználata az ő magánügye. Fel lehet kínálni más nyelvhasználati lehetőségeket neki, meg lehet tanítani köznyelvi formákat (sőt, fontos is ezek megismertetése); majd a gyermek eldönti, hogy él-e velük. El lehet mondani, hogy egyes nyelvi formák miatt megbélyegezhetik őt; majd ő eldönti, hogy vállalja-e ezt vagy sem.

Egy valamit nem lehet: a nyelvhasználata miatt kedvezőtlenebbül megítélni, értékelni a gyereket, és rákényszeríteni egy számára idegen nyelvváltozatot, mert ez nemcsak, hogy értelmetlen, diszkriminatív és borzasztóan káros, hanem tökéletesen felesleges is.

Nem bunkó vagy buta a gyerek; csak más – ez általánosan igaz, és igaz ez a nyelvhasználatára is. Másképp beszél, mert mást tanult meg otthon: neki ez a normális és természetes. Tartsuk ezt tiszteletben!

A blog követése Facebookon.

9 Tovább
«
12

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek