Mi a szegénység és hogyan kapcsolódik az iskolához?

Mit jelent a szegénység és hogyan definiálható? Ki számít szegénynek Magyarországon, Európában vagy bárhol máshol a földtekén? Mi a különbség relatív és objektív szegénység között? Hogyan kapcsolódik ez a pedagógiához? A cikk ezeket a kérdéseket járja körbe, kitérve az iskolai szegregációra, az esélyegyenlőségre és még sok-sok más szegénységgel kapcsolatos tényezőre.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A blogon január végén megjelent poszt, mely Palkovics László PISA-eredményekkel kapcsolatos megjegyzésére reflektál, egészen komoly indulatokat váltott ki a hozzászólókból. Jó néhány tévhit és ideológiai indíttatású megjegyzés olvasható a hozzászólásokban, éppen ezért szükségesnek láttam egy, a szegénység és oktatás összefüggéseit tárgyaló cikk közlését. Íme az eredmény.

Mi a szegénység?

Szegénységről gyakran beszélünk különböző helyzetekben, különböző jelentéseket társítva a fogalomhoz. Ahhoz azonban, hogy tudjuk vizsgálni a jelenséget, nem elég a hétköznapi értelmezés: pontosan kell definiálni, hogy ki számít szegények. Ez nem egyszerű feladat, hiszen számos tényezőt szükséges figyelembe venni, mivel a szegénység igencsak komplex fogalom.

Az Európa Tanács döntésének értelmében „szegénynek kell tekinteni egy személyt, egy családot, illetve egy embercsoportot abban az esetben, ha a rendelkezésükre álló erőforrások (anyagi, kulturális és társadalmi) oly mértékben korlátozottak, hogy kizárják őket a minimálisan megkövetelhető életformából abban az országban, amelyikben élnek”. No de mi az a „minimálisan megkövetelhető életforma”?

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A minimálisan megkövetelhető életforma egyrészt nyilván szorosan összefügg egy-egy ország társadalmi-gazdasági szintjével, fejlettségével. Másrészt egyes tényezők (pl. szülők iskolai végzettség, gyerekek száma) erőteljesen gátolják ezen életforma megvalósulását.

A szegénység esetében alapvetően háromféle felfogásról, megközelítésről beszélhetünk: objektív, szubjektív és relatív szegénységről. Tudjuk, hogy a szegénységnek vannak objektív jelzőszámai. Ilyen például a (családi) jövedelem létminimumhoz vagy egy főre jutó nettó átlagjövedelemhez viszonyítása. Vagy éppen az a – a TÁRKI által is használt – viszonyítás, melynek értelmében az számít szegénynek, aki kevesebbet keres az átlagkeresetű állampolgár háztartásában az egy főre eső jövedelem felénél.

Az objektív mellett beszélhetünk szubjektív szegénységről is. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy valaki szegénynek érzi magát, úgy érzi, hogy napról napra él, folyamatos anyagi gondjai vannak stb. Az elnevezés hátterében pedig az áll, hogy a viszonyítás mindig egy-egy saját elváráshoz, szükséglethez, korábbi életmódhoz való viszonyításon alapul.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

Végül létezik ún. relatív szegénység is. Itt végső soron a fő kérdés nem a szegénység maga, hanem az egyenlőtlenség. A relatív szegénység esetében nem valamilyen szint, hanem az átlag vagy a medián segítségével meghatározott jövedelmi szint alatt elhelyezkedőket tekintjük szegénynek. Az áll a fókuszban, hogy az összes elosztott személyes jövedelem hány százaléka kerül az alsó 10, 20 vagy 30 %-hoz (szakszóval: alsó kvantilisre).

A szegénység és az iskola

Legyen szó bármelyik felfogásáról a szegénységnek, az mindenképpen kihatással van a gyermekre az élet legtöbb területén. Az iskola lét sem kivétel ez alól. Egy szegényebb családból származó gyermek sokkal nehezebben boldogul az iskolában. A statisztikák azt mutatják, hogy az ilyen gyerekek sokkal kisebb arányban tanulnak tovább, kevésbé jellemző, hogy jobb gimnáziumban kerülnének, valamint az jóval kisebb az esélyük bekerülni egy egyetemre vagy főiskolára. Tehát az iskola nem tud mit kezdeni a társadalmi egyenlőtlenségekkel, ezzel pedig hozzájárul azok reprodukálásához.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A szegénység azért meghatározó ebben a kontextusban, mert számos hátrány, iskolai nehézség gyökere. Aki szegény sokkal kevésbé fér hozzá az egyes kulturális javakhoz, olyanokhoz, amik más családokban alapvető. A család nem engedheti meg magának, hogy színházba járjon, könyveket vegyen vagy éppen magántanárhoz járassa a gyerekét. Az is könnyen előfordulhat, hogy a gyermeknek ki kell venni a részét a jövedelemszerzésből. Az sem ritka, hogy még ha szeretne is tanulni, akkor sem tud, mert nincs lehetősége egyedül lenni, többen élnek néhány négyzetméteren. A szegénységből származó tanulási problémák sorát sokáig lehetne folytatni.

A gond, hogy az iskola nem veszi figyelembe az említett tényezőket. Ugyanazokat az elvárásokat támasztja minden tanulóval szemben, miközben nem teremt azonos esélyeket ezen elvárások teljesítéséhez. Nem mellesleg még egy jelentős szegregációs folyamat is jelen van a hazai oktatásban, ami tovább rontja a helyzetet.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A szegregáció a különféle (szegény és nem szegény, cigány és többségi) társadalmi csoportok iskolák és osztályok közötti aránytalan eloszlását jelenti, ami korlátozza, gátolja a csoportok közötti érintkezést. Ez többek között azért baj, mert – amellett, hogy így az iskola nem képezi le a társadalmi valóságot – az említett tanulók egy bizonyos aránya felett az adott tanulóközösségben csökken a tanulók teljesítménye. Tehát, ha túl sok hátrányos helyzetű diák van egy tanulócsoportban, akkor az az egész csoportra negatív kihatással lesz (persze van erre ellenpélda is, [l. a Bagázs projektjét], de ezek jóval ritkább és speciálisabb esetek).

Természetesen mindenki ismer olyan történeteket, amikor a szegény gyermek sokra vitte, kitört a szegénységből, és a társadalom nagyra becsült tagjává vált. Azonban az igazság az, hogy nem ez a jellemző. Többségében a szegény gyerekek szegények is maradnak, és nem tudnak kitörni abból a közegből, amibe beleszülettek. A probléma, hogy nem azért, mert ne lennének ugyanolyan készségeik, képességeik vagy tudásuk, mint a tehetősebb társaiknak. És a legfájóbb – azon túl, hogy ez egy rendkívül igazságtalan helyzet –, hogy nagyon sok tehetséget nagyon korán elvesztünk.

Felhasznált irodalom

Réthy Endréné – Vámos Ágnes 2006: Esélyegyenlőtlenség és méltányos pedagógia.

Fejes József Balázs 2016: A szegregáció vajon mi?

A blog követése Facebookon.

3 Tovább

Mi az a kulturális tőke és hogyan tehető vagyonná?

Tudta, hogy van a tőkének a hagyományos formáján túl másik két formája is? Ezekkel mindenki rendelkezik, ám egyes társadalmi csoportok sokkal nagyobb mértékben, mint mások. És akárcsak a gazdasági tőke esetében, ez esetben is a Máté-effektus érvényesül: „Mert mindenkinek, akinek van, adnak a bővölködésig, attól pedig, akinek nincs, még amije van, azt is elveszik”. De hogy mindehhez a nyelv?

vagyon kulturális tőke kultúra nyelv nyelvhasználat nyelvváltozat nyelvi diszkrimináció iskola tőke

Közel fél évszázada egy francia szociológus-antropológus, bizonyos Pierre Bourdieu rámutatott, hogy a tőke fogalmáról nem csupán (köz)gazdasági értelemben beszélhetünk. Létezik a hagyományos – ha leegyszerűsítjük magántulajdont és anyagi javakat magában foglaló – tőke mellett két másik tőkeforma is.

A tőke nagyon röviden megfogalmazva vagy anyagi vagy pedig ún. inkorporált (azaz elsajátított, belsővé tett) formában felhalmozott, felhalmozódott munka. Ennek három formáját különíthetjük el Bourdieu nyomán:

1. Gazdasági tőke

2. Szociális/társadalmi tőke

3. Kulturális tőke

Ezek közül tulajdonképpen mindegyik pénzzé, materális javakká alakítható, bár a második két tőkeforma közvetett módon transzferálható gazdasági tőkévé, vagyonná. Lássuk, hogy miért és hogyan.

vagyon kulturális tőke kultúra nyelv nyelvhasználat nyelvváltozat nyelvi diszkrimináció iskola tőke

A társadalmi/szociális tőke

A társadalmi vagy más néven szociális tőke egyszerűen az emberi kapcsolatok által létrejövő, az azokban rejlő tőkeforrás (nem véletlen, hogy napjainkban ezt sokszor kapcsolati tőkének hívjuk). Itt nem feltétlen a protekció révén létrejövő előnyökre (pl. egy munkahely megszerzése) kell gondolni bár kétségtelenül ez is ide tartozik.

Másképpen megfogalmazva: a társadalmi tőkén az emberek, embercsoportok közötti csereviszonyokat értjük. A csere irányulhat anyagi javakra, de egy-egy információra, szívességre is. Például megkérem az informatikus barátomat (aki a társadalmi tőkém részét képezi), hogy segítsen egy statisztikákat megcsinálni az adatbázis-kezelővel. Ő megkér, hogy reklámozzam újonnan induló oldalát. És így tovább.

