A kutatók összesen hét alapérzelmet szoktak megkülönböztetni, ezek egyike a harag vagy más néven düh. De hogy jelenik meg ez az érzelem az emberi testbeszédben és mi köze van a hazugsághoz? Hogyan árulnak el a testünk egyes jelzései minket, amikor hazudunk? Alapérzelmekről, hazugságról, testbeszédről és mikro-arckifejezésekről lesz szó, középpontba állítva a haragot.
A kutatók összesen hét alapérzelmet szoktak megkülönböztetni, melyek legtipikusabb megjelenési felülete az arc. Nem véletlen az olyan mondások, mint például a „kiül az arcára a bánata”, „tombol a harag a szemeiben”. A különféle érzelmeink számtalan módon kiülhetnek az arcunkra vagy megjelenthetnek a testünk többi részén. A kérdés csak az, hogy pontosan hol, valamint hogy ezek hogyan használhatóak fel, ha az esetlegesen felmerülő hazugságot szeretnénk leleplezni.
A hazugságról és annak leleplezéséről
A hazugság fogalmának meghatározása nem a legegyszerűbb feladat, hiszen sok olyan eset van, amikor nehéz eldönteni, hogy valami hazugságnak számít-e vagy sem. A blöff nem azonos kategória a füllentéssel vagy a lódítással, ahogy egy flörtölés elhallgatása sem egy bűncselekmény információinak megmásításával.
Általánosságban hazugságról akkor beszélhetünk, ha
egy ember tudatosan, előre megfontolt szándékkal vezet félre egy másikat anélkül, hogy ezen szándékára figyelmeztetné az áldozatot, illetve hogy az áldozat erre kifejezetten kérte volna.
Ennek értelmében nem tekinthetőek például hazugnak a színészek, mivel a közönség beleegyezik a „megtévesztésbe”, hiszen ezért mentek színházba. Ugyanígy a pókerjátékosok sem (játék közben), hiszen a póker eleve előzetes figyelmeztetést hordoz magában, hogy a résztvevők megpróbálják félrevezetni egymást.
Miután megismerkedtünk a hazugság fogalmával, és mielőtt megismerkednénk a hazugság árulkodó jeleivel nem árt tisztázni, hogy nagyon sok veszélyt is rejt a hazugságok fürkészése. Könnyen elkövethetünk ugyanis két – elsőre talán banálisnak tűnő – hibát. Nevezetesen, hogy egy igazmondót hiszünk hazugnak, vagy hogy egy hazugot vélünk őszintének.
Ahogy az ember egyre inkább tisztában van azzal, hogy mire kell figyelni a hazugságok észrevételéhez, annál nagyobb eséllyel fog olyasmit is kiszúrni, ami valójában épp az ellenkezőjét jelenti. Éppen ezért elővigyázatosnak kell lennünk, ahogy Pease írja:
„Apró figyelmeztetés: ha valaki téli fagyban a buszmegállóban áll és szaporán dörzsöli a tenyerét, nem feltétlenül azért teszi, mert számít a busz érkezésére. Egyszerűen fázik a keze”.
Az emblémák
Az emblémák, abban különböznek a többi gesztikulációs jeltől, hogy nagyon jól és pontosan körülhatárolt jelentésük van egy-egy (kulturális) csoporton belül. Ilyen például a beintés, a bólintás vagy a vállvonás, amik jelentését senkinek sem kell magyarázni. Ezek akár szavak helyett is használhatóak, és ami a legfontosabb, hogy szinte mindig szándékosan használjuk őket. Kivéve, amikor hazudunk.
Paul Ekman talán az legismertebb és legelismertebb hazugsággal és érzelmekkel foglalkozó kutató (nem mellesleg róla mintázták a Hazudj, ha tudsz c. sorozat főszereplőjét). A szakember egyik vizsgálatából az derült ki, hogy a harag vagy düh titkolásánál megjelennek olyan emblémák, mint például a beintés. Ezt abban a kísérletben vette észre Ekman, amikor egyik professzorát arra kérte, hogy beszélgessen pszichológus hallgatókkal olyan kérdésekről, amelyek érzékenyen érintik őket. Például, hogy mihez akarnak kezdeni az egyetem után vagy hogy voltak-e már beutalva pszichoterápiára. Egyetlen csavar volt a dologban: nem lehetett jó választ adni, a hallgató mindenképp szidást, megfeddést kapott. Ekkor figyelt fel Ekman arra, amit sem a diák, sem a professzor nem vettek észre: az első alany közel egy percig tartotta a középső ujját a professzor irányába, kezét az ölében tartva. Azok az érzések (a harag, düh és némi tehetetlenség), melyeket akaratlagosan megpróbált leplezni, így jelentek meg testbeszédében.
Az emblémák, amikor nem akaratlagosan, hanem hibaként jelentkeznek, akkor vagy töredékesen jelennek meg (pl. töredékes vállrándítás) és/vagy nem a szokásos helyükön (pl. beintésnél az ölben, lábon, nem a mellkas-nyak előtti zónában). Az észrevétel azonban nehéz, nyilván azért, mert a prezentációs zóna, ahol a megjelenés várható, kiesik a látókörünkből. Vagyis egyszerűen nem arra figyelünk.
