Amikor divat tanárnak lenni

Habár mifelénk furcsának tűnhet, vannak olyan országok, ahol a tanári szakma nem a kevésbé megbecsült munkakörök közé tartozik. Épp ellenkezőleg: az egyik legdivatosabb szakma. Hogyan lehetséges ez? Hogy függ ez össze az ilyen országok fejlettségével? Hogyan tehető divatossá a tanári pálya?                                                                                                                                                             

divatsprint pedagógus nevelés oktatás iskola közoktatás tanár finn-modell társadalom

Magyarországon és a környező országokban ma nem divat tanárnak lenni. Ennek több oka is van. Ilyen a tanári szakma társadalmi megbecsültségének a hiánya, ami összefügg az alacsony bérezéssel vagy a túlterheltség – csak, hogy a leglényegesebbeket említsük. De vajon elegendő-e csupán ezeket megváltoztatni ahhoz, hogy a tanári pálya vonzó és divatos legyen? Elmélkedések helyett egy gyakorlatban működő példán keresztül kapunk választ.

Finnországot gyakran hozzuk fel példaként, ellenpéldaként a közoktatással, PISA-méréssel, tanárképzéssel és sok más egyéb oktatási kérdéssel kapcsolatban. Ez nem véletlen, hiszen az egyik leghatékonyabb és legeredményesebb oktatási rendszer az övék (egyébként ugyanígy példaként hozhatnánk Japánt, Kanadát, Koreát vagy épp Észtországot). De mi a titkuk?

1. lépés: társadalmi feltételrendszer megteremtése/megléte

Az első lépés az oktatás (vagy legalábbis a tanári szakma) színvonalának emelésére a megfelelő társadalmi feltételrendszer kialakítása. Ez azt jelenti, hogy a pedagóguspályát vonzóvá kell tenni, növelni a presztízsét, amihez elengedhetetlen a tanári kereset növelése. Ám ne gondoljuk azt, hogy csupán a pénzről szólna a történet.

divatsprint pedagógus nevelés oktatás iskola közoktatás tanár finn-modell társadalom

A finneknél például a pedagógusok nagyjából az OECD-átlagnak megfelelő fizetést visznek haza (5-600 ezer forint), ami nem számít kiugróan magasnak Finnországban, nem jelent kiemelkedően magas életszínvonalat (összehasonlításképp: míg a finn pedagógusok bére az OECD-átlag körül mozog, addig a magyar pedagógusoké nagyjából annak az 50-60%-át teszi ki). Ám a finn pedagógusokat, magát a tanári hivatást nagyra becsüli a társadalom. Ez többek között annak köszönhető, hogy a szülők bíznak a pedagógusokban, azoknak a szakértelmében (ez természetesen nem véletlen, hiszen északi nyelvrokonaink már elég régóta tisztában vannak azzal, hogy egy kisebb társadalom fejlődésének egyik legfőbb záloga a minőségi oktatás). Mindez erőteljesen összefügg a következő ponttal.

2. lépés: a legjobbak kiválasztása

Az előbb említett pont maga után vonja, hogy a tanári pálya igen népszerű: a tanári szakmai presztízse közel azonos az ügyvédi vagy orvosi szakmákéval. Annak ellenére, hogy a bérezés jóval szerényebb, mint az utóbbiaké. Valójában a társadalmi megbecsültség mellett fontos szerepet játszik még, hogy a tanárok igen nagy szabadsággal rendelkeznek, önálló döntéskörük van a legtöbb dologban, illetve a rendszer és a társadalom megbízik a tudásukban, szakértelmükben (nincs pl. felsőbb ellenőrzés). Nem véletlen, hogy Finnországban sokszoros a túljelentkezés a tanári szakokra (egyes tanári szakokra akár harmincszoros is lehet, de általánosságban is kb. tízszeres).

divatsprint pedagógus nevelés oktatás iskola közoktatás tanár finn-modell társadalom

A nagymértékű túljelentkezésnek köszönhetően az egyetemeknek lehetőségük van a legalkalmasabbak kiválasztására. A jelentkezők többkörös felvételi eljárásban vesznek részt, aminek – a hagyományos írásbeli teszt mellett – része a jelölttel való elbeszélgetés, majd a csoportos beszélgetés a jelöltekkel. Ezeket szakemberek segítségével végzik, ahol elsősorban nem a tárgyi tudásra, hanem az egyes, tanári hivatásban lényeges kompetenciákra fókuszálnak. Ilyen például az együttműködési képesség (pl. a túlságosan versengő, domináns jelentkezőket is szűrik), az empátia vagy épp a problémamegoldó képesség.

3. lépés: megfelelő felkészítés

Miután megtörtént a legalkalmasabb jelentkezők kiválasztása, elindul a képzés, ami alapjaiban véve eltér a nálunk megszokott rendszertől. A tudományos ismeretek jóval korszerűbbek és szorosan kapcsolódnak a mindennapi tanítási tevékenységhez, valamint igen markáns szerep jut a szakmai gyakorlatnak. A tanárjelöltek már az első évtől kezdve tanítási gyakorlaton vesznek részt, illetve a tanulmányaik kb. egyharmadát ez teszi ki.

divatsprint pedagógus nevelés oktatás iskola közoktatás tanár finn-modell társadalom

A tanítási gyakorlat azért mérhetetlenül fontos, mert egyrészt ez az a terep, ahol ténylegesen megismerkedik a leendő tanár az iskola világával – ezúttal nem diákként, hanem tanárként. Másrészt itt ütközhetnek ki azok a problémák, amik egy elméleti képzés során nem (pl. hogy egyáltalán szeretne-e ő valóban tanár lenni). Harmadrészt a gyakorlat készít leginkább fel a valódi tanári tevékenységre, amit persze az elmélet kiegészít és megalapoz, de nagyon jól tudjuk, hogy más az elmélet és más a gyakorlat. Más valamit elméletben tudni és más alkalmazni.

Félreértés ne essék. Ezek a lépések amilyen egyszerűnek tűnnek, olyan nehezen megvalósíthatóak, mivel mindezek megváltoztatásához számos más tényezően is – az emberek mentalitásától kezdve egészen a nemzeti alaptantervig – változtatni kellene. És még ha ezek a változások meg is történnek, akkor is szükség lesz egy elengedhetetlen feltételre: időre. A finneknek nagyjából 30 évre volt ahhoz szükségük, hogy a világ egyik legjobb oktatási rendszerének birtokosai legyenek. Ehhez persze az is kellett, hogy ezen évtizedek alatt az épp aktuálisan hatalmon lévő kormány a meglévő reformtörekvéseket folytassa, nem pedig újakba kezdjen. Talán tanulhatnánk tőlük. Talán nálunk is lehetne divat tanárnak lenni.

Felhasznált irodalom
Szabó Tamás Péter 2015: Ahol divat tanárnak lenni.

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Mindenki fogolydilemmában

Az elmúlt héten a Mindenki című filmtől volt a hangos a magyar média. Sokan beszéltek és írtak a filmről sok szempontból. De vajon pedagógiai oldalról mit lehet róla elmondani? Milyen oktatási és nevelési vonatkozásokat tartalmaz ez a film? Mennyire életszerű vagy sem tudományos szemmel nézve, és hogy jön ide a fogoly-dilemma?

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Kép forráa: Origo

A nemrég Oscar-díjat kapott Mindenki című magyar kisfilmmel többen foglalkoztak már, sokféle szempontból. Jelen cikk is ezt teszi, ám nem a film esztétikai minőségére vagy filmművészeti eredményeire fókuszálva. Sokkal inkább a pedagógiai és szociálpszichológiai tanulságokat, fogalmakat és kérdéseket kiemelve. Különös tekintettel arra, hogy ha tudományosabb szemmel nézzük, akkor mennyire lehet életszerű egy ilyen szituáció.

Kiindulópont: csoport és csoportnorma

A Mindenki című film egyik központi fogalma a csoport. Ennek több megközelítése is lehetséges, ám a legtöbb humán tudományág és szakirodalom abban többé-kevésbé egységes, hogy ahhoz, hogy csoportról beszélhessünk a következő feltételeknek kell teljesülniük: közös célok, viszonylag stabil kapcsolatok, ezáltal függés a tagok között, tagok közötti kommunikáció és interakciók.

A csoportalakulás egyik lényegi része a normaképzés. Ennek lényege, hogy kialakul a csoportban követendő érték- és szabályrendszer, az, hogy mi tartozik bele és mi nem a helyes és elfogadott, azaz az elvárt viselkedések körébe. Ennek kialakításában nagy szerep jut a csoport informális vezetőjének, aki a film értelmében valószínűleg a főszereplő kislány, Liza (emlékezzünk arra a jelenetre, amikor azért harcol két másik lány, hogy mellette ülhessen)

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Miért fontos ez? Azért, mert a a tanár mint formális vezető van legtöbbször jelen egy-egy osztály vagy tanulócsoport életében. Vagyis a hatalma pusztán a pozíciójából származik, illetve a csoportnormák kialakításánál általában korlátozott szereppel bír. Ellenben az a személy, akit a csoport informális vezetőnek választ, nagy hatással lesz a csoportnormák alakulására.

Mennyire életszerű?

Ez a kérdés többekben megfogalmazódott a film kapcsán. Sokan kétségbe vonják a végkifejletet, azt hogy egy gyerekekből álló csoport képes ilyen mértékben összefogni egy autoriter személy ellen, akinek ki vannak szolgáltatva. Be kell látni, hogy valóban nehéz ezt elképzelni, különösen Magyarországon, ahol ez a fajta mentalitás nem túl jellemző. De mi ennek a pszichológiai háttere?

A játékelméletben gyakran esik szó a fogolydilemma fogalmáról (amelyről egyébként Mérő László épp a blog névadó könyvében ír). Ennek lényegét a következő példa illusztrálja.

Egy bűncselekmény miatt két férfit letartóztat a rendőrség. Mivel nincs elegendő bizonyítékuk a vádemeléshez, ezért elkülönítik őket egymástól, majd mindkettejüknek ugyanazt az ajánlatot teszik: ha vall és a társa hallgat, akkor büntetés nélkül elmehet, míg a másik, aki nem vallott, 10 év börtönt kap. Ha egyikük sem vall, akkor kisebb bűntényért 6 hónapot kapnak mindketten. Ellenben ha mindketten vallanak, mindegyikük 6 évet kap.

film mindenki fogolydilemma csoport csoportnorma közoktatás nevelés tanár pedagógus gyerek gyermek

Igaz ugyan, hogy jelen esetben nem foglyokról és börtönbüntetésről van szó, de az elv ugyanaz. A közös érdeknek és legoptimálisabb kimenetnek a mi esetünkben a lázadást (nem éneklést) tekinthetjük. Ha mindenki így tesz, akkor győztesként kerülnek ki a helyzetből, azaz ez a legkedvezőbb kimenetel. No de mi van akkor, ha nem fog a többség csatlakozni (=a fogoly vall)? Akkor a renitenseket megbüntetik, azaz ők a lehető legrosszabbul járnak a játékban. És ez az, ami miatt nem lépik meg a legjobb lehetőséget, hiszen a nagy rizikó helyett a biztos kisebb rosszat választják, amivel magukat is bebiztosítják. A kooperáció mint stratégia elhal, akárcsak a közös ellenállás.

Mindezek ellenére azt is meg kell jegyezni, hogy a film alapstruktúrája szerint sem feltétlen elképzelhetetlen a csoport ilyen szinte összefogása és tekintéllyel való szembehelyezkedése. Ennek kulcsa abban áll, hogy a főszereplő, akitől indul a kezdeményezés és aki először nyíltan szembeszáll a hatalmi pozícióban lévő tanárral. A kislány az osztályon belül magas informális hatalommal bír. Az egyes csoporton belüli szerepek közül övé a „sztár” szerep, ami azt jelenti, hogy a csoport egy jelentős részére (vagy akár egészére) nagy hatással van. Az ő cselekedetei követendő mintaként szolgálnak a csoporttagok számára, az ő normái könnyen a csoport normáivá is válhatnak.

Végül: nagyon izgalmas lenne, ha a gyerekek közötti kapcsolatokat, illetve a főszereplők meggyőzési stratégiáit is bemutatná a film. Hogy hogyan vették rá az egész csoportot a lázadásra, mit kezdtek azokkal, akik közel álltak a tanárnőhöz, mi játszódott le egyéni szintén az egyes szereplőkben. Mert ahhoz, hogy mindenki úgy döntsön, ahogy, ahhoz sok-sok egyéni döntésnek kell megszületnie, sok-sok egyéni és csoportközi konfliktusnak kell feloldódnia, és nem utolsó sorban egyfajta bizalomnak kelll kialakulnia a csoporttagok között.

A blog követése Facebookon.

2 Tovább

A PISA-mérés margójára: van-e remény, avagy hova tovább magyar közoktatás?