Ezen kívül, a szociális tőkének van egyfajta referenciális szerepe is. Az, hogy kit (és mennyire, milyen formában) ismerek együtt jár azzal, hogy mely csoport(ok)hoz tartozom. Ez egyfajta hitelességet is kölcsönöz mások szemében. „Te ismered az XY-t?!” – egyetlen kérdés, amiben benne van az is, hogy az XY ismerése egyúttal engem is jobb színben tüntet fel.

vagyon kulturális tőke kultúra nyelv nyelvhasználat nyelvváltozat nyelvi diszkrimináció iskola tőke

A kulturális tőke

A kulturális tőkének három típusa létezik:

1. inkorporált, vagyis az egyén által belsővé tett/elsajátított készségek, képességek formájában

2. tárgyiasult formában (pl. könyvek, festmények, eszközök és egyéb kulturális javak) megjelenő

3. intézményesült formában (leginkább címek, titulusok, fokozatok) megjelenő

Itt azt kell látnunk, hogy a különféle csoportok különböző mértékben rendelkeznek ezen "javakkal". Nem véletlen, hogy a családi háttérhez kapcsolódó kutatások többek között az ezekre vonatkozó adatokból indulnak ki a hátrányos helyzet meghatározásánál: a szülők keresete mellett például a szülők iskola végzettségét vagy az otthon tartott könyvek számát is számításba veszik.

A különféle kulturális tőkeformák amellett, hogy gazdasági tőkévé alakíthatók, elősegítik az egyes társadalmi csoportok pozíciójának, hatalmának megtartását. Úgy is mondhatnánk: reprodukálják önmagukat és az általuk létrejövő és birtokolt hatalmat. Ezáltal a társadalmi különbségeket is fenntartják.


vagyon kulturális tőke kultúra nyelv nyelvhasználat nyelvváltozat nyelvi diszkrimináció iskola tőke

És hogy hogy kapcsolódik mindehhez a nyelv? Az egyes rétegek, beszélőközösségek, azon belül az egyén által használt nyelv is a kulturális tőkeformák közé tartozik. A különböző gyermekek által otthon elsajátított alapnyelv az iskolai oktatás és nevelés szempontjából különböző „használati” értékkel bír. Maga az iskola által képviselt nyelvhasználat, nyelvváltozat eleve nem semleges – sem kulturális, sem társadalmi szempontból. Az iskola a legtöbb esetben az iskolázott rétegek kommunikációs módjait, nyelvváltozatát emeli normává, azt tekinti kiindulási pontnak, nem mellesleg azt várja el mindenkitől. Azoktól is, akik nem rendelkeznek vele.

Ennek következtében azok, akik a kulturális tőke ezen típusával nem vagy kevéssé rendelkeznek, vagyis akiknek kevesebb van belőlük, kevésbé tudnak társadalmilag érvényesülni. Akiknek sok van ezekből a javakból, azok pedig épp ellenkezőleg: sokkal jobban tudnak érvényesülni (vagyis a Máté-elv érvényesül). És a legfőbb probléma, hogy mindez úgy történik, mintha természetes és helyénvaló dolog lenne. Pedighát egyáltalán nem az. 

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Ne szüless rossz családba, mert lerontod a PISA-eredményeinket!

Miután a PISA-sokk nagyjából lecsengett, az oktatási államtitkár elmondta, hogy mik a tanulságok, illetve min kell változtatni a jövőben ennek kapcsán. Palkovics László nyilatkozatában sok érdekes dolgot fogalmaz meg, többek között a családi háttér és a rossz eredmények kapcsolatáról. De miben van igaza és miben téved?                                                                                              

közoktatás iskola oktatás tanítás tanulás nevelés MO oktatásügy szocializáció kultúra

Az oktatási államtitkár, Palkovics László interjút adott a HVG-nek, amiben az egyik fő témakör a tavalyi PISA-mérés lesújtó eredménye. Az adatokból jól látszik, hogy a magyar diákok kompetenciái drasztikus ütemben és mértékben romlanak. Ezzel kapcsolatban a legfőbb kérdés, hogy min kell változtatnunk, mit lehet tenni ennek megfékezésére vagy legalább mérséklésére. Palkovics a következő választ adta a kérdésre:

„A módszertan nyilván fontos – valóban nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tanultak alkalmazására, de úgy, hogy közben a tantárgyi tudás is megmaradjon –, de nem elég a NAT tartalmán vagy a lexikális tudás és képesség-készség arányain változtatni. A mérés fontos tanulsága az is, hogy az eredmények mennyire erősen függenek a családi háttértől, tehát a jó és méltányos oktatáshoz való hozzáférésen is javítani kell. Egyébként nemcsak a PISA-ra, hanem az országos kompetenciamérésre és a TIMSS-felmérésre is igaz volt, hogy nagyon magas azon gyerekek aránya, akik azért nem jól teljesítenek a méréseken, mert a családi háttérindexük alacsony. Vagyis ezekben a családokban nem a tanulás az első.

közoktatás iskola oktatás tanítás tanulás nevelés MO oktatásügy szocializáció kultúra

