Beintő ujj a combon, féloldalas vállrándítás, orr megérintése – néhány példa azok közül, amikor a testünk arról árulkodik, hogy nem mondunk igazat. Mik lehetnek a hazugság egyértelmű jelei a testbeszédben? Hogyan vehetjük észre ezeket? Melyik nem képviselői érzékenyebbek ezekre és miért? Minden, amit a hazugság és a testbeszéd kapcsolatáról tudni érdemes.
A testbeszéd nem más, mint az ember érzelmi állapotának a leképezése, megjelenítése vagy megjelenése. Aki fél vagy feszélyezve érzi magát, összefonja a karját és/vagy a lábait. Bizonyos szögben felhúzott felső ajak és a szemöldökök találkozásánál összeráncolt orr megvetést fejez ki. Számtalan ezekhez hasonló példát lehetne még sorolni. Mi most azokkal fogunk foglalkozni, amik akkor jelennek meg, ha az illető nem mond igazat. De vigyázzunk! A testbeszéd értelmezése erősen kontextusfüggő, ahogy a Pease szerzőpáros fogalmaz:
„Apró figyelmeztetés: ha valaki téli fagyban a buszmegállóban áll és szaporán dörzsöli a tenyerét, nem feltétlenül azért teszi, mert számít a busz érkezésére. Egyszerűen fázik a keze”
Tanult vagy öröklött?
Játszunk egyet! Fonja össze a karját, majd nézze meg, hogy melyik van fölül, a jobb vagy a bal. Most cserélje meg a karját. Valószínűleg úgy érzik, hogy az egyik pozíció sokkal kényelmesebb, természetesebb volt a másiknál. A tipp, hogy ez a kényelmesebb pozíció az olvasók többségénél az jelentette, hogy a bal karjuk volt fölül. Miért? A statisztikák szerint tíz emberből hétnél így van. Ne de örökletes ez a gesztus vagy tanult?
A testbeszéd tanult vagy öröklött mivoltának a kérdése már nagyon régóta foglalkoztatja a tudósokat. Abban gyakorlatilag teljes az egyetértés, hogy
egyes testi jelzések (ilyen az alapvető érzelmek, pl. a mosoly) velünk születnek, míg másokat tanulunk (pl. a felfelé mutató hüvelykujj).
Ez azt is jelenti, hogy testbeszédünk egyes elemei egyetemesek, azaz mindenkinél – kultúrától, országtól, nemtől stb. függetlenül – azonosak. Ám akadnak olyanok is, melyek csak az adott kultúrában vagy adott csoportnál értelmezhetőek, például a felfelé mutató hüvelykujj. Ez nálunk azt jelenti „jó”, de a japánoknál az „öt” kifejezésére használják, míg a görögök ezzel annyit üzennek, hogy „kapd be!”.
Aki örül vagy boldog, az mosolyog. Aki dühös vagy haragszik, az ráncolja a homlokát és felhúzza a szemöldökét. A vízszintes fejrázás a „nem”, míg a függőleges az „igen” jele. Ezek univerzálisak, vagyis minden embernél azonosak. Ebből következik, hogy a hazugság leleplezésére kiváltképpen alkalmasak.
Három majom
A testbeszéd olvasásához, megértéshez egyszerre kell figyelnünk a hallottakra és a látottakra (és természetesen az adott körülményekre). Ez azért igen nehéz feladat, mert a legtöbbünknek a test jelzéseiről fogalmunk sincs. Nem tudjuk, nem értjük, hogy mi a fura partnerünk kommunikációjában, így könnyen át is siklunk a test árulkodó jelein. Annak ellenére történik mindez, hogy a személyes beszélgetéseink során az üzenetek nagyobbik része nem verbális úton jut el a partnerhez.
Egyik klasszikus hazugságra utaló jel a testbeszédben az úgynevezett féloldalas vállrándítás, ami gyönyörűen megmutatkozik például Kósa Lajos egyik nyilatkozatának végén (0:44-nél):
Egyáltalán nem bízok abban, amit most mondtam – nagyjából ezt jelenti Kósa Lajos vállrándítása. A test ellentmond a beszédnek, a testbeszéd elárulja a használóját.
Mint látszik, ezen gesztus csupán a másodperc töredékéig látható. Egyrészt ezért nehéz beazonosítása, másrészt mert nem erre figyelünk. Az előbbieknél tovább tart és könnyebb is megfigyelni a három majom (nem hall, nem lát, nem beszél [rosszat]) által jelképezett jelzéseket. A mód, ahogy a kezüket az arcukra teszik, egybeforrnak az emberi csalások, hazugságok során alkalmazott gesztusokkal. Ugyanis ha hazugságot vagy csalást látunk, hallunk, beszélünk, akkor hajlamosak vagyunk eltakarni a szemünket, fülünket vagy a szánkat.