472 pont – ez volt a magyar diákok átlaga a PISA-mérések szövegértési tesztjén. De mit jelent ez a gyakorlatban? Miért kongatják a vészharangokat a szakemberek? Milyen megoldások jöhetnek számításba? Funkcionális analfabetizmusról, szövegértésről, PISA-eredményekről, közoktatási problémákról, valamint azok lehetséges megoldásairól.

remeny remény MO közoktatás pedagógus tanulás gyermek tanítás nevelés oktatás PISA

A korábbi, 2012-es PISA-mérés eredményei már sugalmazták, hogy nincs minden rendben a magyarországi tanulók képességeivel, bármely területről is legyen szó. A szövegértés sem kivétel ez alól: 2012-ben a magyar tanulók átlag pontszáma 488 volt, ami 16 pontos visszaesést jelent az idei eredményekhez (472 pont) képest. De mit is jelent ez a gyakorlatban?

A szövegértésről

A szövegértés egy összefoglaló elnevezés, amely tulajdonképpen két nagy részből áll: a szöveg értéséből és értelmezéséből. Az előbbi azt jelenti, hogy megértettük a részleteket és azok összefüggéseit. Az utóbbi viszont ennél jóval több: az adott szöveget képesek vagyunk belehelyezni egy tágabb kontextusba, ismeretanyagba, valamint össze is tudjuk hasonlítani más szövegekkel.

Ennek megfelelően különböző szövegértési szinteket határozhatunk meg. A hagyományos értelmében például négyet:

  1. Információk visszakeresése
  2. Kapcsolatok, összefüggések felismerése
  3. Értelmezés
  4. Szövegek összehasonlítása

Az egyes szintek egymásra épülnek, és egyre magasabb szövegértési képességet jelentenek. Ezt az alap négy szintet a PISA tovább differenciálja 7 (az első kettőt további két szintre bontva: 1b és 1a) szintre, melyekhez külön-külön rendel meghatározásokat:

remeny remény MO közoktatás pedagógus tanulás gyermek tanítás nevelés oktatás PISA

A szintek magyarázata ekképp néz ki. Az első két (1b és 1a) szint a funkcionális analfabetizmusnak feleltethető meg. Ez annyit tesz, hogy az ezen a szinten teljesítő gyermekek többé-kevésbé tudnak ugyan olvasni, ám nem értik azt, amit olvasnak (legfeljebb egyszerű információkat tudnak kikeresni). Az ezután lévő szintek tartalmazzák az összefüggések, kapcsolatok felismerésének képességét, tehát az értő olvasást, ám az értelmezés képességéről csak a 4. szinttől kezdődően beszélhetünk.

Diagnózis

A táblázatból az látszik, hogy az említett pontszám (472) a 2-es szinthez tartozik, ami a következőt jelenti. Az ezen a szinten teljesítő gyerekek képesek az adott szövegből információkat visszakeresni, némely, egyszerűbb összefüggéseket felismerni, alapszintű következtetéseket levonni. Ám arra már nem, hogy bonyolultabb összefüggéseket is felismerjenek, arra pedig különösen nem, hogy ezeket (megfelelően) értelmezzék, tágabb kontextusba helyezzék vagy más szövegekkel hasonlítsák össze. Konkrét példával szemléltetve:

ezek a diákok meg tudják mondani például, hogy ki volt a főszereplő, milyen szövegben leírt tulajdonságai voltak, felismerik, hogy ki állt az ő oldalán. Talán még azt is látják, hogy milyen hasonlóság van a két szereplő között. De arra már képtelenek, hogy a „miért” kezdetű kérdésekre választ adjanak.

Vagyis a 2-es szövegértési szinten lévő diákok, így az átlag magyarországi gyerekek többsége is nem képes bonyolultabb szövegértési műveletek végrehajtására. Ez nem csupán a tanulmányi eredményesség vagy éppen a különféle kompetenciamérések miatt hatalmas probléma: társadalmi szempontból is. Ezekből a gyerekekből olyan felnőttek válnak, akik döntéseikben manipulálhatóak, irányíthatóak, a kritikai gondolkodásra korlátozottan vagy egyáltalán nem képesek.

remeny remény MO közoktatás pedagógus tanulás gyermek tanítás nevelés oktatás PISA

Lehetséges megoldások, javaslatok

Mindezeket figyelembe véve az oktatási rendszerben alapvető változásokra van szükség. Az első lépés azonban nem is maga az oktatás, hanem az oktatás társadalmi feltételrendszerének megváltoztatása.