Kép forrása: MTI / Marjai János

Kétségtelen, hogy Palkovicsnak igaza van abban, hogy a készség- és képességfejlesztés az egyik, illetve a méltányosság és esélyegyenlőség megteremtése a másik kulcs a probléma orvoslásához. Abban is igaza van, hogy az ilyen és ehhez hasonló méréseken valóban azok a tanulók szoktak rosszul szerepelni, akiknek a családi hátterük (szocio-ökonómiai státuszok – SES) nem éppen a legkedvezőbb. Azonban egyetlen „aprócska” dolgot elfelejtett az oktatási államtitkár megemlíteni (pl az utolsó két mondat között):

a családi háttérből származó különbségeket, a különféle hátrányokat az iskolának (tágabban: az oktatási rendszernek) figyelembe kell(ene) vennie, és mérsékelnie kell(ene) azokat.

Csakhogy ez nem történik meg. Az iskola(rendszer) nem vesz tudomást a különbségekről. Azok a pedagógiai eljárások pedig, amelyek nem vesznek tudomást ezen különbségekről (tehát minden nem differenciált pedagógiai eljárás) a gyerekek közötti különbségek fokozódásával jár. És ezt támasztják alá a témával kapcsolatos statisztikai adatok is, melyek tanulsága dióhéjban:

a magyar iskolarendszer meglehetősen szelektív.

Ez azt jelenti, hogy azok a gyerekek, akik rosszabb családi körülmények közül érkeznek, nagyon jó eséllyel kevésbé lesznek sikeresek a tanulmányaikban, beleértve a továbbtanulást is (ez a különféle tesztekre is áll). De nem azért, amit Palkovics nyilatkozatában sugalmaz; nem azért, mert rosszabbak a képességeik vagy butábbak.

Azért teljesítenek rosszabbul a rosszabb családi háttérrel rendelkező gyerekek, mert az elsődleges szocializációjuk során más kulturális normákat, értékeket, más tudást sajátítottak el otthon, mint amit az iskola elvár és számon kér tőlük. Egy olyan tudást, amivel ők nem rendelkeznek szemben a jobb családi körülményekkel rendelkező társaikkal.

közoktatás iskola oktatás tanítás tanulás nevelés MO oktatásügy szocializáció kultúra

Vagyis az iskolában elsajátított tudás (formális) gyakran konfliktusba kerül a diák mindennapi tapasztalatai, családi szocializációja által elsajátított tudással (nem formális). Ennek oka, hogy e kettő szerkezetében eltér egymástól. Ennek a folyamatos konfliktuslehetőségnek az iskola mint a kulturális ismeretátadás, ismeretátörökítés intézménye tudatában van, ám a konfliktus megjelenítésére és feloldására nem biztosít megfelelő keretet. És – ahogy azt a kutatások egyértelműen és egyöntetűen mutatják – ha az ilyen kognitív konfliktusok feloldatlanul maradnak, tévképzetek forrásaivá válnak, ezáltal iskolai kudarcokhoz, az optimális teljesítmény akadályozásához vezetnek.

Zárszóként és kapcsolódva az interjú további részeihez. A méltányosság és az esélyegyenlőség megteremtése nem azt jelenti, hogy ugyanazt várjuk el minden gyermektől vagy hogy ugyanazokat a feltételeket biztosítjuk minden tanulónak. Az esélyegyenlőség ott kezdődik, hogy a tanulók közötti különbségeket (legyenek azok kulturális, szociális vagy épp nyelvi különbségek) figyelembe vesszük. Mert – szól az Einsteinnek tulajdonított, ám bizonytalan eredetű idézet – „ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy hogy tud fára mászni, abban a hitben élheti le az életét, hogy ő egy tehetségtelen idióta”.

közoktatás iskola oktatás tanítás tanulás nevelés MO oktatásügy szocializáció kultúra

A blog követése Facebookon.

37 Tovább

Miért teszik fel a férfiak ezt a „7 idegesítő kérdést” egy randin?

Az egyik ismert oldalon pár napja jelent meg egy „27 éves, csinos, szép, okos nő” levele, amiben a "legérdekesebb/legfurább/legviccesebb/legidegesítőbb vagy csak szimplán leghülyébb" kérdéseket taglalja a hölgy. Többek között ide tartozik, hogy „Meddig tartottak a komoly kapcsolataid?” vagy hogy „apukádról mit lehet tudni?”. Reflexió következik, hogy mi miért is van.

magánügy maganugy család levél elfogtunkegylevelet párkapcsolat kapcsolat férfi-nő kommunikáció

Kép forrása: http://www.edtpatips.com/

Pár napja egy – saját bevallása szerint – „27 éves, csinos, szép, okos nő” egy levelet küldött az egyik oldal szerkesztőségének. A levél megjelent, és a „legérdekesebb/legfurább/legviccesebb/legidegesítőbb vagy csak szimplán leghülyébb” kérdések szerepelnek benne, amiket egy férfi feltehet egy randin. Legalábbis a hölgy szerint. Ám ha ez az önbevallása szerint „okos nő” egy picikét a dolgok mögé nézne, talán rájönne, hogy a felsorolt kérdések többsége nagyon is helyénvaló. Sőt, neki sem ártana feltennie némelyiket. Lehet önmagának? Mi az, ami magánügy ezekből? Mi nem annyira? Mit miért kérdezünk a kiszemeltünktől?