Sok gyerek akár mindkét kezét is a szája elé kapja, amikor hazudik. Azonban ahogy idősödik ez már egyre kevésbé lesz jellemző, a gesztus felgyorsul, módosul, ezáltal veszít nyilvánvalóságából. Ám változatlanul előjön, ha az ember hazudik. Az arc megérintése – elsősorban az orr, fül és száj testrészeken vagy azok környékén – az említett gyerekkori mozdulatnak a maradvány. Az orrdörzsölés, a fül megérintése, a bajusz megsimítása – mind-mind erre utalnak. Persze kontextus nélkül nyilván nincs értelme hazugságról beszélni (lehet, hogy csak viszket az ember füle), de azért nem árt tisztában lenni azzal, hogy mi a 6 leggyakoribb ilyen jellegű hazugsággesztus:
1. Száj eltakarása (ujjal vagy egész tenyérrel, ököllel)
2. Orr megérintése (általában apró dörzsölés)
3. Szem(héj) dörzsölése
4. Fülmarkolás
5. Nyakvakarás a fülcimpa alatti részen
6. Gallérhúzogatás
Emblémák
Az emblémák abban különböznek a többi gesztikulációs jeltől, hogy nagyon jól és pontosan körülhatárolt jelentésük van egy-egy kulturális csoporton belül. Embléma például a beintés, a bólintás vagy a vállvonás, amik jelentését senkinek sem kell magyarázni. Ezek szavak helyett is használhatóak, és szinte mindig direkt módon használjuk őket. Kivéve, amikor hazudunk.
Paul Ekman (ő a hazugsággal kapcsolatos kutatások egyik, ha nem a legfontosabb alakja, illetve a Hazudj, ha tudsz sorozatot főszereplőjét róla mintázták) vizsgálatából az derült ki, hogy a harag vagy düh titkolásánál megjelennek olyan emblémák, mint például a beintés. Ezt abban a kísérletben vette észre, amikor az egyik professzorát arra kérte, hogy beszélgessen pszichológus hallgatókkal olyan kérdésekről, amelyek érzékenyen érintik őket. Például, hogy mi a tervük az egyetem elvégzése után vagy hogy voltak-e már beutalva pszichoterápiára. Egyetlen csavar volt a dologban: nem lehetett jó választ adni, a hallgató mindenképp szidást, megfeddést kapott. Ekkor figyelt fel Ekman arra, amit sem a diák, sem a professzor nem vettek észre: az első alany közel egy percig tartotta a középső ujját a professzor irányába, kezét az ölében tartva. Azok az érzések (a harag, düh és némi tehetetlenség), melyeket akaratlagosan megpróbált leplezni, így jelentek meg testbeszédében.
Az emblémák, amikor nem akaratlagosan jelentkeznek, akkor vagy töredékesen jelennek meg (pl. töredékes vállrándítás) és/vagy nem a szokásos helyükön (pl. beintésnél az ölben, lábon, nem a mellkas-nyak előtti zónában). Az észrevétel azonban nehéz, nyilván azért, mert a prezentációs zóna, ahol a megjelenés várható, kiesik a látókörünkből.
Férfiak és nők közötti különbségek
És hogy melyik nem képviselői a tehetségesebbek a testbeszéd értelmezésében? A válasz természetesen: a nők (erre utal egyébként a közismert női ösztön kifejezés). A nők ösztönös adottsága, hogy erőteljesebben, a részletekre koncentrálva figyeljék az apróbb testi jeleket. Valószínűleg azért van ez így, mert ősidők óta ők töltenek jóval több időt a gyerekekkel, így hozzájuk alkalmazkodva kénytelenek voltak jó testbeszédolvasók lenni. Nem tehetik meg azt, hogy ne kísérjék figyelemmel a csecsemő apró rezdüléseit, és ne tudják. értelmezni azokat. És valószínűleg ezért bukik le a legtöbb férfi hazugságnál, és ezért vezetheti a legtöbb nő az orránál fogva őt.
Felhasznált irodalom
Allan Pease, Barbara Pease (2006): A testbeszéd enciklopédiája, Park Könyvkiadó, Budapest
Paul Ekman (2010): Beszédes hazugságok. A megtévesztés árulkodó jelei a politikában, az üzletben és a házasságban, Kelly, Budapest.
A blog követése Facebookon.
Utolsó kommentek