Az arc árulkodó jelei
Az arckifejezéseink lehetnek hazugok vagy őszinték, sőt a kettő együtt is előfordulhat (ezt hívjuk kevert arckifejezésnek). Hogy aktuálisan melyikről van szó, a legtöbb ember számára felismerhetetlen az esetek többségében, ugyanis általában nem tudják elkülöníteni a hamis és a valós érzelmek arcbeli kifejeződését. Pedig az érzelmek viszonylag pontosan beazonosíthatóak az egyes arcterületeken, a kérdés csak az, hogy hol, valamint hogy ezek hogyan használhatóak fel, ha az esetlegesen felmerülő hazugságot szeretnénk leleplezni.
Ahhoz, hogy hatékonyan tudjuk a hazugságokat leleplezni az arcon megjelenő jelek segítségével, tisztában kell lennünk az érzelmek fajtáival. Az érzelmekkel foglalkozó kutatók általában hat alapérzelmet szoktak elkülöníteni, méghozzá: öröm, bánat, undor, félelem, meglepettség, valamint harag/düh (egyesek elkülönítik még a megvetést is). Ezek mindegyikéhez különböző non-verbális jelek tartoznak, melyek egy jelentős része az arcon jelenik meg, íme ezek:
A homlok az egyik, ha nem a legmegbízhatóbb színtere az ilyen jellegű arcizommozgásoknak. Az alapérzelmek közül a szomorúság, az egyéb, ahhoz kapcsolódó érzelmek közül pedig a gyász, aggodalom és a bűntudat egyértelmű jelei olvashatóak le a homlokról. Ilyenkor akaratunktól függetlenül húzódnak a szemöldök belső sarkai felfelé, ami háromszög alakba feszíti a felső szemhéjat, és némi ráncosodást idéz elő a homlok közepén. Íme:
Vagy egy nem szándékosan előidézett változat:
Az emberek nagyjából 15 százaléka képes arra, hogy ezt a mozgást akaratlagosan hajtsa végre. Vagyis ezek az arcmozgások nagyon nagy valószínűséggel nem jelennek meg az említett érzelmek – szomorúság, gyász, aggodalom, bűntudat – hamis ábrázolásánál, ellenben akkor is láthatóak, ha az adott érzelmeket megpróbálják elfedni.
Hasonló a helyzet a félelem vagy nyugtalanság jellemző megbízhatóizom-mozgásoknál. Ilyenkor a szemöldök felemelkedik (akárcsak meglepettség esetében) és összehúzódik. A felső szemhéj szintén emelkedő mozgást végez, az alsó pedig megfeszül (ez a tipikus jele a félelemnek):
Az előbbieken kívül még számos jelzést tudunk leolvasni a homlok környéki izmok mozgásából. Például a meglepettség tipikus jele a szemöldök felemelkedése, míg a dühről, haragról a szemöldök lefelé irányuló együttes összehúzása árulkodik. Egyetlen probléma van ezekkel: bármelyiket könnyedén kivitelezhetjük, komolyabb színészi tehetség nélkül. Így ezek nem is lehetnek megbízható alapjai a hazugság leleplezésének, legfeljebb csak akkor, ha mikroarckifejezésként találkozunk velük.
A másik megbízható izomcsoport a száj környékén található, bár tény, hogy ugyanez a színtere az egyik leggyakoribb hamis jelzésnek, a mosolynak is. A hazugság szempontjából kétféle mosolyt különböztethetünk meg. Az őszinte, belülről jövő mosolyt (Duchenne-mosoly), illetve a nem őszinte, nem Duchenne-mosolyt (pl. a szociális mosoly vagy vicsor). Azonban jó tudnunk, hogy ez utóbbi kategóriába nem szükségszerűen rossz és negatív mosolyfélék tartoznak. A szociális mosollyal például (ami bizonyos értelemben szintén hazugság) az együttérzésünket, jóindulatunkat fejezhetjük ki embertársaink iránt, valamint igen nagy szerepe van a kapcsolataink épülésében, építésében.
A hazugság száj környéki jeleivel kapcsolatban egy érzelmet mindenképp ki kell emelni, ami egyértelműen leolvasható a megbízható arcizmok segítségével. Ez nem más, mint a harag. A harag megjelenésének egyik legfőbb jellegzetessége, hogy az ajkak elkeskenyednek. Ilyenkor a piros területek kevésbé láthatóak, ám úgy, hogy az ajkakat nem szívjuk be vagy nyomjuk össze. Ezt az izommozgást még a színészek is csak nagyon nehezen tudják előidézni, megtanulni, hát még egy hétköznapi ember. Íme:
Vagy:
Annyit még érdemes tudni a mozdulatról, hogy általában akkor jelenik meg, amikor valakiben még nem tudatosul a harag érzete, csak elkezd dühös lenni („felmegy benne a pumpa”). Talán éppen ezért nagyon apró jelről van szó, így könnyű elfedni azt. Például egy mosollyal.
Felhasznált irodalom:
Allan Pease (1997): Testbeszéd : Gondolatolvasás gesztusokból, Park, Budapest.
Paul Ekman (2010): Beszédes hazugságok : A megtévesztés árulkodó jelei a politikában, az üzletben és a házasságban, Kelly, Budapest.
A blog követése Facebookon.
Utolsó kommentek