1. Szereted a munkád?

A levélíró azt állítja, hogy „nincs ezzel a kérdéssel igazából semmi baj”, csakhát mégis, mivel „amikor már 50-edik alkalommal teszik fel nekem, és én sablonszerűen vágom rá a választ, hogy igen vagy nem, vagy éppen most hogy vagyok vele” – írja.

A helyzet az, ha valaki randizgatni jár, akkor számoljon azzal, hogy bizony egy-egy kérdés ismétlődhet. Minél többet randizik, annál nagyobb valószínűséggel. És ahogy sok-sok más kérdésre adott választ, úgy ezt is befolyásolja az aktuális lelkiállapotunk. Nincs ebben semmi fura/érdekes/idegesítő.

magánügy maganugy család levél elfogtunkegylevelet párkapcsolat kapcsolat férfi-nő kommunikáció

2. Mióta vagy szingli?

Erre érdemes a hölgy teljes reflexióját közölni:

„Sablonkérdésre sablonválasz. Már egy jó ideje. De egyébként is mi/ki számít szinglinek? Eddig is tök jól éreztem magam a bőrömben, de most már érzem, hogy készen állok a változásra, és jó lenne egy erőskezű álompasas, aki villanykörtét cserél, hozzábújhatok, és szereti a szexet, mert az a helyzet, hogy én is”

Haladjunk sorban. Először is ez egy nagyon lényeges kérdés, aminek egyszerű az oka. Ha valaki komoly kapcsolatot akar (és hajlandó a racionális, pszichológiailag alátámasztott tényeket is figyelembe venni), akkor

esze ágába nincs egy olyan lánnyal hosszú távra tervezni, aki nemrég szakított/vált el/csalódás érte.

Miért? Mert borítékolható, hogy a kapcsolat nem lesz jó: nagyjából ugyanaz a gyászfolyamat játszódik le szakításkor, mint a halál esetében. Valakit elvesztünk, ezt fel kell dolgozni, amihez időre van szükség.

Másodszor. A reakció nagy része nem kapcsolódik a kérdéshez. Az azért fontos, mert egy ilyen válasz épp az ellenkezőjét jelenti általában, mint amit mond. Magyarul: nem igaz az, hogy „eddig is tök jól éreztem magam a bőrömben”. Ha így lenne, akkor miért kéne változ(tat)ni? És miért kell ezt hangsúlyozni? Miért kell olyan kérdésnél feltüntetni, amihez nem tartozik? Valószínűleg azért, mert nincs rendbe az egoja és nincs harmóniában önmagával a levél írója.

magánügy maganugy család levél elfogtunkegylevelet párkapcsolat kapcsolat férfi-nő kommunikáció

3. Hány komoly kapcsolatod volt? Meddig tartottak?

Itt néminemű felháborodás érződik ki a válaszból, de ettől most tekintsünk el. Ez a kérdés ugyanolyan releváns lehet, mint az előző. Ugyanis,

ha egy személynek viszonylag sok, de rövidebb kapcsolata volt, különösen, ha egy-egy kapcsolat között kevés idő telt el, akkor jó eséllyel (pár)kapcsolatfüggő az illető.

Ilyenkor érdemes menekülőre fogni, mert az ilyen ember nem hajlandó magában feldolgozni a szakítást, a csalódást stb., így nem is lesz soha boldog. A másik féltől várja el ezt, ám ez nem működőképes. Ugyanis, amíg egyedül nem boldog valaki, addig mással sem lesz az; akkor mindegy, hogy ki az épp aktuális párja, a saját hiányosságait pótolja vele.

A másik gyakori eset, hogy egy komoly kapcsolata volt sokáig az illetőnek. Ha ennek gyászolására nem hagyott elég időt, akkor szintén probléma lehet az új kapcsolatával.

4. Hol tanultál, diplomáztál és milyen szakon? […] ööö, szóval neked nincs diplomád?

Nincs neki, amivel az ég világon semmi baj. A probléma a reakcióval van. Egy mérhetetlenül frusztrált, ám a felszínen magabiztosnak látszó vagy annak látszatát keltő lány válasza ez. Csak egy rövid részletet idéznék:

„De ha a külsőségeket elengeded, akkor rájössz, hogy nem figyeltél eléggé, vagy más az értékrendünk, és akkor jobb is, ha gyorsan továbbállok. Dolgozom, és a munkámban sikeres vagyok. 27 évesen multinál csoportvezetőnek lenni, szerintem sok mindent elárul”

magánügy maganugy család levél elfogtunkegylevelet párkapcsolat kapcsolat férfi-nő kommunikáció

A külsőségek elengedésének említése egészen furcsán veszi ki magát az azt követő mondatok tükrében. A munkahelyi siker tök jó, de mi van a magánéletivel? Frusztráltság, teljes harmóniahiány – nagyjából.