A jó oktatáshoz jó pedagógusokra van szükség, ám ez eddig nem lehetséges, amíg a pedagógusok – anyagi és társadalmi – megbecsültsége alacsony. Minél magasabb a szakma megbecsültsége, annál vonzóbb lesz a leendő tanárok számára, ergo többen jelentkeznek, így több jelentkezőből lehet választani. Mindezek következményeképp pedig csakis a legalkalmasabbak válhatnak pedagógusokká.

Ez jelenleg elképzelhetetlen Magyarországon, mivel „fejkvóta” alapú a finanszírozás, így gyakorlatilag bárkit felvesznek.

Ezek után a pedagógusoknak megfelelő, a modern pedagógiai és tudományos szaktárgyi nézetekkel összhangban lévő képzést kell kapniuk. Vagyis a hagyományos, ismeretközpontú tanítási-tanulási folyamatot érvényesítő szemlélet helyett a különféle kompetenciákat (melyekbe a különböző ismeretek is beletartoznak), kognitív készségeket, képességeket, ezáltal a tanulót középpontba állító nézőpont kell érvényesüljön.

A rengeteg tárgyi ismeret tanításának gyakorlatát fel kell váltsa a használatalapú, gyakorlati tudás kialakítását célzó oktatás.

remeny remény MO közoktatás pedagógus tanulás gyermek tanítás nevelés oktatás PISA

Ehhez szükség van természetesen tantervi és tankönyvi változtatásokra is. A jelenlegi Nemzeti alaptanterv (NAT) és az egyes tankönyvek (beleértve az OFI „újgenerációs” tankönyveit is) – habár látszólag tartalmazzák a kompetenciaalapú nevelés elvét – nem vagy csak minimális mértékben segítik elő a kompetenciafejlesztést. Ugyanis a kompetenciaalapú nevelés nem azt jelenti, hogy néhol, ad hoc módon képességet és készséget fejlesztünk: az egész tanulási-tanítási folyamatnak ebből kell kiindulnia, az egész dokumentumot át kell hassa ennek az alapelvnek.

Ez a témára vonatkozóan azt jelenti, hogy a következő lényegi változásokra van szükség az anyanyelvi nevelést, azon belül pedig a szövegértő képesség fejlesztésében:

  1. az elméleti ismeretek túlsúlyának mérséklése (a NAT-ban és az oktatási folyamatban egyaránt), a szövegértő képességre való fókuszálás
  2. a hagyományos formális helyett a kognitív-funkcionalista szemlélet alkalmazása (ennek egyik lényege eleme, hogy a gyermek meglévő ismereteire és megismerésére alapozunk) az anyanyelvi nevelésben
  3. az előbbivel összefüggésben: kritikai gondolkodás kialakítása, az olvasás kreatívabbá és élményalapúbbá tétele
  4. a gyakorlószövegek és olvasmányok kiválasztásánál a korosztályhoz való igazodása, igazítása
  5. a példaszövegek gyerekekhez való közelebbhozása: a mindennapi életből, kommunikációból való kiindulás
  6. egyéni különbségek és fejlődési ütem figyelembe vétele legalább az alapvető (rész)képességek (amilyen a szövegértés is) elsajátításának kezdetén, ezek nélkül ugyanis nem lesz megfelelő alap teremtve a későbbi tanulási-tanítási folyamatokhoz
  7. mindezekhez megfelelő magyartanárok képzése

Ehhez természetesen elengedhetetlen a fentebb említett közoktatási reform: a pedagógusszakma presztízsének emelése, illetve a tantervek és taneszközök korszerűsítése. Korszerűsítés alatt pedig jelen esetben a tudatos, a modern pedagógiai alapelveket szem előtt tartó – tehát használatalapú, képességeket és a gyereket középpontba állító – átalakításokat értjük. Nem a látszatmegoldásokat.


 

A blog követése Facebookon.

1 Tovább

Mi a szegénység és hogyan kapcsolódik az iskolához?

