Habár mifelénk furcsának tűnhet, vannak olyan országok, ahol a tanári szakma nem a kevésbé megbecsült munkakörök közé tartozik. Épp ellenkezőleg: az egyik legdivatosabb szakma. Hogyan lehetséges ez? Hogy függ ez össze az ilyen országok fejlettségével? Hogyan tehető divatossá a tanári pálya?
Magyarországon és a környező országokban ma nem divat tanárnak lenni. Ennek több oka is van. Ilyen a tanári szakma társadalmi megbecsültségének a hiánya, ami összefügg az alacsony bérezéssel vagy a túlterheltség – csak, hogy a leglényegesebbeket említsük. De vajon elegendő-e csupán ezeket megváltoztatni ahhoz, hogy a tanári pálya vonzó és divatos legyen? Elmélkedések helyett egy gyakorlatban működő példán keresztül kapunk választ.
Finnországot gyakran hozzuk fel példaként, ellenpéldaként a közoktatással, PISA-méréssel, tanárképzéssel és sok más egyéb oktatási kérdéssel kapcsolatban. Ez nem véletlen, hiszen az egyik leghatékonyabb és legeredményesebb oktatási rendszer az övék (egyébként ugyanígy példaként hozhatnánk Japánt, Kanadát, Koreát vagy épp Észtországot). De mi a titkuk?
1. lépés: társadalmi feltételrendszer megteremtése/megléte
Az első lépés az oktatás (vagy legalábbis a tanári szakma) színvonalának emelésére a megfelelő társadalmi feltételrendszer kialakítása. Ez azt jelenti, hogy a pedagóguspályát vonzóvá kell tenni, növelni a presztízsét, amihez elengedhetetlen a tanári kereset növelése. Ám ne gondoljuk azt, hogy csupán a pénzről szólna a történet.
A finneknél például a pedagógusok nagyjából az OECD-átlagnak megfelelő fizetést visznek haza (5-600 ezer forint), ami nem számít kiugróan magasnak Finnországban, nem jelent kiemelkedően magas életszínvonalat (összehasonlításképp: míg a finn pedagógusok bére az OECD-átlag körül mozog, addig a magyar pedagógusoké nagyjából annak az 50-60%-át teszi ki). Ám a finn pedagógusokat, magát a tanári hivatást nagyra becsüli a társadalom. Ez többek között annak köszönhető, hogy a szülők bíznak a pedagógusokban, azoknak a szakértelmében (ez természetesen nem véletlen, hiszen északi nyelvrokonaink már elég régóta tisztában vannak azzal, hogy egy kisebb társadalom fejlődésének egyik legfőbb záloga a minőségi oktatás). Mindez erőteljesen összefügg a következő ponttal.
2. lépés: a legjobbak kiválasztása
Az előbb említett pont maga után vonja, hogy a tanári pálya igen népszerű: a tanári szakmai presztízse közel azonos az ügyvédi vagy orvosi szakmákéval. Annak ellenére, hogy a bérezés jóval szerényebb, mint az utóbbiaké. Valójában a társadalmi megbecsültség mellett fontos szerepet játszik még, hogy a tanárok igen nagy szabadsággal rendelkeznek, önálló döntéskörük van a legtöbb dologban, illetve a rendszer és a társadalom megbízik a tudásukban, szakértelmükben (nincs pl. felsőbb ellenőrzés). Nem véletlen, hogy Finnországban sokszoros a túljelentkezés a tanári szakokra (egyes tanári szakokra akár harmincszoros is lehet, de általánosságban is kb. tízszeres).
A nagymértékű túljelentkezésnek köszönhetően az egyetemeknek lehetőségük van a legalkalmasabbak kiválasztására. A jelentkezők többkörös felvételi eljárásban vesznek részt, aminek – a hagyományos írásbeli teszt mellett – része a jelölttel való elbeszélgetés, majd a csoportos beszélgetés a jelöltekkel. Ezeket szakemberek segítségével végzik, ahol elsősorban nem a tárgyi tudásra, hanem az egyes, tanári hivatásban lényeges kompetenciákra fókuszálnak. Ilyen például az együttműködési képesség (pl. a túlságosan versengő, domináns jelentkezőket is szűrik), az empátia vagy épp a problémamegoldó képesség.
3. lépés: megfelelő felkészítés
Miután megtörtént a legalkalmasabb jelentkezők kiválasztása, elindul a képzés, ami alapjaiban véve eltér a nálunk megszokott rendszertől. A tudományos ismeretek jóval korszerűbbek és szorosan kapcsolódnak a mindennapi tanítási tevékenységhez, valamint igen markáns szerep jut a szakmai gyakorlatnak. A tanárjelöltek már az első évtől kezdve tanítási gyakorlaton vesznek részt, illetve a tanulmányaik kb. egyharmadát ez teszi ki.
A tanítási gyakorlat azért mérhetetlenül fontos, mert egyrészt ez az a terep, ahol ténylegesen megismerkedik a leendő tanár az iskola világával – ezúttal nem diákként, hanem tanárként. Másrészt itt ütközhetnek ki azok a problémák, amik egy elméleti képzés során nem (pl. hogy egyáltalán szeretne-e ő valóban tanár lenni). Harmadrészt a gyakorlat készít leginkább fel a valódi tanári tevékenységre, amit persze az elmélet kiegészít és megalapoz, de nagyon jól tudjuk, hogy más az elmélet és más a gyakorlat. Más valamit elméletben tudni és más alkalmazni.
Félreértés ne essék. Ezek a lépések amilyen egyszerűnek tűnnek, olyan nehezen megvalósíthatóak, mivel mindezek megváltoztatásához számos más tényezően is – az emberek mentalitásától kezdve egészen a nemzeti alaptantervig – változtatni kellene. És még ha ezek a változások meg is történnek, akkor is szükség lesz egy elengedhetetlen feltételre: időre. A finneknek nagyjából 30 évre volt ahhoz szükségük, hogy a világ egyik legjobb oktatási rendszerének birtokosai legyenek. Ehhez persze az is kellett, hogy ezen évtizedek alatt az épp aktuálisan hatalmon lévő kormány a meglévő reformtörekvéseket folytassa, nem pedig újakba kezdjen. Talán tanulhatnánk tőlük. Talán nálunk is lehetne divat tanárnak lenni.
Felhasznált irodalom
Szabó Tamás Péter 2015: Ahol divat tanárnak lenni.
A blog követése Facebookon.
Utolsó kommentek