5. Szüleid együtt vannak még vagy már elváltak?

A szülők elváltak, rendben. A reflexió vége már kevésbé: „egyébként mi közöd is van hozzá?” Nekem ugyan semmi, de azt jó tudni, hogy a szülők kapcsolatára (nem feltétlen a házasság-válás tematika mentén) mi jellemző.

A gyerek a szülői mintákat követi, és ezeket felülírni rendkívül nehéz. Így nagyon nagy az esélye, hogy a kapcsolatiban ugyanazokat a mintázatokat fogja produkálni, mint a szülők.

Nem véletlen a mondás: nézd meg az anyját, vedd el a lányát. A témával foglalkozó kutatók rendszerint hangsúlyozzák az elsődleges szocializációs közeg, a család szerepét a a kapcsolataink terén. A szülők által közvetített minták, értékek, normák beépülnek sajátként, ez lesz a kiindulópont, és öntudatlanul alkalmazzuk őket. Ugyanúgy kezeljük a konfliktusokat, hasonló a kommunikációs stílusunk, eszközrendszerünk, az ahogy másokkal bánunk stb. Tessék megnézni, hogy a szülők hogyan viselkednek egymással vagy hogyan kezelik az adott konfliktust, majd összehasonlítani a saját eljárásainkkal e téren!

magánügy maganugy család levél elfogtunkegylevelet párkapcsolat kapcsolat férfi-nő kommunikáció

6. Hogy dolgoztad fel a szüleid válását?

Ez talán az egyetlen olyan kérdés, ami tényleg nem szerencsés, de a későbbiekben nagyon fontos lehet. A levélíró nő nem érti a miértjét. Pedig egyszerű: a korai krízishelyzetek, főleg ha azok feldolgozatlanul maradnak, későbbi konfliktusok forrásaivá válnak. Nem véletlen, hogy a pszichológusok az ilyeneket (is) boncolgatják a pácienseikkel.

7. Apukádról mit lehet tudni?

A kérdés idesorolása az, ami meglepő, nem pedig maga a kérdés. Teljesen normális és ártatlan. Ám a válaszból sejteni lehet, hogy valamiért mégis kényelmetlen a hölgynek:

„Háh, cseles kis kérdés. Azt jelenti, figyeltél, amikor beszéltem. Észrevetted, hogy elmondtam – miután megkérdezted –, hogy a családom nagy része már a fővárosban lakik, de apukámat kihagytam a sorból. Egészen pontosan azért, mert ő vidéken él. Ott van az élete, a háza, a kertje, a munkája, és nem is szeretne elköltözni onnan. Szóval azt lehet tudni róla, hogy végigdolgozta az életét, csinált 2 csodás gyereket, és igen, ebből egy én vagyok. Te meg szerencsésnek mondhatod magad, mert leültem veled kávézni.”

Nem véletlen, hogy az ember „kihagy valakit a sorból”. Ez egy védekező reflex, nem ritka például gyerekeknél, amikor az elhunyt szülőről kellene beszélni, mesélni (pl. angolórán családbemutatásnál). Azt jelzi: valami nincs rendben (ami nyilván összefügg a válással, annak körülményeivel). Az apuka vidéken él – ennyit tudunk meg. Nemzett két gyereket, akiből az egyik a lelki problémáit ehhez hasonló védekező-hárító, a magabiztosság látszatát fenntartó reakciókkal palástólja.

magánügy maganugy család levél elfogtunkegylevelet párkapcsolat kapcsolat férfi-nő kommunikáció

Zárszó

Természetesen a fentiek egy része afféle célzott találgatás; lehet, hogy akad olyan, ami nem feltétlen állja meg a helyét. Ám a felgyülemlett lelki sérelmek és problémák megléte nyilvánvaló – ezek helyretétele nélkül sosem lehet hosszútávon boldog valaki. Párkapcsolatban sem.

Végül nem maradt más hátra, mint a levélíró hölgy „Szóval részemről indul a randiszabi, sok utazással, programokkal, mert azt a rengeteg időt, ami most felszabadul, ezekre fogom fordítani” sorára reagálni: helyes.


 

A blog követése Facebookon.

10 Tovább

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Mennyire van beleszólása az iskolának abba, hogy a gyerek hogyan beszél(jen)? Feladata-e a pedagógusnak, hogy megtanítsa az ún. szép, igényes köznyelvet a nebulóknak? Kötelessége-e gyomlálni a szerinte helytelen alakokat a tanulók beszédéből? „Igen vagy nem, és ha igen, miért nem”?                                                                                                                                                           

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

A magyar nyelvről már többször szó volt itt a blogon. Azt már korábban megtudhatta a kedves olvasó, hogy miért (nem) szép a magyar nyelv. Arról is írtam, hogy mi történik az iskolába való belépéskor a tanulóval, aki nem épp a az elvárt nyelvhasználatot produkálja. Arról azonban még nem volt szó, hogy mennyire magánügy a nyelvhasználata egy-egy tanulónak. A kérdés megválaszolásához először nézzünk meg néhány, a témával kapcsolatos előzményt.