Mit jelent a szegénység és hogyan definiálható? Ki számít szegénynek Magyarországon, Európában vagy bárhol máshol a földtekén? Mi a különbség relatív és objektív szegénység között? Hogyan kapcsolódik ez a pedagógiához? A cikk ezeket a kérdéseket járja körbe, kitérve az iskolai szegregációra, az esélyegyenlőségre és még sok-sok más szegénységgel kapcsolatos tényezőre.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A blogon január végén megjelent poszt, mely Palkovics László PISA-eredményekkel kapcsolatos megjegyzésére reflektál, egészen komoly indulatokat váltott ki a hozzászólókból. Jó néhány tévhit és ideológiai indíttatású megjegyzés olvasható a hozzászólásokban, éppen ezért szükségesnek láttam egy, a szegénység és oktatás összefüggéseit tárgyaló cikk közlését. Íme az eredmény.

Mi a szegénység?

Szegénységről gyakran beszélünk különböző helyzetekben, különböző jelentéseket társítva a fogalomhoz. Ahhoz azonban, hogy tudjuk vizsgálni a jelenséget, nem elég a hétköznapi értelmezés: pontosan kell definiálni, hogy ki számít szegények. Ez nem egyszerű feladat, hiszen számos tényezőt szükséges figyelembe venni, mivel a szegénység igencsak komplex fogalom.

Az Európa Tanács döntésének értelmében „szegénynek kell tekinteni egy személyt, egy családot, illetve egy embercsoportot abban az esetben, ha a rendelkezésükre álló erőforrások (anyagi, kulturális és társadalmi) oly mértékben korlátozottak, hogy kizárják őket a minimálisan megkövetelhető életformából abban az országban, amelyikben élnek”. No de mi az a „minimálisan megkövetelhető életforma”?

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A minimálisan megkövetelhető életforma egyrészt nyilván szorosan összefügg egy-egy ország társadalmi-gazdasági szintjével, fejlettségével. Másrészt egyes tényezők (pl. szülők iskolai végzettség, gyerekek száma) erőteljesen gátolják ezen életforma megvalósulását.

A szegénység esetében alapvetően háromféle felfogásról, megközelítésről beszélhetünk: objektív, szubjektív és relatív szegénységről. Tudjuk, hogy a szegénységnek vannak objektív jelzőszámai. Ilyen például a (családi) jövedelem létminimumhoz vagy egy főre jutó nettó átlagjövedelemhez viszonyítása. Vagy éppen az a – a TÁRKI által is használt – viszonyítás, melynek értelmében az számít szegénynek, aki kevesebbet keres az átlagkeresetű állampolgár háztartásában az egy főre eső jövedelem felénél.

Az objektív mellett beszélhetünk szubjektív szegénységről is. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy valaki szegénynek érzi magát, úgy érzi, hogy napról napra él, folyamatos anyagi gondjai vannak stb. Az elnevezés hátterében pedig az áll, hogy a viszonyítás mindig egy-egy saját elváráshoz, szükséglethez, korábbi életmódhoz való viszonyításon alapul.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

Végül létezik ún. relatív szegénység is. Itt végső soron a fő kérdés nem a szegénység maga, hanem az egyenlőtlenség. A relatív szegénység esetében nem valamilyen szint, hanem az átlag vagy a medián segítségével meghatározott jövedelmi szint alatt elhelyezkedőket tekintjük szegénynek. Az áll a fókuszban, hogy az összes elosztott személyes jövedelem hány százaléka kerül az alsó 10, 20 vagy 30 %-hoz (szakszóval: alsó kvantilisre).

A szegénység és az iskola

Legyen szó bármelyik felfogásáról a szegénységnek, az mindenképpen kihatással van a gyermekre az élet legtöbb területén. Az iskola lét sem kivétel ez alól. Egy szegényebb családból származó gyermek sokkal nehezebben boldogul az iskolában. A statisztikák azt mutatják, hogy az ilyen gyerekek sokkal kisebb arányban tanulnak tovább, kevésbé jellemző, hogy jobb gimnáziumban kerülnének, valamint az jóval kisebb az esélyük bekerülni egy egyetemre vagy főiskolára. Tehát az iskola nem tud mit kezdeni a társadalmi egyenlőtlenségekkel, ezzel pedig hozzájárul azok reprodukálásához.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A szegénység azért meghatározó ebben a kontextusban, mert számos hátrány, iskolai nehézség gyökere. Aki szegény sokkal kevésbé fér hozzá az egyes kulturális javakhoz, olyanokhoz, amik más családokban alapvető. A család nem engedheti meg magának, hogy színházba járjon, könyveket vegyen vagy éppen magántanárhoz járassa a gyerekét. Az is könnyen előfordulhat, hogy a gyermeknek ki kell venni a részét a jövedelemszerzésből. Az sem ritka, hogy még ha szeretne is tanulni, akkor sem tud, mert nincs lehetősége egyedül lenni, többen élnek néhány négyzetméteren. A szegénységből származó tanulási problémák sorát sokáig lehetne folytatni.

A gond, hogy az iskola nem veszi figyelembe az említett tényezőket. Ugyanazokat az elvárásokat támasztja minden tanulóval szemben, miközben nem teremt azonos esélyeket ezen elvárások teljesítéséhez. Nem mellesleg még egy jelentős szegregációs folyamat is jelen van a hazai oktatásban, ami tovább rontja a helyzetet.

vagyon oktatás nevelés közoktatás szegénység hátrány hátrányos helyzet szegregáció

A szegregáció a különféle (szegény és nem szegény, cigány és többségi) társadalmi csoportok iskolák és osztályok közötti aránytalan eloszlását jelenti, ami korlátozza, gátolja a csoportok közötti érintkezést. Ez többek között azért baj, mert – amellett, hogy így az iskola nem képezi le a társadalmi valóságot – az említett tanulók egy bizonyos aránya felett az adott tanulóközösségben csökken a tanulók teljesítménye. Tehát, ha túl sok hátrányos helyzetű diák van egy tanulócsoportban, akkor az az egész csoportra negatív kihatással lesz (persze van erre ellenpélda is, [l. a Bagázs projektjét], de ezek jóval ritkább és speciálisabb esetek).

Természetesen mindenki ismer olyan történeteket, amikor a szegény gyermek sokra vitte, kitört a szegénységből, és a társadalom nagyra becsült tagjává vált. Azonban az igazság az, hogy nem ez a jellemző. Többségében a szegény gyerekek szegények is maradnak, és nem tudnak kitörni abból a közegből, amibe beleszülettek. A probléma, hogy nem azért, mert ne lennének ugyanolyan készségeik, képességeik vagy tudásuk, mint a tehetősebb társaiknak. És a legfájóbb – azon túl, hogy ez egy rendkívül igazságtalan helyzet –, hogy nagyon sok tehetséget nagyon korán elvesztünk.

Felhasznált irodalom

Réthy Endréné – Vámos Ágnes 2006: Esélyegyenlőtlenség és méltányos pedagógia.

Fejes József Balázs 2016: A szegregáció vajon mi?

A blog követése Facebookon.

3 Tovább

Mi az a kulturális tőke és hogyan tehető vagyonná?

Tudta, hogy van a tőkének a hagyományos formáján túl másik két formája is? Ezekkel mindenki rendelkezik, ám egyes társadalmi csoportok sokkal nagyobb mértékben, mint mások. És akárcsak a gazdasági tőke esetében, ez esetben is a Máté-effektus érvényesül: „Mert mindenkinek, akinek van, adnak a bővölködésig, attól pedig, akinek nincs, még amije van, azt is elveszik”. De hogy mindehhez a nyelv?

vagyon kulturális tőke kultúra nyelv nyelvhasználat nyelvváltozat nyelvi diszkrimináció iskola tőke

Közel fél évszázada egy francia szociológus-antropológus, bizonyos Pierre Bourdieu rámutatott, hogy a tőke fogalmáról nem csupán (köz)gazdasági értelemben beszélhetünk. Létezik a hagyományos – ha leegyszerűsítjük magántulajdont és anyagi javakat magában foglaló – tőke mellett két másik tőkeforma is.

A tőke nagyon röviden megfogalmazva vagy anyagi vagy pedig ún. inkorporált (azaz elsajátított, belsővé tett) formában felhalmozott, felhalmozódott munka. Ennek három formáját különíthetjük el Bourdieu nyomán:

1. Gazdasági tőke

2. Szociális/társadalmi tőke

3. Kulturális tőke

Ezek közül tulajdonképpen mindegyik pénzzé, materális javakká alakítható, bár a második két tőkeforma közvetett módon transzferálható gazdasági tőkévé, vagyonná. Lássuk, hogy miért és hogyan.

vagyon kulturális tőke kultúra nyelv nyelvhasználat nyelvváltozat nyelvi diszkrimináció iskola tőke

A társadalmi/szociális tőke

A társadalmi vagy más néven szociális tőke egyszerűen az emberi kapcsolatok által létrejövő, az azokban rejlő tőkeforrás (nem véletlen, hogy napjainkban ezt sokszor kapcsolati tőkének hívjuk). Itt nem feltétlen a protekció révén létrejövő előnyökre (pl. egy munkahely megszerzése) kell gondolni bár kétségtelenül ez is ide tartozik.

Másképpen megfogalmazva: a társadalmi tőkén az emberek, embercsoportok közötti csereviszonyokat értjük. A csere irányulhat anyagi javakra, de egy-egy információra, szívességre is. Például megkérem az informatikus barátomat (aki a társadalmi tőkém részét képezi), hogy segítsen egy statisztikákat megcsinálni az adatbázis-kezelővel. Ő megkér, hogy reklámozzam újonnan induló oldalát. És így tovább.

Ezen kívül, a szociális tőkének van egyfajta referenciális szerepe is. Az, hogy kit (és mennyire, milyen formában) ismerek együtt jár azzal, hogy mely csoport(ok)hoz tartozom. Ez egyfajta hitelességet is kölcsönöz mások szemében. „Te ismered az XY-t?!” – egyetlen kérdés, amiben benne van az is, hogy az XY ismerése egyúttal engem is jobb színben tüntet fel.

vagyon kulturális tőke kultúra nyelv nyelvhasználat nyelvváltozat nyelvi diszkrimináció iskola tőke

A kulturális tőke

A kulturális tőkének három típusa létezik:

1. inkorporált, vagyis az egyén által belsővé tett/elsajátított készségek, képességek formájában

2. tárgyiasult formában (pl. könyvek, festmények, eszközök és egyéb kulturális javak) megjelenő

3. intézményesült formában (leginkább címek, titulusok, fokozatok) megjelenő

Itt azt kell látnunk, hogy a különféle csoportok különböző mértékben rendelkeznek ezen "javakkal". Nem véletlen, hogy a családi háttérhez kapcsolódó kutatások többek között az ezekre vonatkozó adatokból indulnak ki a hátrányos helyzet meghatározásánál: a szülők keresete mellett például a szülők iskola végzettségét vagy az otthon tartott könyvek számát is számításba veszik.

A különféle kulturális tőkeformák amellett, hogy gazdasági tőkévé alakíthatók, elősegítik az egyes társadalmi csoportok pozíciójának, hatalmának megtartását. Úgy is mondhatnánk: reprodukálják önmagukat és az általuk létrejövő és birtokolt hatalmat. Ezáltal a társadalmi különbségeket is fenntartják.


vagyon kulturális tőke kultúra nyelv nyelvhasználat nyelvváltozat nyelvi diszkrimináció iskola tőke

És hogy hogy kapcsolódik mindehhez a nyelv? Az egyes rétegek, beszélőközösségek, azon belül az egyén által használt nyelv is a kulturális tőkeformák közé tartozik. A különböző gyermekek által otthon elsajátított alapnyelv az iskolai oktatás és nevelés szempontjából különböző „használati” értékkel bír. Maga az iskola által képviselt nyelvhasználat, nyelvváltozat eleve nem semleges – sem kulturális, sem társadalmi szempontból. Az iskola a legtöbb esetben az iskolázott rétegek kommunikációs módjait, nyelvváltozatát emeli normává, azt tekinti kiindulási pontnak, nem mellesleg azt várja el mindenkitől. Azoktól is, akik nem rendelkeznek vele.

Ennek következtében azok, akik a kulturális tőke ezen típusával nem vagy kevéssé rendelkeznek, vagyis akiknek kevesebb van belőlük, kevésbé tudnak társadalmilag érvényesülni. Akiknek sok van ezekből a javakból, azok pedig épp ellenkezőleg: sokkal jobban tudnak érvényesülni (vagyis a Máté-elv érvényesül). És a legfőbb probléma, hogy mindez úgy történik, mintha természetes és helyénvaló dolog lenne. Pedighát egyáltalán nem az. 

A blog követése Facebookon.

0 Tovább

Mindenki másképp egyforma

blogavatar

Az emberek hülyék - gyakran mondjuk ezt a legkülönfélébb dolgok miatt. De mi vajon mások vagyunk-e? Mit mond a tudomány erről? A blog célja, hogy közéleti eseményeken keresztül mutassa be: a sok-sok köztünk lévő különbség ellenére, mégis milyen hasonlóak vagyunk.

Utolsó kommentek