Az elmúlt héten a Mindenki című filmtől volt a hangos a magyar média. Sokan beszéltek és írtak a filmről sok szempontból. De vajon pedagógiai oldalról mit lehet róla elmondani? Milyen oktatási és nevelési vonatkozásokat tartalmaz ez a film? Mennyire életszerű vagy sem tudományos szemmel nézve, és hogy jön ide a fogoly-dilemma?
Kép forráa: Origo
A nemrég Oscar-díjat kapott Mindenki című magyar kisfilmmel többen foglalkoztak már, sokféle szempontból. Jelen cikk is ezt teszi, ám nem a film esztétikai minőségére vagy filmművészeti eredményeire fókuszálva. Sokkal inkább a pedagógiai és szociálpszichológiai tanulságokat, fogalmakat és kérdéseket kiemelve. Különös tekintettel arra, hogy ha tudományosabb szemmel nézzük, akkor mennyire lehet életszerű egy ilyen szituáció.
Kiindulópont: csoport és csoportnorma
A Mindenki című film egyik központi fogalma a csoport. Ennek több megközelítése is lehetséges, ám a legtöbb humán tudományág és szakirodalom abban többé-kevésbé egységes, hogy ahhoz, hogy csoportról beszélhessünk a következő feltételeknek kell teljesülniük: közös célok, viszonylag stabil kapcsolatok, ezáltal függés a tagok között, tagok közötti kommunikáció és interakciók.
A csoportalakulás egyik lényegi része a normaképzés. Ennek lényege, hogy kialakul a csoportban követendő érték- és szabályrendszer, az, hogy mi tartozik bele és mi nem a helyes és elfogadott, azaz az elvárt viselkedések körébe. Ennek kialakításában nagy szerep jut a csoport informális vezetőjének, aki a film értelmében valószínűleg a főszereplő kislány, Liza (emlékezzünk arra a jelenetre, amikor azért harcol két másik lány, hogy mellette ülhessen)
Miért fontos ez? Azért, mert a a tanár mint formális vezető van legtöbbször jelen egy-egy osztály vagy tanulócsoport életében. Vagyis a hatalma pusztán a pozíciójából származik, illetve a csoportnormák kialakításánál általában korlátozott szereppel bír. Ellenben az a személy, akit a csoport informális vezetőnek választ, nagy hatással lesz a csoportnormák alakulására.
Mennyire életszerű?
Ez a kérdés többekben megfogalmazódott a film kapcsán. Sokan kétségbe vonják a végkifejletet, azt hogy egy gyerekekből álló csoport képes ilyen mértékben összefogni egy autoriter személy ellen, akinek ki vannak szolgáltatva. Be kell látni, hogy valóban nehéz ezt elképzelni, különösen Magyarországon, ahol ez a fajta mentalitás nem túl jellemző. De mi ennek a pszichológiai háttere?
A játékelméletben gyakran esik szó a fogolydilemma fogalmáról (amelyről egyébként Mérő László épp a blog névadó könyvében ír). Ennek lényegét a következő példa illusztrálja.
Egy bűncselekmény miatt két férfit letartóztat a rendőrség. Mivel nincs elegendő bizonyítékuk a vádemeléshez, ezért elkülönítik őket egymástól, majd mindkettejüknek ugyanazt az ajánlatot teszik: ha vall és a társa hallgat, akkor büntetés nélkül elmehet, míg a másik, aki nem vallott, 10 év börtönt kap. Ha egyikük sem vall, akkor kisebb bűntényért 6 hónapot kapnak mindketten. Ellenben ha mindketten vallanak, mindegyikük 6 évet kap.
Igaz ugyan, hogy jelen esetben nem foglyokról és börtönbüntetésről van szó, de az elv ugyanaz. A közös érdeknek és legoptimálisabb kimenetnek a mi esetünkben a lázadást (nem éneklést) tekinthetjük. Ha mindenki így tesz, akkor győztesként kerülnek ki a helyzetből, azaz ez a legkedvezőbb kimenetel. No de mi van akkor, ha nem fog a többség csatlakozni (=a fogoly vall)? Akkor a renitenseket megbüntetik, azaz ők a lehető legrosszabbul járnak a játékban. És ez az, ami miatt nem lépik meg a legjobb lehetőséget, hiszen a nagy rizikó helyett a biztos kisebb rosszat választják, amivel magukat is bebiztosítják. A kooperáció mint stratégia elhal, akárcsak a közös ellenállás.
Mindezek ellenére azt is meg kell jegyezni, hogy a film alapstruktúrája szerint sem feltétlen elképzelhetetlen a csoport ilyen szinte összefogása és tekintéllyel való szembehelyezkedése. Ennek kulcsa abban áll, hogy a főszereplő, akitől indul a kezdeményezés és aki először nyíltan szembeszáll a hatalmi pozícióban lévő tanárral. A kislány az osztályon belül magas informális hatalommal bír. Az egyes csoporton belüli szerepek közül övé a „sztár” szerep, ami azt jelenti, hogy a csoport egy jelentős részére (vagy akár egészére) nagy hatással van. Az ő cselekedetei követendő mintaként szolgálnak a csoporttagok számára, az ő normái könnyen a csoport normáivá is válhatnak.
Végül: nagyon izgalmas lenne, ha a gyerekek közötti kapcsolatokat, illetve a főszereplők meggyőzési stratégiáit is bemutatná a film. Hogy hogyan vették rá az egész csoportot a lázadásra, mit kezdtek azokkal, akik közel álltak a tanárnőhöz, mi játszódott le egyéni szintén az egyes szereplőkben. Mert ahhoz, hogy mindenki úgy döntsön, ahogy, ahhoz sok-sok egyéni döntésnek kell megszületnie, sok-sok egyéni és csoportközi konfliktusnak kell feloldódnia, és nem utolsó sorban egyfajta bizalomnak kelll kialakulnia a csoporttagok között.
A blog követése Facebookon.
Utolsó kommentek