Előzmény 1: az iskolába való belépés

Az iskolában különféle nyelvhasználati módokkal találkoznak a gyerekek a tanár és a társaik részéről. Új regiszterekkel, szókészleti elemekkel ismerkednek meg, illetve formális beszédhelyzetekben először nyilvánulnak meg. Ez sok gyereknek könnyed feladat, élvezetes tapasztalatszerzés, azonban nem kevés tanuló számára rendkívüli erőfeszítés. Hogy miért?

A gyerek elsőként azzal szembesül, hogy az új közösségben másképp beszélnek, mint ő (és a szülei). Másképp beszélnek a diáktársak, és ami még nagyobb probléma, hogy másképp beszél a tanár is, aki ugyebár az elsajátítandó tudásanyag közvetítője is. Így

a nem köznyelvet beszélő gyermek máris hátrányból indul, hiszen egy új nyelvváltozatot (neki szinte új nyelvet) kell megtanulnia az új ismeretek mellé. Plusz: hiába próbálja a diák megérteni az eltéréseket, sok esetben ahelyett, hogy segítő tanárra és diáktársakra találna, azzal szembesül, hogy a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben kinevetik, megalázzák.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 2: Klasszikus példa Illyés Gyulától

Az előbb említettekre egy van egy nagyszerű példa a magyar irodalomból. Illyés Gyula a Puszták népében a következőt írja a téma kapcsán:

[…]

Egyenest húztam a B és F pontok között. „Mondd is, amit csinálsz” – szólt hozzám a tanár.

- Egyenest húzok a bé és áff pontok között – feleltem. A tanár mosolyogva felütötte a fejét. „Mi között?”

- A bé és áff pontok között – ismételtem. Egy kicsit tájszólásban beszéltem.

- Nem áff, hanem eff.

- Igenis.

- Mondd ki, hogy eff.

- Áff – mondtam tisztán és félreérthetetlenül.

- Nem áff! Mondd, ahogy kell.

Hallgattam. Tudtam, hogy nálunk tájszólásban beszélnek, nem ő-vel, amit később igen szépnek találtam, hanem az e-t hol egész zártan ë-nek, hol nyíltan csaknem á-nak ejtve; közönségesebb szavainkat például, ha a pusztaiak módjára morzsolás helyett zsurmolást mondtunk, anyánk elég gyakran kijavította, de csak a szavakat, mert a hangokat ő is úgy ejtette, mint mindenki. Nagyapa is gúnyolódott néha velünk, mert ő alföldiesen beszélt; igaz, hogy néha mi is nevettünk az ő szavain.

- No, mondd hát – s nyelvem megbénult. Hirtelen meggyűlöltem a kiejtésemet.

- Mi lesz?

- Áff – nyögtem ki végre halkan, végső erőfeszítéssel. Az osztály fölröhögött.

- Hová való vagy? – kérdezte a tanár.

Nem válaszoltam.

- Pusztai! – kiáltotta valaki.

- Bregócs.

Így gúnyolják a pusztaiak is a pusztaiakat. A kifejezést a falusiak nem ismerik. Ezt csak valamelyik pusztai társam mondhatta, az általános derültség növelésére.

A tanár leintette őket. Kétszer-háromszor szépen, világosan kiejtette előttem a helyes e-t. De hasztalan biztatott, hogy utánozzam. Aztán megmagyarázta, hogy okvetlen meg kell tanulnom, mert különben hogy tudhassa ő, melyik betűre gondolok?

- Holnapra megtanulod a rendes kiejtést – mondta egy kicsit türelmetlenül. – És jelentkezni fogsz.

Az óra előtt nem jelentkeztem, s most már nemcsak a szerencsétlen hang, de az égvilágon semmi sem jött ki a számon. Egész hosszas rábeszélés után, amelyet az osztály helyeslő, harsány nevetése tarkított, a fiatal tanár végre dühbe gurult, s kiutasított az osztályból. Nem emlékszem, mi volt az utolsó szava. „Az olyan buta tuskónak, aki még beszélni sem tud – valami ilyesmit mondhatott –, nincs helye az osztályban.” Azt értettem belőle, hogy örökre kitettek a gimnáziumból? Később azzal magyaráztam viselkedésemet. Ma nem hiszem; nem voltam olyan együgyű. Hirtelen kimondhatatlan fáradtság úrhodott el rajtam, erre emlékszem.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanár

Előzmény 3: a gettó-érv

A gettó-érvvel nagyon gyakran találkozni még olyan emberek esetében is, akik az átlagosnál toleránsabbak és nyitottabb a gondolkodásuk. A gettó-érv lényege, hogy azért van szükség arra, hogy az iskola megtanítsa a gyereknek a standard nyelvváltozatot (köznyelvet), mert ellenkező esetben éppen a gyerek érvényesülését akadályozná meg. Tehát hagyná, hogy saját nyelvváltozatának gettójába zárva éljen.

Ennek az érvnek a fő problémája, hogy hamis alapfeltevésekből indul ki. Egyrészt nem tesz különbséget jog és kötelesség, a standard nyelvváltozat megtanulásának lehetősége és kötelessége között. Ez a hozzáadó (mellé tanít valamit) és a felcserélő (helyett tanít valamit) szemléletmód ellentéteire vezet vissza. Ha a pedagógus szemléletmódja hozzáadó (tehát lehetőséget biztosít a standard megtanulására), akkor lehetőséget teremt a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésére. Viszont ellenkező esetben, a felcserélő szemlélet által (ha megköveteli a standard használatát) eleve hátránnyal indítja azokat, akik alapnyelvként nem a standard változatot sajátították el, így nem is használhatják azt az iskolában. Azaz míg az előbbi szemlélet az esélyegyenlőséget biztosítja, addig az utóbbi éppen az ellenkezőjét teszi, azaz diszkriminál. Ráadásul pontosan az ellenkezőjét állítva: a társadalmi egyenlőség megteremtésének szándékára hivatkozva.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárHasonlóan a beilleszkedési zavarok egy részéért felelős eltérő családi szocializációhoz, az iskolai problémák mögött az iskolai és otthoni kultúra között fennálló illeszkedési zavar húzódik. Ez esetben a konfliktus abból adódik, hogy a diáknak választani kell:

szimbolikusan megtagadja elsődleges közösségét és identitását, mentesülve így a negatív hatásoktól, kudarcoktól, vagy fordítva tesz, és felvállalja identitását, ezzel együtt azonban részben lemond az iskolai és a későbbi társadalmi sikerességről.

Magánügy-e a nyelvhasználat?

Amint az eddigiekből látszik, a nyelvhasználat, az hogy a gyermek mit tanul meg (nyelvileg) otthon, egy tőle teljesen független dolog. Azzal együtt az ő identitásának a szerves részét képezi, amit tiszteletben kell(ene) tartani. Az iskolának és a pedagógusoknak is. Csakhogy ma Magyarországon épp az ellenkezője történik, ami igen nagy probléma.

Egyrészt azért, mert káros. Ugyanúgy mint bármilyen olyan eljárás, ami nem vesz tudomást a gyerekek között fennálló különbségekről (azaz nem differenciál). Amely tehát abszurd módon azt feltételezi, hogy a pedagógus tevékenysége megegyező hatást fejt ki a különböző gyerekekre. Minden ilyen eljárás a tanulók közötti különbségek fokozódásával jár együtt.

Másrészt azért, mert nyelvészetileg inadekvát. A jelenlegi nyelvészeti szemlélet a leíró és hozzáadó szemléletet, módszert támogatja, nem pedig az előírót és felcserélőt (erről l. ezt a cikkemet).

Harmadrészt azért, mert pedagógiailag is helytelen. Nincsenek figyelembe véve az egyéni különbségek, az esélyegyenlőség megteremtése elmarad, aki hátrányból indul, még nagyobb hátrányra tesz szert. Az iskolában elsajátított tudás konfliktusba kerül a diák mindennapi tapasztalatai, családi szocializációja által elsajátított tudással. Ennek a folyamatos konfliktuslehetőségnek az iskola mint a kulturális ismeretátadás, ismeretátörökítés intézménye tudatában van, ám a konfliktus megjelenítésére és feloldására nem biztosít megfelelő keretet.

magánügy iskola közoktatás nyelvhasználat nyelvészet gyermek gyerek szocializáció nyelvi diszkrimináció tanulás tanítás pedagógus tanárA gyermek nyelvhasználata az ő magánügye. Fel lehet kínálni más nyelvhasználati lehetőségeket neki, meg lehet tanítani köznyelvi formákat (sőt, fontos is ezek megismertetése); majd a gyermek eldönti, hogy él-e velük. El lehet mondani, hogy egyes nyelvi formák miatt megbélyegezhetik őt; majd ő eldönti, hogy vállalja-e ezt vagy sem.

Egy valamit nem lehet: a nyelvhasználata miatt kedvezőtlenebbül megítélni, értékelni a gyereket, és rákényszeríteni egy számára idegen nyelvváltozatot, mert ez nemcsak, hogy értelmetlen, diszkriminatív és borzasztóan káros, hanem tökéletesen felesleges is.

Nem bunkó vagy buta a gyerek; csak más – ez általánosan igaz, és igaz ez a nyelvhasználatára is. Másképp beszél, mert mást tanult meg otthon: neki ez a normális és természetes. Tartsuk ezt tiszteletben!

A blog követése Facebookon.

9 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek